Lájvszkúl Dájölogsz 37.
(2017. május 8. és 14. között)
367.
– Tisztelt Tanár Úr! Május másodikán lejárt a Tóth Sára-projekt leadási határideje. Megtekintettük az elkészült videókat, illetve, amelyeken szükséges volt a finomítás – például a miénken is –, azt másnapra kellett kijavítani. Még aznap ráírtam Sárára, hogy írjon kb. hét-nyolc mondatot családjáról, amit beleilleszthetek a videónkba. Közben a tanár úr által létrehozott szerkesztőbizottság azt kérte, május 9-ig adjuk le a kész, végleges anyagot. Kérésemre Sára két nappal később írt csak vissza, hogy megírja, de ez idáig nem jutott el hozzám semmilyen információ. Majd ismét ráírtam (próbáltam határozottabb, ám kedves hangnemben), de válasz nem érkezett, annak ellenére, hogy az üzenetet látta. Értesüléseim szerint egy hétre elutazott (egyesek kárára), de ma, 8-án például négy órája írt egy magát népszerűsítő posztot (de ez már mellékes). Ezért tájékoztatom tanár urat, hogy május 9-ig biztosan nem fogjuk tudni leadni projektünket. Tudjuk, volt időnk rá, bár amikor két hete szerdán jött Sára, egyeztettünk vele időpontot öt nappal későbbre. (Előtte egy hétig próbálkoztunk az időpontszerzés ügyében, de lényeges választ akkor sem kaptunk). A „forgatás” vasárnap lett volna, de hétfőre tolódott, végül mikor projektalanyunk harmadjára módosított időpontot két napon belül, úgy döntöttünk, nem készítjük már el. Nem tudom, hogyan tovább, én feladtam. Vagy megcsináljuk mindenképpen, de akkor ki tudja, mennyit tolódik a teljes dokumentumfilm, vagy ezt a témát kivesszük belőle... Ezt majd a tanár úr és a szerkesztőbizottság dönti el.
– Március 16-án hat hetet kaptatok egy portréfilm elkészítésére, amelyhez tizennégy alkotópárosnak kellett (volna) szállítania egy-egy háromperces részetűdöt. Ígértem nektek, hogy ha jót csináltok, találok nektek egy tévétársaságot, amely tizenhat éves korotokban műsorra tűzi életetek első dokfilmjét! Nem minden tizenhat éves kap ilyen ajánlatot… Március 22-én ismertétek meg személyesen a főszereplőt, onnan kezdve kényelmesen lehetett (volna) dolgoznotok. Aztán, amikor kiderült, hogy a többség öt és fél hétig nem csinált semmit, még a határidőt is meghosszabbítottuk. Szerinted?
368.
– Te hova rohansz?
– Vissza a suliba! Bent felejtettem a telefontöltőmet!
– De hiszen két perc múlva találkozunk a metrómegállóban! Indulunk színházba!
– Ó, két perc alatt simán megjárom!
(És várunk rá tizenkettőt, de nem késünk el, mert egy osztályfőnök minden időpontot ráhagyással hirdet meg…)
369.
– Próbáltam, tanár úr, kicsikarni belőlük, de mégis csak az osztály fele fizette be a színházpénzt…
– Hibáztam, fiam. Köszönöm az igyekezetedet, de akkor rontottam el, amikor a saját zsebemből vettem meg a jegyeket, hogy majd utólag beszedjük…
– Azért nem adom fel. Az összegyűlt pénz viszont nálam van.
– Megköszönöm, ha bármit teszel még az érdekemben. Hátha visszajön valamicske… Én meg mostantól elővigyázatosabb leszek.
370.
– Mivel kötelezőként olvastátok Katona József Bánk bánját, ugyanakkor együtt meghallgattuk-megnéztük az Erkel Ferenc–Egressy Béni-féle operaváltozatot, a mai dolgozat címe: Különbségek Katona József, illetve Erkel Ferenc és Egressy Béni Bánk bánjának narratívájában.
– Akármennyire is figyeltem az előadáson, mivel az eredeti művet nem olvastam, egyetlen különbséget se tudok mondani.
– Az általános iskolában egy rövid operaváltozat keretében láttam a művet, ebben az évben meg gimnazistaként olvastam is. Csakhogy a régi előadásra már nem emlékszem, a mostaniról meg hiányoztam…
– Őszintén megvallva fogalmam sincs, mi a különbség az eredeti mű és az operaváltozat között. Sajnos tizenhat évesen nem nyújtott nagy izgalmakat egyik sem. Szerintem izgalmasabb volt tanár úr áriakoncertje, amelyet irodalomórán adott a Bánk bán leghíresebb slágereiből!
– A legjelentősebb különbség, hogy az eredeti művet Katona írta, ellenben az operát Erkel és Egressy.
– Az egyiket olvastuk, a másikat hallgattuk és néztük!
– Katona drámája mintha több felvonásból állna, mint Erkel és Egressy operája!
