III./14. Receptek régi ünnepekről

Kedves Olvasók!
Mostanában divat szakácskönyvet ajándékozni, divat körkérdést intézni sztárokhoz, dívik minden, ami eladja, úgymond, a lapot. Meghallottuk magunk is az új idők szavát, karácsony és szilveszter alkalmából megkérdeztük tehát a Másvilági Tévéhíradó munkatársait, megosztanák-e velünk féltve őrzött receptjeik titkát. Hogy kellő kulináris élvezetet nyújtsunk önöknek, a beküldöttekből szemezgettünk, ily módon kívánva kedves mindnyájuknak kellemes ünnepeket!

Töltött vetélkedő, tepsiben – Mócz Menyhért lektor kedvence!
– Többször fölmelegíthető, és nem utolsósorban olcsó kosztot ajánlok a figyelmükbe! Legszívesebben magam is ezt fogyasztottam. Én speciel úgy csináltam, hogy egy adag Ki miben tudóst megpároltam kevéske, de forró Riporter kerestetiken, adtam hozzá bőviben Röpülj, pávát, majd ezen a zafton egy nagy szelet Karmesterverseny mindkét oldalát ropogósra sütöttem. Beszórtam alaposan Ki minek mesterével, végül előre lereszelt Ki mit tuddal tálaltam. Az étel maga tulajdonképpen nemesen egyszerű, a lényeg a tálalásban rejlik! Nagy társaságban érdemes fogyasztani, akár közös tálból is, majd esetleg együtt megemészteni.

Kockásterítő-metélt tömzsi vizeskancsóval – Bús Ernő éttermes kedvence!
– Ennek az ételnek, magunk között szólva, nem annyira a harapnivalóban, mint a kosztosokban rejlik a titka… Megfigyeltem ugyanis, hogy gyakorlatilag rakhattam a kedves vendég elé bármit, ha az asztaltársaság megfelelő volt a számára! Csevegés közben úgyis magába tömi az éhes ember, amit maga előtt talál. Ha azt láttam, akadozik a társalgás, fád ábrázattal odamentem hozzájuk, mondtam egy-két jó poént, vagy csak megálltam előttük merengve, hogy megmosolyoghassanak, rólam lepergett. Azért persze figyeltem arra, hogy az ennivaló is ízletes legyen, ajánlom például mindenkinek a kockásterítő-metéltet, pontosan úgy kell elkészíteni, mint a mákos tésztát, és ha teszünk az asztal közepére egy tömzsi kancsót is langyos vízzel, már semmi el nem ronthatja a hangulatot, garantálom.

Izzó telefonvonal főszerkesztő módra – Tölgyesi Rózsi műsortitkár kedvence!
– Mivel nekünk, dolgozó nőknek viszonylag kevés időnk volt arra, hogy a konyhában tüsténkedjünk, inkább kedveltük a villámgyorsan elkészíthető ételeket. Ráadásul, szívünk szerint, lehetőleg olyan nyersanyagból dolgoztunk, amelyért még a kabátunkat sem kellett fölkapnunk, hogy leugorjunk a boltba, mert, ugye, minden a kezünk ügyében volt… No, fölmarkoltam néhány hírt, állandóan hevert az asztalon egy csokorral, apróra vágtam, olvasztott celluloidon megdinszteltem. Fölpicikéztem kb. másfél méter telefonzsinórt, saját zsírjában kisütöttem, közben pedig beszéltem hozzá! Akár félvállról, ezt tanácsolom maguknak is, mindegy, csak mondani, mondani, mert az emberi hang adja meg az étel sava-borsát, ha beleszűrődik. Ja, és kizárólag forrón fogyasztandó!

Kartotékleves papírgaluskával – Menczel Csöpi archívumvezető kedvence!
– Senki ne tartsa igaznak azt a többször cáfolt állítást, hogy az embereket két csoportra lehet osztani, úgymint rosszakra és jókra. Engem, gyerekkoromban, gyakran fenyegettek avval, hogy tintalevest kapok papírgaluskával, ha nem változtatok a magatartásomon, aztán persze mégse adtak soha, pedig már akkor is azt az elvet vallottam, hogy első a kóstolás, második a pocskondiázás. Elárulhatom viszont, felnőtt koromban egyszer kipróbáltam, aztán, tekintettel az ízek garmadájára, tovább is fejlesztettem… Tehát. Fémfiókokban pácolt, kiselejtezett kartotékból erős levesalapot főztem, azt fölengedtem csapvízzel, de szigorúan szabadságtérivel, ma is hozatok, ha éppen nincs. Amíg rotyogott, leszerepelt adástükrökből apró ujjacskáimmal néhány papírgaluskát gyúrtam, beledobtam a lobogó lébe, megvártam, amíg egyet forrt: pillanatok műve alatt kész lett, étvágyban meg volt hiány.

