Lájvszkúl Dájölogsz 31.
(2017. március 27. és április 2. között)
315.– Milyen volt Velencében?
– Velence meseváros! Csatangolni a sikátoraiban, átsétálni a hídjain, megállni a parton, és onnan nézni át a szigetekre…
– Na és… khm… milyen volt Velencében?
– Aha! Hogy negyven diákkal? Köztük az ön fiával? Nos… elmentek addig a határig, amelyről tudták, hogy azt már nem bölcs átlépni. De amikor mi voltunk gimnazisták, mi is elmentünk addig, nem?
– Hajjaj! Ha nem ad tippet a gyereknek, néha kicsit tovább is…
316.
– Meggyógyultál?
– Hát azt éppen nem, de… reggel már éreztem magam legalább annyira tűrhetően, hogy az osztályfényképezésre bejöjjek!
317.
– Mutatnék egy kéziratot, de…
– Tudod, hogy megtiszteltetésnek tekinteném, ha mutatnál.
– Kíváncsi volnék a véleményére is…
– Akkor is elmondhatom, ha esetleg nem örülnél neki?
– Csak azt szeretném tudni, jó-e, amit írok… Érdemes-e foglalkoznom ilyesmivel…
– Értem. Bár… ha nem kukac, hanem tényleg tehetség mocorog benned, akkor se hagyod abba az írást, ha valaki nem dicséri az egekig egy ifjúkori zsengédet.
– Viszont kérhetem, hogy egyedül olvassa? Ne olyankor, amikor bárki látja az arcát?
318.
– Nézd, lányom, ha fiúszemmel néznélek, föltűnne, milyen csini vagy, milyen bájos… Ha sikerülne szóba elegyednem veled, rájönnék, milyen jó veled dumálni, mert cserfes is vagy, kedves is vagy… De amikor megnézném, milyen a padod, ahol ülsz, rájönnék, hogy már-már a gusztustalanságig rendetlen vagy! És akkor hagynálak a szöszbe, mert kinek kell egy helyes, jó fej, de a környezetére semmit nem adó lány?
– De, tanár úr! A többiek jönnek mindig ide hozzám, mert az én padom a legjobb hely az egész teremben, és különben is csini vagyok, bájos, cserfes és kedves…! Ők szemetelnek állandóan ide! Dolga az egy lánynak, hogy folyton takarítson a vendégei után?
319.
– Hallom, hallom a nagy hírt!
– Mit? Mit?
– Hát hogy a duettetek második lett a budapesti szavalóversenyen!
– Ja, tényleg! Bizony! És április végén megyünk az országos döntőre!
– De ha a mostani produkciótoknál valaki tudott jobbat, akkor még jobbal kéne készülnötök…
– Naná! Már gondolkodunk!
320.
– Úgy néz ki, drágább lesz az osztálykirándulás, mint azt anyukám ígérte… Eredetileg azt számoltuk, a szállás fejenként ötszáz forint, de… ezerötszáz.
– Ó, nem tűnik súlyosnak a baj! A busz meg talán olcsóbb, mint terveztük. Kikalkuláljuk.
– Akkor… most megnyugodtam. Már azt hittem, nem is megyünk osztálykirándulásra.
321.
– Szeretnék hármatokkal beszélgetni. Azt látom, mindhárman lámpalázasak vagytok, azért akadoztok a memoriterekkel…
– Velem nem kell beszélgetnie, tanár úr, legföljebb a másik kettővel! Én nem lámpalázas vagyok, csak egyszerűen lázas!
322.
(1)
– Olvastam egy szinkronstúdió fölhívását, hogy gyerekhangokat keresnek! Tanár úr szerint jelentkezhetem?
– Naná! A cég megbízható, hátha kikerekedik belőle valami.
(2)
– Holnap délután ötre már hívtak is!
– Hú, de gyorsak!
– Reméltem, hogy nem most, mert meg vagyok fázva. Mindegy, egy nap alatt kikúrálom magam!
