Lájvszkúl Dájölogsz 17.
(2016. december 19. és 25. között)

   181.

   – Meghívhatjuk tanár urat egy pizzára?
   – Köszönöm, igazán kedvesek vagytok, de nem fogadhatom el.
   – A tanár úrnak nincs kedve velünk pizzázni?
   – Ó, ezekben a hetekben különleges étrendre fogott a feleségem…
   – De hiszen a pizza egyáltalán nem hizlal!
   – Tudod, ráadásul megfáztam. Kár belém, mert ízeket sem érzek.
   – Addigra meggyógyul a tanár úr! Addig még van két nap!
   – Valamint… nem is szeretnék az osztálykarácsonyon pizzázni. 

   182.

   – Tanár úr tudja, hogy három hétig hiányoztam. Viszont amint bejöttem, a matektanár máris dolgozatot íratott velem. Én persze nem tudtam semmit, rá is írtam a papírra, hogy hiányoztam, mire ő egyest adott. Aztán kérdeztem, hogy miért, mire ő, hogy mert nem készültem. De ha egyszer hiányoztam!
   – Nézd, én se fogadok el ilyen, több sebtől vérző kifogást… A lábad tört el, nem a nyakadat törted ki. Három, nyugodalmas hét otthon? Közben kényelmesen belefért volna, hogy naponta egy-két órát tanulj!
   – De ez akkor is igazságtalan! Vagy ha esetleg mégsem: beszélne a matektanárral a tanár úr? Tanár úr úgyis olyan apáskodó… 

   183.

   – Ideje, hogy a naptári év végére elszámoljunk az osztálypénzzel. Te vagy a pénztáros, nálad a kassza.
   – Igen! Illetve… most konkrétan nem számolhatunk el, mert ugyan volt nálam hatezer forint, de abból egy ezrest kölcsönadtam, és csak holnap kapom vissza…
   – Bocs a kérdésért, de… miért bonyolítasz a közvagyonból személyikölcsön-ügyleteket?
   – Hát szegénynek nem volt pénze, és nagyon kellett neki, és…
   – Hm. És amit hetek óta neked kellett volna beadnod, az hol van?
   – Hát az… egyelőre otthon maradt. De holnapra hozom én is!
   – Bankárnak azért ne menj, fiam, ha tanácsolhatok valamit.
   – Hát nem látja a tanár úr, hogy én teljesen humánérdeklődésű vagyok? 

   184. 

   – Üzeni neked az iskolapszichológus, hogy elnézésedet kéri, így karácsony előtt közbejött neki valami halaszthatatlan, és sürgősen el kellett rohannia, ezért kénytelen lemondani a megbeszélt találkozótokat.
   – Hát… jó. Így legalább már a tanár úr is tudja, hogy pszichológushoz járok. 

   185.

   – Már tíz perce kicsöngettek! Legalább engem engedjen el a tanár úr, sürgős karácsonyi bevásárlásokat kell intéznem!
   – Mennék már én is, elhiheted, de miattatok nem tudok. Még rendet kell raknotok az osztályteremben. Már tizenöt perce arra várok, hogy elkészüljetek.
   – De nálam rend van! Nézze meg a tanár úr! Akkor én már mehetek?
   – Tudod, együtt sírunk, együtt nevetünk… De ha már ennyire ráérsz, nem segítenél azoknak, akik egyedül nem boldogulnak? 

   186.

   – Tanár úr kimutatása szerint nekem négy hónap alatt összegyűlt két igazolatlan órám.
   – Nem tudom fejből. Ha az összesítésben láttad, akkor van.
   – Meg tudná mondani tanár úr, hogy mikori hiányzásokra nincs igazolásom?
   – Nézzük a naplót… Látod, ez az óra meg ez az óra!
   – Értem. Akkor nekem az a dolgom, hogy szerezzek igazolást arra a két órára.
   – Nekem meg az, hogy elfogadjam, amennyiben elfogadható, és ne fogadjam el, ha nem az. 

   187.

   – Nézze csak meg, tanár úr, másfél éven át szép volt a padunk, de tegnapról mára valaki lefeszegette róla a szegélylécet.
   – Látom. Hm… Mintha egy osztálytársatok szegélyléc-darabokkal babrált volna az előző óránkon…
   – Hát… lehetséges. Mert tulajdonképpen láttuk, hogy ki szedte le…!
   – Jaj… Ha megmondjátok a nevét, írnék a szüleinek, hogy térítsék meg az okozott kárt. Mert amit most elcsúfított, az az iskola tulajdona. Amit pedig csinált, az nem egyéb, mint szándékos rongálás.
   – Sajnos mégse segíthetünk, tanár úr. Időközben elfelejtettük, ki volt az. 

   188.

