DO Lájv meteor (VIII./4.)

   DO Lájv didereg önöknek emitten. De jó, hogy megint rám találtak, legalább összebújhatunk! Egy tévélovas mégsem vacoghat nézői szeme láttára, miközben persze mindenki spórol a fűtésen; spórolnak a családok, spórolnak a cégek, csak a hideggel nem spórol a hazánkba északnyugatról betörő front.
   Nem tartják különösnek, hogy az időjárás-jelentők katonai műszavakkal tarkítják a szövegeiket? Egyébként meg minek az egész fölhajtás? Már a Nej se néz tévés időjárás-jelentést, mert, fájdalom, elszállni látszik az efféle avétos kommunikációs technológiák fölött az idő. Zsebünkben a net, a teló jelent…!
   Simuljunk szorosan egymáshoz a paplan alatt! DO Lájv mesél önöknek. Maradjanak vele.
   Hol volt, hol nem volt, a modern tömegközlés idejekorán ráébredt: az emberek kíváncsiak arra, napsütésre, esőre számítsanak-e másnap, amikor utazniuk kell, ezért a sajtó – mint igénykövető – tippelgetni kezdett. Tekintsenek maguk mögé: az első magyar nyelvű napilap 1780-ban jelent meg, amikor az első mérési eredmények is lejegyeztettek…! Egy egész szakma épülhetett a kínálkozó lehetőségre, elvégre gazdasági, annak részeként például militáns érdekek fűződtek ahhoz, hogy szülessenek előrejelzések! Mindezt megfontolva írta alá Ferenc József osztrák császár és magyar király 1870. április 8-án határozatát a Meteorológiai és Földdelejességi Intézet alapításáról. Igen, jól hallják, ez volt neki a neve: föld-de-le-jes-sé-gi. Az intézetet pedig a kultuszminiszter felügyelete alá helyezték, és első igazgatónak kineveztetett Schenzl Guidó.
   Ez itten a reklám helye. És most tovább andalítja önöket DO Lájv, a csatornaszörfös, miközben a Nej a másik szobában ül a számítógép előtt, és hamarosan átkiabál, hogy holnap minden gyerek öltözzék melegen, mert még hidegebbet ígér valamelyik emberbarát honlap.
   Tudniillik nem minden előzmény nélküli ám az a K.u.K. határozat! Hiszen az osztrák meteorológiai intézet 1870-ben például nem kevesebb, mint negyven állomást működtetett a birodalomban, ebből tizennégy – lám, nem is voltunk mi annyira elnyomva – a mai Magyarország területén!
   De semmi posztpolitika. 
   Csoda-e, kérdi önöktől DO Lájv, hogy a millenniumi ünnepségek előtt létrejött a prognózis osztály…? Százhúsz éve annak, hogy kezdtek naponta térképes „időjárási sürgöny-jelentést” kiadni… Hiszen a századfordulós (mármint az eggyel korábbi századforduló) Magyarország dimbjeinek-dombjainak hétszázhatvanöt meteorológiai állomása közül kábé minden ötödik naponta három időpontban regisztrálta a pillanatnyi állapotokat!
   A gyerekek persze holnap sem fognak melegen öltözni. A Kicsi ugyanúgy trikóban, rövidnadrágban, szandálban akar nekivágni az útnak, most, amikor hajnalban nyolc fok van, mint amikor még huszonöt volt, minek következtében anyja, a Nej, már kora reggel hangoskodni fog.
   Nem könnyű a DO Lájvoknak, nekem elhihetik.
   És akkor jött a rádió, jött a tévé, jött és ment Ferenc József, Kun Béla, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Kádár János, és az időközben – mikor is lehetett? tán 1970-ben? – Országos Meteorológiai Szolgálat névre keresztelt cég három intézetre tagolódott. Szemükbe mondták a munkatársaknak, hogy csak a Központi Előrejelző Intézet foglalkozzék előrejelzéssel, agrometeorológiával és repülésmeteorológiával.
   Na most akkor vegyük a Nejt – még mindig a szomszéd szobából –, aki gyerekkora elejéről emlékszik, hogy valaha a tévében hercig kis karikatúrákkal üzenték meg, vigyünk-e holnap magunkkal esernyőt. Repültek a kalapok a viharos szélben, lebegett női fehérnemű szárítókötélen, esett le olvadó hóember sárgarépaorra… A szakmai szövegeket meteorológusok írták, Dunay Sándorné, Rajkay Ödön, Tardos Béla meg Vissy Károly, blikkfangosra újságírók pofozták át, mindenesetre lehetett tudni, hogy mindig a híradók végén kell résen lenni.
   A Nej kamaszkorában pedig föltűntek a képernyőn a szakemberek! Eleinte Kovalik Károly riporteri kérdéseire felelgettek, később viszont – miután Fischer Sándor megtanította őket beszélni, meg Simon Zsóka rendező farigcsált ezt-azt civilségükön – önállóan is tartottak kiselőadásokat. Nem biztos persze, hogy mindegyikük képernyőre termett, de éppen ilyen-olyan esendő tulajdonságaikért szerettük őket! Él-e még dr. Tóth Pál? Mert Bártfai Bözsike, H. Bóna Márti, Török Dini már többé sosem jelent időjárást, azt tudjuk…
   Az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor üzleti megfontolásokból bálványt kezdtünk imádni – a neve Nézettség –, és a hivatásos profik helyett civil dilettánsok kezdték csalogatni a közönséget. De DO Lájv nem untatná önöket az ősemberek történelmével. Hunyjuk le a szemünket, és engedjük, hadd fújjon ki belőlünk valamicske szomorúságot a hűvös szél.
   – Gyerekek! Betakaróztatok?