III./10. Bártfai Erzsike légköri viszonyai odaföntről

– Hát… eggyel megint kevesebben lettetek. Hallottátok már. Fönt persze számítottak rám: figyelték egy ideje, amit az ő idejükben is úgy neveztek, hogy „hosszú szenvedés”… Amikor meg eljött az idő, egymás között hűvös tárgyilagossággal leszögezték, hogy „hosszú betegség után”: evvel részükről el is volt intézve minden. Még bólogattak némi rátartisággal, milyen jól kitalálták egykor azt a mondatot, miszerint „az élet megy tovább”, és közben idefönn megtettek mindent a méltó fogadásomra. (B.E. meteorológus)

– Miből gondoltad, Bözsike, hogy mifelénk elfelejt az ember fogalmazni? Megyeget még, mint a meteorológusoknak: tárgyszerűen, és kellő körültekintéssel. Mintha a világot kizárólag a légáramlatok kormányoznák, úgy. Tudod, az időnkből futja, hogy elgyakorolgassunk magunkban: kis mondatelemzés, kis szókincsbővítés, kinek ez, kinek az, aztán merenghet magában mindenki a magáén, az érzelmeket meg tessék hazavinni, magánügy. (D. M. belpolitikai rovatvezető)

– Időjárás-jelentés? Hát az készült tegnap is, fog holnap is. Az időjárás-jelentések elkészültét, ezt bátran leszögezhetjük, kollégák, semmi meg nem akadályozhatja! Bár… veszem észre, hogy innen, az időjárás-felelős közelségéből némileg könnyebb megmondani a bizonyost, mint odalent számolgatni a… a valószínűt. (Leszámítva egynémely augusztus huszadikákat, de ezt most tényleg hagyjuk.) Tényleg: hol is időztem három hónapja? Nézzük csak. Nem, nem valószínű, hogy dolgoztam volna: emlékeztetlek benneteket arra a bizonyos utalásra, közülünk aztán jó néhányan csalhatatlanul tudják, mit takar ez a „hosszúbetegségezés”… Vagy mégis? Szóval az egyszerűség kedvéért jelentsük ki, nem tudjuk, mit csináltam azon a viharos estén. Már nincs jelentősége. (B. E. meteorológus)

– Erzsike? Bözsike? Megérkezett, jelentjük. Itt van, megvan, jól van. Úgy értsétek, a körülményekhez képest. Pardon, de tisztázzunk valamit: nektek, odalenn, elhunyt. Nekünk, idefönn, megérkezett. Végül is nézzük a dolog gyakorlati oldalát: elkelne végre egy profi a stábba. Gondolta volna valaki valaha, hogy az időjárás-jelentés itt is népszerű? Az ember, tudjátok, mindörökké cipeli magával a tétovaságát. Valaha? Elég volt az eget kémlelni, esetleg ilyen-olyan népi megfigyelésekre hivatkozni, de aztán mintha elkényelmesedtünk volna. Vártuk, hogy megmondják nekünk; így van? Értsd: az igazat, ne csak a valódit. Aztán, ha bejött, tudomásul vettük, ha meg nem, elégedetlenül csóváltuk a fejünket. Szóval a helyzet változatlan: minden kétséget kizáróan tudjuk ugyan idefönn, hogy sütni fog a nap, holnap ugyanúgy, mint tegnap, semmi kétely, de azért… azért mondják csak a szemünkbe. Ahogyan valaha. Nem szégyen, ha az ember ragaszkodik a múltjához. „Holnap országszerte napos idő várható.” Mármint mennyországszerte. (B. P. belturnusvezető)

– Hogy több mint huszonöt évig? Hát persze. Mintha tegnap történt volna: a nyolcvanas évek elején jártunk… Előttünk még megírták és beküldték a meteorológusok az előrejelzéseket, aztán a tévések hozzátették a magukét, a Dobrás Jancsi rajzolt hozzá illusztrációt, a Sykora Sanyi meg összerendezte. Maradt tán valami töredék belőle az archívumban, az Ildi vagy a Piri fejből megmondja. De aztán hitelesebbnek gondolták, ez még a Rózsika időszámítása idején történt, ha mi felügyeljük, meg ha mi mondjuk el… Szóval önálló műfajjá vált az időjárás-jelentés, ekkoriban keveredtem bele én is, kellett a szakember, csináltuk is hosszú időn át. Szerettem a kiskosztümöket. (B. E. meteorológus)

– Bizonyos fokig sajnálatos, hogy jött a modern világ… A kézműves időkben valahogy együtt voltunk; érted? Most nem csak az, ugyan, hogy amíg szöszmötöltünk a műteremben, addig váltottunk is egy-két szót: inkább, hogy összemosolyogtál a másikkal, ha valami sikerült, ilyesmire gondolok, sejtheted. (D. J. grafikus)

– Emlékszem rájuk, persze! Akadt köztük, aki eleve gépelve hozta szöveget, más meg kicsit előbb befutott, aztán lediktálta. Attól függ. Várj csak… Nem is tudom, talán lehetett az intézetükben valami régi írógép, annak az átlagosnál bolhább betűi voltak… Néha azon pötyögték le a szövegeiket, aztán az rövidebbnek is tűnt, pedig valójában nem. Mert fél füllel hallottam, hogy mindig alku folyt a másodpercekért! Általában egy percen belül kellett lenniük, ők meg szerettek volna még ezt-azt elmondani az átvonuló felhőzetről meg mindenféle hőmérséklet-ingadozásról. Olyankor aztán meg kellett húzniuk a szövegeiket. De a hét végén kaptak tíz-húsz másodperc ráadást, mert, hogy úgy mondjam, a szerkesztők szem előtt tartották a víkendezők érdekeit. (K. Á. gépíró)

