Lájvszkúl Dájölogsz 3.
(2016. szeptember 12. és 18. között)

   18.

   – Szánna rám néhány percet a tanár úr?
   – Szánok, persze.
   – Az a helyzet, hogy… anyukám nem tud eljönni a szülői értekezletre.
   – No, kétségbeesni azért nem kell… Baj van otthon?
   – Baj? Már miért lenne baj? Csak az a helyzet, hogy dolgozik. Ezért nem tud jönni a szülőire.
   – No, hál isten, ez tényleg nem baj… És apukád?
   – Ő se tud jönni. Ő is dolgozik.
   – Az se olyan nagy baj.
   – Tényleg nem baj?
   – Hát… a világot semmiképpen nem rengeti meg… Ha valami fontosról döntünk, azt úgyis megírom.
   – De jó, tanár úr! Nagyon aggódtam, de most teljesen meg tetszett nyugtatni. 

   19.

   – Fejlemény van, tanár úr, fejlemény!
   – Na! Megosztod?
   – Megvan, hol forgat Budapesten Dylan O’Brien!
   – Hurrá!!! És hol?
   – Az ötödik kerületben!
   – Hú, az már meglehetősen behatárolható hely! Ügyes vagy!
   – Még beljebb határolom!
   – Jó! Te, és ki az a Dylan O’Brien? 

   20.

   – Tisztelt Tanár Úr! Szánom-bánom, de nem találjuk a gyerek bizonyítványát, amelyet tanévkezdésre vissza kellett volna vinnie. Amikor júniusban megkapta, megnéztük, tán még alá is írtam, aztán eltettem egy biztos helyre, hogy szeptemberben meglegyen. Nos, ezt a biztos helyet a föld nyelte el… Nem tudom, mi van ilyenkor, eddig nem jártam így. Persze még próbáljuk keresni.
   – Tisztelt Szülő! Lehet, hogy a padtársáé mellé rejtőzött volna...? Ők se találják! 

   21.

   – Szervusztok. A helyzet az, hogy a múltkor rosszul mondtam: a frissesség szóban a második s nem kettő, hanem egy. Mentségemre szolgáljon, hogy amikor még én voltam gimnazista, és engem is avval szekírozott a magyartanárom, hogyan kell írni a frissességet, még eggyel kellett. Időközben megváltoztatták. Látjátok hát, milyen fontos hely a gimnázium? Amit ott megtanul az ember, egy életre nem felejti el! 

   22.

   – Kedves Tanár Úr, reggel szerettem volna jelezni, elnézést, hogy csak most sikerül, a lányom már tegnap betegen jött haza, nem engedtem iskolába, hogy gyógyuljon, és ne fertőzzön. Nagyon remélem, sikerül hamar leckéhez jutnunk! 
   – T. Tanár Úr! Fiam ismét ágynak esett a szokásos tünetekkel: fejfájás, hasfájás, gyengeség. (Azt hiszem, ma németdolgozat van.) 
   – Jó reggelt! Kislányunk beteg lett, emiatt nem megy iskolába. 
   – Jó reggelt, Tanár Úr! Ma nem megyek iskolába, mert nagyon fáj a hátam, és pihentetni kell. 
   – Kedves Tanár Úr! Fiamnak a tegnapi edzésen ismét kiment a bokája. Ma reggel felkelt, hogy menjen suliba, de nem tudott lábra állni. 
   – T. Tanár Úr! Gyermekem tegnap délután iszonyú torokfájásra panaszkodott, ám a bevett gyógyszer ellenére éjjel a fájdalom erősödött, így ma orvoshoz viszem. 
   – Jó reggelt, Tanár Úr! A kisded sajnos beteg lett, orvoshoz megy. Jobbulást önnek is, hallom, ön is berekedt! 
   – Jó reggelt, Tanár Úr! Elnéztem a villamosomat, és a 19-es helyett véletlenül a 49-esre szálltam fel a Gellért téren 7.20-kor. Most az Astoriánál vagyok, úton a Deák Ferenc tér felé. Elnézését kérem újabb balgaságom miatt. 
   – Jó reggelt! Tanár úr, elkaptam valami nyavalyát, úgyhogy a mai napot mindenképpen kihagyom. 
– Jó reggelt, Tanár Úr! Az a nagy helyzet, hogy a busz, amivel elindultam, lerobbant, és most átszállásra várok, úgyhogy valószínűleg kések… Tanár úr! Az a helyzet, hogy időközben nagyon durván elkezdett menni a hasam, és nem akarok senkit se megfertőzni, úgyhogy inkább megyek haza a dokihoz. 
   – Tisztelt Tanár Úr! Fiam betegség miatt az egész héten nem megy már iskolába! 

