Lájvszkúl Dájölogsz 4.
(2016. szeptember 19. és 25. között)

   27.

   – Ki csinálna transzparenst a vécéhasználathoz…?
   – … – Még egyszer kérdezem: ki csinálna transzparenst a helyes vécéhasználathoz, amelyet kiragaszthatunk majd mind a lány-, mind a fiúvécébe…?
   – Hát jó… Jó, majd én. Majd én megcsinálom.
   – Na, szorgalmas diákom, ez volna a szöveg. Egyetértesz? Találj hozzá valami látványos illusztrációt! Ami szembetűnő! Kintről is, bentről is vonzza oda a szemet, érted…
   – Értem, aha… Megcsinálom… Fúj, tanár úr, ez a duma igazán undorító! Még hogy távozás előtt nézzek vissza, hogy lássam, amit az utánam következő látni fog? Tanár úr, ez irtó gusztustalan!
   – Hogy ez gusztustalan, fiam? És csak felirat! Ezek mindössze szavak, fiacskám. Az milyen gusztustalan, amit akkor látsz, amikor visszanézel…! 

   28.

   – Tisztelt Varga Úr! Leányom reggel harminckilenc fokos lázzal ébredt, és bár nagyon akar menni iskolába, mert fél, hogy baj lesz, ha nem megy, de én így nem szívesen engedem el… Kikúrálja magát az elkövetkezendő napokban, nehogy a betegség a tanulás rovására menjen. Természetesen a hiányzását igazolom, megértését pedig köszönöm.
   – Tisztelt Szülő! Mindenekelőtt jobbulást a leánynak. Tegnap, amikor még kicsattant az egészségtől, kérdezte tőlem, hazamehetne-e, mert azt érzi, az első két, kimerítő hét után néhány nap pihenésre lenne szüksége. Magyaráztam neki, hogy mi, tanárok is elfáradunk, de ha másért nem, hát kötelességtudatból mégis bejárunk a munkahelyünkre. Persze megtörténik, hogy a véletlen az ember kezére játszik, akár magas láz formájában. Fölhívom figyelmét, hogy szülő egy tanévben összesen legföljebb három, egyenként egy-három napos hiányzást igazolhat.
   – Tisztelt Varga Úr! Leányom, sajnos, tényleg beteg. Elég szerencsétlenül indul neki a tanév: bokaszalag-szakadás, magas láz… Sajnos hétvégén nálunk nincs orvos, ezért igazolom én a napját! Amúgy nem lógós gyerek, csak lusta. Illetlen dolgokra mi sem buzdítjuk, lógáshoz pedig kifejezetten nem nyújtunk segítséget neki. 

   29.

   – Kedves tanár úr! Nagyon sokat gondolkodtam a dologról, amiről délelőtt tanár úr beszélt velem. Nem szeretném, ha tanár úr azt gondolná, hogy ez most holmi szabadkozó levél. A tizedik évfolyamba lépve eldöntöttem, hogy száznyolcvan fokos fordulatot vesz a tanulmányi eredményem! Ezt a gondolatot a tanév eleje óta tartom, és nem csak kósza gondolat. Egyelőre jól is állok: a tanulás útjára léptem. Ma viszont egy sikeres dolgozat után raportra hívott magához a tanár úr. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a magatartásom és a szorgalmam két külön dolog… Így, ha a tanulás már jól megy, a magatartásomnak is jónak kell lennie! Egy szó, mint száz, azon leszek, hogy a magatartásom is száznyolcvan fokos fordulatot vegyen! Ha már főnök-beosztott kapcsolat áll közöttünk, szükségesnek éreztem megírni ezt a levelet. Elnézést a zavarásért. 

   30.

