DO Lájv keszege (VIII./49.)

   A fakanál mellől köszöntünk mindenkit, akár a szabad ég alatt, akár a konyhában! És mert a táplálkozási műsorok egyre népszerűbbek, a DO Lájv Só is halad a korral, s miután fél évtizedig kerülte a témát (utoljára: A paprikás krumplihoz illő piros fröccsről, Lájv, III. évfolyam, 44. levél – a szerk. megj.), egyetlen epizód erejéig megtörve a hallgatási fogadalmat, ismét az ízek birodalmában kalandozik.
   Mit is együnk nyaralás idején? Valaha az ember, ha például a Balaton partján éhezett meg, elballagott a legközelebbi lángossütőhöz, egy ötvenért választott egy puhát vagy egy ropogóst, megkente fokhagymával, s máris töltötte a pocakot, legföljebb ráduplázott. Vagy a kolbász- és hurkasütödék! Ó, a sült halak! De aztán a helyi halászat visszaesett, elárasztott mindent az importhekk, a meggazdagodott lángossütők visszavonultak kőkerítések mögé épített birodalmaikba, a vendéglátóipari egységek megfizethetetlenekké váltak: maradt a főzőcske odahaza. De baj az? A honi nyaraló gondolatai amúgy is a kaja meg a pia körül forognak.
   – Egyszer azért elvihetnél bennünket étterembe – tekint férjére ábrándos szemmel a Nej, és azonmód rácsatlakozik a gyerekkórus:
   – Na, papa, igazán… –, és ilyenkor bezzeg nem spórolnak ölelésekkel, puszikkal, cirókamarókákkal.
   De egy atyának minden körülmények között tartania kell magát pedagógiai elveihez.
   – Azt viszont ígérem, hogy a DO Lájv Sóért kapott gázsiból elmegyünk – közli ellentmondást nem tűrően, elvégre célt kell állítani az ifjúság elé, és nyugodt lelkiismerettel mélyed ismét a munkába, mert tudja, hogy a honort aztán várhatja.
   Ám átkiabál egyszer a szomszéd a kerítésen.
   – Elnézést – és a sövényhez támasztja a horgászbotot. – Szokatlan forgalom volt a vízben, a mi mélyhűtőnk már tele. Átvennének némi fölös halat?
   – Persze – bólintott a Nej, és nyújtja a markát.
   – Kicsit nehéz lesz átemelni – szusszan a szomszéd, és a Nej akkor veszi észre a két nagy fehér vödröt, mind színültig tele tenyérnyinél nagyobb keszegekkel. Megvan harmincdekás a legkisebb is.
   Így jut a család vagy félszáz lapított testű, szálkás húsú pontyféléhez, szerencsére már fejbe kólintva, bár pucolatlanul.
   – Nyolc-tíz ebéd biztosan kijön belőle – nyugtázza elégedetten a Nej, avval cipeli is hátra a kiskést, a nagykést meg a vágódeszkát, továbbá egy drótkefét. Annak jóvoltából száll percek múltán a környéken a pikkely, mint télen a hópihe, és kezd a Nej szőke hajában is ezüstösen csillogni a halpénz.
   Adódik még egy kisebb probléma: a hal szagára, különös előszeretettel a belsőségére, a kert összes darazsa a pucolóasztal köré gyűlik. Így aztán szegény Nej egy idő múltán kajabálni kezd, hogy azonnal jelenjék meg színe előtt valaki a légycsapóval, és intézkedjék! Az ifjúság köreiben ilyen feladatra mindig akad vállalkozó; nemsokára harci kiáltásokkal és üdvrivalgásokkal vegyített éktelen csapkodás veri föl a környék csöndjét. Ha pedig a macskák eddig nem éreztek volna rá, miféle csemegére van kilátás DO Lájvéknál, a zenebonára mindenképpen fölfigyelnek: lehet tehát somfordáló macskacicókat is riogatni, ami nem utolsó elfoglaltság egy kánikulai délelőttön.
   A történések azonban megosztják a családot. Az érettebb nemzedék nyálcsorgatva készül a lakomákra, az éretlenebbek azonban valahogy ösztönösen irtóznak a bonyolult technikákat igénylő étkektől. Hal meg szálka? Legyet, böglyöt, darázst csapkodni, macskát kergetni, ahhoz végtelen a türelem, de parányi falatkákat elöl elmammogni, nyelvecskékkel szálkákat előre tuszmákolni, koszos körmű ujjacskákkal tányérszélre fölsorakoztatni: na, az túlmegy minden határon!
   Pedig a Nej kitalál mindent. Kezdi a paprikás lisztben megforgatott, forró olajban hirtelen kisütött keszeggel, folytatva a sütőben sütött keszeggel, eljutva egészen a roston sütött keszegig: tálal keszeget rósejbnival, tárkonyos szósszal és zöldségkörettel, de amikor harmadnap is azt válaszolja a gyerekek kérdésére, miszerint ma mi lesz az ebéd, hogy:
   – Van hal a mélyhűtőben, majd kitalálok valamit! –, a gyerekeket elfogja a bánat.
   Nincs mit tenni, vissza kell térniük a régi szép időkhöz, amikor még nem volt végeérhetetlen kapásfolyam a Balatonban. Végső elkeseredésében az ifjúság elfogadja a helyi bolttulajdonos ajánlatát, hogy amelyik napon kilométeres körzetben minden nyaraló postaládájába bedobnak egy szórólapot, fizetségül kapnak egy pizzát.
   Így történik, hogy az öregeknek megkétszereződik a haladagja, mivel a fiatalok pizzán kezdenek élni, amelybe csak harapni kell, alapot fölépítménnyel gond nélkül összerágni, és csak nyelni, nyelni és nyelni.
   Következzék tehát a DO Lájv Só, benne főzés! Ma, hölgyeim és uraim, keszegreceptekkel szolgálunk. Akinek nincs alapanyaga, jöjjön, a mélyhűtőben ott lapul még húsz-huszonöt személyre elegendő hal.
   – Tegyünk szűk kétujjnyi olajat magas falú lábosban, kis lángon a tűzre…