Lájvszkúl Dájölogsz 14.
(2016. november 28. és december 4. között)
136.
– Mi van akkor, tanár úr, ha valaki valakitől véletlenül megtudta a suli titkos vifikódját, és egyszer fölment a netre, és lebukott? Valóban igazgatói intőt kap az ilyen diák?
– Az illető mindenképpen bűnrészes abban, hogy egy bűnöző bizalmas információkkal él vissza.
– És az ilyen diákot esetleg le is tartóztathatják?
– Durvább esetben évekre börtönbe is zárhatják, hiszen bűncselekményt követett el!
– És szelídebb esetekben? Mit például ez? Esetleg kirúghatják a suliból?
– Megtörténhet.
– És azt nem lehet elintézni, hogy ha valaki másért igazgató dicséretet kapott, akkor az intő semlegesítse a dicséretet?
– Tán csak nem vagy érintett?
– Hát… jobb volna, ha se ezem, se azom nem volna…
137.
– Ugyan kirándulni jöttünk, de lehet, hogy nem sétálunk, mert nagyon hideg van, és mindannyian fázunk?
– Mindannyian? Nézz körül: csupa télikabátos ember!
– Hát jó, ha mindannyian nem is, de mindenesetre sokan. Vegyünk példának engem.
– De hiszen tudtuk, hogy hideg lesz! Miért nem öltöztél te is melegen? Körömcipő, egy szál harisnya, rövid szoknya, mélyen dekoltált pulcsi: igazán nem mínuszokra kitalált viselet!
– A kabátom viszont bélelt! Az már télikabátnak számít!
– Számít, számít… Alig ér a derekadig.
– Otthon még kifejezetten melegem volt! Ki gondolta, hogy kint ennyire lehűl?
– Hát… például én. Meg az osztálytársaid többsége, akik most egyáltalán nem fáznak.
138.
– Tanár úr, nagyon rosszul vagyok… Nagyon. Hazamehetek?
– Tényleg elég gyöngén nézel ki… Mondd, eszel te rendesen?
– Persze! Sokat is.
– Merthogy szinte át lehet látni rajtad. Nem osztályfőnöködként mondom, hanem lányos apaként, hogy nagyon karcsú vagy.
– Dehogy vagyok én karcsú, tanár úr! Egyébként meg csak a hülyék fogyóznak.
– És iszol elég folyadékot?
– Hát…
– Friss levegőn szoktál lenni?
– Persze! Sokat gyalogolok suliba jövet meg hazafelé menet. Hihet nekem a tanár úr!
– Kirándulni jársz? A természetbe, erdőbe, víz mellé?
– Hát…
– Mozogsz te rendszeresen? Sportolsz valamit?
– Hát…
– Jobban kéne figyelned magadra. Már nem vagy kisbaba, akinek majd anyu, apu megoldja a problémáit.
– Akkor nem mehetek haza, tanár úr, hogy anyukám ágyba dugjon? Apukámat már fölhívtam, hogy jöjjön értem!
139.
– Mi lenne, tanár úr, ha én nem személyvonattal, hanem tehervonattal mennék haza?
– Akkor például szarvasmarhává kéne válnod, azokat szállítja így a vasút. És akkor nem kérdezhetnél tőlem marhaságokat embernyelven, csak, mondjuk, tehénül.
– Hát én nem tudok bőgni… Csak röfögni!
– Lehetnél akár disznó is! …Röfögsz nekem egyet?
– De kizárólag a tanár úrnak! A többieknek el ne mondja, hogy tudok malacul beszélni!
140.
– Behoztam a laptopomat, csak nem hagynám az osztályteremben. Elzárná a tanár úr?
– Persze. Hozd a stúdióba, betesszük a szekrénybe, onnan senki ki nem veheti.
– Jaj! Még én se?
141.
– Képzelje, tanár úr, törődni akartam a környezettel, ezért a gyorsan elbomló almacsutkámat be akartam dobni a bokrok közé, hogy megtrágyázzam vele a városi földet.
– És?
– Hát jó környezetvédő vagyok, de rossz célbadobó…
– Mert?
– Nem sikerült a bokrok közé találnom.
– Hanem?
– Csak a járda közepéig…
– És? Odamentél, fölvetted, kerestél egy szemetest, és kidobtad?
– Á, inkább kísérletezem, meg lehet-e az aszfaltot is trágyázni.
142.
– Most fölírom azoknak a nevét, akik jönnek velem beszélgetni a hajléktalanokról.
