Lájvszkúl Dájölogsz 6.
(2016. október 3. és 9. között)
46.– Kér tanár úr sütit?
– …Milyen süti…?
– Sajtos rúd. Anyukám sütötte.
– Hát… Kösz meg bocs, de… inkább nem.
– Ó, vegyen nyugodtan, tanár úr! Nagyon finom!
– Nem, nem lehet… Vigyáznom kell a nassolással.
– Ugyan, tanár úr! Már miért kéne vigyáznia…? Tanár úr nagyon csinos!
– Tulajdonképpen… igazad van. Tényleg minek ez az óvatoskodás? Gondoltam is már arra, hogy ebben a négy évben, amíg az ofőtök vagyok, elváltoztatom a külsőmet. Viszonylag soványan ismertelek meg benneteket, és mire érettségiztek, pufók leszek!
– Dehogy lesz! Tényleg tök jól néz ki a tanár úr! Vegyen csak bátran!
– Hát jó… de csak egyet. És te?
– Ó, nekem vigyáznom kell az alakomra! Azért kínálgatom el az egész dobozzal…
47.
– Milyen órátok volt?
– Tesi.
– És a tornaterembe miért vitted a gitárodat?
– Hogy fölrakjam az új húrkészletet.
– Tesiórán?
– Aha!
– És húrfölrakás közben hogy tesizel?
– Ó, én nem tesizem!
– Nem tesizel?
– Hát én föl vagyok mentve! Tetszik emlékezni, múltkor hiányoztam három napot, mert megfáztam! Már hoztam is igazolást róla!
– És mégis meddig vagy fölmentve?
– Hat teljes hétre! Rajta volt az igazoláson! Nem tetszett olvasni?
48.
– Kedves Tanár Úr, nagy örömmel olvastam minapi körlevelében, hogy az osztályból négy, angyali hangú gyermek énekel az ünnepélyen. Ha szabad, szeretnék árulkodni, hogy a lányomnak is gyönyörű hangja van, általános iskolában közös énekléseknél szerepelt is… Ha tanár úr szól neki, talán hajlandó most is. Sok öröm az énekeseknek is az ilyen szereplés, azért próbálkozom, hátha sikerül őt is bevonni…
49.
– Szia! Hát te?
– Csak kiugrottam ide, a térre… Akadt némi intéznivalóm.
– De neked mint koleszosnak most nem tanulószobán kéne lenned?
– Elengedtek… Tényleg sürgősen el kellett intéznem valamit!
– Tőlem meg elkérted a stúdió kulcsát, hogy dolgoznod kell…
– Már megcsináltam!
– És a kulcsot leadtad a portán, ahogy megbeszéltük?
– Arra még nem volt időm, de itt őrzöm a zsebemben. Így még jobban tudok vigyázni rá! Bocs, tanár úr, sietnem kell, csak ennyi kimenőt kaptam…
50.
– …És végül az osztályfőnöki órán végén valakinek valami?
– Nekem van egy kis problémám, tanár úr!
– Hallgatunk.
– Az új ***tanár… Az a gond, hogy a régi jobban tanított. Haladt tankönyv szerint, vázlatot írt a táblára, a következő órán feleltetett, elmagyarázta az új anyagot… De ez az új! Összevissza csapong, nem lehet követni. Azt mondja, a megtanulandó benne van a könyvben, ő gondolkozni tanít minket. Egyetemen biztos jó, amit csinál, de gimiben…
– Mindenkinek ez a véleménye?
– Nekem éppen az ellenkezője!
– Nekem bejön!
– Tulajdonképpen mond néha egészen érdekes dolgokat…
– Akkor mit tehetek értetek, kölkök?
– Hát… Várjunk kicsit, tanár úr. Adjunk neki még egy esélyt.
51.
– Mit tudtok, gyerekek, a hiányzóról? Mi baja?
– Nem beteg, tanár úr! Ausztriában van. Az anyukájával.
– Ausztriában? Mennyi időre?
– Ó, pénteken indultak, hétfőn érkeznek. Kedden már jön suliba.
– Hm. És erről ofőként miért nem tudok? Megbeszéltük, hogy szóltok, ha ilyesmire készül a család… Tudjátok, hogy azt fogom mondani, érezzétek jól magatokat, csak tudjam. Hogy ne aggódjam.
– Nem mondhatja a tanár úr, hogy nem szoktunk szólni! Tekintené ezt a konkrét esetet kivételnek? Majd utólag szólunk neki, hogy nem kell félni a tanár úrtól.
52.