   – Miért rosszkedvű a tanár úr?
   – Tényleg mondjam el? Esetleg fertőző, és neked is rossz lesz a kedved!
   – Mondja csak el bátran! Karácsonykor a tanárt is meg kell hallgatni. 

   189.

   – Biztos, hogy a téli szünet előtti utolsó tanítási napon dolgozatot írat velünk a tanár úr?
   – Miért ne? Három év múlva már egyetemisták szeretnétek lenni, igaz? Három év múlva ilyenkor kezdődik a vizsgaidőszakotok!
   – Nem írhatnánk meg a szünet után? Addigra jobban föl tudnánk készülni!
   – Nem! A most begyűlő osztályzatok még decemberi jegynek fognak számítani. És ha valaki hiányozni találna holnap, az osztálykarácsony napján, esetleg csak késni, mert nem járt a villamos, a hév, a vonat, annak a dolgozatát úgy tekintem, mintha megírta volna… elégtelenre!
   – És csak Csokonaiból és Berzsenyiből írunk? Azt mondta a tanár úr! Esetleg nem lehetne csak Berzsenyiből? Csokonait már olyan régen tanultuk… 

   190.

   – Te milyen magas vagy?
   – Nem tudom. Százkilencven centi körül. És te?
   – Alulról súrolom a százhatvanat. Mondd, milyen onnan föntről a világ?
   – Hát… amilyen felső kameraállásból. És ahonnét te látod?
   – Alsóból? Én születésemtől kezdve kicsi voltam, nincs összehasonlítási alapom. De neked van! Mondd, milyen érzés magasnak lenni? 

   191.

   – Nem csináltad meg, fiatalember, 2016 végére a portrét a kijelölt osztálytársadról! Evvel a meg nem csinálással nem csupán az a probléma, hogy te nem végezted el a kötelességedet, hanem az is, hogy róla sem készültek el a remélt fölvételek, így miattad nem vonulhat be az örökkévalóságba… Tehát mikorra számíthatunk a kétpercesedre?
   – Már nem csinálom meg.
   – Nofene…! Mondd: ebben az esetben miért nem mondasz föl? Mert neked az iskola a munkahelyed, ahol a tanulás mellett a leckekészítés a munkád! Ha nem akarsz itt dolgozni, miért nem mész el innen?
   – Ki mondta, hogy nem akarok itt dolgozni? Ki mondta, hogy el akarok innen menni?
   – Akkor hát…?
   – Akkor hát? Igaz, az már 2017, de a szünet utáni hét végére meglesz! 

   192.

   – Tisztelt Tanár Úr! Sajnos ma betegség miatt nem tudok, iskolába menni. Nagyon sajnálom, mert különben nagyon szeretek az iskolában lenni.
   – Tisztelt Tanár Úr! Már korábban (rohanva, pakolás közben) mondtam, hogy a mai napon családi okok miatt nem leszek. Gondoltam, mindenesetre írok a Tanár Úrnak, hogy ne legyen belőle probléma.
   – Tisztelt Tanár Úr! Sajnos csak holnapra kaptunk időpontot a kivizsgálásra, reggel 9.30-ra. Nem érdemes tehát reggel bemennem, hogy azonnal el is jöjjek, viszont lehetséges, hogy az utolsó órákra még beérek. Az igazolást pedig nem felejtem el!
   – Tisztelt Tanár Úr! Ma is kivizsgálásra megyek, de hála az égnek, a mai az utolsó. Remélhetőleg az új orvosi szakvélemény is hozzátesz ahhoz, hogy ne hiányozzak annyit.
   – Tisztelt Tanár Úr! Csak emlékeztetni szeretném, hogy holnap a bátyám esküvőjére utazunk, vidékre. Tisztában vagyok vele, hogy mostanában sokszor hiányoztam betegség/kivizsgálás/családi okok miatt (amik miatt már nincs nagyon képem írni, csak most, még egyszer, utoljára), de ez a távolmaradás lezárója lesz ennek a rossz sorozatnak, ez biztos. Remélem, nem haragszik rám a Tanár Úr!
   – Tisztelt Tanár Úr! Ahogyan a régebbiekben említettem, ma van a legeslegutolsó vizsgálat. Holnap hozom az igazolásokat, visszamenőleg az összest, illetve majd szeretnék egy-két dolgot a vizsgálat eredményeiről mesélni, természetesen szigorúan privátban.
   – Tisztelt Tanár Úr! Hamarosan kijön hozzám az orvos, hogy alaposan megvizsgáljon, miért betegeskedem ennyit. Ily módon mindenesetre, sajnos, nem tudok tanúskodni a bátyám válóperén. Ez alkalommal kívánok innen, a betegágyamból boldog karácsonyt és boldog új évet Tanár Úrnak 2017-re!