Lájvszkúl Dájölogsz 1.
(2016. augusztus 26. és szeptember 4. között)

   1.

   – Tanár úr, nagyon izgulok, jaj, annyira izgulok…
   – Miért? Készültél, ugye? És ezen a nyáron azt is megtanultad, hogy többet ilyet ne csinálj?
   – Jaj-jaj… Bejön velem a tanár úr?
   – Szeretnéd, hogy bemenjek?
   – Hát…
   – Persze, hogy bemegyek.
   (Húsz perc múlva.)
   – Ó, legszívesebben az egész világot megölelném! Hadd öleljem meg a tanár urat! Átmentem! Tanár úr, átmentem! Esküszöm, mostantól minden másképp lesz! Én… én soha többet…! Soha még egyszer ilyen velem nem történik, mert… mert én mostantól állandóan tanulok, esküszöm! Folyamatosan! Figyelek az órán, minden leckét mindig megcsinálok! Majd meglátja a tanár úr! Mindig mindent azonnal! Mindent időben! A legszorgalmasabb diákja leszek! Jaj, drága tanár úr… Adhatok egy puszit…?
   (Másnap reggel.)
   – Tanár úr, lehet-e nekem, csak nekem úgy megoldani, hogy nem 29-én, amikor mindenki, hanem csak két nappal később, 31-én, amikor beköltözöm a koleszba, hogy csak akkor rendezzem el a papírjaimat? Tankönyvátvétel meg ilyesmik? 

   2.

   – Jó napot, tanár úr! Itt Én.
   – Szia, Én! Mit tehetek érted?
   – Hogy megmondaná-e a tanár úr, hol van a fényképezőgép? Nagyon kéne.
   – Te, Én, bocs, de azért ez nem úgy működik, hogy szombat délelőtt fölhívsz, mert rád tör a fényképezhetnék, én meg most azonnal ugorjak… Különben is a suliban van, a suli meg nincs is nyitva!
   – De nyitva van, tanár úr! Onnan beszélek! Segítünk a gólyanapon, ahhoz kell!
   – És most jut az eszetekbe….? Tegnap nem lehetett tudni, amikor kényelmesen odaadhattam volna…? Lehet, föl sincs töltve az akkuja! Vagy nincs benne kártya… Na, jó. Odaszólok a portára, hogy mentek a stúdiókulcsért. A gép a szekrényben van. De ha végeztetek, tegyétek vissza a helyére. És adjátok le a kulcsot!
   – Oksi, tanár úr, semmi para! 

   3.

   – Halló? Halló, tanár úr? Halló!
   – Jó napot, anyuka!
   – Zavarhatom egy percre?
   – Hallgatom.
   – Az a kérdésem, tanár úr, hogy tényleg csak most lehet bemenni a tankönyvekért? Máskor nem lehetne? Én is dolgozom, a férjem is dolgozik, most egészen biztosan nem tudunk!
   – Asszonyom, mi sem arra számítottunk, hogy anyu meg apu cipeli haza a kisded könyveit! A kisded tán már elég nagy ahhoz, hogy saját lábacskáján elvergődjék az iskoláig, aztán saját kicsi kezében hazacepekedje a pakkját…
   – Jaj, drága tanár úr, azt nem lehet! A gyerekre olyan allergiás roham tört, hogy az utcára se tud kilépni! Még az is kétséges, hogy három nap alatt, az évnyitóig összeszedi-e egyáltalán magát annyira, hogy akkor eljusson valameddig… Csupa virágpor ilyenkor a város!
   – Értem, asszonyom. Nézze, tényleg mindenekfölött az egészség. A betegek fölépüléséig az át nem vett tankönyvek az iskolában várják gazdáikat. Jobbulást a gyermeknek. 

   4. 

