Harmincegyedik rész. Csak 18 éven felülieknek!

1

Emlékeztek, barátaim, az öt család New York-i találkozójára, miután Mike lelőtte Solozzót és McCluskyt? Ül Don Corleone – ahogyan Brando széttárja a kezét, az maga a csoda –, és azt kérdezi:
– Hogyan fajulhattak idáig a dolgok?
A Keresztapában, állítólag, benne van minden, forduljatok Szerényi Gáborhoz, mi a teendő, ha kavics kerül a cipőtökbe. Nézem a filmet elölről, hátulról, hátha kiviláglik belőle, mi történik velünk 2005 kora tavaszán. S mert minden jelennek a múltban keresendő az eredője, mélyednék is el azonmód a visszafelé időben, amikor föltűnik előttem Árkus József, a háta hajlott, a hangja rekedtes.
– Fogd föl viccesen – mondja.

2

Ha valaki belpolitikai újságíróból nőtte ki magát humoristává, az csak tudja. Árkust láttam a tévé képernyőjén somolyogni a hetvenes években, később mentem szembe vele a híradó folyosóján. Fogadta a köszönésemet, ennyi. Sohasem beszélgettünk, most meg ő jön hozzám. Sok szabad ideje lehet.
– Fogjam föl viccesen?
– Persze. Én is azt csináltam. Túlélési technika.
– Hát ahhoz képest elég fiatalon sikerült meghalnod. Egyébként mivel foglalkozol mostanában?
– A humor is halandó… De azért elnevetgélünk néhányan. Tudod, van abban némi pikantéria, hogy az ember összefut evvel-avval. Kádárral, Fockkal, Grósz Karcsival. Néhány hét óta Losonczi Pállal is. Hallottatok róla egyáltalán?
– És? Mit mondanak?
– Losonczi kissé sérelmezi, hogy a Parabolában viccelődtünk rajta, amikor Burmában nem telt neki cipőre, de Kádárnak tetszik, hogy nemzetközi sakknagymesternek tituláltuk. Még kacsintott is, amikor beszéltünk.

3

Tulajdonképpen nehezen magyarázható, mit keresett Árkus a Híradóban.
– Sajtótörténészkedsz? – szakítanak félbe a többiek, mert amíg mi megközelítési problémákról értekeztünk, észrevétlenül körénk somfordáltak.
– El kellene mondanod a Ludas Matyi történetét, ha azt szeretnéd, hogy az alapösszefüggések érthetőek legyenek. Mondjuk, Tabi Lászlótól Szuhay Balázsig. Meg beszélned a Mikes–Somogyi párosról, esetleg Ősz Ferencről. Különben úgy néz ki, mintha csak Komlós és Hofi lett volna – kezdik.
– Ez messzire visz – ingatom a fejem. – Nem is értek hozzá.
– És hát erősen kéne lábjegyzetelned. Ki emlékszik minden névre?
– Nem is említve azokat, akik akkor még meg se születtek.
– Egy újszülöttnek minden vicc új!
– Nem ez volt a Ludas jelmondata?
– Elég! Elég lenne csak az Árkus.
– Én? – Szájcsücski félmosoly az arcán. Ismerjük.

4

A legkitűnőbb pillanat, hogy elmondjam neki, mi, kamasz fiúk, miért néztük a Parabolát akkoriban szájtátva. Nagyon egyszerű. Azért, mert többnyire láthattunk benne cicit. Alábbvaló dolgokat nem, de cicit, mozgóképen, igen. A javából. A fene foglalkozott a politikai sorokközöttökkel. Arra az egy-két villanásra vártunk – kellett is, általában a műsor végéig. Imádtuk a stáblistát, mert többnyire az futott félmeztelen hölgyek domborulataira. Egy olyan korban, amelyről – utólag – tudjuk, hogy az ország első emberének a konyhai hokedli mellett állt a televíziója, de nem szerette, és – érzelmi viszonyulásának megfelelően – alig nézte. Utólag azt is tudjuk, hogy a felesége a meztelenkedést illetlenségnek vélte, ezért íratlan törvény tiltotta, hogy este fél tíz (sic!) előtt a televízió erotikusnak minősülő képsorokat mutogasson. Prűd idők voltak, mondhatnám vizualite aszexuálisak. Nagy tettet hajtott végre, aki bevágta azt az egy-két kóbor testrészt.