– Hogyhogy benézett hozzánk a tanár úr?
– Hogyhogy hogyhogy? Hát óránk lesz!
– Nekünk? A tanár úrral?
– Hát nem most lesz a negyedik óra?
– De, most! De nem a tanár úrral!
– Hanem?
– A *** tanárnővel!
– Hogyhogy a *** tanárnővel? Hát nem irodalomórátok lesz?
– Nem! Hanem ***óra!
– Hát szerdán a negyedik órátok nem irodalom velem?
– De igen, tanár úr! Csakhogy ma kedd van.
53.
– Hát ti?
– Buszra várunk.
– Képesek vagytok egyetlen megálló kedvéért buszra szállni?
– De el ne mondja senkinek a tanár úr, milyen lusták vagyunk! Különben is mi vagyunk a tanár úr kedvenc osztálya…
– Ti? Hát… a kedvencem, ti se mondjátok el senkinek, a 10.D. Az ő ofőjük vagyok. De… akartok esetleg második kedvencek lenni?
– Aha! Másodiknak lenni saját osztály után az már majdnem olyan, mint elsőnek! Jó gyaloglást, tanár, úr, jön a buszunk!
54.
– Én nem fészbukozom, gyerekek.
– Miért nem?
– Kétirányú. Egyrészt nem szeretném, hogy belém lássanak, másrészt én sem szeretnék másokba.
– Ugyan, tanár úr!
– Egyszer, anélkül, hogy akartam volna, ismeretlen címről ímélt kaptam avval a szöveggel, hogy: „Ezt már látta?” És az ismeretlen feladó mellékelt egy beszélgetést a fészbukról. Az akkori osztályom diákjai csacsogtak, bekapcsolódott néhány kültag is. A suliról volt szó, benne rólam is. És amilyen furcsa az ember, nem a sok dicséretnek örül, hanem az egy-két, finoman szólva, kritikától szomorodik el. Ahogy fölidézem, megint fáj.
– Elmondta nekik a tanár úr?
– Nem. Mit mondhattam volna?
– De haragudott rájuk a tanár úr?
– Tán azt se. Rosszulesett, mégis végig vigyáztam, nehogy „bosszút álljak”. Mi több, kifejezetten mindent megtettem, hogy a főkolompos a lehető legjobban érettségizzék, és vegyék föl egyetemre.
– Az a diákja tudja, hogy tanár úr tudja?
– Nem. Senkinek nem mondtam el.
– Lehet, hogy el kellett volna…
– Lehet… De azóta se fészbukozom, és látjátok, élek.
55.
– Jaj, annyira izgulok, hogyan sikerül a projektbemutatónk, annyira izgulok!
– Én is izgulok!
– Tényleg izgul a tanár úr is?
– Hajaj! De még menyire!
– De tanár úr miért izgul?
– Értetek, hogy tényleg jól sikerüljön!
– Értünk izgul a tanár úr? De cuki tetszik lenni!
56.
– Na, akkor körbejárok, és megnézem a hivatalos leveleket, amelyeket a könyvben mutatott minta alapján írtatok házi feladatként egy hét leforgása alatt.
– Hát… nincs.
– Elkezdtem! Látja, tanár úr?
– Jaj, én nem is tudtam, hogy kell írni!
– Beteg voltam, tanár úr…
– Hiányoztam, és nekem senki nem szólt, hogy van házi feladat…!
– Hopp, a múlt óra után a padban felejtettem a füzetemet… Várjon egy pillanatot, tanár úr… Na, hálisten, megvan!
– Elnézést, a héten teljesen máshol járt a fejem. El kellett, ugye, készülni a médiaprojekttel, gyakorolni kellett tesire, biológiából témazárót írtunk…
– De tanár úr, én az egész héten Lengyelországban voltam!
57.
– Tisztelt Tanár Úr, Lengyelországból tegnap késő este hazaérkező gyermekem teljesen kimerült, nem bírtam felkelteni, amúgy megint rossz a torka, így inkább ma még hagyom pihenni, nehogy megint megbetegedjék, és hosszabb ideig hiányozzék az iskolából.
– Jó reggelt! Fiam az úton megbetegedett, a mai napon nem megy iskolába. Üdvözlettel.
– Jó reggelt, tanár úr! Elnézést a korai zavarásért, csak jelezni szeretném, hogy kislányunk váratlanul beteg lett, ezért ma orvoshoz megy. Szép napot, tisztelettel.
– Jó reggelt! Elnézést, tanár úr, későn értünk haza, nagyon elaludtam… De holnap mindenképpen megyek!