Lájvszkúl Dájölogsz 14.
(2016. november 28. és december 4. között)

   136.

   – Mi van akkor, tanár úr, ha valaki valakitől véletlenül megtudta a suli titkos vifikódját, és egyszer fölment a netre, és lebukott? Valóban igazgatói intőt kap az ilyen diák?
   – Az illető mindenképpen bűnrészes abban, hogy egy bűnöző bizalmas információkkal él vissza.
   – És az ilyen diákot esetleg le is tartóztathatják?
   – Durvább esetben évekre börtönbe is zárhatják, hiszen bűncselekményt követett el!
   – És szelídebb esetekben? Mit például ez? Esetleg kirúghatják a suliból?
   – Megtörténhet.
   – És azt nem lehet elintézni, hogy ha valaki másért igazgató dicséretet kapott, akkor az intő semlegesítse a dicséretet?
   – Tán csak nem vagy érintett?
   – Hát… jobb volna, ha se ezem, se azom nem volna… 

   137.

   – Ugyan kirándulni jöttünk, de lehet, hogy nem sétálunk, mert nagyon hideg van, és mindannyian fázunk?
   – Mindannyian? Nézz körül: csupa télikabátos ember!
   – Hát jó, ha mindannyian nem is, de mindenesetre sokan. Vegyünk példának engem.
   – De hiszen tudtuk, hogy hideg lesz! Miért nem öltöztél te is melegen? Körömcipő, egy szál harisnya, rövid szoknya, mélyen dekoltált pulcsi: igazán nem mínuszokra kitalált viselet!
   – A kabátom viszont bélelt! Az már télikabátnak számít!
   – Számít, számít… Alig ér a derekadig.
   – Otthon még kifejezetten melegem volt! Ki gondolta, hogy kint ennyire lehűl?
   – Hát… például én. Meg az osztálytársaid többsége, akik most egyáltalán nem fáznak.

   138.

   – Tanár úr, nagyon rosszul vagyok… Nagyon. Hazamehetek?
   – Tényleg elég gyöngén nézel ki… Mondd, eszel te rendesen?
   – Persze! Sokat is.
   – Merthogy szinte át lehet látni rajtad. Nem osztályfőnöködként mondom, hanem lányos apaként, hogy nagyon karcsú vagy.
   – Dehogy vagyok én karcsú, tanár úr! Egyébként meg csak a hülyék fogyóznak.
   – És iszol elég folyadékot?
   – Hát…
   – Friss levegőn szoktál lenni?
   – Persze! Sokat gyalogolok suliba jövet meg hazafelé menet. Hihet nekem a tanár úr!
   – Kirándulni jársz? A természetbe, erdőbe, víz mellé?
   – Hát…
   – Mozogsz te rendszeresen? Sportolsz valamit?
   – Hát…
   – Jobban kéne figyelned magadra. Már nem vagy kisbaba, akinek majd anyu, apu megoldja a problémáit.
   – Akkor nem mehetek haza, tanár úr, hogy anyukám ágyba dugjon? Apukámat már fölhívtam, hogy jöjjön értem!

   139.

   – Mi lenne, tanár úr, ha én nem személyvonattal, hanem tehervonattal mennék haza?
   – Akkor például szarvasmarhává kéne válnod, azokat szállítja így a vasút. És akkor nem kérdezhetnél tőlem marhaságokat embernyelven, csak, mondjuk, tehénül.
   – Hát én nem tudok bőgni… Csak röfögni!
   – Lehetnél akár disznó is! …Röfögsz nekem egyet?
   – De kizárólag a tanár úrnak! A többieknek el ne mondja, hogy tudok malacul beszélni!

   140.

   – Behoztam a laptopomat, csak nem hagynám az osztályteremben. Elzárná a tanár úr?
   – Persze. Hozd a stúdióba, betesszük a szekrénybe, onnan senki ki nem veheti.
   – Jaj! Még én se?

   141.

   – Képzelje, tanár úr, törődni akartam a környezettel, ezért a gyorsan elbomló almacsutkámat be akartam dobni a bokrok közé, hogy megtrágyázzam vele a városi földet.
   – És?
   – Hát jó környezetvédő vagyok, de rossz célbadobó…
   – Mert?
   – Nem sikerült a bokrok közé találnom.
   – Hanem?
   – Csak a járda közepéig…
   – És? Odamentél, fölvetted, kerestél egy szemetest, és kidobtad?
   – Á, inkább kísérletezem, meg lehet-e az aszfaltot is trágyázni.

   142.

