Lájvszkúl Dájölogsz 42.
(2017. június 10. és 18. között)

   421.

   (Szombat este.)
   – Megjöttünk, igazgató asszony, a kárpátaljai osztálykirándulásról! Szép volt, jó volt.
   – Köszönöm, hogy szóltál! Vasárnapra jó pihenést, viszlát hétfőn! 

   422.

   (Vasárnap délben.)
   – Kedves Szülők! Objektíve jelentjük, hogy tizedikes osztálykirándulásunkon megjártuk Kárpátalján Beregszászt, Munkácsot, Bustyaházát, Husztot, Izát, Visket, Gyertyánligetet, hét órán át a Kárpátokat, visszafelé Nagyszőlőst, Csetfalvát és megint Beregszászt. Néztünk, láttunk, tapasztaltunk, elgondolkodtunk. Köszönjük a házigazda-vendéglátó családnak, hogy szívüket-lelküket kitették értünk! Szubjektíve köszönjük önöknek a gyerekeiket, akikkel nagyon jól éreztük magunkat, akik tudtak és mertek még gyerekként, amikor viszont kellett, már felnőttként viselkedni, és akik partnereink voltak abban, hogy méltón képviseljük az anyaországot. Érdeklődő és kíváncsi, fogékony és nyitott, édes-kedves társaságban töltöttünk négy, elejétől végéig örömteli napot.
   – Drága Gyermekeim! Üdv immáron Budapestről! Remélem, már fölébredtetek... Még egy kis ajándék. Holnap 8.30-ra gyertek, első órátok nem lesz, a negyedikben – földrajz helyett – viszont matematika (földrajz pedig nincs). Viszlát! És aki a műsorváltozásról semmilyen csatornán nem értesül, az ráfázott.

   423.

   (Vasárnap délután 1.)
   – Bár nehezen kezdődött, de mégis jól végződött az idei kirándulás. Köszönöm a tanár úrnak, hogy nem hagyta elkallódni a lánykánkat. Jól érezte magát: tapasztalt, ismerkedett, befogadott, bosszankodott. Lelkesedett az eddig látókörén kívül eső osztálytársaiért. Az idei tanév kurtán-furcsán ér véget. Voltak olyan tanárok, akik elfogadták, és segítették őt, és voltak, akik meg se próbáltak belőle mást látni, mint egyet a sok közül. Persze a való világ se mindig kedves, megértő, segítőkész… Most már rajtunk, szülőkön a sor. Lányunknak, saját kérésére, pszichiátert keresek, abban a reményben, hogy segít neki a benne dolgozó szorongásokat, depressziót feloldani. És végül egy rövid élményfoszlány: a kirándulást megelőző osztályesten gyerekek beszélnek a színpadon, többen szemben ülnek a tanár úrral. Egy diák zongorázik, egy másik énekel, vagy szöveget mond, majd mindenki filmet néz. Tanár úr pedig olyan meleg szeretettel nézi a gyerkőcöket, mintha valóban az övéi volnának. Hát ezért vagyunk még ebben a suliban! 

   424.

   (Vasárnap délután 2.)
   – Három gyerekünk összesen 36. tanévében járunk, és most először kaptunk ilyen kedves visszajelzést a kirándulásról. Köszönjük, hogy a problémákat megoldották anélkül, hogy a szülőknek bármiért is szégyenkezniük kelljen. Fiunk sok élménnyel tért haza, sőt már Kárpátaljáról is telefonált, mert annyi szépséggel találkozott, hogy túlcsordult. Épp úgy, mint mi, szülők az osztályest után. Szerencsések a gyerekek, mi, szülők, az iskola, hogy ennyi színes, egymásra figyelő, kedves kamasz jött össze. Fiunk először van olyan társaságban, ahol nem kell meccselnie a pozíciókért, mert mindenki egyéniség és elfogadó. És ez így kerek.
   (Vasárnap este.)
   – Fiunk az egész napot az ágyban töltötte, mi délután ötre értünk haza, akkor 37,2 volt a láza. Aszpirin után két óra múlva viszont már 38,5-öt mértünk. Kapott még lázcsillapítót, kiizzadta, most alszik. Enni nem evett ma, csak kevés gyümölcsöt. Apával nézeteltérésben vagyunk, mert fiunknak holnap még matematikából és franciából felelnie kéne. Ha most beteget jelentünk, az félreérthető. Ezért eldöntöttük, hogy reggel bemegy, visz Algopirint, aztán meglátjuk. Ami viszont a gond, hogy ma semmit nem tanult. Talán lesz reggel másfél óránk, kérdés, az mire elég… Ezért is lett volna jobb, ha végigdolgozza a félévet.
   (Hétfő reggel.)
   – Akár reggel fél 8-ra is bevihettem volna fiunkat ma, de az ön levelében fél 9 volt, ezért vittem csak 8 körül. Most pedig látom, hogy egy tanár beírta hiányzónak. Ezek szerint volt első óra? Ez elég kellemetlen, mert abból a tárgyból is rezeg a léc, és jó lett volna, ha ott van. A többiek ott voltak, csak az enyém nem tudta? Ez a nap még biztosan tartogat más kellemes meglepetéseket… 

   425.

