Huszonhatodik rész, amelyben a népgazdasági rovat vezetője a kezében égő cigaretta füstjére mered

1

– Csak az a k… bagó ne lett volna!
Már nem emlékszem, ki fakadt ki ilyen indulatosan. Valaki, aki szerette az embert, és nem szerette, amit művel. Ez a káromlás – onnét, a másvilágról –, jobb is, ha név nélkül örökítődik meg e harmincegynéhány kilobájtos fájlban.

2

Piller Sanyin meglátszott, hogy dohányos. Láncdohányos. Árulkodott a bőre enyhe füstszíne, bal kezén a középső és mutatóujj második ízületének halványsárgája. Mindig kesernyés füst lengte körül, akkor is talán, amikor éppen elnyomta a csikket, és még nem húzott elő a papírtasakból érintetlen szálat, ha pedig megszólalt, az a fülbemászó, enyhén rekedtes bariton búgott, amilyet csak a sokat próbált hangszálak tudnak kirezegni, ahogyan megpendíti őket a fekete tüdőből visszaáramló, nikotinos levegő.

3

Ki gondolt a hatvanas, a hetvenes évekig a dohányzás ártalmaira? A férfi képéhez hozzátartozott, hogy füstölög (cigaretta, szivar, pipa: gondoljunk csak irodalmi élményeinkre), ráadásul az ihlettől elválaszthatatlannak bizonyult a bolygó ködfelhő az afféle művész, félművész körökben, amilyenbe a közvélekedés a televíziósokat is sorolta. „Bohémek, ital, cigi, egyéb mákonyok" (gondoljunk személyes tapasztalatainkra). Hogy kíméletlen ellentmondás feszült a híradós lét látszólagos rendezetlensége és valóságos pedantériája között, azt még a dohányfüst jótékony leple sem tudta eltakarni. Így aztán a dohányzás e berkekben lassanként levedlette minden mítoszát. Végül nem maradt egyéb legendája, mint a stresszoldás. Rossz szokás. Rosszabb esetben halálos.

4

Piller Sanyinak volt egy meghatározó szakmai élménye, valószínűleg mindenkinek van. Az övé az, amikor 1970-ben kiöntött a Tisza. Viszonylag fiatal, de már érett riporterként jutni el az árvízi körülmények közé, heteket tölteni ott, megélni azt a bizonyos „azért a víz az úr”-at, valóban feledhetetlen lehetett. Hatásban is, emlékezetben is. Onnan visszatérve meg tudja becsülni az ember a fűtött, meleg szerkesztőségi szobákat. És mielőtt mesélni kezd róla, rágyújt.

5

Különös, ahogy körülpillantok a holt híradósok társaságán, sokan fújták közülük a füstöt idelenn. De ott? Van egyáltalán trafik? Átnedvesedik-e a dohánylevél? Van-e az ózonrétegben légszennyezés?

6

Sokáig riporterkedett, aztán kinevezték rovatvezetőnek. Amire ma egyszerűen azt mondanánk, gazdasági rovat, az valaha úgy hangzott, hogy népgazdasági. Lám, ennek a hárombetűs szócskának az oda-, majd az elkerülése milyen sokatmondóan érzékelteti a huszadik század második felének történelmi kanyarulatait (ld. korábban a Tisza szabályozása - a szerk. megj.). Szóval működtek olajozottan a rovatvezetők, Kukk Gyuri, a külpolitikai, Zádor Laci, a kulturális, Piller Sanyi, a népgazdasági. Három tiszteletreméltó férfiú, akik csütörtök délelőttönként ott serénykedtek a diszpózáson, és akik véleményezési joggal rendelkeztek, mely témák kerüljenek be a következő heti híradók valamelyikébe, és melyek ne. A politika – a hatalmas és a hatalmatlan párt, pártok számától függetlenül – mindig igyekezett rátenyerelni a hírszolgáltatásra, annak ellenére, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni (no lám, már megint a tiszai motívum - a szerk. megj.), ez rendben is volna/vanna/lenne, de azért Piller Sanyi hátszelével Bokodi, Práger, Vajek olykor-olykor becsempészett egy-egy rendszerfüggetlen gyöngyszemet a Híradóba. Szerencsére még kutatható az archívum, tessék.

