DO Lájv korkori (VIII./28.)
Jó napot, jó estét mindenkinek, aki egyetlen műsorszám előtt cövekelt le! Mindenkinek, aki akár egyszerre több csatornán is nézheti a műkorcsolya-világbajnokságot élő, egyenes adásban, közvetlenül Franciaországból, Nizzából! DO Lájv már semmin sem lepődik meg, de attól az alaphelyzettől még mindig elbűvölődik, hogy Kárpát-medencei otthonában ülve szemezgetheti, milyen pulcsikat hordanak e pillanatban a Földközi-tenger partján a divatmániás nézők…A tévélovas egyébként a versenyzőket is végigméri, mi több, kedveli mind a nő-, mind a hímnemű szólistákat, kalapot emel az akrobatikus ügyességű párosok előtt, de a sportág csúcsának a jégtáncot tekinti. Talán azért, mert az hasonlít leginkább a parkett-táncra. Nem mintha függő volna DO Lájv, ifjúságában például kifejezetten viszolygott a szellőzetlen tornatermekben egymás hegyén-hátán keringőző párok látványától, de a jég, ahogy mondani szokás, másként csúszik.
– Emlékszel a Protapopov házaspárra? – kérdezi a Nej, miközben mazsolás mogyorót majszol a tévé előtt.
Már hogy DO Lájv ne emlékezne?
– Biztos, hogy jégtáncosok voltak? Nem inkább párososok? – kérdez vissza.
– Fene érti a különbséget – őrölnek mind szaporábban a Nej fogai.
Nem is bonyolódnak bele, mitől jégtánc a jégtánc, mitől páros a páros – Vitray Tamás, aztán Gyulai Pista: a néhai főkommentátorok hányszor próbálták ország-világ előtt elmagyarázni, nő és férfi mennyire távolodhat egymástól, meg milyen magasságig emelgethetik egymást –, inkább nevek röpködnek a légtérben:
– Sjoukje Dijkstra! Mintha norvég lett volna, ugye?
– Peggy Fleming! Gaby Seifert!
– Erre mondj valamit: Alain Calmat!
– Emmerich Danzer! És örök riválisa, Wolfgang Schwarz!
– Hohó! Ondrej Nepela!
– És John Curry…?
– Figyelj: Hans-Jürgen Bäumler és Kilius Marika!
– Ez semmi! Rodnyina-Ulanov! Meg Rodnyina-Zajcev!
– Towler-Ford?
– Mojszejeva-Minyenkov!
– Ó, és Regőczy Krisztike meg Sallay Andris…
– …A mi Almássy Zsuzsink!
Átmeneti csönd áll be.
– Tényleg: mi lehet vele? – kérdezi a Nej, miközben a mazsolás mogyoró szintje tovább süllyed a tálban.
– Olvastam néhány éve egy interjúban, hogy valahol Svájcban él a férjével, két lányuk van. De sokszor jönnek haza…
A fejek, mint az alexandriai könyvtár, kétszer. Az egész emlékezet nem szolgál egyébre, mint hogy az ember állandóan visszaballaghasson a korábban észrevétlenül levert karóihoz, és mindent azokhoz méricskéljen. Az a nagy francos helyzet, hogy dolgok önmagukban nincsenek: csak viszonyítva létezik minden. Vagy legalábbis az ember már csak ilyen: állandóan összemér. Nehéz helyzetben akár almát körtével.
– A régiek valahogy líraibbak voltak… Meg akrobatikusabbak – ropogtatja a szavakat mogyoróstól a Nej.
– Azért három- meg négyfordulatosakat valaha nem ugrottak, ezt írjuk a maiak javára…
– Éppen ez az! Manapság nekiveselkedés, ugrás, nekiveselkedés, ugrás… Az egész műkorcsolya nem áll egyébből, mint abból, hogy valakik hol a földön, hol a levegőben időznek. Mi ebben nekem a szépség? – A Nej szokásos esti morgolódásának pillanatnyilag nem a gyerekek a szenvedő alanyai.
Négy percig tart a szabadon választott gyakorlat, óra indul, merengésidő. Hogy a műkorcsolyával a nagyszülők kezdtek barátkozni, és mert a műfaj belevésődött a honi tévékultúra falaiba, néha leporolták az emlékeket a szülők, akik gyerekeikre hagyományozták, mint valami rossz szokást, talán majd rákapnak az ő gyerekeik is…
DO Lájvot bosszantja, hogy állandóan előjönnek a régi dolgok! Szeretne úrrá lenni ezen a komplexuson. Nem akarja, hogy az agyában végbemenő automatikus folyamat a szándékától függetlenül menjen végbe: kizárólag akkor szeretne emlékezni, amikor ő akar, nem akkor, amikor az emlékek akarnak rátörni.
– Most pedig hatással leszek magamra! – jelenti ki. Ezentúl akkor nyitja meg a vízcsapot, amikor kedve tartja, és ha megelégeli, elzárja.
Szeretné befolyásolni a saját felejtését is: egyrészt a tárgyát, másrészt a mennyiségét. Tisztában van avval, hogy az agya folyamatosan információkat kódol, kombinál és regisztrál: de! Ő szeretné eldönteni azt, hogy ha bármi inger éri az elméjét, annak hatására mit hív elő a tárolóból. Szeretné irányítani, hogy a kijövő eredményből visszanyerje – vagy sem – a kiinduló adatokat. Hagyja őt békén a Kötelező Inverz! DO Lájv nem akarja, hogy jégtáncot nézve a Protapopov házaspár jusson az eszébe. DO Lájv egyszerűen jégtáncot szeretne nézni, semmi mást.
Ülnek a tévé előtt. Mindent a szemnek, semmit a kéznek: csak a mazsolás mogyoró vándoroljon a tálból a gyomorba.
Tehát ha valaki nem halászott volna kellő ügyességgel az információáradatban, utólag tájékozódjék innen: az idei vébén jégtáncban a két éve arany-, tavaly ezüstérmes Tessa Virtue, Scott Moir kanadai duó nyert; a német színekben versenyző Aliona Savchenko és Robin Szolkowy kettős diadalmaskodott a párosok versenyén, evvel negyedszer világbajnokok; a férfiak között megvédte címét a kanadai Patrick Chan, a nők közül a négyszeres Európa-bajnok olasz Carolina Kostner állt a dobogó legmagasabb fokára.