   (Még mindig hétfő reggel.)
   – Jó reggelt! Eszter ma nem megy iskolába. 
   – Jó reggelt, tanár úr! Tegnap estére hőemelkedésem lett, azt hittem, el fog múlni, de ma reggelre kifejezetten lázas lettem! 
   – Gyermekem nem érzi jól magát, így csak pár órával később menne ma be, ha összeszedte magát. Egyben megragadnám az alkalmat, és csütörtökre szeretném kikérni az iskolából, mert a testvére ballag. Apropó, köszönjük az osztálykirándulást, a gyerek nagyon jól érezte magát. 
   – Fiam tesiórán az imént kapott felszereléshiányt, amiről eszembe jutott, hogy azt mondta, tanár úrnál van a cucca. Ezt mikor kapja vissza? A múltkor is az utcai cipőjében volt kénytelen tornázni, ami feltörte a kis lábacskáját... :( 
   – Június 6-án lányom ortopédusnál volt, mellékelten küldöm az igazolását. Egyébként értesítést kaptam, hogy az osztálykirándulás napján is volt tanár, aki beírta hiányzónak. 
   – Fiam gyengélkedik, nem tud ma bemenni. 
   (Hétfő este.)
   – A gyerek sajnos nem lett jobban, egész nap feküdt, hányingere van. Ebből valószínűleg orvos lesz holnap. 
   (Kedd reggel.)
   – Lányom nincs jól, itthon fogom, hogy gyógyuljon. Remélem, holnap már jobban lesz! Igazolást visz. Köszönet mindenért. 
   – Elaludtam, úgyhogy lehet, kicsit elkésem. 
   – Lányunk sajnos beteg, a mai napon nem megy iskolába. Megértését köszönöm. 
   – Mellékelten küldöm beteg lányom igazolását mára előre! 
   – Fiunk holnap már megy, ugyan a doktornő még otthon tartotta volna, mivel hányásos-hasmenéses lázasodása volt, de a gyerek menni akar. 
   – Esetleg, ha ideje engedné, és írna egy üzenetet, felhívnám, hogy személyesen mondjam el, engem is elkapott a vírus, amely többünk szerint végigsöpör az osztályon. 

   426.

   (Kedd este.)
   – Halló, tanár úr? Tud róla, hogy az osztályból egy fiú fölrakott a fészbukra képeket a kirándulásról, és most több lány is föl van háborodva, köztük az én kicsikém is? Mert a képek, hogy is mondjam, olyan testrészekre koncentrálnak, amelyeknek a lányok nem örülnek…
   – Ha szabad megkérdeznem, mennyire… illetlenek a képek?
   – Kifejezetten a sortjuk látszik, a felsőtestük és a lábuk viszont nem… Nem akarnék én személyiségi jogi ügyet csinálni az esetből…
   – Kösz, hogy szólt. 
   (Két perc múlva.)
   – Anyuka! Megadná a fia telefonszámát? Hirtelen csak az e-mail címét találom, és valamit meg kéne beszélnünk.
   – Jaj! Csinált valamit az a büdös kölyök?
   – Csak meg kell beszélnem valamit vele. 
   (Egy perc múlva.)
   – Fiacskám, nem magyaráznám, de töröld azokat a képeket, amelyek esetleg zavarhatják a lányokat. Most azonnal. Tudod te azt jól, melyek azok…
   – De, tanár úr, én csak…
   – Most semmi detanárúr, egyszerűen csak töröld. Én ugyan nem fészbukozom, de sokan igen. És valaki közülük szóvá tette. Holnap, ha akarod, személyesen megbeszéljük. A szüleidnek nem szóltam.
   (Harminc másodperc múlva.)
   – Apuka? Elintézve! 
   (Egy perccel később a félofőtárssal.)
   – Tudod, ezek a mostani sortok… Kamaszfiú legyen ám a talpán, aki, akár elölről, akár hátulról, nem oda bámul.
   – Szerinted értésére kellene adni anyukáknak-apukáknak, hogy ők veszik a lányaiknak a legutolsó divat szerinti ruhadarabokat? És ők engedik ki őket abban az utcára? 

   427.

   (Kedd, késő este.)
   – Fiam! Tudom, hogy most is halálos betegen fekszel otthon, de holnapra túrd elő, és hozd be egy év után a bizonyítványodat, mert ha nem, agyoncsaplak! És most azonnal jelezz vissza, hogy megkaptad az üzenetet!
   – jojo rendben 

   428.