– Apropó, kiskosztümök! Na, azok elkelnek majd itt is, Bözsike! Már megbocsásson, de mi személyesen nem ismertük egymást. Már akkoriban volt vagy tíz év fórom… Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Illetve én vagyok az idősebb. Szervusz. (S. S. rendező)

– Hát én azért láttalak farmernadrágban meg pulcsiban is, de jól állt neked, ha kicsípted magad, Erzsókám! Volt időm megfigyelni. Fél hét felé már tűkön ültem a news roomban, hogy a belturnus szignálja végre a szövegeiteket! Mit kellett azokkal annyit vacakolni? Még eljópofáskodtatok, mi meg kezdhettünk rohanni, hogy ki ne csússzunk az időből. A fél nyolc, jó, ha megjegyzed, ma is szentség: ta-ta-taram… (Sz. É. rendező)

– Maradtak nektek a többiek. A Vissy ugyan nyugdíjba ment, de ott a H. Bóna, a Németh, az Aigner, a többiek… Meg a fiatalok, hát persze, ideje volt annyi idő múltán. (B. E. meteorológus)

– Olvastam valahol, talán egy blog lehetett, lehetett talán októberben, hogy kérdezte valaki, hová lett a Bártfai, mert már régen nem látta. Hogy csak nem beteg? Aztán reagáltak is rá, hogy jé, tényleg, meg vajon mi lehet a dr. Illéssel, mert ő is úgy eltűnt. (V. S. M. lájvíró)

– Nem, nem az, hogy untam volna! Csak szerettem volna még valamit. Mert én már az egyetem alatt is bejártam az intézetbe! Mert meteorológus diploma 1971-ben? Persze. De hozzá orvosmeteorológia stúdiumok Freiburgban? Hát persze hogy persze! Ha már az orvosmeteorológiai csoport Budapesten… Érdekelt, mondom, hogy például az időjárás változásai meg az egészség… Na, ezt is a legjobbkor hozom szóba, bocs. Egyébként cikket is írtunk róla; olvastátok? (B.E. meteorológus)

– Hát, ha engem kérdeztek, a meteorológusokkal eleinte nem találkoztam, mert mi éppen zárni készültünk, amikor ők egyáltalán bejöttek. De, tudjátok, az úgy volt, hogy azért látásból ismertük őket, és hát a híradó végére általában hazaértünk, akkor mondták be éppen a másnapot, ami jól jött, mert akkor az embernek másnap hajnalban nem kellett azon gondolkoznia, mit vegyen föl. A Bártfai Erzsike? Persze, persze! Egyszer kockás blúz volt rajta meg nadrág, megigazította a szemüvegét, de arra már nem emlékszem, mit kért… (M. néni, büfés)

– Ötvenöt év? Nem olyan sok idő. Ötvenöt év: milyen hosszú! Karácsony előtt lett volna a szülinapom. Tudjátok, az ember kitalál magának valamit, vagy nem is ő, csak hozza a véletlen, aztán elkezd törődni vele, mennek az évek, és akkor, váratlanul, kezdi fölfedezni, hogy közeledik a vége, és akkor elgondolkozna, de arra valahogy végképp nem futja az időből. (B. E. meteorológus)

– Azt szerettük, amikor, ha ritkán is, de országos körképet kellett adni! Megkaptuk előre a meteorológusok szövegét, hogy igazítsuk hozzá a miénket, aratás, ilyesmi: az azért jó volt. Hát így, bár ha most próbálok visszaemlékezni, tényleg ritkán fordult elő. Talán egyszer vagy kétszer. (B. J. riporter)

– Hogy szerény voltam-e? Meg csöndes? Mert ezt írta rólam a Vissy, tudom. A nekrológban. Jó, olyan voltam. Illetve hát olyan is. Most magyarázkodhatnék, de, tudjátok, a miénk mégis mesterség. Vagy szakma, nagy sz-szel. Mi még tanultunk valamit az alázatról. Persze, bennünket is elfogott az indulat, de azért valahogy mégis. Más volt állni Bilka Pali bácsi asztala mellett, és kivárni, amíg a nagy tiszteletű belturnusvezető úr kibogarászta az amúgy már ezerszer átrágott szöveget… És még mindig talált benne javítanivalót! Aztán persze, amikor mindenféle nézőcsalogató trükköt találtak ki, hogy a tévétársaságok látványosabbá tegyék az időjárás-jelentéseket, tudjátok, amikor kezdték szebb-csúnyább színészek műsorszámként előadni, valahogy az ember is kezdte más szemszögből látni a dolgokat. (B. E. meteorológus)

– Szóval hát itt a Bözsike, csak ennyit tennék hozzá az egészhez. Majd vigyázunk rá. (K. J. gyártásvezető)

– Hát most meg mit mondjak még? A jövő hét első felében erősen felhős, párás idővel számoljatok, gyenge légmozgással, főleg keleten tartós köddel, ködszitálással. Vigyázzatok, mert a hőmérséklet mindenhol tíz fok alatt marad! Továbbá számoljatok avval, hogy csütörtökön észak felől hidegfront súrol titeket, attól a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, néhol záporeső is kíséri majd. Utána viszont általában megszűnik a párás, ködös idő, de azért északkeleten marad… Ködpárna, így emlegetjük a mi köreinkben. Pénteken aztán lehet örülni, mert néhány órára kisüt a nap. Na, ennyi. Sziasztok.