Huszonötödik rész, amelyben interjú készül a másvilág legeredményesebb rejtvényfejtőjével

1

– És te mivel múlattad az időt, naplopó?
Előfordul a másvilágon is, hogy zrikálják egymást. 
– A Mokó? Beült egy sarokba, és radírozgatott!
Nem tudom, mi tört rájuk. Ráadásul nem értem, miért éppen őt szúrták ki. Egyébként most is ül egy sarokban, rájuk se hederít. Ők meg mondják tovább a magukét, de Mokó, mondom, csak görnyed papírok fölött. Róla mintázták a nyugalom szobrát.

2

Rendíthetetlen fickónak tűnt. Súlyos egyéniségnek. Mócz Menyhért kacsázó lépteivel nagypapa korban járt már, amikor megismertem – megjegyzem, ahhoz méltó méretű pocakot is viselt –, mégis volt valami ellentmondásos a megjelenésében: talán, hogy nyáron farmert, télen kordnadrágot viselt flanel- vagy más, kényelmes inggel, meg többnyire kötött mellényt, nyilván, mert ülő munkát végző embernek vigyáznia kell a derekára. Öltöny, nyakkendő? Ünnepi kiadásban sose láttam.

3

Mokó lektor volt a tévéhíradó szerkesztőségében. Fontos, bár rejtett csavar a gépezetben. Az utolsó szűrő. Mert ugyebár a hírszerkesztő vagy a riporter megírta a szöveget, valószínűsíthetően persze igyekezett olyan minőséget produkálni, hogy holmi javítgatásokkal meg ne alázza senki ember fia (vagy lánya). Az ily módon kész matériát megtekintette az illetékes turnusvezető, és kiszűrte, ha hibára bukkant. Ezen ellenőrzési ponton átjutva feküdt a textúra a montázsszerkesztő elé, aki szintén górcső alá vetette, az esetlegesen megbúvó tárgyi tévedést az ő avatott szeme bizonyosan észrevette volna. És mindezek után következett még egy rosta, egy újabb elemző, aki – biztos, ami biztos –, mintegy kívülállóként elolvasta a művet, amely nem akármilyen utat járt be addig is, hátha talál benne kivetnivalót. A lektor! Adott esetben Mokó.

4

Ellenőrzött minden számot, adatot, nevet, titulust, helyszínt, időpontot. Mindent, amit csak lehetett, ami ténybeli tévedés lehetett volna, mindent, amit utólag helyre kellett volna igazítani, és ezért szégyenben maradhatott volna a Tv-híradó. Mindent, ami objektív, és semmit, ami szubjektív. Bizonyára megvolt a maga véleménye a szerzők kvalitásairól, de ezeket abban a bizonyos csöndes sarokban fojtotta magába.

5

Ám mielőtt túlságosan elmélyednénk a sajtó valamikori lelkiismeretességében, vessünk egy pillantást a másvilágra. Mokónak föl se tűnik, hogy a többiek lábujjhegyen sertepertélnek körülötte, tesznek-vesznek, s mi, hívatlan kukucskálók gyanítjuk már, amit ő még nem, miféle összeesküvés szövődik körötte.

6

Megvolt a lektorok krecnije. Mindegyikük hetente többször teljesített szolgálatot (alkalmanként persze csak egy közülük). Saját székkel, saját íróasztallal rendelkezni – a szűkös körülmények között – nagyúri allűrnek számított. De Matúz Józsefné tudatában volt a szerepük fontosságának, és megadta, ami jár nekik. Valószínűleg hetente, havonta, tudom is én, évente csak egyszer ártalmatlanítsanak egy csapdát, de akkor nagy bajtól, haragtól menthetik meg a híradót, talán az egész tévét magát is! Ezért kaptak a lektorok külön íróasztalt, zárható fiókokkal, hogy legyen hol tartani a kevés, de nélkülözhetetlen szakirodalmat, amelyhez bizonytalanság esetén bizalommal fordulhatnak, dossziékat, amelyek stencilezett (később fénymásolt) papírlapokat rejtegetnek, és amelyeket szükség esetén ugyancsak tanulmányozhatnak, valamint mód nyílott néhány személyes tárgy elhelyezésére is, hiszen a több órás műszak idején olykor-olykor nem nélkülözhette az ügybuzgó vesékhez tartozó kéz a szappant és a törülközőt.