   (Kedd éjjel.)
   – Kedves Szülőtársaim! Engedtessék meg, hogy elmondjam, ami a szívemet nyomja. (Akinek persze nem inge, ne vegye magára.) Egy tényleg felhőtlen, sokáig, lehet, hogy örökké emlékezetes osztálykirándulás után, amelyen, azt hiszem, mindannyian még jobban megszerettük egymást, és amelyet szándékosan terveztünk úgy, hogy legyen utána egy pihenőnap, már hétfőn is kevesen voltunk. A hiányzók közül Dani, aki reggel még bejött, úgy ment el napközben, hogy nem szólt, Fruzsiról és Matyiról semmit se tudtam (a többiekről legalább üzenetet kaptam). Ma viszont hiányzott Anna, Kata, Andris, Gábor, Dani, Konrád, Laci, Fruzsi, Márk, Matyi, Gergő, Heni, Lili. Tizenhárman. Tudom, tudom. Sok mindent tudok és értek. Ne is írják, hogy a gyerek tényleg beteg, meg ilyen-olyan dolga akadt. Én sem írom, hogy ez munkahely, és arra is neveljük őket, hogy a munkahelyekre be szokás járni. Nem az bánt, hogy azt érzem, néhányan abban a tévedésben élnek, hogy holmi szeretetekkel vissza lehet élni. Nem az, hogy csak tizenöt diákomnak mondhattam el hatvan percben az európai irodalom történetét a romantikáig. Tudják, mi bánt? Hogy ezek a tanév utolsó napjai, és mi nem vagyunk együtt. Holnap sportnap. Sok szeretettel az önök Varga Sándora

   429.

   (Szerda hajnalban.)
   – Kedves Tanár Úr, teljesen megértem. Bennem is kérdés volt, hogy engedjem-e a lányt betegen is, hogy menjen. Lehet, hibásan döntöttem, hogy megengedtem, hogy maradjon, de azt láttam, az válik javára, ha hagyom gyógyulni. Hétfőn este hatkor beesett az ágyba, és csak reggel ötkor kelt fel, hogy beteg, és engedem-e, hogy itthon maradjon. Olvasva a hiányzók listáját, lehet, hogy összeszedtek valami vírust. A gyerek mesélte (egyébként nagyon boldogan, az összetartozás élményével), hogy egymás italából ittak, egymás szendvicseiből ettek, így tényleg elkaphattak valamit. És reggel ötkor tényleg betegnek tűnt. Azóta nem tudom, gyógyul-e, mert elég korán elindultam magam is otthonról. Remélem, hogy hamar jobban lesz, és még tudnak együtt lenni a tanév hátralevő napjaiban. Nagyon köszönjük az osztálykirándulást! Igazi összetartó élmény lehetett! A gyerek nagyon boldogan jött haza, ragyogott, és nagyon sok szép élményt mesélt. Hálás köszönjük! 

   430.

   (Szerda reggel.)
   – Még sajnos beteg vagyok, ma nem leszek a sportnapon. Holnapra hozom az igazolásokat! Ui.: Elnézést kérek, hogy nem szóltam hétfőn, amiért elmentem, de rosszul lettem. Többé nem fordul elő ilyen. 
   – Lányom beteg, fekszik, délután megy orvoshoz. 
   – Füstölt a vonat, percekig nem indult el, késni fogok.
   – Esedékes, hogy kicsit késni fogok a megbeszélt időponthoz képest, de igyekszem. 
   – Üdvözlet, Sándor! Leánygyermekem elkutyult reggel, közvetlenül a sportpályához viszem. Remélem, nem gond. 

   431.

   (Péntek reggel.)
   – Fiam ünneplő cipője valószínűleg a költözésünk idején valahová elkeveredett, ezért mai öltözéke nem lesz az alkalomhoz illő. Tudom, hogy erről ő is írt önnek e-mailt, ezt szeretném most szülőként megerősíteni, és egyben szíves elnézését kérni. 
   – Az ünneplő ruhám miatt írok, mivel nem találtam meg otthon reggel a cipőmet. Valószínűleg elkeveredett valahová. De sötét nadrágom és fehér ingem van!
   – Valószínűleg késni fogok pár percet, mert nem sikerült időben indulnom. 
   – Nagyon sajnálom, de teljesen átaludtam az ébresztőimet, és most keltem fel. Inkább menjek be a tanévzáró ünnepély közepére, vagy jobb, ha csak utána, bizonyítványosztásra? 

   432.

   – …azt tudom, hogy Shakespeare, akitől az idén olvastuk a Romeo és Júliát meg a Hamletet, írt darabot Minden jó, ha a vége jó címmel, de olyan művét nem ismerem, hogy: Rossz, ha a vége rossz. És tanácsot se adott, hogyan kell ilyenkor egy osztályfőnöknek viselkednie.