   – Te órámon nem figyelő, mással foglalkozó, mással beszélgető gazlány!
   – De tanár úr! Én figyelek!
   – Álnok kígyó, látom, hogy nem figyelsz, hanem a hajadat az arcod elé borítva, a szádat a kezeddel takarva, a padszomszédod füléhez hajolva sugdolózol!
   – Tanár úr, én tényleg figyelek! Tanár úr mondta, hogy a mi nemzedékünk a tanár úrékéhoz képest már sokkal több irányba tud figyelni!
   – Ó, te oldalbordából gyúrt, rettenetes szóhámos! Azt is mondtam már, hogy suttogás közben messzire elhallatszanak a sistergő meg sziszegő hangok, ugye? A saját fülemmel hallottam, hogy beszéltél! Duma közben meg miért is figyelnél mindarra a sok okosságra, amit direkt a ti kedvetekért, konkrétan a tiedért is túrtam elő a szakirodalomból, hogy még az extrákat is tudjátok, ne csak az alapokat!
   – Őszintén köszönjük tanár úr minden igyekezetét! Mire esküdjem, hogy meghálálom? Mert figyelek, becsszó!
   – Aha, ezt ismerem! A pad alatt a bal kéz középső ujját rá kell tekerni a mutatóra, és akkor érvénytelen az eskü, tudom én! Ahogyan tudom azt is, hogy a becsszó már az oviban nem azt jelenti, hogy becsületszóra, hanem hogy becsapós szóra…
   – De én tényleg figyelek, tanár úr! Komolyan mondom, egyre rosszabbul esik nekem ez a bánásmód, amiben részesít engem a tanár úr.
   – Hát jó. Akkor ismételd meg, amit utoljára mondtam!
   – Tanár úrnak utoljára azt tetszett mondani, és bizonyságként arra, hogy tanár úr minden egyes szavára figyelek, az osztály teljes nyilvánossága előtt szó szerint idézem, és előre is bocsánatot kérek, hogy letegezem a tanár urat: „Hát jó, akkor ismételd meg, amit utoljára mondtam!”

   31.

   – Kislányok, fogadjatok meg egy tanácsot.
   – Vegye úgy a tanár úr, hogy amit a tanár úr mond, azt mi már mondás előtt megfogadjuk.
   – Szóval… Ha egészen véletlenül úgy hozná a helyzet, ti akkor se beszéljetek csúnyán!
   – De mi nem szoktunk ám csúnyán beszélni!
   – Ilyet nem is föltételeztem rólatok… Csak úgy mondom. Mert, ahogy mentem föl a lépcsőn, mintha azt hallottam volna, hogy akik jönnek velem szemben, azok csúnyán beszélnek.
   – Azok nem mi voltunk, tanár úr!
   – Ó, tudom én! Kár, hogy azokat, akik csúnyán beszéltek, nem láttam, olyan gyorsan mentek el mellettem. Csak azért szólok nektek, hogy ha esetleg, véletlenül, úgy hozná a helyzet, ti semmiképpen ne beszéljetek csúnyán!
   –Á, tanár úr, velünk ilyesmi nem fordulhat elő… Az nagyon csúnya dolog ám, tudja, tanár úr, ha lányok csúnyán beszélnek! 

   32.

   – Te! Nézz csak gyorsan a padodba! Mi van ott?
   – De miért kell gyorsan? Tán kisegér, és elszalad?
   – Egér, azt hiszem, még nincs… Na, nézz csak be, vicceske!
   – Hogy mi van a padban…? Hát a tankönyveim. Tán naponta haza kéne cipelnem mindet?
   – És mi van még?
   – A körzőm… A vonalzóm… Ezek kellenek matekra!
   – És még…? Mást nem látsz?
   – A tízóraimra gondol a tanár úr? Azt már nem eszem meg, nem vagyok éhes.
   – Hm. És még…?
   – Erre az üres joghurtos dobozra céloz? A joghurtot már megettem! Tanár úr talán az üres dobozt is meg szokta enni?
   – És a kiskanál benne…? – Ó, lesz még szülői a tanévben! Csodálom, hogy a tanár úréknak nem tetszenek róla tudni… Anya úgyis jön, majd hazaviszi.
   – Jaj, te… És a sok használt papír zsebkendő? Azokat minek gyűjtöd a padban?
   – Dehogy gyűjtöm, tanár úr! Minek tetszik nézni engem? Abból nekem már semmi nem kell! Se az, amit belefújtam, se a sok undorító zsebkendő! Tényleg nem kell, nyugodtan kidobhatja a tanár úr mindet.

