Ötvenegyedik rész, amelyben egy autóbolond parkolópályára kanyarodik

1

– Most pedig a genfi autószalonból jelentkezik kollégánk, Tamás György – jelenti be a másvilágon Varga Jóska, és a képernyőn futnak a tudósítás első kockái. Csillognak-villognak a 2005-ös autócsodák, a riporter meg kapkodja a fejét: ilyet valaha elképzelni sem tudott.
– Hagyjuk – súgja a tévékészülék előtt Tamás Gyuri kissé meginogva a többieknek. Az efféle negativisztikus irányú hangulatváltozás ritka tünemény a másvilágon, gyorsan el is illan. Egyszerű a recept: ha valaki bántja a másikat, véletlenül persze, azt a tevékenységet azonnal meg kell szakítani.

2

Huszonöt évvel ezelőtt? Amikor Tamás Gyuri az utolsó híradós riportjait készítette, még álmodozni sem álmodozhatott arról, hogy a nyugati világ gépjárműveit mutogassa a kedves nézőknek. Azaz álmodozhatott, ennyi, slussz, mert a nép, ha ilyesmiket kívánt látni, a legjobb esetben elzarándokolhatott a Gellért szállóhoz, ahol a parkolóban körüljárhatott egy-egy különlegességet, esetleg a Balaton partján, a kelet- és nyugatnémetek hallgatással övezett találkahelyein is fölfénylett egy-egy, e tájon nem túl gyakori közlekedési alkalmatosság. Még a jugoszláv Zastava is kuriózumnak számított a szocialista nagyipar idején: a magyar piacot mindenekelőtt szovjet barátaink árasztották el Zsigulikkal, Moszkvicsokkal, a televíziósoknak is szépemlékezetű Volgákkal, a lengyelek – a Pobedák után – Polski Fiatokkal, a csehszlovákok Skodákkal, a románok Daciákkal, az NDK-sok Wartburgokkal és Trabantokkal. Nyílt titok volt a KGST-n belüli leosztás, mely ország mit gyárthat. Nekünk, magyaroknak, minden vágyunk ellenére nem jutott személygépkocsi, ellenben autóbusz igen. Tamás Gyurinak az egyik szeme sírt, a másik nevetett.

3

Huszonöt éve tehát az új Moszkvicsról áradozott, más alkalommal a villamosautóról, megint máskor a gázüzemű Ladáról. Az azt megelőző évben a Lada terepjáróról, illetve az energiatakarékos gépkocsikról. Ne feledjük, ezekben az években gyűrűzött be hozzánk az olajválság! Egy évvel korábban a lengyelek új büszkeségéről, a Polonezről. Még korábban, hogy hazánkban gyújtásmegszakítókat gyártanak a Ladákhoz. A százezredik Wartburg. Új Skoda. Sajtótájékoztató a Merkúrnál. (Újszülötteknek: ez a vállalat árulta Magyarországon az autókat.) Utolsó híradós éveiben már alig forgatott, ha igen – kivétel erősíti a szabályt –, akkor is csak autókról. Egy autóbolond, akiről nem őrizte meg az emlékezet, neki magának volt-e, s ha igen, milyen kocsija. Ám minden életművön átsüt az alkotó személyisége: gyanús, hogy Ladája lehetett.

4

Első blikkre az okuláréja vonzotta a tekintetet: sötét keret, vastag üveg. Nem lehetett nem észrevenni, hogy bajmolódik a látásával. Ilyen helyzetben pedig megbecsül az ember mindent, amit alaposan szemügyre vételezhet, különösen érvényes ez a televíziósokra! A tévében, ugyebár, nézni kell. A tévéműsort meg látni. Aztán, tessék, milyen csalfa is az emlékezet, az archívumbeli képen nincs is rajta szemüveg.

5

Ipari riporter volt, később talán – abban az időben, amikor Piller Sanyi a népgazdaságié, Szép Zsiga a mezőgazdaságié – az ipari rovat vezetője is. Amikor a korai logisztikusok még rovatokban gondolkodtak. Aztán a sors úgy hozta, hogy Sényi Imre távozta után Tamás Gyuri foglalkozott a vidéki tudósítókkal, de csak rövid ideig, mert pályája végén a kereskedelmi irodán kötött ki. Húsz év után elhagyni a tévéhíradót, bár néhány évre még parkolópályára kanyarodni? Tamás Gyuri bizonyára be tudna avatni a miértekbe. Keresem, kiabálom a nevét, de nem válaszol.

