DO Lájv qwerty (VIII./6.)

   Üdv mindenkinek a korán sötétedés mámorában, amikor az önök tévélovasa, DO Lájv ismét a színen, evoé! Nincs nagyszerűbb annál, amikor együtt kucorgunk a tévé előtt, és nyomogatjuk a távirányító gombjait.
   Nyomogatjuk, nyomogatjuk, de semmi érdemlegest nem lelünk. Az egyik csatornán Iksz mészárolja le Ipszilont, a másikon Ipszilon Ikszet, a harmadikon En En próbálja magáévá tenni Kút, a negyediken Kú En Ent… Ismerjük. Ja, néhol továbbá asztal köré rendezett beszélő fejek töltik be az egész képernyőt, néhol meg ugyanők szobában vagy a természet lágy ölén. Aztán nők, férfiak különböző labdákat hajszolnak, mások különböző hangszereket fújnak, ütnek, vonnak, szóval a választék rendkívül bő. (Valójában persze roppant szűk.)
   Magyarországon pillanatnyilag – elméletben – a világ összes tévécsatornáját nézhetnék az eszközileg gazdagabbak és technikailag ügyesebbek. Költségkímélő számítástechnikai beruházással gyakorlatilag négyezret ingyen, közülük csaknem kilencvenhez nyelvtudás sem kell. Azt meg aztán végképp tudjuk, hogy egy tévécsatorna nyelvezetének megértéséhez – tisztelet a kivételnek – különösebben emelkedett szókincs sem szükségeltetik. A tévé nem az, aminek valaha, egyebek mellett, szánták: nem nyelvművelő fórum! A tévé maga alá gyűrte a mozit, ahogyan egyébként valaha a mozi a könyvesboltot: nincs mit szépíteni rajta, a kultúra áru, a tévé meg üzlet, bakker.
   DO Lájv nem pesszimista, hanem realista. Még azt se mondja, hogy ez baj: csak leszögezi, hogy ez van.
   Miért lenne másképp?
   A Nej és a Nagy, ha valamely csatorna Poirot-t sugároz, hiába adták már, megnézi újból és újból. A két nő pontosan ismeri az együgyű sztorikat, mégsem ragad meg egyikük fejében sem, ki a gyilkos, ily módon mindig tartogat meglepetést az esedékes idegnyugtató epizód.
   A Középső a Barátok közt rajongója, ez, ugyebár, Magyarország legnézettebb szappanoperája, alkalmanként hazánk minden ötödik-hatodik lakosa előtte ül, hogy képben maradjon, melyik nagybecsű szereplővel éppen mi történik.
   A Kicsi még a gyerekcsatornákért eped, bár már nem a rajzfilmekért, hanem a kiskamaszoknak laboratóriumban kicentizett, fogyasztói beetetésekért, amelyekből igazán semmit nem kell fölfogni, csak a poénokon nevetni. Látszólag.
   A helyzet az, hogy DO Lájv családjának tagjai többet tudnak Poirot, Berényi Miklós vagy Zack és Cody mindennapjairól, mint a tiszteletreméltó atyáéiról, de aligha van a tendencia ellen mit tenni, a világ már csak ebbe az irányba rendezkedik be. DO Lájv például, ezt is valljuk be töredelmesen, ugyanannyit tud a Barcelona összeállításáról, mint a Kicsi osztályának csapatáéról, dicsekedni eme ténnyel se illik túlságosan.
   De végtére is min csodálkoznánk, Kedves Közönség? Magyarországon úgy kétszáz éve ment végbe a nyelvújítás, mint olyan, százhetven éve van egyáltalán helyesírási szabályzatunk, és büszkeségünket, a magyar nyelvet is mindösszesen csak az 1844. évi II. törvénycikk megalkotása óta tekinthetjük államnyelvnek… Akkor is avval a haladékkal, hogy – miként a 8. § elrendelte – „a magyar nyelv minden fő- és középiskolákban (Academia és Gymnasiumokban) mint rendszerinti tudomány taníttassék”, továbbá – a 9. § értelmében – „az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen”.
   Hány nemzedék óta megy ez így? Hat-nyolc-tíz?
   Ha valami véletlen folytán legalább valamely ismeretterjesztő csatornát néznénk, ott előbb-utóbb bizonyosan beleütköznénk olyan műsorba, amely arról számol be, hány biológiai nemzedéken kell végigfutnia egy genetikai információnak ahhoz, hogy az bevésődjék a továbbörökítendőek közé. Ebből a szempontból könnyű a pontylazacnak, de nehéz az embernek, még nehezebb a sellőkagylónak.
   Rendelkezésünkre állna még a napi nevelés, azon belül is a személyes példamutatás, de evvel el is érkeztünk a legingoványosabb területre. Mert mihez kezdene tévé nélkül DO Lájv, aki maga is vérnősző programszörfös? Szeretett Lájvja nyolcadik évfolyamához se volna matériája, ha olykor-olykor (időnként, gyakorta, sűrűn stb.) nem nézne tévét! He…?
   Minapában is például, amikor egyébként igen kellemesen érezte magát szombat délutáni és esti hivatali kötelességének teljesítése közben (de ez most történetünk szempontjából mellékszál), hazaindulás előtt fölhívta a Kicsit, hogy áll a Barcelona és a Mallorca meccse, amelyet élőben közvetített egy sportcsatorna!
   Mit mondhatnék még vasárnap reggel, szeretett feleim? Amíg az egyik szobában DO Lájv a számítógép előtt ülve cikket ír, a másikban a többiek már a tévé előtt ülnek, és azon vitatkoznak, mit nézzenek, miközben odakünn – az elmúlt napok gyakorlatától eltérően – hétágra süt a nap.
   Nyomogatják tovább a gombokat, és ahogy az önök szeretett programartistája reflexióit följegyzi, immár sokadszor üt félre a klaviatúrán, és távirányító helyett tévirányítót olvas a monitoron: nincsenek véletlenek, az É és az Á nem esetlegesen lett egymás szomszédja a magyarított QWERTY-billentyűzeten.