Lájvszkúl Dájölogsz 7.
(2016. október 10. és 16. között)

   58.

   – Jó reggelt! Látom, mindenkinek sikerült időben beérnie… De mi ez a szag?
   – Miféle szag, tanár úr? Nem érezni semmit.
   – Hát olyan… mint a lehűlt dohányfüst. Akkor képződik, amikor az ember hosszú percekig égő cigarettát tart az ujjai között, aztán elnyomja a csikket… Utána még sokáig érződik a kézen. Vehetek az ujjacskáitokról szagmintát, csillagaim? Aha… meg aha… meg még a tiéd is aha… Nahát, te is? Rólad aztán nem gondoltam volna!
   – Én nem is szoktam, tanár úr!
   – Hát akkor miért szagos a te kezed is…?
   – Tényleg nem szoktam. Csak nagyon kivételesen. Néha buliban, a többiekkel.
   – Értem. Ma reggel tehát, tanítás előtt, buli volt.
   – Jaj, dehogy, hova gondol a tanár úr! Ez még az esti! Csak kissé elhúzódott. 

   59.

   – Mit tudsz a padszomszédodról?
   – Hogy tegnap még volt suliban. Ma meg már nincs.
   – Gyerekek, valaki tudja, hogy él-e, hal-e?
   – Csak annyit, hogy egész nap nem láttuk.
   (A szünetben.)
   – Tisztelt Szülők! Gyermekük ma nem jelent meg a munkahelyén. Se esemest, se ímélt nem kaptam arról, hogy hiányozni fog, pedig abban állapodtunk meg, ilyen esetekben vagy a szülő, vagy a diák értesít. Remélem, nincs baj.
   (A következő szünetben.)
   – Tisztelt Tanár Úr! Elnézést az elmaradásért, gyermekünk tegnap nem érezte jól magát, abban állapodtunk meg, ha nem tud felkelni reggel, akkor inkább pihenje ki magát. Holnap még itthon marad, nehogy komolyabb hiányzás legyen belőle. 

   60.

   – Mielőtt megkezdjük az órát, rakjatok rendet! Mindenekelőtt fárasztó munkával cipeljétek az összes szemetet összes padjaitokból a szemétkosárba…
   – De tanár úr, az almacsutkákat nem én hagytam itt! Én nem is szeretem az almát, sose eszem!
   – Mit tehetünk, kislányom, ha mégis a te padodban van!
   – Hogy én? Más szemetéhez hozzáérjek? Ezzel a kézzel?
   – Ha jól látom, nem eshet le az ujjadról a karikagyűrű, mert olyanod neked még nincs.
   – De én undorodom más nyálától!
   – Na, gyerekem, rád akkor nehéz sors vár, ha már lesz karikagyűrűd…
   – Miről beszél a tanár úr? Azért, mert egyszer szemtanúja volt, hogy én meg a…
   – Nem beszélek én egyébről, csak az iszonyú rendetlenségről az osztályteremben. Meg konkrétan egy kupac almacsutkáról egy padban.
   – Na, jó, megoldom. Egy papírlappal rásöpröm az egészet egy másikra, akkor nem kell hozzáérnem. Tud adni a tanár úr két papírlapot?
   – Nem szükséges. Nini, látok is a földön egy összegyűrt dolgozatot, az kisimítva éppen jó lesz szemétlapátnak… Kissöprűnek meg megfelel az az elhullajtott nejlonzacskó! Vagy választanád inkább magad mellől a sztaniolból gyúrt galacsint?

   61.

   – Állj csak meg egy percre, fiam… Mi van evvel a némettanulással?
   – Hát… valahogy nem megy.
   – És mondd, te megteszel mindent, hogy menjen?
   – Ó, én igen, de… a tanár egyáltalán nem értékeli az erőfeszítéseimet. Nagyon barátságtalan velem.
   – Nézd, hajlandó vagyok lemondani arról, hogy irodalmat tanulj. Tudod mit, elengedem neked a médiaprojekteket is! Csak tanulj, könyörgöm, nyelvet. Már unod, annyiszor mondom: ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Hogy megy az angol?
   – Na, az angol speciel egészen tűrhetően. Angolon kedves a tanár, azért.
   – Akkor csak a némettel van gond? Nézd, a világ angolul beszél, de Közép-Európa németül. Az év elején megfogadtátok, tizedik végén a lehető legtöbben megpróbálkoztok a nyelvvizsgával. Napi tíz szó, és bő fél év alatt csaknem kétezer szó lesz a fejetekben! Annyi elég egy nyelvvizsgához.
   – Hát, azért mindenkinek nem…
   – Beszéljek a szüleiddel, hogy abriktoljanak?
   – Jaj, az fölösleges, tanár úr! Ők se tudnak nyelveket, aztán valahogy mégis felnőttek. 

   62.

   – Na, ennyit, kölykök, az ostorozásról. Most pedig mondjatok jókat, hogy mégse ebben a hangulatban köszönjünk el.
   – Ma ötöst kaptam rajzból!
   – Én is!
   – Én is!
   – Sikerült az énekdolgozatom!
   – Tesiből ötös! Rögtön kettő!
   – És mondjátok: az érettségi tárgyak? A matek? A magyar és a töri?
   – Ne izgassa magát a tanár úr! Előbb-utóbb mindenre sor kerül.