   33.

   – Tisztelt Tanár Úr, lányom ugyan beteg, de Nick Vujicic holnapi előadásán részt szeretne venni, mivel a helyszín nincs messze tőlünk. Kérem szépen az információt, mikor találkozzon az osztállyal a Tüskecsarnok előtt, mert nincs nála a belépőjegye.
   – Várjon minket 10.10-től a Petőfi híd budai hídfőjénél a 4-6-os villamos megállójában, előbb-utóbb érkezünk villamossal a hídról.
   – A gyerek az 1-es villamossal fog menni, így a Rákóczi híd felől közelíti meg a Tüskecsarnokot, 10.30-tól ott fogja várni az osztályát a bejárat előtt. Bízom benne, hogy valamelyik barátja értesíti majd a pontos hollétükről.
   – Már meg ne bántódjék, asszonyom: miért tőlem kér információt, ha ön mondja meg a tutit? Mint a feleségem: ő is kérdez valamit, aztán válaszol a saját kérdésére. Lesz, ahogy lesz.
   – Ön se bántódjon meg, de az én kérdésem az volt, hogy mikor találkozzék lányom az osztályával a Tüskecsarnok előtt, mert a közelben lakunk. Elég pocsék állapotban van a torka, nehéz szívvel engedem el erre az előadásra, így nem szeretném, hogy fölöslegesen menjen a Petőfi hídhoz, és ott várakozzék, Isten tudja meddig, ha innen sokkal jobban megközelíthető a helyszín. Szeretettel üdvözlöm a feleségét :-) 

   34.

   – Sürgősen beszélnünk kell a tanár úrral.
   – Üljetek le, fiúk.
   – Az történt, hogy a ***tanár elvette a telefonunkat, és azt mondta, hogy az osztályfőnökünknek adja majd oda.
   – De srácok! A ***tanárotok laza és engedékeny! Mi a csudának kellett történnie ahhoz, hogy éppen ő vegyen el telefonokat?
   – Nehogy már azt higgye a tanár úr, hogy a ***tanár laza! Sőt! Sokszor kifejezetten minden ok nélkül izmozik. Látja, most is elvette a telefonjainkat…
   – Valaminek azért csak kellett történnie…
   – Én csak megnéztem, hány perc van még az órából!
   – Én meg csak tükörbe néztem, mert mintha a homlokomon nőni kezdene valami izé, és azt néztem, hogy az az izé a szünetben már látszani fog-e…
   – De srácok! Ismeritek a házirendet! És a házirend kimondja, hogy órán nincs telefonnézegetés, mert órán óra van! Alá is írtátok, hogy elfogadjátok!
   – Persze, hogy alá! Akkor tanár úr visszaadja a telefonjainkat? 

   35.

   – Rájöttem, tanár úr, hogy én univerzális vagyok!
   – Egyébként tényleg az vagy! De miből jöttél rá te…?
   – Hát hogy egyre több mindenre kérnek föl! És én egyre több mindent csinálok.
   – Mi mindent?
   – Forgatok, vágok… fényképezem meg fotosopolok… ha kell, hangot rögzítek… akár cikket is írok… Most éppen a ***tanárnő kért meg, hogy készítsek neki reklámfilmet a tárgyáról, pedig a ***tanárnő engem csak hírből ismer! Tanár úr szerint is univerzális vagyok?
   – Kétség nem fér hozzá. Viszont… főállásban gimnazista vagy. Megkérdezhetem, hogy fönnmaradó szabad idődben foglalkozol tanulással is?
   – Ja, hogy az is beleszámít? És minden tárgy, külön-külön? Nahát, akkor már teljesen biztos, hogy univerzális vagyok!