   – Kedves Tanár Úr! Minden helyesírási hibáért előre is elnézést, jó párszor átnéztem, de bármi lehetséges. 
   – Mellékletben küldöm a nyári híranyagot. További szép napot! 
   – Hát, Tanár Úr, ebből ez sült ki... :D 
   – Jó napot, Tanár Úr! Remélem jól telt a nyara. Készen lettem a nyári tudósításommal, 424 karakterrel több lett! Remélem nem baj. Nemsokára találkozunk! 
   – Tisztelt Tanár Úr! Az én naplóm... 
   – A nyári feladat. Remélem, megfelel! Címe: Nyári Flash. 
   – Üdvözlöm, Tanár Úr! Íme, a feladott nyári lecke. 
   – Elkészült a remekművem. Jó szórakozást hozzá! Utóirat: Hiányzott a Tanár Úr! 
   – Küldöm a házi feladatot médiából. 
   – Itt a nyári házi feladat! Nem lett olyan hosszú. Nem Calibri betűtípust használtam, remélem, nem gond. 
   – Most látom, hogy a rossz formátum miatt lemaradt a szöveg. Én a 2007-es Wordben írtam, érdemes ott megnyitni. 
   – Lehet, hogy egy kicsit több lett a karakter, de nem volt szívem többet kivenni belőle. 
   – Tisztelt Tanár Úr, itt van a nyári fogalmazásom ☺ 
   – Tisztelt Osztályfőnök Úr! A legértelmesebb messengeres beszélgetéseimet gyűjtöttem össze, remélem, nem vétettem hibát azzal az egy kivétellel, hogy nem sikerült mellékelnem képeket, mert nem fogadta el a gép, sajnos. Ezért majd hordozható meghajtón viszem be a képeket az iskolába. 
   – Csatoltan megküldöm a nyári házi feladatot! A mihamarabbi viszontlátásra! :) 
   – Tegnap egy rossz verzió ment el! 
   – Szeretett Tanítványaim, kösz mindenkinek a munkát! És ama két szeretett tanítványom, aki nem küldte határidőre…?

   5.

   – Na, milyen volt?
   – Rövid. Hosszú! Gyorsan eltelt… Jaj, nagyon lassan telt! Jó! Rossz… Csodálatos! Életre szóló! Fantasztikus! Életem legjobb nyara…!
   – De azért jó megint a suliban?
   – Csak azért, tanár úr, mert megint találkozhatom a többiekkel!

   6.

   (Évnyitó után.)
   – Tanár úr, átvehetem már az ünneplőt utcai ruhára?
   – Látod, én se veszem át… Akadnak, akiknek az évnyitó egész napja ünnep.
   – Én azért átveszem. Nem baj?
   (A nap végén.)
   – És miért nem viszed haza az ünneplődet, fiam?
   – Tetszik tudni, suli után nem megyek egyenesen haza, és arra gondoltam, minek cipeljem. Viszont holnap, tanítás után már egészen bizonyosan egyenesen hazamegyek, szóval majd holnap viszem!
   – Te! Láttam én már ünneplőt egész évben az iskolai szekrényben porosodni, mert a tulajdonosa soha, de soha nem ment egyenesen haza…
   – Á, az enyémet egészen biztosan nem fogja úgy látni a tanár úr! Bennem teljesen megbízhat! Én holnap egészen biztosan hazaviszem! De… holnapután már teljesen biztosan, nekem elhiheti a tanár úr! 

   7.

   – Tanár úr, átmehetek az egyik matekcsoportból a másikba?
   – Hát… nem igazán szerencsés. Tudod, a tanároknak is van lelke. De tulajdonképpen miért váltanál csoportot?
   – Tulajdonképpen semmiért, csak nekem nem megy igazán a matek, és…
   – Gondolod, hogy egy másik tanárral jobban menne?
   – Azt nem… De a régi sulimban mégis jobban ment.
   – Nem azért mennél másik csoportba, mert azt gondolod, hogy egy másik tanár lágyszívűbb a te jelenlegidnél?
   – Á, egyáltalán nem azért! Csak hátha jobban értem egy másik tanár magyarázatát!
   – Aha! Mindenesetre megkérdezem. De ne számíts arra, hogy igen lesz a válasz.
   – Ó, köszönöm, tanár úr! Persze igazából nem is fontos. Én is csak úgy megkérdeztem. 

   8.

   – Elnézést a zavarásért, tanár úr… Valami nem hagy nyugodni.
   – Ugyan, mi nyomja a lelkedet?
   – Említettem már, hogy nem megy a német? És nem is szeretem…
   – Figyelj, azért az ilyesmi nem azon múlik, hogy egy nyelv tetszik-e vagy sem!
   – Azért én mégis inkább választanék egy másik nyelvet…
   – …Másikat?
   – Az olaszt! A nyáron valahogy nagyon a szívemhez nőtt!
   – …Az olasz? ...A szívedhez?
   – Ó, annyira vágyom megtanulni olaszul!
   – Hát…
   – Csak azért bátorkodtam evvel előhozakodni, mert, ha lehet váltani, akkor, gondolom, azt minél előbb kell… A tanár úr szerint is jól gondolom, hogy amit ma megtehetek, ne halasszam holnapra?