   – Most fölírom azoknak a nevét, akik jönnek velem beszélgetni a hajléktalanokról.
   – …
   – Na! Ne hagyjatok cserben.
   – …
   – Hümm-hümm… Akárhogy számolom, ez mindössze négy jelentkező. A múltkor kilencen mondtátok, hogy jönnétek!
   – …
   – Hümm. Ez így nagyon kevés. Leégünk azok előtt, akik fogadnának bennünket.
   – …
   – Hát jó. Akkor mostantól az egész osztálynak kötelező.

   143.

   – Ha színházba megyünk, de másnap nulladik óránk van, és az előadás tizenegykor ér véget, viszont hétre be kell érni a suliba, tehát van nyolc óránk hazaérni, aludni, bemenni…
   – Mit akarsz evvel mondani?
   – Hát hogy nem egyszerűbb, ha…?
   – Mi ha?
   – Hát ha… a színház után…
   – Igen?
   – Ha a színház után… egyenesen… a suliba jönnénk!
   – Arra gondolsz, ha az iskolában aludnánk?
   – Igen!!!
   – Nos… ezt fontolóra kell vennem.
   – Ó, ha tanár úrnak igent tetszik mondani, majd meg tetszik ám bánni!

   144.

   – Nem tanultok…
   – Hát, igaz, ami igaz, nagyon keveset.
   – Sokat késtek…
   – Tudjuk. Tényleg sokat.
   – Meg a rengeteg hiányzás…
   – Igen. Az is.
   – És iszonyú rendetlenek vagytok…
   – Bizony. Mi tagadás.
   – Sőt szemtelenek és tiszteletlenek és gyakran elviselhetetlenek…
   – Nem lehet könnyű a tanársors, tanár úr.

   145.

   – Tudja, tanár úr, a szavalóverseny, amire benevezett egy másik magyartanár…
   – Tudom. Mondta.
   – És hogy az a vers, amivel én indulnék, az nem az a vers, amit ő ajánlott…
   – Ezt is mondta. Meg hogy beletörődött, hogy a magad választotta verssel indulsz.
   – Tényleg beletörődött? Mert úgy egyébként megbántani nem akarnám!

   146.

   – Azt hallom a gyerekektől, hogy nagyon jó fölvilágosító órákat tart!
   – Meggyőződésem, tanár úr, hogy a tizenhat éveseknek nem csak azt kell tudniuk, hogyan csinálják a méhecskék a méhecskét, hanem tudniuk kell a méhnyakrákról, sőt a hererákról is.
   – Külön foglalkozik a lányokkal, külön a fiúkkal?
   – Ugyan! Szerintem kölcsönösen tudniuk kell egymás dolgairól!
   – És nem kéne már a gimi legelején beszélni velük minderről?
   – Széllel szemben nem mehetek… Ehhez az egész magyarországi közoktatás gondolkodásmódját kéne megreformálni.
   – Aha.

   147.

   – Én értem, hogy tanár úr azt szeretné, hogy a közösségi szolgálatunk tényleg közösségi szolgálat legyen…
   – Tényleg azt szeretném. Megbeszéltem a szüleitekkel, megbeszéltem veletek, hogy találkozzatok másféle élettel is, nem csupán a ti üvegbúra alattitokkal.
   – És velem nem lehetne kivételt tenni? Én ugyan üvegbúra alatt élek, de… nem is szeretnék máshol.

   148.

   – Elegen jelentkeztek, hogy maradnak tanár úrral a nyílt napon?
   – Megvagyunk.
   – Na, akkor írjon a listához a tanár úr még egy jelentkezőt.

   149.

   – Látom, behoztad a suliba a gitárodat. Játszol délután a nyílt napon egy-két percet?
   – Persze! Örömmel! Illetve…
   – Vagy az is jó, ha csak a gitárodat adod kölcsön… Más is tud játszani rajta.
   – Az még jobb! Szívesen! Mert akkor én mehetnék dolgomra!
   – Na, ez pompás! Összeáll a médiatagozat bemutatkozó produkciója mára.
   – Csak… azért hoztam be a gitárt, és azért nem tudok maradni én sem, mert délután gitárórám van. Arra meg kéne vinnem a gitárt…

   150.

   – Rájöttem, hogy én is szívesen maradnék délután a nyílt napon!
   – Akkor maradj! Örülnénk!
   – Viszont tanítás után el kell rohannom. Már mondtam a tanár úrnak. De visszajövök!
   – Kábé mikorra?
   – Úgy fél ötre! De ötre legkésőbb.
   – Ó, addigra már vége… Előtte meg különben se tudnád próbálni a szerepedet… 
   – Tanár úr! Nagyon nagy baj lenne, ha egyáltalán nem jönnék vissza?