(3)
– Elmentem a castingra. Nagyon jó volt, jól is éreztem magam, viszont beigazolódott a sejtésem: benyomtak volna egy tanfolyamra, amivel nem lenne gond, ha nem kerülne háromszázezer forintba… Így aztán, sajnos, ezt nem fogom elvégezni. De legalább pozitív kritikát kaptam, és egy új helyzetben is kipróbálhattam magam! És köszönöm a bíztatást, mindenképpen megérte elmenni!
– Világos, persze, tanfolyamért ennyi pénzt nem kell fizetni. Viszont gimnáziumi éveid közepén se jársz még, és már mennyi minden történt veled!
323.
– Fiatal barátom, aztán óvatosan avval a hölgykoszorúval, amely körülvesz téged a szünetekben! Gyanús, hogy te skalpgyűjtő vagy, szóval vigyázz a nőkkel…
324.
– Előre is köszönöm a tanár úrnak, hogy véleményt mond a fotóimról. Ez a három az, amely esélyes arra, hogy beadjam egy pályázatra.
– Jók a képeid! Nálam az a sorrend, hogy kettő-egy-három, és az a tercett címe, hogy… Szorongás. Remélem, te pozitívabban gondolkodsz! Mindenképpen pályázz!!! Vesztenivalód nincs, viszont elmondhatod, hogy már kora ifjúságodban pályázatokon indultál.
– Kell hozzá egy bemutatkozó szöveg is. Ez jó? „Budapesten élek, bár képek, fotók, rajzok segítségével kontinensekkel távolabb érezhetem magam. Mindig érdekelt a média, a fotózás művészete, ami kicsi koromban is meglátszott, számtalan kép maradt fent azokból az ősidőkből, amikor fényképezőgépet tartok a kezemben. Azóta komolyabban űzöm ezt az ágat. Emellett szeretem a zenét, az állatokat: ezek a képeimen visszatérő elemek. Remélem, egyszer hivatásszerűen foglalkozhatom fotózással.”
– Az „Azóta komolyabban űzöm ezt az ágat” mondat helyett azt írnám, hogy „Jelenleg egy gimnázium médiatagozatára járok.” Egyébként rokonszenves!
325.
– Szeretném újra elmondani a Szózatot… Tudtam már keddre is, csak akkor, amikor elkéstem, és tanár úr rögtön az ajtóban, ahogy beléptem, kérdezte, belezavarodtam… Mondhatom?
326.
– Örömmel látom, hogy egyre többet rosszalkodsz!
– Már elárulhatom, hogy alapvetően rossz vagyok! Csak tanár úr előtt mutatom magam jónak, de a barátaim ismerik az igazi énemet!
327.
– Azt szeretném, hogy ma üljünk össze, és osszuk szét az új projekt feladatait.
– Nem szükséges. Már tegnap, amíg tanár úr nem volt bent, megcsináltuk.
328.
– Azért írok önnek, mert hétfőn van a szülinapom. A családom a viselkedésem és a jegyeim miatt azt mondta, hogy nem kapok semmi ajándékot, és különösebben meg sem ünnepeljük. Ez eléggé rosszulesett, mert már hónapok óta tervezem, hogy a nagy nap milyen rendkívüli lesz. Most csak egy átlagos hétfőnek ígérkezik, a hétfőket meg különösebben nem is szereti az ember. Arra gondoltam, hogy ha egy nap erejéig felvehetném a szakadt nadrágomat, akkor az már igazán nagyon rendkívüli és jó szülinapi ajándék lenne! Természetesen hosszított kardigános módszerrel, így ez nem tűnne fel a szigorú tanároknak, ráadásul, ha tanár úr külön engedélyt adna, akkor biztosra venném, hogy nem késnék el az órákról, mert félnék feljönni a lépcsőn, ahol egy tanár kiszúrhatja. A levelem szándéka tehát az a kérdés, hogy hétfőn jöhetnék-e szakadt nadrágban.
– Gyere.