DO Lájv tlen (VIII./18.)

   A fosztóképzős világ. Tévétlen. DO Lájv tesztelte, milyen. Nem, ne gondolja senki, hogy a családnak ne volna tévéje! Magyar ember úgy vesz manapság bútort, berendezési tárgyat, hogy egy: tévé, kettő: hűtőszekrény, három: ágy, négy: asztal, szék. Satöbbi, de a satöbbi valahogy csak adódik.
   Lehetségesek bizonyos szociális eltérések, egyesek esetében vitán fölül dobogós a számítógép, néhányan a zuhanyfülkére esküsznek, sokan igényelnek szekrényt, netán könyvespolcot is, megint mások egymásutániságában vitatják a fönti rangsort, de országosan toronymagasan a tévékészülék a námberván. Ami, ugyebár, érthető, mert minden kommunikációelméleti hókuszpókusz helyett a televízió alapvetően két hivatást teljesít be: egyrészt ébren tart, másrészt elaltat. Tulajdonképpen, ha kellő tudományossággal vizsgáljuk, a tévé egyfajta lélegeztető gép, márpedig ki vitatná, hogy összes biológiai funkciónk közül az oxigénfölvétel a legfontosabb. Ennek folyományaként, ha DO Lájv adhat önöknek tanácsot, hát csak azt a közismertet erősítheti meg, hogy ezt az egyetlen – egyébként ösztönös – tevékenységüket sose hagyják abba, mert amíg művelik, nem érheti önöket végzetes összeomlás, mint a nótbukjukat. Például evés? Chaplin aranylázas embere a saját bakancsát főzte ki legnagyobb szükségében, az alvásról meg néhai Csernák Emil fizikatanártól tudjuk, hogy ott hajtja az ember a fejét álomra, ahol a manók ránehezülnek a szempilláira.
   Arra a gyalázatos gondolatra se merjen vetemedni senki, hogy DO Lájv és családja állandó tartózkodási helyén a szolgáltatás átmenetileg szünetelt volna! Előfordulhat ilyen eset, de kizárólag ott, ahol nem földkábel továbbítja a szükséges jeleket. Olyan szolgáltatóval, amely – nem kis beruházással – megbízható hálózatot épített ki (ld. óceánfenéken vezetett drótköteg), csak olyasmi történhet, hogy valamely figyelmetlen szaki nemes egyszerűséggel elmetéli az elmetélhetőt. (Adódott ilyen eset a világtörténelemben, átmenetileg össze is dőlt a kisebb-nagyobb világ, de aztán kiderült, hogy a világvégék – egyelőre – technikailag túlélhetőek.)
   Hogyan csöppent hát DO Lájv a fosztóképzős világba? Egyszerűen az történt, hogy családostul egyik lakásból másikba költözött. Sok ügyes-bajos dolga közepette (ne feledjük: folyamatos légzés!) – a Nej és a Leszármazottak követelésére – legfontosabb teendői közé emelte, hogy mihamarabb intézkedéseket foganatosítson az internet-kábeltévé-telefon újkori szentháromság jelenét és jövőjét illetően. DO Lájv aktivitásának következményeként a kívánt szolgáltató cég szakemberei negyvennyolc órán belül utat törtek hát a kábelvégekig, bemértek és átdugtak lakáson kívül, rácsatlakoztak és kódoltak lakáson belül, aztán egyszer csak! Hirtelen!
   Másnap azonban a Nej avval fogadta munkából érkező férjét, hogy nagy a baj: mindösszesen csupáncsak a törvényileg előírt három alapcsatorna fogható… Megelőzendő a véget nem érő unszolást, DO Lájv azonnal hívta az előző nap megismert szerelőt, akitől – jó érzékkel – elkérte a mobilszámát, és aki szemrebbenés nélkül – ezt csak a tévészerűség kedvéért jegyezzük meg, mert DO Lájv természetesen nem láthatta beszélgetőpartnere arcát – azt javasolta, hívja problémájával az ügyfélszolgálatot. Minő szerencse, hogy a vezetékes telefon már működött, és azon a saját operátort ingyenesen lehet hívni… (Nyilván e költségmentesség révén tehetik meg korunk hősei, hogy hosszú percekig hallgattassák a mezei tanácstalannal az információnak álcázott önreklámot: e témában ezt a gombot szíveskedjék megnyomni, abban amazt…)
   Ám DO Lájv, hosszú elektrofizikai barangolás után, hangban végre személyesen eljutott egy ügyintézőhöz. Említsük meg a nevét – hadd örüljön, hiszen e percekben nyilván ő is DO Lájv műsor előtt csápol, miként ország-világ apraja-nagyja –: Leventeként aposztrofálta magát, és bő húsz percet szánt arra, hogy lépésről lépésre, aprólékosan végigvezesse hívóját azon az úton, amelynek végén visszavarázslódott az összes megszokott csatorna.
   A mese itt véget is érhetne, ha a Nagy el nem utazott volna a barátaival disznóvágásra. Életében először vállalkozott ilyen sokkcsapásszerű brutalitásra, és a Nej, a Középső, a Kicsi, valamint maga DO Lájv utoljára harmincvalahány órája hallotta a leányka hangját, miszerint megérkeztek a tett helyszínére, és az első páleszon már túl is vannak. DO Lájv pedig csak mellékállásban DO Lájv, mert főállásban apa, és e műsor idején elsőszülöttjéért aggódik, bírja-e az a kényes gyomor a zsíros ételeket meg szétcsapatásukat alkohollal. Minek az internet, a kábeltévé, a telefon, ha nincs hír a gyerekről?
   De ne privatizáljunk.
   A DO Lájv Só ma a fosztóképzős világgal foglalkozott: a finálé persze teljes heppiend. A Nej ugyan lerobbanva (láz, takonykór stb.), de paplan alatt, tévé előtt lábadozik, a Leszármazottak (a Naggyal kóstolót is küldtek, köszönjük!) váltott fotellovakon pörgetik a csatornákat, miközben egyik fülükön a vezetékes teló, másikon a mobil, ujjaik pedig szélnél sebesebben cikáznak a számítógép klaviatúráján. (DO Lájv valamit elhibázott volna?)