– …
– Na! Ne hagyjatok cserben.
– …
– Hümm-hümm… Akárhogy számolom, ez mindössze négy jelentkező. A múltkor kilencen mondtátok, hogy jönnétek!
– …
– Hümm. Ez így nagyon kevés. Leégünk azok előtt, akik fogadnának bennünket.
– …
– Hát jó. Akkor mostantól az egész osztálynak kötelező.
143.
– Ha színházba megyünk, de másnap nulladik óránk van, és az előadás tizenegykor ér véget, viszont hétre be kell érni a suliba, tehát van nyolc óránk hazaérni, aludni, bemenni…
– Mit akarsz evvel mondani?
– Hát hogy nem egyszerűbb, ha…?
– Mi ha?
– Hát ha… a színház után…
– Igen?
– Ha a színház után… egyenesen… a suliba jönnénk!
– Arra gondolsz, ha az iskolában aludnánk?
– Igen!!!
– Nos… ezt fontolóra kell vennem.
– Ó, ha tanár úrnak igent tetszik mondani, majd meg tetszik ám bánni!
144.
– Nem tanultok…
– Hát, igaz, ami igaz, nagyon keveset.
– Sokat késtek…
– Tudjuk. Tényleg sokat.
– Meg a rengeteg hiányzás…
– Igen. Az is.
– És iszonyú rendetlenek vagytok…
– Bizony. Mi tagadás.
– Sőt szemtelenek és tiszteletlenek és gyakran elviselhetetlenek…
– Nem lehet könnyű a tanársors, tanár úr.
145.
– Tudja, tanár úr, a szavalóverseny, amire benevezett egy másik magyartanár…
– Tudom. Mondta.
– És hogy az a vers, amivel én indulnék, az nem az a vers, amit ő ajánlott…
– Ezt is mondta. Meg hogy beletörődött, hogy a magad választotta verssel indulsz.
– Tényleg beletörődött? Mert úgy egyébként megbántani nem akarnám!
146.
– Azt hallom a gyerekektől, hogy nagyon jó fölvilágosító órákat tart!
– Meggyőződésem, tanár úr, hogy a tizenhat éveseknek nem csak azt kell tudniuk, hogyan csinálják a méhecskék a méhecskét, hanem tudniuk kell a méhnyakrákról, sőt a hererákról is.
– Külön foglalkozik a lányokkal, külön a fiúkkal?
– Ugyan! Szerintem kölcsönösen tudniuk kell egymás dolgairól!
– És nem kéne már a gimi legelején beszélni velük minderről?
– Széllel szemben nem mehetek… Ehhez az egész magyarországi közoktatás gondolkodásmódját kéne megreformálni.
– Aha.
147.
– Én értem, hogy tanár úr azt szeretné, hogy a közösségi szolgálatunk tényleg közösségi szolgálat legyen…
– Tényleg azt szeretném. Megbeszéltem a szüleitekkel, megbeszéltem veletek, hogy találkozzatok másféle élettel is, nem csupán a ti üvegbúra alattitokkal.
– És velem nem lehetne kivételt tenni? Én ugyan üvegbúra alatt élek, de… nem is szeretnék máshol.
148.
– Elegen jelentkeztek, hogy maradnak tanár úrral a nyílt napon?
– Megvagyunk.
– Na, akkor írjon a listához a tanár úr még egy jelentkezőt.
149.
– Látom, behoztad a suliba a gitárodat. Játszol délután a nyílt napon egy-két percet?
– Persze! Örömmel! Illetve…
– Vagy az is jó, ha csak a gitárodat adod kölcsön… Más is tud játszani rajta.
– Az még jobb! Szívesen! Mert akkor én mehetnék dolgomra!
– Na, ez pompás! Összeáll a médiatagozat bemutatkozó produkciója mára.
– Csak… azért hoztam be a gitárt, és azért nem tudok maradni én sem, mert délután gitárórám van. Arra meg kéne vinnem a gitárt…
150.
– Rájöttem, hogy én is szívesen maradnék délután a nyílt napon!
– Akkor maradj! Örülnénk!
– Viszont tanítás után el kell rohannom. Már mondtam a tanár úrnak. De visszajövök!
– Kábé mikorra?
– Úgy fél ötre! De ötre legkésőbb.
– Ó, addigra már vége… Előtte meg különben se tudnád próbálni a szerepedet…
– Tanár úr! Nagyon nagy baj lenne, ha egyáltalán nem jönnék vissza?