Negyvennyolcadik rész, amelyben az elnök úr több könyvön dolgozik egyszerre, főszerkeszt, munkaebédre siet és kommentál

1

– Mivel foglalkozol mostanában, elnök úr?
– Írok. Három könyvön dolgozom.
– Egyszerre? – Akad itt néhány érdekesség. Először is a Kennedy-gyilkosság. Azért az, hogy nem csak magával az elnökkel, hanem Oswalddal meg Jack Rubyval is beszélhetek, az egy magamfajta öreg rókának csemege. Sok új elemre derült fény.
– Elmondanád?
– Hogy lelőjem a poént? Hírverseny idején? Majd vedd meg. Szenzáció lesz, elhiheted!
– Úgy legyen. Ez tehát egy.
– A második a NATO. Mindig érdekelt. Van néhány fickó De Gaulle-tól Straussig, akik tudnak egyet s mást.
– És a harmadik?
– Egy útikönyv. Mindig szerettem útikönyveket írni.
– Franciaország új kiadásban? Benelux-államok?
– A másvilág.

2

Pálfy Jóskának kijárt az elnök úr megszólítás. Sokan hívtuk így, pontosabban, amikor észrevettem, hogy sokan hívják így, akkor azt gondoltam, nekem is ezt illik tennem. Mint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét, az akkori egyetlen újságíró-szövetség első emberét – másfél évtizeden át viselte e címet – tituláltuk így, persze inkább mókából, cinkosságból, de szerintem titkon jó néven vette. Tudok mellékesen nem MÚOSZ-tag tévésről, aki megkérdezte tőle, nem vacsorázhatna-e időnként – illetéktelenként – az Andrássy úti étteremben, mire hetek alatt fölvetette a szövetségbe. Parányi jóság. Egyébként valóban a magyar sajtó legpatinásabb alakjai közé tartozott: egy hetilap, a Magyarország főszerkesztője negyedszázadon át, a Tv-híradó állandó külpolitikai kommentátora, egyébként is rangos külpolitikai szakértő. Tagbaszakadt ember, jó humorral megáldva. Pontosan olyan, mint az arca. Magas homlok – fitos orr. A műveltséget sugárzó ábrázatot parányi tréfával a természet is megáldotta.

3

Lehetett volna dölyfös, rátarti ember, de inkább kedves volt, közvetlen. A Híradó news roomjában, folyosóin mindenképpen az: nem tudom, főnökként is ezeket az erényeket csillogtatta-e. Mindenesetre ahhoz képest, mekkora tekintélynek örvendett, illetve mekkora informális hatalom összpontosult a kezében, hétköznapian emberinek mutatta magát. Tehette: volt mire. Láttam én addigra már néhány nagykutyát, ő viszont meghökkentett: teljesen elmásította a hozzá hasonló kaliberekről alkotott képemet. Mire föl a szerénység? A debreceni indulásra? Hogy az egyetemi évei egybeestek a háborús esztendőkkel? Hogy 1945 után csöppent a sajtóba? Hogy az ötvenes évek némileg őt is megbillentették? Hogy 1956 után párizsi tudósítóvá avanzsált? Mindenesetre nem lehetett a rendszer dédelgetett kegyeltje. Abból gondolom, hogy egy korai Rózsa Ferenc-díjon kívül nem halmozták el további magas állami kitüntetésekkel. (Élete végén a MÚOSZ adott neki egy Aranytollat.)

4

– Figyelj, te gyerek! Nem biztos, hogy jó, ha 2005-ben engem dicsérgetsz.
– Kiderülhet rólad valami?
– Mindig mindenkiről kiderülhet valami. Nekem persze már mindegy lenne. De neked nem.
– Akkor?
– Hát tudom én? Ötletet adsz valakinek, hogy ő is mondja el a maga verzióját. Esetleg valaki valamire másként emlékszik. Előjön utólag valami sérelem. Netán szerény, de jó üzletnek ígérkezik a médiaretró. Meg aztán itt az augusztusi uborkaszezon.
– Nem lehet, hogy ez csak a belétek ivódott félelem?
– Volt annak némi létjogosultsága.
– Most vigyázol rám, elnök úr, a másvilágról?

