Lájvszkúl Dájölogsz 25.
(2017. február 13. és 19. között)
256.– Na, végre visszatértél! Három, hosszú hét után! Jól vagy? Jól nézel ki! Kipihentnek tűnsz… Te! Nem akarnál még egy órát azzal az osztállyal, amelyiknek ma az első órádat tartod? Mert akkor kiírlak velük a másodikra is! Pár perce jelentett egy kolléga beteget… De tényleg csak akkor, ha teljesen jól érzed magad! Mert már teljesen jól vagy, ugye?
257.
– Tanár úr! Végre meggyógyult! Már annyira hiányzott…
– Na, ha nektek hiányoztam én, akkor képzelhetitek, mennyire hiányoztatok nekem ti! Pedig veled kétszer is beszéltem…
– De másodjára kinyomta a telefont a tanár úr!
– Dehogy nyomtam ki! Csak éppen semmit nem hallottam abból, amit mondtál! Ott kiabáltam a kórház folyosóján, a vonal túloldalán meg a néma csönd! Aztán megszakadt a kapcsolat. Pedig annyira örültem, amikor láttam kiírva a nevedet… Viszont azonnal visszahívtalak!
– Tényleg! De jó nekem! Fölhívott engem a tanár úr a kórházból!
258.
– Na, alig érkeztél meg a suliba a második félév első napján, alig az osztályba, rögtön lebetegedtem… Így aztán három hét elteltével most kérdezhetem meg először, hogy tetszünk.
– Ó, tanár úr, nagyon! Minden! Mindenki tök jó fej! Még a tanárok is!
259.
– Apád volt olyan kedves, és ajánlott egy gyógyteát, amely biztosan kihúz a bajból.
– Tudom! Apám mester az ilyesmiben.
– Azt írta, a fagyöngylevél mindenféle vérzékenység ellen jó. Sőt erősíti az érfalat is! Még azt is írta, hogy nem szabad főzni, csak este egy leveseskanálnyit megtörni, leönteni egy bögre hideg vízzel, ázni hagyni, reggel leszűrni, és azt a levet kell meginni.
– Már egész asztalnyi fagyöngylevelet szárítunk a tanár úrnak!
260.
– Ejnye, te lány! Három hét alatt soványabb lettél, mint ahogyan itt hagytalak!
– Dehogy, tanár úr! Éppenséggel híztam! Állandóan eszem! Nézze, most is mennyi tízórait csomagoltak a szüleim, és megtiltották, hogy bárkit megkínáljak belőle! De persze ha a tanár úr megkívánna egy falatot…
261.
– Hallom, végül nem te játszod Petőfit a készülő március 15-i filmben.
– Lemondtam egy kolléga javára. Rám már annyi főszerepet osztottak…
262.
– Ma meddig forgatunk, tanár úr?
– Hú, én semmiről nem tudok… Egyáltalán forgattok?
– Akármi történik, nekem ötre el kell mennem. Ha törik, ha szakad.
– Hát ezt nem velem kell megbeszélned, hanem a többiekkel. Ha ők tudnak nélkülözni…
263.
– Ha jók az értesüléseim, ti ma forgatni mentek. De visszajöttök, hogy föltöltsétek az anyagot a gépre?
– Muszáj.
– Akkor odaadom neked a stúdiókulcsot. Hogy bejussatok.
– Nos, az nagyban egyszerűsíti a helyzetet.
– Látod, milyen hasznos, ha az osztályfőnököd meggyógyul?
– Örülünk, tanár úr, de… az igazság az, hogy valahogy idáig is bejutottunk.
264.
– Elegem van az egész koleszból! Már megint engem osztottak be bevásárlónak, már a pénzt is a kezembe nyomták, most mehetek a boltba, aztán cipelhetem föl a teli szatyrokat…
– Azért vannak problémák, hogy mindet megoldd.
– Igen, de ha az egyiket megoldom, máris nyakamon a másik. Mert szakácsnak is engem osztottak be!
265.
