Negyvenötödik rész. B.E.H.Y.N.A. (Töredékek egy filmrendező noteszából)

Valami az eszembe jutott!

…mi is kell egy jó filmhez? Végy egy jóképű fickót! Kell aztán fordulat. Mondjuk, éppen kezdene befutni, amikor váratlanul megbetegszik. Ez az. Személyes sors, küzdelem az elkerülhetetlennel – plusz kis féltörténelmi háttér. A hangulat kedvéért. Konfliktus: ember és emberfölötti harca. Ilyen sztori kelendő most a piacon! És ne legyen hepiend. Vagy mégis?

Nem hagy a dolog nyugodni.

Hm. Tudok hozzá modellt. Magyar tévés, még az átkosban halt meg. Olcsón le lehetne forgatni! Budapesti szerkesztőség, utcák, kórház. Plusz három nap Afrika, ennyi. Valamelyik nap beugrom az MKÁ-hoz és az ORTT-hez. Előtte a Bozókihoz. Aztán fölhívom a Csányit. Meg a Demjánt. Össze fog ez jönni.

Srácok! Lehetne az eleje?

Mindenféle krikszkraksz a vásznon, közben sejtelmes zörejek, szélfúvás, hullámcsapkodás, némi suttogás emberi hangon (visszhangosítva?), aztán berobban a főcím! A cím csak egy név. Ütős bármelyik nyelvterületen! Behyna. Isteni filmcím! Esetleg B.E.H.Y.N.A. Semmi értelme, de jól néz ki. Már ezért érdemes.

Ötletek suttogásokhoz. (Persze tisztességesen meg kellene írni.)

– Elmúltál negyven?
– Az életnek van valami természetes zajlása, nem?
– A félbetörtség? Arról beszélünk?
– Mert az emberbe bele van kódolva a gyász.
– Ahhoz el kell érni egy bizonyos kort.
– Így meg a hiány.
– Hogyan gyászolható a befejezetlen?

Alaphelyzet (Történelmi háttérnek utánanézni!)

Fiatalember kis kelet-közép-európai stichhel, ettől pikáns. A második világháború utáni napokban születik egy vesztes országban. Gyerekkor az ötvenes években (Sztálinizmus. Brrr!), ötvenhat Magyarországon (egy kisfiú szemével), egyetemi évek a beatkorszakban. (A Beatles nem elég hiteles. Inkább valami helyi zenekar? Kex? Scampolo?). Hetvenes évek a legvidámabb barakkban. Pompás! Újságíró lesz, tévés. A jövő reménysége. Sikerek, utazások. És egy külföldi forgatáson megbetegszik. Ez dráma! Ralph Fiennes fogja játszani.

Egy jelenet.

Bemegy a szerkesztőségbe, nagy hodály, középre ül, sármos mosollyal viccelődik. Nem fogja senki a hasát a röhögéstől, csak mosolyognak. B.-t eleinte hátulról látjuk, totálban. Az egész helyzet ellentmondásos: hangban tényleg kedélyes (eleinte csak halljuk), ám hirtelen, amikor a társaság éppen vihog, bevágok egy közelit szemből: beesett arcú, szembetűnően lesoványodott ember szórja a poénokat. És a nevető társaság? Érzékeltetni, hogy nem csak együttérzés vezérli őket! Néhányan esetleg titkon szerelmesek belé.

Ketten beszélnek.

– Ki ez a fickó?
Losonczi Lívia (Sharon Stone játssza) ad fölvilágosítást.
– Hát a Behyna Karcsi. Nem ismered?
A kérdező valóban nem ismeri, Lívia meg is lepődik (elkerekedő szem!), mert amióta világ a világ, természetes, hogy a Behyna Karcsit mindenki ismeri. A Híradóban dolgozott, most meg a közművelődési osztályon, de aki egyszer híradós volt, az örökké a családhoz tartozik, hiába származott el onnan. Íratlan közmegegyezés.

Kellene valami.

Tényleg, kellene egy kolléganő, akivel nagyjából együtt kezdték a pályát. Legyenek barátok? Esetleg vetélytársak? Meg kellene kérdezni Rér Évát. (Meryl Streep.) Különben is sokakkal kellene beszélni. El ne felejtsem: kutatócsapatot szervezni a főiskolásokból (ingyen)! Ennyi meló egyedül már túl sok.