   63.

   – Hagyjátok már abba! És próbáljatok meg figyelni!
   – De így nem lehet!
   – Már miért ne lehetne? Sokkal érdekesebb egy, a lámpabúra körül röpködő, zümmögő állat, mint a francia klasszicista dráma elemzése?
   – De ez a rovar nem a Fösvény, hanem poloska! Undorító! Ráadásul büdös is! És beleszáll az ember hajába!
   – Ideje íratnom a médiatagozatosokkal egy cikket a honlapra A poloskainvázió hatása a közoktatásra címmel…
   – Az klassz, tanár úr, de előbb csináljon valamit a poloskákkal!

   64.

   – Tanár úr, hazamehetek? Nagyon rosszul vagyok.
   – Mit érzel?
   – Fáj a torkom… Meg a fejem. Meg úgy általában rosszul vagyok.
   – Nem bírod ki az utolsó órát?
   – Nem. Nagyon rossz.
   – De a múlt héten is beteg voltál… Úgy tűnt, meggyógyultál.
   – Hát éppen ez az! Azt hiszem, visszaestem.
   – Te érzed… Menj, ha menni kell.
   (Három óra múlva.)
   – Jó estét kívánok a tanár úrnak! Fiamnál arcüreggyulladást diagnosztizált az orvos. Két nap múlva kell visszamennie kontrollra, vagyis úgy néz ki, a héten már nem megy iskolába. Tanár úr is tudja, hogy színésznek készül, de most biztosan nem szimulál! 

   65.

   – Nem csináltál semmit!
   – Nem igaz! Én találtam ki, te csak megcsináltad, azt se egyedül!
   – Nem igaz! Megkérdeztem, hogy kell csinálni, az igaz, de aztán egyedül én csináltam az egészet!
   – Akkor is az én ötletem! Mert neked ötleted sincs!
   – Volt nekem is ötletem, nem is egy, csak azokat ketten kellett volna csinálni, te meg nem voltál!
   – Mert beteg voltam! Aztán meg te elutaztál! Aztán meg én!
   – Még jó, hogy nem voltam én is beteg, mert akkor nem készült volna el!
   – Hülye vagy!
   – Te vagy hülye!
   (Esti, osztályfőnöki levél.)
   – Szeretett gyermekeim, nem is tudjátok, mennyire örülök a mai „vitátoknak”! Példát láttunk arra, hogy az alkotók ugyan egymás torkának ugorhatnak, de a mű mindennek dacára elkészül! Szolgáltatnátok arra is mintát, hogy minden vitát kibékülés követ? Meg az a megbocsátás, továbbá a szeretet nevű izé, amiről annyit papolunk. Őszinte hívetek, ofőtök. 

   66.

   – Tanár úr persze észrevette, hogy az utóbbi időkben furcsán viselkedem…
   – Hát… észre.
   – Jólesett, hogy békén hagyott. Mert volt rá okom.
   – Biztosan volt.
   – Egyrészt szakítottunk a… a szerelmemmel. Tanár úr is ismerte.
   – Ühüm.
   – Másrészt… haláleset volt a családban.
   – Aha.
   – Szóval, ha furcsán viselkedtem volna…
   – Nem volt vészes. Köszönöm, hogy elmondtad.
   – Én köszönöm, hogy elmondhattam. 

   67.

   – Volna egy nagy munka a számodra, fiam.
   – A tanár úrnak látatlanban elvállalom!
   – Azért várj, elmondom. Nagy ünnepségre készül a suli. Kellenének hozzá hangos-mozgóképes bejátszások…
   – …Ezerrel vállalom!
   – …de semmi önálló művészet! Megkapod a szöveget, megkapod hozzá, minek kéne látszani, hallatszani…
   – …Mondom, hogy vállalom!
   – … és egy napot igazolunk neked, hogy az iskola érdekében dolgozol otthon.
   – Naná, hogy vállalom!
   (Esemes aznap este.)
   – Tanár Úr! Elnézést a késői zavarásért, egy kérdés. Lehetséges, hogy két nap felmentést kapjak? 

   68.

   – Mit szeretnétek?
   – A telefonjainkat… Vissza.
   – Mert hol vannak?
   – A tanáriban. A tanár úr fakkjában.
   – És hogy kerültek oda?
   – A ***tanárnő elvette, aztán betette.
   – És miért vette el?
   – Hát éppen ez az! Teljesen igazságtalanul!
   – Azért teljesen igazságtalanul nem vesznek el tanárok telefonokat…
   – Nekem a szomszédom mutatott valamit az övén, mire odajött a ***tanárnő, hogy azonnal adjuk oda a telefonjainkat, még én is, akié elöl se volt…
   – Tényleg mutattam egy képet, de szigorúan az óra anyagához kapcsolódót…!
   – Én meg csak azt néztem meg, mennyi van még hátra az órából…
   – És tőlem most mit vártok?
   – Hát hogy tanár úr adja vissza a telefonjainkat!
   – Hm… Azért az tetszik, hogy három telefonért hatan jöttök.
   – Ugye, milyen jó osztályközösség vagyunk?