Lájvszkúl Dájölogsz 36.
(2017. május 1. és 7. között)

   357.

   – Csiripelik a madarak, hiába ment másik iskolába félévkor, azóta is tartjátok a kapcsolatot… Örülök. Kedveltem.
   – Akkor azt is elcsiripelték, hogy már abba az iskolába se jár?
   – Nem mondod!
   – De… Otthagyta azt is.
   – Jaj… És most mit csinál?
   – Tizenhat éves elmúlt, már nem vonatkozik rá a tankötelezettség. Azt tervezi, majd befejezi estin a gimit, leérettségizik, aztán…
   – Jó, értem, de… mit csinál most?
   – Arról nem beszéltünk.

   358.

   – Gratulálok! Harmadik hely egy országos szavalóverseny döntőjében: az már valami!
   – Köszönjük…
   – Ráadásul duettben! Utólag kaptam egy zsűritagtól levelet, milyen szépen mondtátok a Romeo és Júlia erkélyjelenetét.
   – Ó, örülünk minden jó kritikának!
   – Te tényleg örülsz?
   – Igen! Én már nyertem szavalóversenyt, de harmadiknak lenni is jó!
   – Okosan! A díjakat, mint mondani szokás, nem kapják, hanem adják. És te…?
   – Hát én azért… kicsit… szóval nyerni az igazi.

   359.

   (1)
   – Akadt egy kis probléma… Forgattunk ugyan az interjúalannyal, de már sötétedett, ezért… sötétek a felvételek is. Használhatatlanok.
   – És?
   – Nem volt lehetőség újra forgatni. Tegnap tehát világosban visszamentünk a forgatási helyszínre.
   – És?
   – Hát vettünk ott föl mindenféle snittet, és azokból összevágtunk három percet, hogy a kért etűd határidőre meglegyen.
   – És?
   (2)
   – Halló! Tanár úr?
   – Igen.
   – Az a helyzet, hogy éppen vágom, pontosabban mondva vágnám az etűdömet, csak most derült ki, hogy a szoftver próbaverziójának, amellyel dolgoznék, a harmincnapos licenszjoga tegnap járt le.
   – És?
   – Hát itthon ma nem tudok vágni. Viszont lehetséges-e, hogy holnap délután, mármint tanítás után az iskolai gépen megvághassam az anyagomat?
   – Lehetségesnek éppen lehetséges! Csak azt az apró problémát kéne áthidalnod, hogy reggel az első órában kell bemutatnod a vágott verziódat.
   (3)
   – Tanár úr! Tűrhetetlen, amit az interjúalany művel! Nem mi tehetünk róla, hogy nem leszünk készen határidőre! Meg is írtam neki a véleményemet!
   – Mit írtál?
   – Mondom, a véleményemet! Szó szerint ezt. „Szia! Én elhiszem, hogy sok dolgod van, de nekünk meg kötelességünk. Lehet, hogy te úgy érzed, utolsó pillanatban kérjük ezt tőled, de találkozót is próbáltunk veled egyeztetni, amire nem is válaszoltál. Azután elküldtük a kérdéseket, amelyekre te írásban válaszoltál, ami oké, de mi hangfelvételt kértünk, és többször is írtunk neked, te meg ígérted, hogy tegnap estére elküldöd, ami nem történt meg! Most azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy te arra hivatkozol, hogy dolgozol, mert ebbe az egészbe te mentél bele, és nehogy már a mi hibánk legyen, hogy ha mi valamit kérünk, és te nem küldöd el, az számodra úgy jön le, hogy az utolsó pillanatra hagytuk, amikor egyáltalán nem így van.” Ezt írtam neki.
   – Hát, tudod… erről a levélről, ha mindannyian lehiggadtunk, mindenképpen beszélnünk kell.
   (4)
   – Teljesen jogos, hogy a tanár úr, mint a szerkesztőbizottság elnöke pótforgatást rendelt el az anyagunk pocsék hangminősége miatt, viszont az a gond, hogy hívtam az interjúalanyt, aki ma nem ér rá, holnap viszont egy teljes hétre elutazik, így aztán akár így, akár úgy, de lekéssük a határidőt.
   – Hát azt, bizony, le.
   – És akkor most mit tegyünk? Mert mi akartuk, de ő…
   – Hát éppen ez az. Hogy mit tettetek eddig. És hogy mit tegyetek most.

   360.

   – Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, hogy tanár úr meghívott a dokumentumfilm szerkesztőbizottságába…
   – A munkád alapján tartottalak rá érdemesnek. Ilyen egyszerű.
   – A múltkor végigkérdezett mindenkit a tanár úr, ki mi akar lenni. Mesélték a többiek. Én meg akkor beteg voltam.
   – Így van.
   – Akkor most elmondhatom? Mint szerkbiztag?
   – Persze!
   – Kommunikációval foglalkoznék. Még nem tudom, melyik egyetemen, de kommunikációval. Azt se tudom, konkrétan mivel, de mindenképpen kommunikációval.

   361.

   – Láttam a kicsik produkciói között egy művet! Örülök, hogy tizedikes fiú létedre te vágtad meg egy kilencedikes lány filmjét!
   – De… félre ne értse a tanár úr!

   362.

   – Tulajdonképpen nem lepődtem meg, amikor kiderült, hogy a tiéd lett a próbamérésen a legjobb matekeredmény!
   – Én azért… enyhén szólva igen.
   – Mióta mondom neked, hogy kifejezetten jó agyú gyerek vagy?
   – De mióta mondja nekem a tanár úr azt is, hogy elkótyavetyélem az eszemet…

   363.

   – Tanár úr múltkor említette nekem, hogy ha van videóm, amit vágtam, mutassam meg. Nos, most vágtam egy filmet, és mivel tanár úr holnap nem jön, gondoltam, elküldöm a linket.
   – Nagyon hasznos ujjgyakorlat! Mondanám, hogy tempógyakorlat zenére vágva. Talán valahol a kétharmadánál volt egy pont, amikor az én érzékem mást diktált volna, szívesen megmutatom. Aztán meg a zenei végek barátja vagyok, de tudom, egyre inkább kisebbségben maradok... A főszereplő tán egy hugi? Küldj máskor is!

   364.

   (1)
   – Beszélnem kell veled, fiam.
   – Tudom. Azt is tudom, miről.
   – Hát, ha tudod, akkor miért nem…?
   – Nem tudom én sem. Beszéljen velem a tanár úr, hátha abból kiderül.
   (2)
   – Azért kellett a tanárnőnek ünneplőben lefényképeznie bennünket, mert bizonyíték kellett a tanár úrnak, hogyan öltöztünk fel egy ünnepélyre, amelyre a tanár úr nem jött?

   365.

   – Tisztelt Tanár Úr! A nagyfiam pénteken ballag, azon az öccsének is jelen kéne lennie. Ezért szeretném elkérni őt az iskolai ballagásról. Viszont az öltönye zakóját már régóta nem találom itthon. Tudna rá hatni, hogy tüzetesen nézzen körül az iskolában? Egyébként kevés esélyt látok arra, hogy a gyerek jövőre a tizenegyedik osztályba lépjen… Tanár úr is ezt látja? Minden nap halogatja, hogy kezdjen tanulni! Fogadtam mellé kémiatanárt, de csak kétszer ment el hozzá. Azt hiszi, az idén is meg fogja úszni.
   – Rendben! Az én legkisebb fiam is ballag, én se leszek. Zakó? Értem… Jövő? Beszélek vele, tanárokkal, magammal, mindenkivel.
   – Köszönöm! Ha csak németből bukna meg, az jó lenne, mert legalább rákényszerülne, hogy megtanulja a nyelvet. Vannak nyáron nagyon jó, intenzív tanfolyamok, ahol legalább láthatna motivált társaságot. Viszont matek, kémia, biológia… Ezekből neki kéne valamit letennie az asztalra, például a tanárok nyakára járni, hogy feleltessék. Ráadásul könnyítései is vannak, van például tanár, aki nem ad neki számolási feladatot, és akinél javíthat szóban is.

   366.

   – Miért ücsörögsz összeomolva?
   – Nem vagyok összeomolva.
   – Hát nem úgy nézel ki, mint aki nincs. Valami baj van?
   – Nincs. Van.
   – Mi? Már amennyi rám tartozik belőle.
   – Hát… csak annyi, hogy van baj.
   – Suli?
   – Nem.
   – Otthon?
   – …
   – Veled?
   – Nem.
   – A szüleiddel?
   – Elváltak. Egy hónapja.
   – Nehezek voltak az utolsó idők?
   – Folyton veszekedtek.
   – És amióta elváltak?
   – Apu elköltözött.
   – Akkor most… könnyebb?
   – Nem. Hiányzik Apu.
   – Egy hónapja nem is találkoztok?
   – De. Néha jön.
   – Az jó?
   – Nem. Akkor is veszekednek.
   – Te Anyuval maradtál?
   – Igen. Az öcsém is.
   – Valamelyikük hibás?
   – Én mindkettőt szeretem. Csak ők nem szeretik egymást.