Filmes dobozban érlelt előétel – Schóber Róbert operatőr kedvence!
– Mi, a Jancsival, együtt főztünk ki mindenfélét, ezeket a kétszemélyes, kétfogásos ebédeket is közösen készítettük. Az előétel tulajdonképpen pofonegyszerű volt, azt tettünk bele, amit éppen megkívántunk, mert nem az alapanyagot véltük lényegesnek, hanem azt, hogy érjen össze az egész, a mi esetünkben filmes dobozban, a mesterség iránti alázat fáradhatatlan olajában.

Vágópréssel aprított főétel – Szurok János operatőr kedvence!
– Avval a kiegészítéssel toldom meg Robi receptjét, hogy aztán vágóasztalon kavartuk tovább, mert a végső ízeket az ottani klíma tette hozzá. És hát nem sajnáltuk belőle a ragasztót sem… Hozzáállástok, javallom, nektek is hasonló legyen: főételt készíthettek bármiből, ha kívánjátok, hozott anyagból, csak gazdagon öntözzétek szeretetborral, ha nem kímélitek, csoda sül belőle! Ja, és még valami: ne akarjátok lenyomni senki torkán, különösen ne jóllakott emberén: ha nem csorgatja érte a nyálát, várjatok türelemmel, amíg megkívánja. Tehetitek hűtőbe, mert sokáig eláll, ha viszont sürgős, fogyaszthatjátok akár hidegen is.

Telexpaprikás – Géza bácsi kedvence!
– Ez a recept a saját találmányom, a folyosón jutott eszembe, amikor egyszer üres kézzel ballagtam visszafelé a news roomból. Aztán le is ültem, hogy a részleteket kidolgozzam, mert delet harangozott a hasam, pedig esteledett már. No, guriga telexpapírokat szeleteltem föl másolatostul, külön a belpolitikát és külön a külpolitikát, ízesítésnek csipetnyi gazdaságot meg sportot, aztán az egészet összekotyvasztottam villanyrezsón. A végeredményt olyasminek tessék elképzelni, mint egy jól sikerült pörköltet, csak a megszokottnál több hagymát érdemes tenni bele, hogy elnyomja a nyomdafesték jellegzetes ízét.

Tévéjátéktorta – Tóbel Béla hangmérnök kedvence!
– Kifőztünk néhány szüzsét héjastul. Elkezdtük gyúrni, tettünk bele kiskanálnyi komédiát, késhegynyi tragédiát, gyúrtuk tovább, ha magunkban nem ment, hívtunk hozzá kiskuktákat… Addig gyúrtuk, amíg össze nem állt az egész tészta! Akkor aztán kisütöttük, beleforgattunk még néhány poént, végül a kész, kihűlt süteményt apróra vágtuk, és szépen körberaktuk egy tálban, hogy kellően gusztusosan nézzen ki, mert a miénk látványsütöde volt! Ha meg elment az étvágyunk, mire elkészültünk, azt mondtuk, annyi baj legyen, és hozzáláttunk a következőhöz.

Bakelitpalacsinta csirkebeles öntettel – Horváth Vera zenei szerkesztő kedvence!
– Bakelitpalacsintát, gondolom, ma is tud mindenki sütni. Nekünk se volt komplikált, legföljebb bakelitért a nagyi spájzába kellett elugrani az ott tartózkodó oroszokhoz, hátha maradt még egy kevés. Palacsintából egyébként személyenként egy-két darabnál nem ajánlok többet, mert laktató! Vettünk egy nagy tekercs csirkebelet, gondolom, föl lehet túrni kifosztatlan archívumokban napjainkban is. Legjobb az ORWO az NDK-ból, mindegy, mit vettek rá, szöveget vagy zenét, főzés közben úgyis lekopik róla… Sűrű, krémszerű tölteléket állítottunk belőle elő, vastagon megkentük vele a bakelitpalacsintát, de nem tekertük össze, mert késsel, villával fogyasztottuk, mint a bécsi szeletet, bár lehetett volna nagykanállal is.

Vékonyra klopfolt cipőtalp – Koren György gyártásvezető kedvence!
– Hát, ez nagyon különleges étel volt, ma is csak valódi ínyenceknek ajánlom. Drága, leginkább a szarvasgombához hasonlíthatom, de ízre talán annál is jobb. És nem szabad hozzá se éhesnek, se szomjasnak lenni, mert mohó ember nem figyel az aromákra. Az alapanyag beszerzése volt a lényeg, sokat kellett futni érte, készítettük főve, sütve, párolva, ahogy kijött a lépés. Kevés só, bors kellett hozzá, ennyi. Ha rágós, ne gumicsontnak tekintsétek, őröljétek meg alaposan, mert kímélni kell a gyomrot!

Futárkoktél – ki más, mint Jakab Antal futár kedvence!
– Ó, gyermekkorom visszahozhatatlan ízei! Mit nem adnék érte, ha még egyszer ugyanakkor, ugyanott akár csak egyetlen kortyot ihatnék belőle! Ma már sehol se kapni békebeli futárkoktélt… Alkoholt nem csöpögtettünk bele, csak összemixeltünk egyharmad rész információt, egyharmad rész ismeretterjesztést, egyharmad rész igényes szórakozást, aztán fölhajtottuk. Pierre! Mondtam, hogy ez volt maga a mennyország?