5

Lehet, minden pozitívuma a franciás műveltségéből eredeztethető. Szerintem a hozzá hasonló fickók kezdhették jó kétszáz éve azt tanácsolgatni, hogy vigyázó szemünket Párizsra vessük, meg száz éve az ő lelki fölmenői morfondírozgathattak arról, hogy mi köze a francia fővárosnak dunántúli hegyeinkhez. Ahogyan Batsányi és Ady megismételhetetlen, úgy a maga terén Pálfy Jóska is az. Kései leszármazott, aki nem az irodalomban, hanem az újságírásban talált idehaza menedéket. Européer figura, ha manapság ennek a valaha használatos fogalomnak még kivételesen nem sározódott be a jelentése.

6

A külpolitika függönye mögé rejtőzött. Óh, a régi jó Fórumok, amikor mondandók tömegétől fűtve ültek a szakértők, és Megyeri Károly osztotta a kérdéseket! Tiszta képlet: a Szovjetunió jó, az Egyesült Államok rossz. A Varsói Szerződés jó, a NATO rossz, a KGST jó, a Közös Piac rossz. De ravasz dolog ez a külpolitika. A franciavonzalmú magyar közönség értette, hogyan lehet a sorok között olvasni, illetve a kimondott mondatok mögé odahallani egy-egy másikat. Áthallás, e varázsszó fogantatta metaforikus hajlandóságú tollforgatók és vájt fülű értelmiségiek cümmögéseit. Hallgatólagos megállapodás kódokról és dekódolásokról. Kellő eleganciával a külpolitikai újságíró látszólag távol maradhatott a belpolitikától, mi több, tüntetőleg távol, annak tudatában persze, hogy igazán nagyot a külpolitikában lehet tévedni. De aki az alapvető – úgymond – érdekeket szem előtt tartotta, azt, ha valameddig fölkapaszkodott már, védte a bánthatatlanság páncélja.

7

1986 cezúra volt a honi híradózásban, még akkor is, ha az előjelet mindenki önnön meggyőződése szerint teszi ki. Változások a tartalomban (majd jön egy sajtótörténész, aki kikutatja), hozzárendelve a megfelelő forma. A nézők – az új főcím után – avval szembesülhettek, hogy átrostálódtak a műsorvezetők. A sokból kevés lett, napiból heti váltás, csapatjátékosból magányos hős. Az erős külpolitikai orientációt azért tetten lehetett érni, ha valaki elemezte a névsort, de mégis. És amíg sokaktól elköszönt a tévéhíradó, az elnök úr maradt. Nem látnék semmit bele. Egyszerűen jól állt neki a képernyő.

8

– Kicsit szidjál, fiatalember, kell az egyensúlyhoz.
– Szerintem időnként maníros voltál.
– Á, nem ilyesmire gondolok. Politikailag.
– Azt szeretnéd hallani, hogy hiába így, hiába úgy, mégis legitimizáltad a Kádár-rendszert?
– Na. Pontosan ez az.

9

Jött a magyarországi hatalomváltás, és a maguk csöndes módján bizonyos lapok újraosztódtak. Változott a tévé, változott a hetilapok palettája, változott a MÚOSZ. Meg hát – jöttek a fiatalok. Hetvenévesen meg jött a jól megérdemelt pihenés. Pálfy Jóska észrevétlenül kitűnt a képből. Arra se futotta nagy elfoglaltságaink közepette, hogy különösebben hiányoljuk. Ám miért is tekintenénk hálátlannak az utókort? Így esik majd velünk is. Egyszer a kilencvenes évek közepén találkoztam vele a Petőfi Sándor utcában. Az arcán ugyanaz a derű, mint korábban. Nekem legalábbis azt mutatta, de higgyük el. Egyébként miért kesergett volna?

10

A nyolcvanadik életévében halt meg. Tulajdonképpen, bizonyos szempontból, szerencsésnek bizonyult: 1960-tól 1990-ig volt ereje teljében, negyventől hetvenig. Kíváncsi volnék, milyennek látta aztán a kilencvenes éveket, hiszen végigélte őket. Megélte az ezredfordulót, a huszonegyedik századot. Nem rejlik valahol, íróasztal mélyén, holmi kiadatlan kézirata? Akár félbehagyva?

11

– És még te beszélsz, öcsi? Te képzeled magadról, hogy tudsz a sorok között olvasni?

(2005. június 25. és augusztus 14. között)