5

Árkus, miközben rendszeresen ironizált műsorvezetőként a Parabolában, időnként föltűnt a Tv-híradóban belpolitikai kommentátorként. Rózsika elgondolása – szintén utólag – napnál világosabban kirajzolódik. Mert ugyebár mit vártak a megrendelők a tévéhíradótól? Hogy mondja el azokat a híreket, amelyeket szívesen hallanak, és hallgassa el azokat, amelyeket nem. Rózsika azonban olykor-olykor feszegette az Aczél György-i „három té” (tiltom, tűröm, támogatom) határait. Pontosabban a tűrömét, mert a tiltomét persze nem. De ehhez föl kellett találni azt, hogyan lehet csomagolni. Bemondani a hírt, ám nyomban hozzáfűzni az eligazítást! Fölismerte a kommentárnak, mint műfajnak a jelentőségét, és összeválogatta hozzá a csapatát. Nem lehetett belekötni.

6

Írt egyszer Árkus egy cikket arról, hogyan keveredett a tévébe. Több rétegű memoár. És abban avval büszkélkedik, hogy Parabolás Józsiként emlegeti a népnyelv. Híradós Józsi? Föl se merült. Pedig, ha sokszor nem is, de havonta, kéthavonta megfordult a Híradóban. Harminc perc alatt két-három megszólalási lehetőséget kapott, és enyhén görnyedt testtartásban támaszkodva az asztalon, két válla közé csúszó, kissé oldalra fordított fejjel, zsiványos arckifejezésbe oltott alig mosollyal, némileg visszafojtott, csipetnyit fátyolos hangon, a szokottnál lassabb tempóban mondta a szövegét. A Ludasban fél flekkek lettek volna. Nem váltottak ki harsány hahotát. Hallgatta őt az ember, és csukott szájjal, miközben a levegő az orron áramlik ki, azt mondta rá: „hümm”. Árkus nem fölbugyborékoló röhögésre, térdcsapkodásra, tapsviharra játszott. Egy „hümm” néha a legnagyobb elismerés a humoristának.

7

– Azt a történelmi pillanatot kellene tetten érni, amikor eltűntek a Parabolából a cicik.
– Amikor nyíltan függöny elé lépett az addig bujtatott erotika.
– A leplezetlen szex!
– A kemény pornó.
– És amikor az így keletkezett résbe egy másik pornográfia férkőzött be. A politikáé. Ilyesmikkel bombáznak, mert szerintük valóban meg akarom érteni, hogyan fajulhattak idáig a dolgok.
– De… de most az olvasók azt vághatják a fejemhez, hogy a magam mondatait adom a szátokba. Merthogy én írlak titeket, míg ti tulajdonképpen nem léteztek. Se ti, se Árkus.
– Nem lennénk? – És hirtelen fájdalmat érzek a karomban. Aki nem hiszi, jöjjön, nézze meg a csípés nyomát, most is látszik. 

8

Aczélék kipucolták a Híradóból a hírmagyarázatot. („Változnak az idők”, mondja a Keresztapa kettőben Don Michael Corleone.) Pontosan a fordítottjáért, amiért Rózsika beletette. Még hogy az egyetlen vicclap főszerkesztője belpolitizált volna a nyolcvanas évek második felének egyetlen televíziós hírműsorában? Lett volna benne valami morbid. A kommentátorok mentek, a helyükre műsorvezetők ültek. Volt élet Árkuson túl is. Persze maradt neki a Parabola. Meg hát a Ludas Matyi és a Népszabadság.
– Mihez kezdtél volna, Józsi bácsi, ha 1992-ben nem halsz meg? Az idén lennél hetvenöt éves.
– Te mihez kezdtél volna, ha 1930-ban születsz?

9

Van némi vitám Árkussal. Segíthetne többet ebben a fránya megértésben. Nem lehet mindent egy poénnal elütni.
– Én csak szeretném megérteni, hogyan fajulhattak idáig a dolgok.
– Fogd föl viccesen, mondom. Mosolyogj.
– Valahogy nem tudok ezen nevetni, Józsi bácsi.

(2005. április 12-17.)