Munkahelyi konfliktus.

Viszonya a közvetlen főnökével. Amikor Kukk Gyuri (Anthony Hopkins, holnap rácsörgök) megtudja, hogy hosszú betegállománnyal kell számolnia, tehát valahogy pótolnia kell. És amikor B. elhagyja a Híradót! Ahogyan Ralph megy kifelé a holmijaival, és Anthony tűnődve utánanéz! Micsoda briliáns jelenet!

Akkor viszont.

Akkor viszont kell egy még nagyobb főnök. Matúz Józsefné (Anne Bancroft? Vagy inkább Emma Thompson?) nélkül ez a történet sánta. Legalább két jelenet: egy az elejére, amikor még minden rózsaszínű, egy meg későbbre, amikorra elbarnul a világ. Az első zord. A második meghitt.(Inkább Emma, a múltkor úgyis hívott, nem tudok-e neki valamit.)

Pletykák a forgatókönyvírónak.

A külpolitikai rovatban jeleskedik, állítólag annak révén megy forgatni valahová messze, ott támadja meg a rejtélyes nyavalya, titokzatos, ismeretlen, hazatérvén nem is tudják kigyógyítani belőle, ráhúzódik a vérére, egyre betegebb, menthetetlen. Lassan ölő halál vár rá, mindenki tudja. Ő is, mégis úgy tesz, mintha semmi különös nem történt volna. (Játék a játékban, miközben mindenki szerepet játszik! Nagy lehetőség Meryl és Sharon előtt!)

Jelenet! (Csak, hátha.)

Érkezik a halálhír, Egy főnök (Elek János szerepében William Hurt) magához kéret egy beosztottat (Johnny Depp). Eleinte állnak, később leülnek. Két férfi meg egy harmadik, aki már nincs jelen.
– Nézd, mindannyian szerettük a Karcsit. Most meg mindannyian le vagyunk sújtva. Azt is tudom, hogy te, velünk ellentétben, nem ismerted. Éppen ezért. Ezért kérem. Neked könnyebb. Írd meg a nekrológját.
A beosztottnak meg se fordul a fejében, hogy nemet mondjon: a helyzet nem olyan. Beszélget B.-ről fűvel-fával, hogy nagy ígéretnek indult, mindehhez szeretetreméltó személyiség, és most mindenki értetlenül áll, a gyász valódi. Igyekszik szép nekrológot írni valakiről, akit nem ismert, de már idegennek se tarthat. (Johnny és az írógép kettőse, délutáni fények a Duna felől. Közben Bach szól. Bach nélkül hozzá se kezdek.)

Eredeti zene kéne.

Kár, hogy a Nino Rota már nincs, Ninót el tudnám képzelni. Morricone? Mindenki őt használja. Unom. Legyen a Pici bácsi. Beemelem Pressert a világhírbe! Meg akkor az a kis Bachocska. Majd fölkérem a Herczeg Lacit.

A díszlet!

Korabeli miliő kell. Kibérelni a tévészékházat a belső jelenetekhez! (Ki a tulaj? Utánanézni!) Szegény Kézdi Lóri, milyen jó díszleteket hozott volna… Késő. Mondjuk, jön Géza bácsi (Legyen benne magyar színész! Garas? Egy epizódra? Vagy Tordy?), és hozza a friss telexeket. B. ül az íróasztalnál, fölnéz, biccent, dolgozik tovább, Géza bácsi megkérdezi, hogy nincs-e melege a szerkesztő úrnak, B. barátságosan bólint, miközben a szeme a híreken, Géza bácsi ablakot nyit, csoszogva el.

Amíg kifut a stáblista.

Ebben a sztoriban nincs benne a hepiend, uraim! Ez, kérem, nem a My fair lady. De a végét mégis feloldani. Mondattöredékekkel? Suttogások jelen időben. „És a Behyna…”: időről időre valahol elhangzik. Biztosan. Hiszen szerették.

Gyerekek! Oscar-díj!

Tehát. A nézőtér elsötétül, a vetítővásznon krikszkrakszok, sejtelmes zörejek közben halk susu, aztán felirat: a Metro–Goldwyn –Mayer bemutatja – a címszerepben Ralph Fiennes – B.E.H.Y.N.A. című filmjét! Kit kell még fölhívni? Tuti, ami tuti?

(2005. június 25. és július 24. között)