Lájvszkúl Dájölogsz 26.
(2017. február 20. és 26. között)
271.(1)
– Taktikai okokból cserét szeretnék. A te csoportodból kivennék egy diákot, és betennék egy másikat a másikból.
– Mit jelent az, hogy „taktikai okokból”?
– Hát, tudod… csoportdinamika. Ofő vagy te is, ismered a problémát, belső erőviszonyok, rivalizálások, összeférhetetlenségek… Szét kéne szakítani egynémely illetőket.
– Hát jó, ahogyan a legcélravezetőbbnek látod. Felőlem legyen.
(2)
– Most beszéltem egy kollégával, az osztályom belső erőviszonyairól van szó. Tőled is megkérdezem, volna-e kifogásod az ellen, ha a te csoportodból kivennék egy diákot, és betennék helyette a másik csoportból egy másikat?
– Őket, kettőjüket…? Ők ketten lehetségesek, de én… egy harmadiktól szeretnék szabadulni. Tőle viszont mindenképpen! Így aztán akkor megyek bele a cserébe, ha elviszed tőlem azt a harmadikat.
– Hm… Lehetséges. Akár az is megeshet, hogy neki se ártana. Mindjárt visszajövök.
(3)
– Te, a kolléga azt mondja, egyért kettőt. Belemegy a cserébe, ha átvennél tőle még egy diákot, akivel nem találják a közös hangot, ezért vele megszakítaná az együttműködést. Neked belefér, hogy átvedd őt is?
– Hallottam hírét, és… nos, nincs jó híre.
– Neked viszont igen! Te tudnád őt kezelni.
– Gondolod? Na, jöjjön… Megoldom.
(4)
– Rendben! Tőled tehát eljön két diákom, viszont kapsz egyet.
– Hoppá, milyen jó vásárt csináltam!
272.
– Van egy perced?
– Válaszolhatnám erre a kérdésre az osztályfőnökömnek azt, hogy nincs?
– Rebesgetik a tanáriban, hogy értelmes vagy, csak… túlságosan kölyök.
– Hát… lehet.
– Én meg azt szűrtem le a véleményekből, hogy beszélnem kell a fejeddel holmi viselkedésbeli ügyekben.
– Ne folytassa a tanár úr. Ennyiből is értek.
– A helyedben megválogatnám, kivel mit engedek meg magamnak. Hajszálpontosan be tudod mérni, kik a keményebb tanárok. Velük semmiképpen nem akasztanám össze a bajuszomat. Viszont fölméred azt is, kik lágyabbak, hát mellettük, egye fene, egy-egy poént, néha-néha, meg-megengednék magamnak. Ügyelnék persze rá, hogy nem mindig. Állandóan meg kifejezetten nem! Az engedékenységgel se illik visszaélni.
– Eddig sose gondoltam ilyen mélységekben végig, de… ezt is értem.
– Bár… hogy fölös energiáimat levezessem, azt leginkább a szünetekre hagynám. Sőt, nehéz napokon kifejezetten délutánra, otthonra…!
– Értem, miről beszél… Köszönöm tanár úrnak, hogy időt szánt arra, hogy tanácsokkal lásson el.
273.
– Látom, amit látok.
– Sejtettük, hogy tanár úr előbb-utóbb észreveszi… Persze nem is titkoljuk.
– Tulajdonképpen örülök nektek. Ilyenkor mindig saját, megboldogult ifjúságom jut eszembe… De nem erről akartam beszélni. Hanem arról, és most az ofő tör elő belőlem, hogy nagy a te felelősséged!
– Tanár úr, mi csak… mi csak járunk, semmi több!
– Mindenesetre kettőtök közül te vagy a jó tanuló. Őt meg… még közepesnek se nevezzük.
– Aha… Kezdem sejteni…!
– Szóval ofőként azt kérdezem magamtól, hogy vajon ő húz le téged magához, vagy éppen fordítva: te őt magadhoz föl?
– Hát…
– Mert azon túl, hogy örülök nektek, tudnék örülni annak is, ha nagyon tapintatosan, nagyon óvatosan… nevelgetnéd.
– Aha! De hiszen nevelgetem! Hát föltételezi rólam a tanár úr, hogy sokáig mutatkoznék egy rossz tanulóval? Éppen a kihívást bírom ebben az egészben!
274.
– Minden rendben?
– Hát… nem éppen.
– Na! Mi baj?
– Elmondom, ha túlleszek rajta.
275.
– Szerintetek, ha valaki olyasmiről szerez tudomást, ami törvénybe ütközik, azt kell jelentenie?
– Igen! Vagy nem? Attól függ…
– Mitől?
