Lájvszkúl Dájölogsz 9.
(2016. október 24. és 30. között)
83.– Tanár úr! Ugye, már nem haragszik ránk?
84.
– Lassan mondom, hogy érthető legyen. A dolgozattal összesen tíz pontot lehetett szerezni. Minden jó válaszért jár egy pont. Ötven százalék elegendő a túléléshez, vagyis aki minden második kérdésre, azaz ötre tudta a helyes választ, annak a tuti kettes már megvan. Tízből öt pont tehát kettes. Hat pont hármas, hét pont négyes, nyolc pont fölötti eredményért pedig már ötös jár. Világos?
– Napnál is világosabb, tanár úr! Csak egyetlen kérdés. Akinek öt pontja van, mint például nekem, az hányast kap?
85.
– Tegnap találkoztam az amerikai lánnyal!
– Amerikai lánnyal?
– Hát tudja, tanár úr, akivel megismerkedtem Budapesten, a diáktalálkozón!
– Ó, persze, persze! Aki írt neked, hogy nincs-e kedved beszélgetni!
– Igen! Na, vele találkoztam tegnap!
– Hú, ez klassz! És?
– Jót beszélgettünk!
– Angolul?
– Naná!
– És értettétek egymást?
– Naná!
– Jó volt?
– Naná!
– Találkoztok még?
– Naná hogy!
86.
– Önök Csepel felé laknak, apuka?
– Igen. Nem is akarnánk elköltözni, annyira jól érezzük magunkat ott!
– Akkor miért a szentendrei hévről hozott igazolást a fia? Állítólag dugóba keveredett, azért késett két haverjával.
– Szentendréről…? Az lehetetlen! Otthonról indult!
– Márpedig nekem ezt mondta. Hozott pecsétes papírt is a közlekedésiektől, nézze, rajta a gyermek neve…
– Mondom, otthon aludt… Nem értem.
– Én sem. Lehet, hogy korán elindult hazulról, átszelte a várost, elment a barátai elé, hogy együtt jöjjenek iskolába? És akkor futottak a dugóba?
– Ez az! Ennek kellett történnie! Másként nem lehetett!
– De ahhoz nagyon korán kellett indulnia a gyereknek…
– Holtbiztosan korán is indult! A pontos idejét nem tudom, mert én éjszakai műszakban dolgoztam a gyárban.
87.
– Jól hangzik ez a Kandida vagy mi, amiről mesélt a tanár úr… Valami Volt úr írta, ugye?
– Igen. Volter.
– Hogy lehetne azt a könyvet megszerezni? Beleolvasnék, hátha…
– Azaz… újraolvasnád? Mert, ugye, kötelező olvasmányként, a nyáron egy nap alatt fölfaltad, csak az már rég történt… No, a helyedben egyszerűen elsétálnék a könyvtárig, és kikölcsönözném.
– Hűha… Elkísérne a tanár úr? Nem tudom, hogyan kell könyvet kölcsönözni.
– Persze! …Látod, kiválasztja az ember a polcról az érdeklődésére számot tartót, szépirodalmat a szépirodalmi művek között keres, a szerzők neve szerint ábécében… Aztán a könyvtáros beírja a nyilvántartásba, hogy neked adta ki, és már viheted is. De egyébként bármilyen kérdéseddel fordulj a könyvtároshoz, elvégre a mi sulink tizenkétezer kötete között el lehet veszni.
– Ó, nagyon köszönöm, tanár úr! És ha tényleg annyira nagyon jó ez a könyv…
– …ahogyan a nyáron, amikor kötelezőként olvastad, már megbizonyosodtál róla…
– …igen, szóval ha tényleg jó a könyv, vihetnék egy-egy példányt a barátnőimnek is?
88.
– Le kéne tenned a nyelvvizsgát angolból…
– Igen, szeretném.
– Májusra összejöhetne.
– Akár.
– De hajtanod kéne!
– Tudom. Spanyolból már meglehetett volna, de azt nyolcadik után abbahagytam. Viszont egy éve tanulok olaszul. Esetleg nem abból kéne inkább…?
89.
– Tessék?
– Mi tessék?
– Hát hogy mondott valamit a tanár úr?
– Én? Nem.
– Nem?
– Nem.
– Kár.
90.
– Mikortól van a világon iskola, tanár úr?
– Hát úgy… az ókortól bizonyosan.
– Az a baj, tanár úr, hogy annyi baj van, és akkor nyomaszt minket a suli is…
– Baj van a sulival?
– Ez valami elavult izé! Nem konkrétan a miénk, hanem általában az összes. A suli nem halad a korral. Valahogy itt felejtődött a múltból.
– Hm…
– Látszik a tanárokon is… Alig néhányról süt, hogy szereti a tantárgyát, a többségről az érződik, hogy nem… Bennünket se szeretnek. Tanár úr, ők miért tanítanak?
– Bonyolult kérdés. Tudod…
– …Tanár úr mondja mindig, hogy nincsenek bonyolult kérdések! Ez is ilyen, nem? Igen vagy nem!