– Az operában kevesebb a szöveg, mint a drámában, viszont több a zene.
– Az eredeti dráma nem zenés, és egyáltalán nem énekelnek benne.
– Egressy dolgozta át Katona szövegét énekelhető szövegre, mert az eredetiben a párbeszédeket nem énekelték, hanem mondták.
– Az eredetit nem kísérte zenekar!
– Az Erkel–Egressy-féle Bánk bán sokkal vázlatosabb!
– Az operából kihagytak néhány olyan részt, ami az eredeti műben benne van.
– A drámában nincs szünet a felvonások között, amikor ki lehet menni a büfébe!
– Máshogy nézett ki Bánk bán, mint ahogy elképzeltem. Valahogy soványabbnak képzeltem.
– A kastélyos jelenetben, az első felvonásban, amikor a táncosok táncra perdülnek, azt nem is katona József írta bele az eredeti műbe!
– Nincsen benne az eredeti műben a bordal! Akkor miképpen lehet az operaváltozatban megzenésítve?
– Az eredeti változatban az nem szerepelt, hogy Hazám, hazám!
– Az eredeti műben Tiborc panasza másképp van leírva, mint ahogy az operában előadták! Nem a szöveg más, csak a mozdulatok.
– Az operában elvész Tiborc panaszának jelentősége, mivel Erkel szerint akkor már nem volt nagy ellenszenv a parasztság és a nemesség között.
– Volt egy fiatal lány a műben, kissé üresfejű, azt hiszem, Ottónak szeretett volna lenni valakije, de rá az operában sehol nem tértek ki!
– Amikor Melinda és Ottó beszél, az a könyvben úgy van, hogy bent, egy szobában beszélnek, de a színházban kint.
– Bánk a drámában eléggé kételkedett Melindában, viszont az operában nem igazán.
– A drámában Melinda vonzódott Ottóhoz, az operában viszont nagyon ellenkezett!
– Az alapműben Melinda valamilyen port kapott, amitől Ottóé lett. Az operaváltozatból ez a por kimaradt!
– Miután az operában Ottó követi Melindát, valójában… meggyalázza.
– A Katona József-féle Bánk bánban Ottó nem közösült Melindával!
– Az eredetiben nem úgy öli meg Bánk a királynét, hogy a királyné előtte rátámad, hanem csak szimplán megöli.
– Az operában az látszódott, hogy a Tisza partján Melinda és a fia elesik egy fa mögött, pedig a drámában valójában meg is fulladnak!
– Az eredeti Bánk bánban rendesen le van zárva a történet. Melinda holttestének megjelenítése után még beszél a király. Az opera viszont Bánk szörnyülködésével végződik.
– Az eredetiben Bánk megkéri a királyt, hadd temesse el Melindát, az operának viszont úgy van vége, hogy csak megnézi, kit hoznak be, és elkezdi siratni.
– Az eredeti műben II. Endre sokkal dühösebb volt Bánkra, mint az operában, ahol szinte egyáltalán nem is volt mérges rá!
– A könyvben, ellentétben a színházzal, nem hajolnak meg a szereplők minden felvonás végén.
– Az opera majdnem három óráig tartott… A drámát sokkal rövidebb idő alatt el tudtam olvasni.
371.
– Tisztelt tanár úr! Elnézést, kicsit késni fogok. Megértését előre is köszönöm!
– Jó reggelt, tanár úr! Előreláthatólag kicsit késni fogok, elnézést.
– Tisztelt tanár úr! Előre elnézést kérek, de láthatólag úgy néz ki, kések egy kicsit. Megértését köszönöm.
– Tisztelt tanár úr! Elnézését kérem, ha késnék, előreláthatólag bízom megértésében.
– Tisztelt tanár úr, elnézést kérek, késésben vagyok, de nem lesz sok, és remélem, ön megért. Köszönöm előrelátását.
(És hét perc késéssel nyolcan állítanak be egyszerre, köztük három esemest se küldő.)
372.
– Mi volt az az éktelen dübörgés, amely lehallatszott az igazgatói irodába?
– Ó, csak én munkálkodtam… Kiborogattam szeretett diákjaim padjaiból a koszt. Benézel az osztályterembe?
– Elég volt hallani… A látványt hozzáképzelem. Iszonyú szeméthegyek előzték meg?
– Az eredetihez képest most legalább rendezett a rendetlenség… Viszont kiderült, hogy a fiatalok jelzőcsöngetéstől becsöngetésig bármiféle kuplerájt föl tudnak számolni!
373.
– Tanár úr kér csokit?
– Csokit? Naná. Akár az egész táblát!
– Vigye nyugodtan, én is úgy kaptam a többiektől.
– Jó neked, hogy te csak úgy kapsz csokit… Én nem kapok.
– Mert ma ünneplem a szülinapomat! De ne búsuljon a tanár úr, évente egyszer mindenkinek van!