Tizenharmadik rész. Dávid Márta rejtélyes élete és halála I.

1

(Föld, szoba. Férfi íróasztalnál.)
– Nagyon nehéz róla beszélnem.
(Másvilág. Alakok felhőszéleken.)
– Pszt! Azt mondja, nagyon nehéz róla beszélnie.
– Márti! Gyere csak! Rólad van szó.
– Rólam? Most rólam fog írni?
– Aha! Csak azt mondja, nagyon nehéz.
(Itt. Férfi nekigyürkőzik.)
– Megpróbálom. Tárgyilagosan.
(Ott.)
– Csönd legyen! Most kezdi. Állítólag tárgyilagosan.

2

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal lány. A neve az egyszerűség kedvéért legyen Márta, mert a vezetéknevét férfiak viselik, és az esetleg összezava… (Ez olcsó poén, ki fogom húzni.) Honnan jött? Kik voltak a szülei? Hol lakott? Talán, úgy rémlik, más városból érkezett. Mintha zűrös gyerekkora lett volna. Sose beszélt erről. Aki tudja, majd elmeséli. Én csak arról adhatok számot, amit a saját szememmel láttam: hogy filigrán volt, barna hajú, barna szemű, meg a tekintetéből kiviláglott, hogy végtelenül kíváncsi, és ez a folytonos csillogás megszépí… (Jaj, senki félre ne értse. Valahogy másként!) Tűnhetett volna szürkének, semmilyennek, editpiafnak. Néha semmit se árul el a külső.

3

A lány értelmes volt, szorgalmas, iskola után újabb iskolába járt, elszegődött bölcsésznek. Bölcsésznek lenni akkortájt, a hatvanas, hetvenes évek fordulóján, hozzáállást jelentett, magatartást, viselkedési mintát, viszonyt a világhoz. Könyveket jelentett, színházat, mozit, művelődési házak klubjait, amatőrszínjátszó-mozgalmat, koncerteket, beatzenét, bakelitlemezt, ORWO magnószalagot. Farmernadrágot és miniszoknyát, a fiúknak hosszú, a lányoknak rövid ha… (Nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Ezt a vonalat azonnal elvarrni!) Magyar-orosz szakos volt, a korszellemnek megfelelően. És akkor, gondolom, Márta meglátott egy fölhívást, ott nagyképűsködhetett a papír kigombostűzve az egyetemi faliújságra, hogy Riporter kerestetik!

4

És jelentkezett. Valószínűleg sokan jelentke… (Ezt a médiahistorikusokra hagyni! Vagy azért néhány indokot mégis?) Tudták, hogy kiugrási lehetőség. Tudták, hogy ezen az úton be lehet kerülni a tévébe. És akkor kinyílhat előttük a világ! (Ennyi most elég.) Márta, farkasszemet nézve a faliújsággal, elgondolkozhatott. A Ki mit tud? az ő habitusának túlságosan szórakoztató, a Ki miben tudós? túl komoly, a Repülj, pávához nem tud eléggé énekelni, a Karmesterversenyhez vezényelni, de ez a Riporter kerestetik, ez éppen neki való! Persze csak játék, semmi más.

5

Művelt, nyitott, fiatal lány: jutott előbbre és előbbre. Egészen a képernyőig. Aztán a dobogóra. Meg talán nem nyerte, arról azért tudnánk, de ott ünnepelhették valahol nagyon elöl. Azonban mint az olimpiai pontszerzők esetében: az utókor hálátl… (Hogy jön ez ide? Visszakanyarodni!) Mindennek következtében a titkon remélt és immár kiérdemelt jutalom: állásajánlat a Magyar Televíziótól. Hogy elfogadja-e, nem volt kérdés. Hősünk így lett tévés. Ő akarta. Persze az idő tájt másként mentek a dolgok: mielőtt valakit véglegesítettek, négy negyedévig külsőznie kellett. És ha az illető a próbát kiállta, esztendő elteltével belsős státuszt kínáltak neki. Imígyen történhetett vele is.

6

(Megint alakok felhőszéleken.)
– Most miért hagyta abba? Órák óta csak vakarózik. Hé, öreg! Folytasd, ha már elkezdted!
– Talán jobban járunk, ha mégse – hunyta le a szemét egy pillanatra Dávid Márta.
(Itt. Vakarózó alak.)
– Nem áll össze. Fölhívom a Krämer Marit, hogy meséljen róla. Barátok voltak. Meg az Orosz Marit. Talán ő.
(Ott.)
– Súgjál neki, Márti!
– Nem szólhatok bele. Csak kicsit félek.
(És eltelik két, vakarózós nap.)