– Tudjátok, az embert egy idő elteltével nem a szent világszabadság érdekli, hanem hogy tele-e a gyerekei pocakja…
– De tanár úr tehetne valamit! Tanár úrnak már felnőttek a gyerekei, és tanár úr tanár! Mi csak diákok vagyunk.
– Azt kérdezed, hogy én miért nem…? Valaha…
– De ha tanár úr is tudja, miért nem csinál valamit?
– Megpróbáltam… Aztán meg…
– Tanár úr szerint ez így jól van?
– Hát nincs, persze hogy nincs… De… összességében azért vannak benne jó dolgok is, nem?
– Tanár úrék miért nem változtatnak azon, ami rossz?
– Tudjátok, amikor mi voltunk fiatalok…
– Az már elmúlt, tanár úr! Most miért nem csinálnak valamit? Nekünk! Mi most járunk iskolába! Nekünk még van három évünk az érettségiig! Nekünk lehetne másképp!
– Meg kell értenetek, hogy…
– Értjük, tanár úr, de még sincs ez így jól.
– Mi már elszúrtuk. Majd ti.
– Majd mi, tanár úr. Meglátja, majd mi!
91.
– Csak magunk között, kedves tanár úr.
– Talán a legbölcsebb, ha el se mondja.
– Ők hárman valamikor nagyon jóban voltak.
– Bizony! Hírük volt az iskolában.
– De aztán egyikük bepasizott. Maradtak ketten, viszont abból az egyik rákapcsolt a tanulásra. És a magántanárnál, ahova jár, szintén bepasizott. Akkor a harmadik egyedül maradt, pedig ő is nagyon szeretne pasit magának, mert a valamikori barátnőinek már van, de neki valahogy nem jön össze. Talán éppen azért, mert nagyon akar? És most azért van a haragszomrád, mert ők, hárman, keresztül-kasul utálják egymást. Érti, tanár úr?
– Próbálom, anyuka. Próbálom.
92.
– Kell valamit segíteni, tanár úr?
– Mire gondolsz?
– Bármire. Rendet rakok, összesöprök, fölmosok… Még ablakot is pucolok. Megcsinálok bármit.
– Hm… Szokatlan tőled… Nincs órád?
– Nincs.
– Hm… Elmarad?
– El!
– Biztosan elmarad?
– Hát… nem teljesen biztosan, de lényegében.
– Akkor… most van órád, vagy nincs?
– Van. De szívesebben segítenék, mint mennék órára…
– Aha! Kedves tőled, de most semmi nincs, amiben segíthetnél. Nyugodtan menj órára.
– Na, jó. Ha nincs, amit csináljak, akkor megyek.
93.
– Egy pillanatra még, fiam. Csak annyi, ha tanácsolhatom, hogy menj fodrászhoz.
– Én? Majd a nyáron!
– Tudod… diktatúrák idején beleszólhatott egy tanár a diákja hajviseletébe. Ilyesmi demokráciában természetesen elképzelhetetlen, ezért puszta tényként állapítom csak meg, hogy szerintem inkább ápolatlannak tűnik a nagy loboncod, mint… divatosnak. Bocs, ha esetleg maradinak találod az ízlésemet.
– Szeretném kipróbálni, milyen a rackás frizura! Mint annak a tizenegyedikes srácnak!
– Fél füllel hallottam, a lányok szerint neked nem alkalmas rá a fejformád…
– Lehet. Én mégis szeretném kipróbálni! Ahhoz meg a nyárig növesztenem kell a hajamat.
– Azt ne gondold, hogy vitatkozom veled! Csak a véleményemet mondtam el.
– Köszönöm. Akkor megyek.
– Fodrászhoz?
– Dehogy! Haza, növeszteni a hajamat.
94.
– Tisztelt tanár úr, tegnap óta rosszul vagyok, valószínűleg elkaptam valami vírust, úgyhogy ma itthon maradok.
– Tanár úr, nagyon lebetegedtem, és azért csak most írok, mert egész éjjel lázas voltam, és hajnali öt körül tudtam csak elaludni. Remélem, hamar meggyógyulok, és a szünet után visszatérhetek az iskolába.
– Nem tudok ma bemenni!
– Lányunk a szünet után megy legközelebb iskolába. Pillanatnyilag lázas beteg.
– Én csak szeretnék szólni, hogy nem megyek iskolába, mert ez a fránya köhögésem nem múlik, inkább elmegyek orvoshoz vele.
– Fiam éppen ma megy a nevelési tanácsadóba vizsgálatra, vagyis megy ma, de nem iskolába.
– T. Tanár Úr, gyermekem ma reggel vérvételen van, így később ér be az iskolába. De talán ez az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon már nem olyan nagy mulasztás.
– Kedves tanár úr, elnézést a korai zavarásért, sajnos nem tudok menni iskolába. Családi okok miatt. Az igazolást így csak szünet után tudom vinni. Kellemes szünetet kívánok tanár úrnak és kedves családjának!