DO Lájv jajjj (VIII./20.)

   Üdv mindenkinek, itt DO Lájv a családi ágyból, ahol a Nej és őközte még valaki fekszik: a Kicsi.
   A Kicsinek ugyanis élénk a fantáziája. Minap is belenézett egy krimibe, aztán hajnalban fölriadt, és oltalomért nővére kéttornyú nyoszolyájába menekült. Nem volt a bűnügyi történet túlzottan kemény: Kisvárosi gyilkosságok címen fut a honi csatornákon, de épp elég hátborzongató ahhoz, hogy egy ifjú ember rémeket lásson tőle. Eleinte egyébként, lévén sorozat, sokkal puhábbnak mutatta magát, mint mostanában: a brit nézettséggyártók nyílván kicentizték az európai közönségigényeket, az emberek meg több vért akarhattak látni. A Kicsinek aztán elég egy kevéske is, az ő agya, álmában, továbbkombinálja az eseményeket…
   Evvel persze csak kezdetét vették a közelmúlt eseményei, mert aztán a Nagy elutazott egy hétre. A Kicsit meg, ugye, nehéz elrángatni a tévé elől, pláne ha abban valami olyasmi megy, ami kéretlenül is odacsalogatja az ember szemét… Így aztán, amikor megint Barnaby főfelügyelő nyomozott Jones őrmester segedelmével, és az élemedett korú szülők, kikapcsolódás címén, ottfelejtődtek előtte, a Nej hiába parancsolta a maga finoman tapintatos módszereivel fürdeni, gyógyszert bevenni, lefeküdni harmadszülöttjét, őurasága valamely titkos szögből csak elcsípett ismét egy jelenetet, aminek következtében – árkon-bokron át haladva – végül kikötött a nászi ágyban.
   A családban általában este nyolc és tíz között történik a későbbieket előidéző esemény, ami végül hajnali három felé következik be.
   Akció – reakció.
   Kérdezi önöktől DO Lájv: egy tizenharmadik életévét taposó ember elméjében vajon milyen titokzatos folyamatok mennek végbe?
   A DO Lájv Só mai epizódjának alcíme tehát: „A tévénézés hatása a gyermeki viselkedésre”. Sótájm!
   Megállapíthatjuk, hölgyeim és uraim, hogy a tévénézés egyrészt szokás, másrészt megszokás. Szokás azért, mert szervezetünkbe fokozatosan csöpögtették a mérget. Ötvenöt éve, amikor a folyamat megkezdődött, még mindössze hetente kétszer-háromszor vett el néhány délutáni-esti órát szüleink, nagyszüleink (ifjabbaknak dédszüleik) életéből. Már akitől persze, mert szociológiailag fordított arányosságban játszódtak az események: a gazdagabbak (értsd: akik több hónapi átlagfizetésből készüléket vásárolhattak maguknak) egyúttal korlátozták is saját szabad idejüket (vagyis egyre több időt töltöttek a képernyő előtt).
   Ahogyan aztán a tévébiznisz urai rájöttek, mennyit hoz a konyhára az emberek szabadidős-tevékenysége ilyetén szervezése, csökkentették a tévékészülékek árát, ellenben növelték a műsoridőt. Egy-egy jobb krimi (pl. Belphegor, Angyal, Maigret felügyelő), esetleg a Táncdalfesztivál vagy éppenséggel A Hét idejére valaha városok néptelenedtek el! Ha végigutazott az ember egy falun, sötétedés után nem feketeség szivárgott ki a behúzott zsaluk mögül, hanem kékes fény: a magyar mezőgazdaság nem föltétlenül az erőszakos, majd erőszakmentesen működő, majd fölszámolt téeszesítés hiányától gyöngélkedik, hanem azért, mert a gazda nem a tyúkokkal fekszik, hogy hajnalban megetethesse az állatokat, hanem műsorzárásig elpipálgat a tévé előtt.
   Nem kell egyetérteniük DO Lájvval! Csak ne hagyják magára gyötrelmeiben.
   Megszokássá pedig úgy vált a tévénézés, hogy – mivel az ember szereti a mesét – a háromdimenziós esti összebújásokat a műsorszerkesztőség individuális kétdimenziósággal helyettesítette: jött Takács Marika, Tamási Eszti, Varga Jóska – tudjátok, gyerekek, valaha ezek a nénik számítottak, ez a bácsi számított népszerű műsorvezetőnek (csak akkor még bemondóknak hívták őket) –, és fölolvasott a kicsinyeknek egy-egy mesét. Aztán persze őket is leváltotta a bebábosodott Cicamica, Mazsola, akiket közönségcsalogató rajzfilmfigurák döntöttek le trónjukról: Foxi Maxi, Maci Laci vagy éppen Turpi úrfi. Aki Magyarországon a hatvanas-hetvenes években cseperedett, ezeken a leegyszerűsítéseken nőtt föl: a jó és a rossz küzdelmének ellenpontos ábrázolásán. Néztünk tévét éjjel, néztünk tévét nappal, néztünk tévét minden hullámhosszon.
   Csehov A dohányzás ártalmasságáról írt színművet. Miről írjon DO Lájv?
   Minap este későn ért haza munkából: a lakásban égtek ugyan a villanyok, de a tévé természetesen ment. A szemkápráztató csillogásból alakok bontakoztak ki: a család a tévé előtt csoportosult. A kulcszörgésre nem szaladt senki az érkező atya elé, a léptekre sem kapta föl senki a fejét, senki nem reagált mindenre semmit. Aztán hirtelen kirobbant a visszafojtott a nevetés: kiderült, azt játszották, hogy mindenki alszik. Krimit néztek ugyan, de szórakoztató csomagolásút, ráadásul sokadszor, mert szeretik újra és újra nézni, ahogy egy nagyon erős és fineszes ember, nevezett Ötvös Csöpi sok ugyancsak erőst, de bambát püföl.
   DO Lájv állítja, hogy a helyzet minden irracionalitása ellenére van még remény. Ha már, miközben mások elagyabugyálásán élvezkedik, az ember azt játssza, hogy alszik…