DO Lájv múzika (VIII./7.)

   Megátalkodott gombnyomogatásuk közepette már megint csatornaszörfösükre bukkantak, hölgyeim és uraim, itt van, ragyog DO Lájv!
   Akinek családja is kapcsolgat ide-oda, irányulhatna egyébként olyan lehetetlen helyekre is, mint a Mezzo, de nem teszi. A helyzet az, hogy hiába adják – csak az elmúlt napok kínálatát nézve – csütörtökön a Hoffmann meséit Offenbachtól, pénteken a Werthert Massenet-tól, szombaton a Faust elkárhozását Berlioztól, hiába adnak dzsesszkoncertet, balettet, ez a konkrét család effélét nem néz, Mezzója is csak azért van, mert árukapcsolásként valami fontossal rakták egy csomagba.
   Próbálkozott avval DO Lájv, hogy amikor a tévé előtt ülve sorsdöntő beszélgetésbe kezdenek, elkapcsoljon az éppen villódzó csatornáról, és eltekerjen az említett zenecsatornáig, hogy legalább aláfestő muzsikaként szóljon valami fülbemászó (amelyben netán nem elektronikus úton-módon gerjesztenek hangot), de kísérleteibe belebukott.
   Ez a testet öltött család a zenében nem találja meg azt a föloldást, amelyről néhány műértő tanúbizonyságot tesz.
   Náluk úgy megy, hogy a Nej a legritkábban hallgat zenét, legyen az bármilyen korú vagy korstílusú. A múltkor persze véletlenül rábukkant Scorsese Rolling Stones-filmjére, nem a legelejére, úgy a kétharmada még hátravolt, na, azt végignézte (gyerekkori emlékeinek párhuzamos fölelevenítése céljából). A Nej a konyhában be szokta kapcsolni magának a rádiót, de mindig valamiféle beszélgetős adót keres. Azért kell szegénynek keresgélnie, mert elvétve a Nagy is szokott tartózkodni a konyhában, olyankor ő is bekapcsolja a rádiót, viszont kifejezetten zenecsatornára hangol, fiatalos hevületűre s lendületűre, az viszont immár tagadhatatlanul nem a Nej ízlése szerint való.
   A Középső meg a Kicsi ugyancsak véletlenszerűen hallgat zenét, egyik inkább a CD-lejátszó híve, a másik a számítógépé (esetleg a telefoné), De hiába mondaná nekik bárki, hogy Offenbach vagy Massenet vagy Berlioz, az ő fülüknek e nevek nem jelentenének semmit, ahogyan Mozarté, Verdié vagy Puccinié is csak alig-alig.
   Az a helyzet, hogy DO Lájvnak tudomásul kell vennie, és ezt felelőssége teljes tudatában ki is kell jelentenie, hogy teljes operagyűjteményének (benne az illegálisan másolt lemezeknek is) lassan megadatik, hogy bebizonyítsa, milyen életkorra számíthat egy modern kori elektronikus hordozó. (Bár igyekezett mindig drágább, de jobb minőségű írható CD-ket beszerezni.) Az utóbbi időkben ugyanis ő maga se nagyon hallgat operát, hiába ücsörög nap mint nap hosszasan az íróasztala mellett.
   Tulajdonképpen nem is tudja, miért nem. Valami ürügy mindig akad – utólag.
   De mostanság csoda történt!
   A Nagy egyszer csak kérdezte tőle, hallott-e egy Jackie Evancho nevezetű, tízéves forma kislányról. Aki az America’s got Talent című tehetségkutató showműsorban tűnt föl szőkén, édesen és ártatlannak tűnően, és aki Puccini Turandotjából a Nessun dormát olyan hangon énekli el, mint egy profi szoprán (bizonyos fekvésekben koloratúr-, másokban mezzo-), aki a hangszálait az élet megpróbáltatásai révén edzette csúcsszuperré.
   Na, DO Lájvnak több se kellett… Végighallgatván a Nagy jóvoltából a koravén médiasztár még egynémely produkcióját (ha beütjük a legnépszerűbb fájlmegosztó keresőjébe a nevet, első helyen egy 3 perc 58 másodperces jelenetet dob ki, amelyet egy év leforgása alatt többen néztek meg, mint Magyarország teljes lakossága), rögvest hosszú – és a Nagy fülének unalmas – fejtegetésbe kezdett. Arról, hogy a média elüzletiesedése milyen későbbi személyiségzavarokhoz vezethet egy gyermeki lélekben, satöbbi, satöbbi.
   A Nagy persze nem tanúsított különösebb érdeklődést egy apakorú nyolcadértelmiségi filózása iránt, viszont meghallgatott még néhány slágergyanús szerzeményt, és DO Lájv tanúsíthatja, hogy a Nagy, amikor csak otthon van (ez azért sűrűn nem fordul elő), no, meg ő is otthon van (ez gyakrabban), állandóan őlánysága számítógépének hangszóróiban állandóan a kiskamasz hölgy tremolózik.
   Gondolkozott a jelenségen az önök DO Lájvja, és arra jutott, neki végül is soha semmilyen körülmények között nem sikerült elérnie, hogy a lánya meghallgasson vele egy operát, mondjuk, Maria Callasszal. Az ő Nagyjának, ez az igazság, fogalma sincsen Bellini bel cantójáról, de még Bartók kontrapunktikusságáról sem, ami egyébként önmagában nem volna baj, mert, ugye, DO Lájvnak sincs nagyon.
   Viszont.
   A lakás csöndjét mostanában operaáriák zaja veri föl, amihez a tévécsatornáknak mindössze annyi a közük, hogy az America’s got Talentet (becenevén AGT-t) brit példa nyomán 2006-ban kezdte adni az NBC, a nézettség emelése érdekében fölhasználva minden alkalmat és módot, hogy a modern tömegkommunikáció áldásos hatásaként eljuttassa áruját e kies budapesti otthonba is.
   DO Lájv derűlátó világértelmezésében azt véli, mások sikere maradjon a másoké, az övé az, hogy a lánya csak hallgat végre valamicske operát.