III./3. A darázsfészekbe nyúlás ártalmas voltáról

1

Tisztelt Másvilági Televízió!

Kérdezte tőlem a Hegedüs, láttam-e a dokumentumfilmet, amelyet nemrégen vetítettek odalent, egészen pontosan 2006. szeptember 28-án este, főműsoridőben. Nyilván a Nagyapák és forradalmak című, 1999-es, magyar-ausztrál dokumentumfilmre gondolt. Láttam, feleltem. Arra kért, írjam meg maguknak – mint afféle társtelevíziónak – ismétlésre érdemesnek tartom-e mindazok kedvéért, akiknek figyelmét véletlenül elkerülte. (Ilyenek márpedig tartózkodhatnak köreinkben sokan.) Nos, kérését nem utasíthattam vissza, csupán a teoretikus megközelítésű indoklás eshetőségét, mert jómagam politikával nem foglalkozom, legföljebb ideológiával. Mindevvel együtt javaslom, tűzze műsorára a produkciót a Másvilági Televízió is.

Üdvözlettel
 
2

Kedves Másvilági Szerkesztők!

Érzem, darázsfészekbe nyúlok, de nem bírom megállni. Remélem, se maguknak, se nekem nem származik bajom belőle! Nyilván önöknek is van tudomása a Nagyapák és forradalmak c. dokumentumfilmről, amelyet – mindannyiunk meglepetésére – nemrégen vetítettek odalenn. Lehetett ugyan korábban is látni már, most azonban mégis különös hangsúlyt kapott. A fölirat szerint Hegedüs Péter írta és rendezte, a néhai Hegedüs András miniszterelnök unokája. Ennek kapcsán írok most önöknek. Hogy nem látom tisztán a félmúltat. Segítenének megvilágosodni?

Tisztelettel hálás nézőjük
3

Soha többé nem tisztelt szerkesztőségek!

Mélységesen föl vagyok háborodva azért, amit szeptember 28-án a lentiek műveltek! Mivel munkásságuk a magukéban gyökerezik, ezért mostantól nem nézem se magukat, se őket!
 
4

Tisztelt/Nem tisztelt Szerkesztőség!

Mi bajuk van avval a Hegedüssel? Hét éve tartózkodik közöttünk, ismerem személyesen, váltottunk szót többször is, tőle tudom, hogy nem volt könnyű, kérem, neki se. Egy fiú, aki villamosmérnök akart lenni, csak hát közbeszólt a háború. A Donáth Ferenc révén – vele is szoktam beszélgetni – békepárti lett, letartóztatták, elítélték, alig tudott megszökni. Aztán? Egyre magasabb székekbe ültették, igaz; de tehet ő erről? Egészen a miniszterelnökiig. Nagy Imre után – meg hát előtte, tudjuk. Hogy ő hívta volna be az oroszokat, egy szál magában? Lehet. Állítólag 1956. október 28-án ő írta alá – antedatálva – a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet. Ekkor volt harmincnégy éves. Fiatal ember. Hogy néhány napra rá Moszkvába ment? Mert mit kellett volna csinálnia? Sok gyereke volt annak az embernek, kérem! És csak két év múlva költözhetett haza, Budapestre. És arról miért nem beszéltek, hogy mivel foglalkozott aztán? Tudomásom szerint 1958-tól 1961-ig az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa volt, aztán 1963-ig a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese. 1963-ban meg megalapította az MTA szociológiai kutatócsoportját, azt igazgatta, és közben szerkesztette a Valóságot. Csakhogy két év múlva, amikor megjelent a folyóiratban az a nagy politikai botrányt kavaró Optimalizálás és humanizálás című cikk, leváltották a főszerkesztői tisztéből! Így aztán 1966-tól nagy csöndben tanítgatott a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. De 1968-ban elítélte a csehszlovákiai bevonulást, ezért elbocsátották ebből az állásból is, és, fű alatt, az MTA ipargazdaságtani kutatócsoportjához helyezték. 1972-ben előadást tartott Varsóban A modernizáció és Kelet-Európa címmel, minek hatására az MSZMP PB határozatot hozott „néhány társadalomkutató antimarxista nézeteiről”, és 1973 májusában, az ún. „filozófusperben”, revizionizmussal vádolták, és megint elbocsátották az állásából. Ideig-óráig adhatott még gazdasági tanácsokat a Taurusnak meg a Kontaktának, de 1975-ben, ötvenhárom évesen nyugdíjazták. 1975-től 1982-ig rokkantsági nyugdíjból élt, amíg aztán 1982-től 1988-ig megint taníthatott a közgázon. De közben, 1986 decemberében, részt vett az illegális 56-os konferencián, majd 1988 decemberében előadást tartott a Széchenyi István Szakkollégium és Társadalomtudományi Klub első legális és nyilvános 56-os konferenciáján! És jött 1990, amikor Munkás Akadémiát alapított, annak lett az elnöke. Aztán 1999-ben meghalt. Most akkor melyik oldalon állt ez a Hegedüs, kérem tisztelettel? Vagy két Hegedüs van? És egyedül van evvel a problémájával?
 
5

Tévések! Másvilágiak!

Megtekintettem a földi sugárzású Nagyapák és forradalmak című dokumentumfilmet, és közölnöm kell minden érintettel, hogy Hegedüs úr ténykedéséről, amelyet az ötvenes években odalent nyújtott, a véleményem továbbra is változatlanul elítélő és lesújtó.

Üdvözlettel
 
6

Kedves Író-rendező Úr!

