DO Lájv quo vadis (VIII./30.)

   Egy szürke hétköznapon, amikor visszaállt a megszokott munkarend, szól önökhöz DO Lájv. Jó volt a szünet, szép volt a húsvét, csak… kicsit hideg. A lakást legalább melegség töltötte el, és húsvétvasárnap este negyed nyolckor a Nagy megkérdezte, akad-e aznapra valami nézhető film.
   – Legföljebb a Quo vadis századszor, más semmi – mondta DO Lájv, mire a Nagy, hogy az neki éppen megfelel.
   – Olvastam ugyan, de sose láttam – közölte ellentmondást nem tűrően.
   A Nagy, ugyebár, húszéves, Henryk Sienkiewicz regénye meg 1898-ban jelent meg, az éppen műsorra tűzött filmadaptációt 1951-től vetítik… Mint azonban jól tudjuk, egy újszülöttnek minden új, DO Lájv családtagjai tehát megállapodtak, hogy aznap este nyolcra moziba mennek.
   A Nej egy szekrény alján talált némi maradék sajtos tallért, a Nagy magával hozta a telefonját, hogy akár az egész vetítés alatt kényelmesen elheverve mobilozhassék… Onnan lehetett tudni, hogy DO Lájv periférikus látásába éppen beleesett a fényfolt. Már lefutott a főcím, amikor kérdezte is lányát, hogy mivel foglalatoskodik.
   – Csak eszembe jutott, hogy megnézzem az órarendemet…
   E közlés fölfejtéséhez tudni érdemes, hogy a Nagy egyetemista: e tény jegyében éli a család az életét.
   – Mikori órarendet? – kérdezte ártatlan arccal apja, mert gyanút fogott, hogy éjjel talán nem lehet az ifjú medikának tanórája, és vélhetően másnap se, hiszen a tavaszi szünet éppen húsvéthétfőhöz igyekszik alkalmazkodni… Az órarendet meg ünnep táján csak nem változtatják meg hirtelenjében!
   – Ó, keddit, de most jutott eszembe…
   A képernyőn eközben nagyon ráhajtott Marcus Lygiára, a lugiai királylányra, akinek Rómában részint túszként, részint rabszolgaként van szerencséje tartózkodni, és aki egyébként lelke mélyén ugyancsak szimpatizálni kezd az említett patríciussal és hadvezérrel, de ezt egyelőre mindössze a nézők gyanítják.
   Csörgedezett a maga lassú medrében a film, és röpködtek a szellemesnél szellemesebb megjegyzések.
   – Azt szeretem ebben a csatornában, hogy itt nincs reklám – jegyezte meg a Kicsi, aki az utóbbi hónapokban fölfedezte, hogy az őt érdeklő filmet akár rögzítheti is, és amikor visszajátssza, vidáman átfuthat a reklámperiódusokon. Hiába, nagy dolog a műveltség, szögezte volna le a Nej, aki viszont az adott pillanatban nem jutott a többiektől szóhoz.
   Szegény Petronius körül meg egyre szorult a hurok: a rutinos nézők ilyenkor már tudni szokták, hogy dramaturgiailag előbb-utóbb föl kell áldozni egy rokonszenves, de nem túl fontos szereplőt.
   – Azt már mondtam, hogy a jövő hétre friss hullát ígértek? – kérdezte a Nagy a film egy alacsonyabb izgalmi szintű pontján, mire az egész család univerzálisan elborzadt. A Nagy ugyanis órarendbe iktatva jár boncolni, újdonsült egyetemistaként idejekorán be is szerzett magának egy bonckést, amelyet külön tokban tart állandóan magánál, néha meg is mutatja a kíváncsiskodóknak. Általában a legáhítatosabb pillanatokban szokta ezt megcselekedni, ahogy leginkább az ünnepi asztalnál szeret arról beszélni, éppen milyen testrészt vizsgált meg alaposabban, és annak belsejében milyen anatómiai érdekességeket fedezett föl.
   Nero meg egyre inkább kattant be. Napnál világosabban tudta persze a teljes család, arra megy ki az egész, hogy végre fölgyújthassa Rómát, de azért mindenki izgatottan várta a kibontakozást.
   – Milyen rafinált kis dög ez a Poppea… – A Nejbe mégsem lehetett belefojtani a szót, de mielőtt rátérhetett volna a kéjhölgy kritikai részleteire, jött Pál apostol meg Péter apostol, és evvel az egész történet teljesen új megvilágításba került.
   DO Lájvnak ekkor az jutott az eszébe, hogy érettségi tételnek föladta a kortárs magyar regényt, no persze nem tokkal-vonóval, hanem középpontban Spiró György Fogságával. Magában éppen azon tűnődött a tévélovas, akad-e majd tanítvány, aki elolvasta a hétszáz oldalt, amikor Marcus és Lygia kilovagolt az égő Rómából, a Nagy pedig föltápászkodott, hogy bekapcsolja a nótbukot, mert valami halaszthatatlan kérdésre kellett még választ kapnia, a Kicsi meg lefekvéshez kezdett készülődni, mondván, másnap délelőtt esetleg locsolni megy. De ezt húsvétvasárnap estéjéig egyelőre nem fixálta tutira se a Baluval, se a Vilivel.
   A stáblista végigvánszorgása idején már semmi említésre méltó nem történt, hacsak azt nem említjük, hogy a fürdőszobában tumultuózus jelenetek játszódtak le, mert mindenki ugyanakkor akart fogat mosni, viszont egyesek rövidebb-hosszabb várakozási időre kényszerültek, tudniillik az egyetlen elektromos fogkeféhez, mármint a motoros testhez cserélgetik a családtagok a saját, külön bejáratú fejeket. Ezt a Nagy higiéniai okokból erősen helyteleníti, de mert a család közös génállományúként definiálja önmagát, engedményt tesz, igaz, más után nem iszik semmiféle pohárból.
   Megjegyzendő még, hogy vannak további fölvett, de idő hiányában eddig meg nem tekintett filmek a készletraktárban.