(1)
– Lányom túl van az első két magántanáros matekóráján! Ennek jegyében nagyon szépen szeretném kérni tanár urat, segítsen abban, hogy a másik csoportba kerülhessen. Maradjon köztünk, de konkrétan hülyének nézett a magántanár, amikor mondtam neki, hogy a gyerek félévkor megbukott matekból. A két óra alapján az volt a véleménye, hogy ez nem a gyerek hibája! Én meg arra gondoltam, hogy valami nagyon elromlott az első félévben a tanár-diák viszonyban, és ez tükröződik az osztályzatban. Kizártnak tartom, hogy a tavalyi négyes után most ennyire legyen képes! Független szakértőként a magántanár is ezen a véleményen van. Kérem, valahogy nagyon diszkréten, senkit meg nem bántva próbálja meg elintézni ezt az ügyet. Tisztában vagyok vele, hogy a gyerek lusta, nem is az a kimondott angyalka, dumál órán stb., de ezt a buktatást kissé erősnek érzem.
(2)
– Elnézést a helyesbítésért, de a gyerek végül nem bukott meg! Miközben az általam ismert jegyei alapján bőven nem volt meg a kettes… Mindegy. Továbbra is jár magántanárhoz, utoljára a felmérő anyagát vették át. Ötös lett neki. Nem szeretnék megjegyzést fűzni ehhez, akár meg is értem a tanárt, hogy nem kedveli a gyerekemet, aki beszél meg visszabeszél… De… egyik dolog a magatartás, másik a tanulmányi eredmény. Szerintem oda-vissza olyan szinten megromlott a viszony, hogy nincs értelme erőlködni vele.
(3)
– Felejtse el az egészet a tanár úr, a jó viszony helyreállítódott.
266.
– Nem tetszik tudni szerezni nekem valami fájdalomcsillapítót?
– Mid fáj?
– A fejem.
– Szokott?
– Szokott.
– Nekem is szokott, ezért hordok magamnál gyógyszert, ha nem is végszükség esetére, de kabalából. Quarelin. Nem vagy rá érzékeny?
– Mindenevő vagyok!
267.
– Anyukám sütötte a tanár úr szülinapjára!
– Nahát! Tavaly is sütött!
– Meg is jegyezte, mikorra kell sütni!
268.
– Csak megírom, ha nem tudnák, milyen remek gyerekeik vannak! Sejtelmem sem volt, becsöngetéskor a kilencedikes lányuk miért ballag a folyosón gitárral a nyakában, aztán látom, ott ücsörög a tizedikes bátyjával az osztályunkban… És előadtak nekem a tesók egy születésnapi dalt: na, ezekért a pillanatokért érdemes. Olyasmit éreztem, mint amikor a huszonöt éves lányom és a tizennyolc éves fiam megöleli egymást. Mondjam, hogy: kösz?
– Hát… igen, tudjuk… szeretjük is őket! Ám ezt most ön kapta, tiszta szívükből.
269.
– Szia! Mindig megtisztelő, ha egy kolléga megmutatja egy írását egy kollégának. Kétszer is elolvastam tehát a novelládat, a két olvasás között tartottam egy hét szünetet, nem tévedek-e. Nos, az írásod rendkívül erős! Jó a karakter, amelyre épül. Jó a meseszövés, jó a szerkezet, jók az arányok, jó a tempó. Érződik ugyanakkor, hogy a szerzői szigor a háromnegyedénél enyhül: a szöveg az utolsó negyedben lazul. Valószínűleg beleszerettél saját teremtményedbe, és nem tudtál végig kívülállóként bánni vele… De ez kellő távolságtartással javítható. Az pedig nyilvánvaló, hogy ezt a szöveget publikálni érdemes. Az is, hogy többet ér az iskolai honlapnál. Kezdjünk hát gondolkozni!
– Köszönöm, hogy fordítottál időt a szövegre. A hibákat mihamarabb javítom! És kíváncsian várom, mit találsz ki…
270.
– A hétfői harmadik órában megtartod az irodalomórát a 9.D-ben Assisi Szent Ferencről és a Naphimnuszról, ahogyan azt egy hónapja megbeszéltük?
– Igen, éppen most gyűjtöm az anyagot! De nem bánnám, ha nem hétfőn kéne megtartanom, mert aznap töriből témazárót írunk. De mindenképp szeretném!
– Hétfő! Már beharangoztam nekik, hogy egy tizedikes diák tartja az órát! Van olyan, hogy két fenékkel ül az ember egy lovon! (Vagy jelen esetben egy fenékkel két lovon.)
– És esetleg átnézné, amit írok? Azt mondanám el, amit jóváhagy…
– Persze! Csak vasárnap délután négyig küldd el, mert aztán én is készülnék a hétfői óráimra, háromnegyed kilenctől meg Barca-meccs...
– Okés, küldöm!