DO Lájv ember (VIII./31.)
DO Lájv most az önök szemébe néz, és megkérdezi:– Mitől ember az ember? – Ezt kérdezi, szó szerint. Ezekkel a szavakkal.
A kérdésen érdemes nagy elánnal eltűnődnünk, mert végre, végre előttünk a várva várt adat!
Nem csalás, nem ámítás: télen a teljes magyar népesség – értsd: csecsemőtől aggastyánig – átlagosan 5 óra 23 percet tévézett naponta! A hírt az Magyar Távirati Iroda közölte az AGB Nielsen Médiakutató fölmérésére hivatkozva.
Erre az időre érdemes büszkének lennünk, de ne ragadjunk le részleteknél. Számoljunk.
Egy nap, ugyebár, huszonnégy órából áll. Ha nyolcat nem is, de alszunk, mondjuk, hatot, tévézés után marad tehát tizenkét és fél óránk minden egyébre. Kezdhetnénk rögvest a munkával, de hazánkban a szorgos dolgozókon kívül élnek még gyerekek, élnek diákok (a tízmillióból ugyan egyre fogyóbban), élnek nyugdíjkorúak (egyre többen)… 2012 januárjában Magyarországon – a tízmilliós összlakossághoz képest – 3 816 000 ezer volt, ahogyan azt hivatalosan fogalmazni szeretik, a foglalkoztatottak létszáma. Ők legalább két és fél órát tölthetnek nap mint nap az alvás-munka-tévézés háromszögön kívül.
Vagyis 6 184 000 a nem foglalkoztatottak száma.
Közülük 475 000 embernek regisztráltan nem jut munka. Szabad idő ellenben bőven:
– És mit csinál az ember, ha ráér…? – kérdezné a Kicsi, ha nézné a DO Lájv Sót. (Ritkán nézi.)
Rés támad tehát a szabadidőfelhasználási-mérlegen! Hogy ugyanis ha van, mondjuk, ez a csaknem félmillió ember ebben a honban, aki nem tanul, nem dolgozik, nem élvezi a jól megérdemelt pihenést (ami munka után édes); van félmillió ember, minden huszadik honfitársunk, akinek alvás és tévézés után – ha helyesen adunk össze és vonunk ki – még mindig marad tizenkét és fél szabad órája: vajon ők mivel foglalatoskodnak a fönnmaradó idejükben?
Pontosítsuk tovább a számokat.
Vegyük közelebbről szemügyre minden négy honfitársunkból azt a hármat, aki a vizsgált időszakban, vagyis 2011 decembere és 2012 februárja között legalább egy percre bekapcsolta a televízióját egy átlagos napon! Ez a bekapcsolós háromnegyed naponta, fejenként, igazándiból 6 óra 42 percet töltött a készülék előtt! Közülük is a legtöbbet – naponta átlagosan 423 percet (azaz 7 óra 3 percet) – az ötven év fölöttiek tévéztek.
Ebből következően már csupán azt kell kitalálnunk, az ötven fölötti, nem foglalkoztatottak mit csinálnak, mondjuk, immár csak napi tizenegy órában, amikor nem alszanak, nem dolgoznak, nem tévéznek? Mert valamit akkor is csinálniuk kell. Az ember csinálós lény, gondolhatnánk joggal.
A kérdést egzakt módon is megfogalmazza a Középső (attól függetlenül, hogy a DO Lájv Sót egyáltalán nem nézi):
– Mit csinál az ember, amikor nem csinál semmit?
Miközben persze ezt a tévézést sem föltétlenül úgy kell elképzelnünk, hogy a népek ülnek és bámulnak maguk elé. Azt kell föltételeznünk, hogy a tévé be van kapcsolva, hölgyek és urak jönnek-mennek, a tévé meg közben megy. A jövés-menés is csinálás, a fenébe is: enni, inni, anyagcserélni kell.
Közben meg a készülék fogyasztja az áramot.
Aztán akad itt még valami, ami esetleg fontos lehet az ember ember voltának megfejtéséhez: a szakemberek leszögezik – DO Lájv most egyenesen idéz –: „a televíziózók többsége egyedül nézte a műsorokat”.
Magány ez a javából akkor is, ha ezt az egyoldalú kapcsolatot anyanyelvükön ápolhatják: egy-másfél éve még csak 95, az idei télen viszont már 99 magyar nyelvű csatornából lehetett válogatni a televíziós piacon! (Ehhez még egy az, amelyen ön, kedves sorstárs, most éppen a DO Lájv Sót nézi.)
– De vajon mit csinál az ember egymagában, amikor nem csinál semmit? – tűnődik a Nagy (aki szintén nem nézi az említett műsort).
Ám mihez kezd a televíziós piac evvel a semmittevő embertömeggel? Ha egyenletesen oszlana el kínálat és kereslet, akkor a legszorosabban vett félmillióból minden csatornára jutna ötezer néző.
– Vajon hány nézőtől éri meg fönntartani egy csatornát? – kérdezné most a Nej, ha legalább ő nézné a DO Lájv Só esedékes részét. (Nem nézi.)
De persze nem oszlik el egyenletesen, hiszen a nézők zömét közülük is lefölözik előbb az országos kereskedelmi, őket követően a közszolgálati csatornák, hiszen minden második szabadidő-fölhasználót ők ültetik a képernyő elé.
Minden nyolcadikat viszont az általános szórakoztató csatornák.
Elgondolkozni ezen is érdemes.
– Ember-e az ez ember is, aki szórakozás címén nem csinál semmit, csak néz maga elé? – Ezt most, összeszedve minden bátorságát, maga DO Lájv kérdezi.
Az állat, ha téli álmot alszik, mert a fönnmaradó három évszakban elegendő tápanyagot halmozott a bundája alá, legalább lehunyja a szemét. Ismerünk-e azonban embert, aki alkalomról alkalomra bekapcsolja a tévét, leül elé, és ott, rövidebb-hosszabb idő multával, lehunyja a szemét?
Most újabb problémába ütközünk:
– Lát-e az ember lehunyt szemmel?
Na, ha meg tud felelni erre a kérdésre, akkor ember az ember.