6

A tévés pályakezdése mást ígért. Negyvenöt esztendeje, harminchat évesen tette be a lábát a Magyar Televízióba, ha nem is a legelsők között, de a hőskorban. Már korai anyagain átsütött vonzalma a közlekedéshez: az első, híradós nyarán elgurultak például a Balatonra, és azonmód két legyet ütöttek egy csapásra: részint forgattak a nemzetközi csillagtúrán, aztán meg, ha úgyis arra jártak, hoztak egy tudósítást a vízisíelőkről is. Látszik, egy időben készült a két anyag. Elképzelem azt a június elejei napot. Az emberek még pulóvert, dzsekit, vittek magukkal, ám a vízparton fürdőruhára vetkőztek. A régi balatoni műúton – keresztül Érden, Székesfehérváron, Lepsényen – zötykölődtek el a tévések az északi partra, tarthatott három órát, amíg eljutottak Tihanyig. Útközben, mondjuk az ötvenes kilométerkőnél, megálltak reggelizni. Aztán ácsorogtak sokadmagukkal a tihanyi fennsíkon, figyelték, hogyan tapostak a gázba, tolattak és szlalomoztak a magyar és az osztrák autóklub versenyzői, jó kis ügyességi verseny, miközben az emberek körülállták és bámulták az Alfa Romeókat és VW-bogarakat, a dízeleket és kabriókat. Burza Árpi kamerája – vágókép gyanánt –megörökítette a nyugaton dizájnolt napszemüvegeket és szalmakalapokat, Sherlock Holmes-sapkákat, csőnadrágokat és hegyes cipőket, elvégre éppen beköszöntött a beatkorszak! Ha pediglen valakinek élvezet a ma kívánalmai szerint utólag minősíteni az akkori híradókat: igen, igen, erre a fontos eseményre – klikkeljetek ide, nézzétek meg – két (kettő) percet szántak az akkori szerkesztők.

7

Tamás Gyuri hirtelen előkerül.
– Mondd, Gyuri, milyen érzés volt látni azokat az autókat?
– Most hogyan ecseteljem nektek, hogy kellőképp átérezzétek? Lubickoltak a tihanyi strandon az emberek, egy benzines motorcsónak vízisíelőt húzott. A háttérben néhány vitorlás, helybeliek, nyaralók gyűrűjében meg osztrák rendszámú kocsik. Sütött a nap, és mi voltunk a tévések! Négy évvel ötvenhat után.
– Ez demagógia, kérlek, már megbocsáss.
– Értetek ti valamit belőlünk? Utólag könnyű okoskodni.
– Lehet előzetes kitaláció ez az egész. 1960 áprilisában engedték ki az ötvenhatosok többségét. Két-három hónappal az amnesztia után meg ilyen habos nyalánkságokat nyomott a híradó! Kelet s nyugat vidám barátkozása. Az agitproposztályon kiötlötték, aztán kiadták a leckét a tévének.
– Na, ne hülyéskedjetek. Nem volt ez ennyire végiggondolva.
– Jó témának tűnt, elmentetek, megcsináltátok?
– Ennyi.

8

A hatvanas évek derekára komolyodott a helyzet. Néhány téma a Tamás György-összesből. 1964. Automata tejpalackozó. Ékszer exportra. Fényújság. Virslitöltés. Zárszámadás Szentivánon. Borsodi bányásztanácskozás. Cukrozott gyümölcs. Tovább, 1965. Újdonságok a Kismotor- és Gépgyárban. Naphegyesi földgázbontó. Ipari tanulók remekművei. Falazás hullámpanellel. Néhány esztendővel televíziós nyitánya után tehát, íme, mindenevő gazdasági riporter: a palettán kisipar és nagyipar, ipar és mezőgazdaság, technika és tudomány. Gondoljunk bele: akkortájt még nem öltött a maihoz hasonló méreteket a motorizáció. Az, ami pályája végén elborította. Mondhatnánk, az ő húsz esztendejében ment végbe Magyarországon az ipari forradalom.

9

– Hogyan jutottál kocsihoz, Gyuri?
– Ó, irány a Merkúr, befizettem az előleget, kaptam sorszámot, aztán vártam, vártam, hogy érkezzék az értesítés. Hetvenezerbe került egy Lada.
– Telefon?
– Beadtuk a kérvényt, megindokoltuk, miért van rá szükségünk, aztán jó esetben kaptunk egy ikervonalat. Na, az jó szórakozás volt, mert ha az iker beszélt, te ugyan nem tudtál hívni senkit, viszont végighallgathattad, mi hangzik el odaát. Egy forint egy hívás, és a végtelenségig beszélhettél.
– Tévé?
– Vagy Orion, vagy Videoton.
– Hűtőszekrény? – Fridzsider? Persze. Eleinte még eljött a jeges, de aztán már áramról ment.
– Mosógép? – Meg centrifuga, külön.
– Ha még élnél, Gyuri?
– Lenne mobiltelefonom, az biztos. Meg menedzserkalkulátorom. Meg laptopom. Lenne plazmatévém, videóm és dévédélejátszóm. Cédépléjerem. Empéhármam. A konyhában mikrohullámú sütő és mosogatógép. A lakásban cirkó.
– És…? És, Gyuri?
– Hát… a Ladámtól, kérlek, semmi pénzért meg nem válnék soha.

(2005. július 24. és szeptember 4. között)