7

Mokóra hullámokban törtek a feladatok, az adás előtti másfél-két óra kiszívja az agyat, ennek fejében tetemes holt időn kellett átevickélnie. Embere válogatja, ki hogyan gazdálkodott vele: Fekete Kati állandóan szépirodalmat olvasott, Szendrődy Szilárd szívesen csevegett (de, valljuk meg, hébe-hóba el-el is szundikált ültében). Mokó? Hát ő rejtvényt fejtett! Látják maguk előtt a szikrázó levegőjű, nyüzsgő hírközpontot, amelynek egy sarkában egy ember halált megvető bátorsággal azon töri a fejét, hogy ha vízszintes harminckettő, akkor függőleges huszonöt…?

8

– Elnézés a zavarásért! Ön mivel foglalatoskodik éppen?
Mokó kipillant a szemüvege mögül, és egy, az orra elé dugott mikrofonon állapodik meg a tekintete. Kicsit habozik, ám önkéntelenül lejjebb siklik a szeme, a kézre, amely tartja azt az izét, aztán végig a földön kígyózó kábelen, és követné tovább is, ha nem ütközne egy férficipőbe, azon fölpásztáz, nadrágszár, slicc, övcsat, nyakkendőcsücsök, inggallér, frissen borotvált áll, mosolyra húzódó száj, sármos tekintet, oldalra fésült haj…
– Piller Sanyi! Ne marháskodjatok már!
– Örülök, hogy megismer, valóban Piller Sándor vagyok, a Másvilági Tévéhíradó riportere, ám ön most élő adásban van, és kérem, mondjon néhány szót arról, mit csinál éppen!
– Rejtvényt fejtek, Sanyikám, és ha én is kérhetek valamit, hát azt, hogy ne zavarjatok meg benne, mert poénvadászat, és már majdnem tudom is.
– Nos, éppen ezért vagyunk itt. Kedves Nézőink – ekkor a riporter a kamera felé fordul, és bensőségesen néz az objektívbe –, szeretnénk önöknek bemutatni a másvilág legeredményesebb rejtvényfejtőjét! – Avval visszafordul a riportalanyhoz, az operatőr meg szűkíti a kettős képet. – Ön e tevékenykedésével hasznosíthatja mérhetetlen lexikális tudását. Engedje meg, hogy megkérdezzem: mindent meg tud fejteni?
– Hát úgy a kilencvenes évek elejéig igen. Aztán vannak problémáim.
– Például?
– A vegyjeleket ugyan ismerem, de ezeket a számítógépes rövidítéseket nem. Meg az új sztárokról se nagyon hallottam.
– Ön valaha lektorként dolgozott. Ellenőrizné egy mai tudósítás szövegét?
– Nem vállalnám én azt, kérem! Nem tudom, ki kicsoda és éppen mi a beosztása. Biztosan elnéznék dolgokat. Benne kellene lenni a forgatagban.
– De rejtvényfejtésben verhetetlen! Azért jöttünk, hogy átadjuk önnek a nyereményét!
– Nahát – lepődik meg Mócz Menyhért a másvilágon. – Sose szoktam beküldeni a megfejtéseket.
– Itt nincs arra szükség – mosolyog bátorítóan a riporter, miközben szabad kezével egy serleget húz elő a háta mögül. – Itt másként áramlanak a hírek.
És amíg az ünnepelt a kupa feliratát bogarássza, a riporter ismét a kamera felé fordul, az ismét kettős képet mutat, és jöhet a lezárás.
– Kedves Nézőink, látják, mi, tévések mindenkinek igyekszünk örömöt szerezni. Önök Piller Sándor riportját látták a másvilág legeredményesebb rejtvényfejtőjével. Köszönjük, hogy megtiszteltek figyelmükkel, a viszontlátásra!

9

– Nem így kellett volna mondanod a végét, Sanyikám!
– Hanem?
– Hát így. Piller Sándor, Tévéhíradó, Másvilág!
És mostantól őt froclizzák tovább.

(2005. február 15. és március 6. között)