   23.
  
   – Tanár úr, utánanéztem a diákjogoknak!
   – Ezt igazán bölcsen tetted! És úgy egyébként miért?
   – Hát mert a ***tanár kiküldött minket az óra elején, és azt mondta, az óra végéig tanuljuk meg odakint a soron következő fejezetet a könyvből, mert a szünetben dolgozatot irat velünk abból az anyagrészből, és ha nem tudjuk, egyest ad! De ehhez nincs joga, mert aznapi anyagból a tanárnak nincs joga feleltetni!
   – És miért küldött ki titeket?
   – Az most lényegtelen. Neki akkor sincs joga!
   – És szerintetek mihez van joga? Például ahhoz van, hogy az óráján például nem figyelő, viszont például beszélgető diákokat kiküldje a teremből, hogy ne zavarják az órát?
   – Azt nem tudom, tanár úr, csak azt, hogy aznapi anyagból feleltetni nincs! 

   24.

   – Én ugyanazt szeretném csinálni, amit a tanár úr lánya!
   – Mármint? Mit csinál az én lányom?
   – Hát azt, amit a tanár úrnak a múltkor mesélni tetszett!
   – Szent ég, mit meséltem én a múltkor a lányomról?
   – Hogy közösségi szolgálaton rákbeteg gyerekeknek mesélt egy kórházban!
   – Aha… Te is képes volnál ilyesmire?
   – Azt nem tudom, tanár úr… Csak nagyon szeretném tudni. El tetszik nekem intézni, hogy megtudjam? 

   25.

   – Akartok rabok lenni?
   – Nem…
   – Most teljesen komolyan: akartok rabok lenni?
   – Nem!
   – De egészen őszintén! Akartok rabok lenni?
   – Nem!!!
   – Hát szabadok akartok-e lenni?
   – Igeeen!!!
   – Na, még egyszer: akartok szabadok lenni?
   – Igen! Igen!!! Igeeen!!!
   – Ha nem tanultok, rabok maradtok. Mert a tudatlanság: rabság! Akarjátok-e?
   – Neeem! Nem! Nem…
   – Mit tehetnétek a saját szabadságotokért? Azért hogy ne legyetek rabok?
   – Talán… tanulnunk kéne?
   – Tehát akartok rabok lenni?
   – Nem!!!
   – Szabadok akartok lenni?
   – Igen!!!
   – Akkor mit csináltok?
   – Tanulunk!
   – Esküdjetek!
   – Esküszünk!
   – Mire esküsztök?
   – Hogy szabadok leszünk! Hogy nem leszünk rabok!
   – Lesztek tovább rabok?
   – Rabok tovább nem leszünk! A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!

   26.

   – Volna egy kis probléma, tanár úr.
   – Gondolod, hogy éppen én oldhatom meg a te problémádat? 
   – Az a helyzet, hogy a padszomszédommal… az utóbbi időkben… hogy is mondjam… már nem vagyunk annyira jóban, mint… amennyire voltunk eddig.
   – És az esélytelen, hogy megint jóban legyetek?
   – Teljességgel. Viszont nekünk most együtt kéne dolgoznunk abban a projektben, amit a tanár úr ránk osztott.
   – Hát nosza! A munka az olyan, hogy azt el kell végezni, slussz. Sehol nincs előírva, hogy közben barátkozni is kéne.
   – Igen, tanár úr, de… így nagyon nehéz.
   – Mit gondolsz, a tanárnak minden tanítványát egyformán élvezet tanítani? Nekünk is együtt kell dolgoznunk olyan diákkal, akivel az utcán aligha állnánk szóba. De a tanteremben mégis. Ez a munkánk.
   – Értem, tanár úr, de…
   – Szerinted majd a munkahelyeden megválogathatod a kollégáidat? Vele dolgozom, mert a barátom, vele nem dolgozom, mert nem a barátom… Én sem válogathatom meg a diákjaimat.
   – Jó, tanár úr, csak…
   – Nézd, mi itt, az iskolában, úgymond, az életre készítünk föl benneteket. Tanuld meg, hogy mindenkivel tudnod kell együttműködni. Aztán, amikor végeztetek, és kiléptek az utcára, az már más do…-
   – Halló? Helló! Jó, megyek! Tanár úr, kibékültünk!