DO Lájv dobnikő (VIII./5.)

   Legalább önök ne hagyják magára DO Lájvot, aki délután hat óra felé, amikor már országosan sötétedik a légtér, megtér övéihez. A Nej vasal, a tévé persze bekapcsolva, éppen A szomszéd nője mindig zöldebb megy Matthauval, Lemmonnal és Lorennel; hiába nézi meg a gőgös kommerszgyűlölő tizenhetedszer (így is csak töredékszer ahhoz képest, ahányszor leadják), a film megunhatatlan. Tetten érhetően csak a Nagy nézi, nemrég ért haza ő is: fáradt szegény. És mit tesz a magyar, ha fáradt? Bámul maga elé bután.
   DO Lájv leveszi átmeneti kabátját, eljut végre a fürdőszobáig (bár nem tudja, mi célból, egész nap összvissz csak egy teát ivott, azt is csak kora délután), rutinszerűen kezet mos, összedob magának valami könnyű vacsorát (kenyér, vaj, zöldpaprika), letottyan ő is.
   Ez a két kivénhedt komikus meg a néhai szexszimbólum tényleg vicces.
   Közben a Nej elhalmozza információkkal. A Nej tanár, vele mindig történik valami megismételhetetlen, ma pölö szavalóverseny volt, és szavaiból még arra is fény derül, hogy a menzájukon ebéd gyanánt sült csirkét tálaltak föl, ami valóságos csemege az előző napi eddmegfőzelékhez képest! DO Lájv egy ideig nem tud választani a Nej és Sophia között, végül a manuálisan elérhetőbb mellett dönt, persze éppen reklám szakítja meg a filmet, így könnyű.
   Átmenetileg a Nagy is lelép a színről, sürgős fészbukolnivalója támad, éppen a szülinapi buliját szervezi; nahát, jön vissza fancsalinak leplezett ábrázattal, valahogy mostanában tartatik mindenki szülinapi bulija! Lesz tehát neki egy közelgő hétvégéje, amikor péntek este nekivág a világnak, szombat reggel hazajön, kialussza magát, aztán este megint durrbele a éjszakába, vasárnap napközben majd ledől (ha a család hagyja, értjük a célzást, ugye), csak azt nem tudja, mikor készül föl a keddi egyetemi demójára biofizikából, ajjaj.
   Most nyugodtan hagyják magára DO Lájvot! Két nő bombázza két oldalról, plusz Sophia Loren is fölbukkan a képernyőn újra, ejnye már, milyen jól néz ki ez a 1934-es műanyag ebben az 1995-ös filmben, ahogy a cipőjét húzza, és a combja kacéran kivillan… A tévét bámuljátok, kedveseim, a maga totálisan komplex globalitásában! 
   Ám elérkezik a pillanat, amikor korogni kezd a család összes gyomra (kivéve DO Lájvét, aki nemrégiben tömte meg), a Nej kimegy a konyhába, az éhenkórászok mind előlődörögnek a lakás különböző pontjairól, csak DO Lájv marad veszteg a tévé előtt, szórakozottan zongorázik a távirányító gombjain, annyira mégsem amortizálódott le ma, hogy jobb keze mutatóujjával ne találjon rá a félhomályban a csatornaváltó gombra. DO Lájv tévélovas e pillanatban a fölvett filmek között néz körül, és este fél nyolc tájban az üres nappaliban arra gondol, ideje, hogy megnézze az esztendeje őrzött nyolcvannégy percet, vagy le kéne törölni már a vincseszterről, csak foglalja a helyet, és tépelődése közepette mintegy magától elindul a Feldobott kő, írta, rendezte, operálta Sára Sándor.
   DO Lájv visszacsöppen 1968-ba.
   Sára meg 1949-be.
   A filmművészeti ikon akkor volt tizenhat éves, és barátjával, Bácskai Lauro Istvánnal kábé akkor határozták el, hogy egyikük filmrendező lesz, másikuk operatőr. Sára lelkének miért kellene furdalódnia? Hogy az apák, nagyapák nemzedéke csinált neki kamaszkorára Rajk-pert, férfikora hajnalára ötvenes éveket, ötvenhatot? Tehet ő róla, hogy éppen regnáló hatalmi csoportok apját hol internálták, hol nem, ő meg közben elvégezte a főiskolát? Előbb tényleg operatőr lett, de aztán rendező is, hálisten, különben nem volna nekünk itt ez a Feldobott kő, nézzék meg még egyszer és még egyszer és még egyszer, nem annyira a sztori miatt, mint inkább a kompozíciók kedvéért: ezek a régiek még tudtak valamit, amit a trónkövetelők már követni se akarnak.
   Magasságos ég, hány, de hány Sztálin-szobor dől le még mindig a fejekben! És mennyi, de mennyi széthegesztett darabja kövül bele csontokba anélkül, hogy egyetlen régész-anatómus kikutatná!
   Pereg Sára negyvenegynéhány éves filmje: ül DO Lájv a délceg jelenben. Arra gondol, visszahull-e fejünkre az a valamikor feldobott kő, amely kapcsán már az Adybandy is megírta, hogy mindig elvágyik s nem menekülhet, magyar vágyakkal, melyek elülnek s fölhorgadnak megint, ha évtizedek homályából pontos az idézet.
   A családból senki nem nézi DO Lájvval a mégis-muszáj-lelkifurdalás e fölgyorsult ritmusérzékeknek végtelenül lassú filmjét. Feketében-fehérben. A Nej megválaszolja íméljeit, a gyerekek elvacakolnak evvel-avval, mígnem apjuk ujja elernyed a távirányítón, és kis popsik befészkelődhetnek az előmelegített helyre.
   DO Lájv a paplan alatt arra gondol, de jó, hogy jutott neki még Fazekas Gyuri bácsi (1914-1984) meg Sztevanovity Mile (1921-2001), akikkel valaha válthatott szót egyről s másról.