– Létezik olyan, hogy orvosi titoktartás! Vagy gyónási titok… Vagy az iskolapszichológus is hallhat olyasmit, amit nem mond el az igazgatónak…
– De ha a dolog tényleg törvénybe ütközik? Mondjuk, egy osztályban eltűnnek tárgyak, és valaki tudja, ki a tolvaj? Netán éppen a tolvaj vallotta be valakinek, akiről tudja, hogy nem buktatja le?
– Nos…
– Mondjuk, egy ofő tud valakiről valamit…?
– Tanár úr volt már ilyen helyzetben?
– Voltam.
– És mit csinált?
– Hallgattam. Bár… kényelmesebb lett volna nem tudni semmit.
– Akkor tanár úr bűnrészes!
– Van is lelkifurdalásom… De… sokkal nagyobb volna, ha följelentettem volna.
– Az mindegy! Tanár úr bűnös!
– És ha az idő engem igazolt? Egyszer megtörtént, ami megtörtént, de többé soha. Az illető… megjavult. Talán az én szolidaritásom térítette jó útra.
– Az mindegy, tanár úr. A bűn az bűn.
276.
– Az baj, ha nehéz helyzetben valakinek kicsúszik a száján egy csúnya szó?
– Mit tekintünk nehéz helyzetnek?
– Állítólag pszichológusok mérték, hogy azok, akik káromkodnak, kevésbé stresszesek, mint azok, akik magukba fojtják az indulataikat!
– Mit tekintetünk káromkodásnak?
– Jaj, tanár úr, hát amikor az ember bizonyos szavakat kimond… B-vel, f-fel, p-vel kezdődőket…
– Akad még néhány gyanús betű… De értem a problémát.
– Tanár úr is szokott csúnyán beszélni?
– Szokni, azt hiszem, nem szoktam. Viszont megfelelő stilisztikai környezetben használok én is bizonyos szavakat.
– Azaz tanár úr följogosít bennünket, hogy, persze szigorúan csak megfelelő stilisztikai környezetben, kimondhassuk ezeket a szavakat mi is?
277.
– Tanár úr, holnap egész nap én leszek a portás! Hánytól vagyok szolgálatban?
– Az első szünettől.
– Akkor az első órára be se kell jönnöm?
– De!!!
– És meddig kell a kapuban ücsörögnöm?
– A nyolcadik óra végéig.
– Vagyis ha a nyolcadik órában forgatunk, a forgatásra se menjek?
– De!!! Néha, tudod, az egyik munka übereli a másikat.
278.
(1)
– Volna kedved indulni egy szavalóversenyen? Éppen illene hozzád.
– Ha tanár úr gondolja!
– Csakhogy arra gondoltam, nem egyedül, hanem másodmagaddal… Egy klasszikus szavalóversenyen egyesével állnak ki a szavalók, így-úgy elmondják a verset… De most, váratlanul, egyszerre ketten mennétek föl a pódiumra, egy lány és egy fiú kézen fogva, és ketten mondanátok el két, egybefolyó verset, akár váltott hangon…
– Ez jól hangzik! És mi volna a két vers?
– Heltai Jenőtől a Mozi és a Dal a moziról. Kinyomtattam. Fusd át gyorsan!
– Hú, van kedvem! És már jelöltem is, kivel mondanám!
(2)
– Te! Volna itt egy szavalóverseny… Egy lány és egy fiú mondana váltott hangon két verset. Volna hozzá kedved?
– Volni volna, de kivel?
– Nézd csak! Ő, aki ott áll, és most téged figyel, mit válaszolsz… Előbb ugyanis őt kérdeztem, ő meg rögtön rád gondolt, hogy ti ketten milyen jók lennétek!
– Tényleg? Rögtön rám gondolt? Akkor persze!
279.
– Na, végre meggyógyultál… Gondoltam, ha ma se jössz suliba, délelőtt rád telefonálok.
– Meggyógyultam, tanár úr! Kicsit még köhögök ugyan, de azért már bejöttem.
– Akkor hát, ahogy megbeszéltük! Te vágod a március tizenötödikei ünnepségre a filmet. Holnap egy nagy vincseszteren hazaviszed a teljes forgatott anyagot! Aztán a hétvégén dolgozol látástól vakulásig, és hétfőre hozod az elővágott változatot.
– Rendben.
– Most semmilyen körülmények között nem betegedhetsz meg!
– Megbetegedni? Meló idején?
280.
– Te mit csinálsz?
– Állok.
– Miért?
– Csak úgy.
– Jó?
– Jó.
– Állhatok veled kicsit?
– Persze.