7

Márta dolgozott és dolgozott. A terv sikerült, a cél elérve: diploma megszerezve, állás elnyerve. Haladt töretlenül előre. Ilyen munka, olyan munka, ahogyan az a tévében szokásos, ha már szerkesztő-riporter az ember, meló a házban és a házon kívül, szemrontó neonvilágítás idebenn, zötykölődő Volgák odakünn, teltek a hónapok, az évek. Ami történt, nem köthető egyetlen pillanathoz, mint Schóber Robi bácsi esetében. Hosszan tarthatott, csak kezdete lehetett és vége. (A tárgyra térni!) Márta lassan, fokozatosan, nyilván forgolódásokkal, hánykolódásokkal tarkított éjszakák sorozatán át megvilágosulhatott. Hogy ő nem Horvát Jancsi, Moldoványi vagy Déri. Hogy ami gyötri, nem egyszerű lámpaláz. Hogy az állandó szorongást oly egyszerű ok váltja ki! A félelem. Egy tévés, aki fél a képernyőtől. És az ember, ha boldogtalan a saját ábrándjaitól, megszeppen és elhalványodik.

8

Amikor megismertem, nyolc évvel a halála előtt előtt – bár ezt akkor honnan sejtettük volna –, a Tv-híradó vidéki tudósítói osztályán dolgozott. Domokos Lajos, egykori debreceni tudósító volt a főnök, Bessenyei Györgyi a műsortitkár, Koren Gyuri a gyártásvezető, Márti az egyik belsős szerkesztő, Derera Misi a másik, Orosz Mari meg örökös külsősként töltötte bent a fél életét. (A tudósítókról majd más alkalommal. Ők külön történet.) Márta már nem járt ki forgatni. Olybá tűnt, belenyugodott a háttéremberségbe. Érkeztek a tudósítások az ország minden tájáról, azokat pásztorolta. Igazságtalan, szakmailag is indokolatlan, de házon belül nem volt nagy respektje ennek a munkakörnek. És lekopott feje fölül a glória is, hogy egy hajdani riporterkerestetikes húzza meg a túl hosszú szövegeket, és simítja el az egyenetlen mondatszerkezeteket.

9

Tette a dolgát, ha kellett, pörgött, ha kellett, lógatta a lábát, de addig legalább átrághatta magát az újsághalmokon; dolgozott ünnepnap, éjjel, bármikor, ült az írógép előtt, ült a vágószobákban, lépcsőzött szerkesztőségi szobától stúdióig, telefonált és telexezett, küzdött az anyagokért. Olykor-olykor egy szusszanás, ha jól emlékszem, Balatonberényben. Soha nem érte utol önmagát. Lelkiismeretes szerkesztő volt. És persze minden meghasonlás ellenére szeretett volna előbbre jutni a szamárlétrán. Bizonyítani. Maradni a háttérben, de nagyobb feladatot kapni. Belturnusvezetővé válni. Adásszerkesztővé válni. Új ábránd. Valamiért sosem jött össze. Valamiért sosem engedték oda. Ha megpróbálok a főnökök fejével gondolkozni, azt hiszem, igazuk volt.

10

Szerelmes volt a tévébe, és az nem szerette viszont.

11

Nagyon kell arra figyelni, hogy a tévé mellett tudjon az ember mást szeretni. Nőt, férfit, egyre megy: mást. Mártának született egy Tamása. Nem sokat hallottunk a papáról, néha a vezetéknevén említette, de sose kérdeztünk rá. A férfi valami laza kapcsolatot tartott a fiá... (Állj! Személyiségi jogok!) És mint egyedülálló, de a magánytól menekülő nő, aki együtt lakik egy békásmegyeri lakótelepi lakásban az édesanyjával meg a kisfiával, emlegetett néha egy Lacit, aki mintha házas lett vol… (Mondom, hogy állj!) Valahogy nem sikerült a rendezett családi élet, pedig kijárt volna neki. Csonka család, csonkult álmok. Egy harmóniára született ember, akinek maradt élete hűséges kísérőjeként a diszharmónia. Nem tudott szabadulni tőle.
 
(2004. december 8-12.)