7

Egyedül várakoztam a tudósítói osztály összes termeiben, éppen megjöttem Nagykanizsáról, az úttörő-olimpiáról, amíg Koren Gyuri a laborban sürgette, hogy a szokottnál gyorsabban hívják elő a filmet. Piller Sanyi nyitott rám, az aznapi belturnusvezető. Kezében az elmaradhatatlan cigaretta, szája szögletében az elmaradhatatlan mosoly. „Mi lesz már?”, kérdezte, és mondtam, van egy teljes csörténk a selejtezőkből, azt jósolták, az a lány fog nyerni, akit fölvettünk, istenáldotta tehetség, de csak nyolc után lesz vége a döntőnek, majd megtelefonálják az eredményt. „Akkor második kiadás”, szögezte le, sarkon fordult, kiment.

8

Volt olyan lódenkabátja, amilyet Humphrey Bogart viselt a Casablancában, világos, öves, fölgyűrhető gallérú. Kellék a sármhoz. Különben ing, nyakkendő, zakó. Van két kordokumentum, korabeli összeállítások arról, hogyan dolgozik a tévéhíradó. Piller Sanyi mindkettőben szerepel: megkerülhetetlen a néhai média történetében, nem sztárként, hanem robotosként. Hétköznapi hős. De mi a fontosabb: hogy a név, vagy hogy a mű maradjon-e fönn? Bár ha a mű elillanós, mint a tévéműsorok többsége? Mint az egyik napról a másikra születő, haló híradók?

9

Feleség, gyerekek, család. Az asszony vágó volt a híradóban, ki tudja, jó-e egyazon a munkahelyen dolgozni napközben, aztán este otthon találkozni megint. Persze a híradózás életforma, a tévében nem kötelező összezárva lenni, a fedél mégis közös. Róluk nem jöttek-mentek hírek. A srácok közül az egyik egy-két nyáron át sertepertélt is a folyosókon. Helyes kiskölyök, később – üzletemberként – még a televíziózáshoz is lett köze. Ez persze már másik világ, nem tudom, tetszett-e volna az apjának.

10

Lehet, van, aki azt hiszi, csak képzelődés ez a másvilági tévéhíradó, visszarévedés a múltba, távolságtartás a jelentől. Hát nem, bizonyítékom van rá, hogy valóság. Megyünk a minap ketten az utcán, Kosztolányi Dezső meg én.
– Néztél a múlt héten tévét? – kérdi tőlem Dide.
– Néztem – mondom én.
– Láttad benne azt a riportot a másvilág legeredményesebb rejtvényfejtőjével?
– Persze – mondom, mert tudom, Dide él-hal a fejtörőkért.
– Na – mondja, – kedvelem azt a riportert. Emlékszem, milyen jó tudósításokat küldött a tiszai árvízről. Arra gondoltam, írok egy verset róla. Másvilági szöveg lenne a címe. Vagy inkább Halotti beszéd? – És Dide elmélyedt a jambusokban.
– Figyelj! – mondta néhány perc múlva, mintha csak eszébe jutna valaki, aki megmaradt az emlékezetében. – „…És boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált…”

11

Ha forgatásra mentek, forgatásról jöttök, barátaim, hajnalban vagy alkonyatkor valahol az országúton, két település között, ahol senki se tud rólatok, és köd száll le, és ti az orrotok hegyéig se láttok, lassítsatok, menjetek lépésben, végül álljatok meg, persze a lámpákat hagyjátok bekapcsolva, és ne féljetek abban az egyensúlyvesztő egyedüllétben. Piller Sanyi ott van a közeletekben, kivezet benneteket, csak közben rágyújtott.

(2005. március 3-12.)