Tudnia kell, hogy a hatvanas évek második felében az ön nagyapjának, aki akkortájt mindössze a negyvenes éveiben járt, a szocializmus melletti sajátos elkötelezettsége egyre kínosabb lett a hatalom számára. Előbb a nómenklatúra vetette ki magából, majd a hetvenes évekre a hivatalos tudományból is kitessékelték. Ugyankkor nem hallgathatom el ön előtt, hogy a szerveződő demokratikus ellenzék viszont nem fogadta be minden fenntartás nélkül. Ha közéjük tartozott is, nem volt közéjük való. Margóra szorulva sem felelt meg igazán az elvárásoknak. Ez az ellenzék - még ha távolodóban volt is Lukácstól - valószínűleg sokat átmentett Lukács szociológiával szembeni averzióiból. A nagyobb problémát mégis inkább Hegedüs személyisége és szellemi habitusa okozta. Anakronizmusnak tűnt Hegedüs makacs kötődése egyenlőség-ideáljaihoz és a nyugati parlamentáris rendszerek alternatívájaként elgondolt önigazgatásos, a bürokráciát társadalmi ellenőrzési mechanizmusokkal kordában tartó munkásdemokráciához. A nyolcvanas években nimbusza jócskán megkopott, kávéházi és kocsmai „fogadóóráin" gyérült az érdeklődők és hívek száma. Ennek nemcsak a kényszerű szilencium volt az oka. Megváltozott a társadalomkutatás: Hegedüsnek és a szociológia szaktudományi programjába belenőtt nemzedékeknek nem sok mondanivalójuk volt egymás számára. Maradt a család, egy-két régi barát, meg az emlékei. Az évtized vége felé már inkább az emlékező - emlékei felidézésével vezeklő -, mint a társadalomkutató Hegedüs András keltett érdeklődést. Jóízű beszélgetések közben egyre többször és egyre mélyebbre ásott emlékeiben. Szerette az oldott társalkodást. S ekkor már hódolhatott másik szenvedélyének is: utazhatott újra. Külföldön a békemozgalmárok, az eurokommunisták inkább méltányolták az autonóm csoportokról, az önigazgatásos munkásdemokráciáról alkotott koncepcióját, mint a hazai demokratikus ellenzék. El kell mondanom azt is, hogy a rendszerváltás éve őt is lázba hozta. A Justitia-program fenyegető árnyával a feje fölött ugyan, de mégis munkásakadémiát szervezett „közéleti munkások" képzésére. A program - pártállami kifejezéssel élve - nem bizonyult igazán „időszerűnek". Aztán a betegség, a visszavonulás következett, s az ön nagyapja az ezredfordulóra elfelejtődött. Ha az idő kizökkenni látszott is alóla, sokan tudták: nagy formátumú személyiség, az újabb kori magyar szociológia egyik legszínesebb egyénisége távozott közülünk. Több figyelmet érdemelt volna még életében.
 
7

Gyerekek!

Bocs, de ki az a Hegedüs, aki miatt nem adtatok thrillert az este?
 
8

Tisztelt Szerkesztőség!

Én csak annyit fűznék a Nagyapák és forradalmak c. filmhez, hogy szerintem Hegedüs András az egyik legjelentősebb magyar szociológus volt, és remélem, véleményemben sokan osztoznak, függetlenül attól, hogy milyen volt a viszonyuk Hegedüs Andráshoz mint emberhez, mint volt politikushoz. A szociológia intézményesítése nagymértékben az ő erőfeszítéseinek eredménye. Ő „alkudta” ki „cserébe” a Statisztikai Hivatal igazgatójának aktuálisan felkínált pozíciójáért. Nem mintha ez áldozat lett volna számára abban az időben. Mégis egy lépés, amely – s ez már akkor is világos volt – azt jelentette, hogy egy magas presztízzsel bíró, viszonylag stabil helyzetet ad fel egy nagyon bizonytalan, állandóan „tűz alatt” álló jövőért. Hegedüs András ebben az időben nemhogy lezárta a múltját, de megpróbálta azt fokozatosan végiggondolni, s nem egyszerűen a saját múltját, de annak az eszmének, a mozgalomnak és aztán rendszernek a múltját, amelynek „árnyékában" a gondolkodása kialakult. Ki tudott-e alakítani Hegedüs András egy „iskolát”? Számára a gondolkodói függetlenség és autonómia már ebben az időben is rendkívül fontos értékké vált, s ezt nem csak magára vonatkoztatta, hanem érvényesítette másokkal való viszonyaiban is. Mint igazgató igyekezett ezt a rendkívül vegyes társaságot emberileg és szakmailag anélkül összehozni, hogy a tudás, az érdeklődés és a hozzáállás heterogenitását elveszítse ebben a folyamatban. Ez szerintem nagyszerű vállalkozás volt és – akkor legalábbis úgy látszott – sikeres is. Úgy próbáltunk együtt tanulni és szociológiát művelni, hogy mindenki azt csinálhassa, ami érdekelte és amit fontosnak tartott. Ez nem is volt túl könnyű abban az idõben, amikor a „fõkérdés” mindenféle felsőbb intézmények részéről úgy megfogalmazódott meg, hogy „mik a szociológia határai és mi is a viszonya a történelmi materializmushoz”, és amikor ez a kérdés nem tudományos vitákban, hanem politikai szervek által lett megválaszolva.
 
9

tisztelt maasvilaagi teeveehiiradoo stop nyuulneek daraazsfeeszekbe oenkeent stop hogy legalaabb egy toeredeeket megeertsek a huszadik szaazadbool stop tudnaanak tenni eertem valamit stop