DO Lájv benyom (VIII./1.)

   Senki le ne vegye rólam a szemét! Itt az önök tévélovasa, csatornaszörföse, programartistája, nevezzék, ahogy jólesik, DO Lájvot! Lesz ma eredeti, lesz remiksz, de lesz riméjk is, gyerünk, ha kell, benyomunk, ha kell, beteszünk, jó szórakozást mindenkinek, ez a mi nagy, közös s legfőképpen megfizethetően olcsó Ébrentartónk és Elandalítónk!
   Mert DO Lájvnak is, mint mindenki másnak, éjjel-nappal a meló, de időnként futja egy kis lecsüccsenésre, aztán, ha a Nej, a Nagy, a Középső vagy a Kicsi engedi, magához ragadja a távirányítót, és mindent bele!
   Az a demokratikus családi vita például minap este, amikor a Nagy a tegnapelőtt fölvettet akarta nézni (amcsi, romantikus), és csatlakozott hozzá a Nej! Így aztán a Nej–Nagy-tandem első ránézésre csekély túlerőt sorakoztatott föl, magának DO Lájvnak kellett beavatkoznia, hogy fenéket, kilenctől tízig juszt is kapcs az Ármány és szerelem anno 1951-re! Azt fogják zabálni, ha belegebednek is, egy 2010-ben, eredeti helyszínen forgatott, 2011-re megvágott magyar filmdrámát ötvenöt percben, rendezte az épp mostanság szülinapos Mészáros Márta, operálta Jancsó Nyika, a főbb szerepekben Kováts Adél, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter. Szólni meg arról az ippeg félévszázados bulvárhírről szól, hogy 1951. február 12-én Germán Tibor orvosprofesszor egy budai villában megölte feleségét, a Nemzeti Színház örökös tagját, a háború előtti korszak legnagyobb színésznőjét, Bajor Gizit, majd magával is végzett.
   Nosza, a Nagy rögtön dúltan kivonult, hogy ilyen elvont botorságokra ő nem pazarolja drága idejét, a Középső már aludt, a Kicsi meg némi unszolásra átmenetileg bevette magát a fürdőszobába (szappanhasználat kerülendő!), ahonnét a tévéjáték közepén kivánszorgott, rövid könyörgés hatására visszament fogat mosni, mindösszesen a fogszabályozóját felejtette el, de erre (illetve magára a polcon állomásoztatott műszerre) csak reggel derült fény.
   Közben meg? Bajor Gizi fölkelt, betaxizott a Nemzetibe, eljátszotta a Gellért Endre-féle Ármány és szerelemben Lady Milfordot, hazataxizott, este fölkereste őt az éppen kirúgott színész és éppen vasesztergályos-átképzős Tímár József. Gizi másnap ismét be a színházba, futó testgyakorlatot végzett a párttitkárral (akit a tévéjátékban Péternek szólított, és aki a stáblistán Miklósként szerepelt, hümm, a Nemzeti párttitkára 1951-ben Gábor volt, most akkor kit hogy hívnak, mindegy). Aztán megint haza, másnap reggel Tibor – aki rendezésileg napközben hol dolgozott, hol nem, közben mindenesetre hűvös mértéktartással elbeszélgetett két ávóssal, úgy tévén, mintha az élet normális kerékvágásban folyna – beadta a halálos injekciót előbb feleségének, aztán magának.
   Csak én, DO Lájv meredtem a képernyőre, mellettem félszemmel rejtvényt fejtett a Nej. Azért néha el lehet csípni itt-ott ezt-azt, még ha nem is föltétlenül azt és úgy, amire és ahogy éppen vágysz, barátom! Tiszta szerkezet, tiszta színészvezetés, tisztességes játék, korrekt fények, képek: letisztult mű, semmi extra truváj. Meg hát a metatűnődés: mi szüksége van adott pillanatban a világnak arra, hogy korántsem közönséges színművészeket kilábalhatatlan helyzetekbe kényszerítsen? Bajor Giziknek, Gábor Miklósoknak, Tímár Józsefeknek a túlélés lehetséges módozatain kelljen gondolkozniuk, ahelyett, hogy színpadok, öltözők, társalgók, kocsmák közönségével törődnének? Miért nem hagyják az embert avval bíbelődni, amire születik? És egyáltalán: kik azok a titokzatos ők, akiről beszélünk? S saját, rémisztő árnyékaink? Minden diktatúra a félelmünk kivetülése, és minden diktátor a rosszabbik énünk?
   Ne törődjenek DO Lájvval! Ragadják magukhoz a távirányítót, kapcsoljanak el erről a csatornáról, bár… másutt se föltétlenül jobb. Lassan sehol sincs az ember otthon. Eltelik ötvenöt perc, jön a reklám meg az előzetes, ilyenkor az ember ösztönösen továbbáll, ki az a totál lebutított agyú homoszapiensz, akit rohanó világunkban végeérhetetlen perceken át a fogkrém meg az intim betét meg a bélpuffadás ellenszere érdekel!
   A sportcsatornákon kedden este tízkor semmi érdemleges (hacsak kis idegcsillapító sznúker nincs valahol), a zenecsatornák túlságosan fölpörgetetnek (legföljebb a Mezzo nyugtatna le titeket, de 1951 viszonylatában az se), a mesecsatornákat rég kinőtte a Nagy is (aki órák óta a szobájában csetel), sőt a Középső is, sőt már a Kicsi is (akiket elnyomott az álom), más bevillanásokban éppen robbantanak, ölnek, valaki jajong, valaki sikít, valaki halálhörög, menjünk aludni, viszlát, drágaságaim, viszlát, a Nej a fürdőszobába indul, amikor a kiürült nappaliban megjelenik a Nagy, és magához ragadja a távirányítót.