III./15. Boldog új esztendők kívánásáról (perzsa és másperzsa levél)

Feladó: Montesquieu
Dátum: 2007. január 1.
Címzett: Üzbég Rédi, Velence
Másolatot kap: Másvilági Tévéhíradó, Másvilág
Tárgy: új év

   Vagy nem gondolod meg, mit beszélsz, vagy okosabban cselekszel annál, ahogyan gondolkodol. Azért hagytad el hazádat, hogy művelődj, s most megvetsz minden műveltséget; hogy pallérozódj, olyan országban telepedtél meg, ahol a tudomány nagy becsben áll, és te károsnak tartod. Tudod, mit mondok, Rédi? Azt, hogy én nagyobb egyetértésben vagyok veled, mint te önmagaddal.
   Eltöprengtél rajta, milyen szerencsétlen és barbár állapotba juttatna minket az ipar pusztulása? Nem kell elképzelned: saját szemeddel láthatod. Mert vannak még népek a világon, melyeknek körében egy-egy valamelyest kiművelt majom komoly tisztességben élhetne; nagyjában egy színvonalon állna az ország lakosaival; sem az észjárást nem találnák különösnek, sem a jellemét furcsának; éppúgy elcsúszna, mint bárki más, sőt kedvességéért még külön is megbecsülnék.
   Azt mondod, a birodalomalapítók általában járatlanok voltak a mesterségek terén. Nem tagadom, voltak barbár népek, amelyek vad áradat módjára özönlöttek végig a földön és kemény fegyvereikkel fölébe kerekedtek a műveltebb államoknak. De vigyázz! Vagy megtanulták, vagy a legyőzött népekkel műveltették a mesterségeket, mert különben hatalmuk eltűnt volna, mint a mennydörgés vagy a viharok zaja.
   Attól félsz, mondod, hogy egy szép napon fölfedezik a pusztításnak valamilyen még a mainál is kegyetlenebb módját. Nem; s ha adódnék ilyen végzetes találmány, az emberi törvények rövidesen tilalom alá helyeznék, s a nemzetek egyhangú megállapodása egykettőre homályba temetné ezt a fölfedezést. Az uralkodóknak egyáltalán nem érdekük, hogy ilyen úton tegyenek hódításokat; alattvalókra van szükségük, nem puszta földekre.
   Panaszkodol a puskapor meg az ágyúgolyó föltalálásra, s különösnek találod, hogy nincs többé bevehetetlen erőd, s ez voltaképpen azt jelenti: furcsállod, hogy a háborúknak ma hamarabb véget vetnek, mint azelőtt.
   A történelemkönyveket olvasva bizonyosan észrevetted, hogy amióta fölfedezték a lőport, a csaták sokkal kevésbé véresek, mint hajdanában voltak, minthogy manapság már nemigen vívnak közelharcot.
   És ha bizonyos rendkívüli esetekben előfordult volna is, hogy egy-egy találmány káros lett volna: el kellene azért vetnünk? Azt hiszed, kedves Rádi, hogy vallásunk, melyet szent prófétánk hozott le az égből, talán ártalmas, amiért egy szép napon majd arra fog szolgálni, hogy megszégyenítse a hitetlen keresztényeket?
   Úgy véled, a tudomány és a művészet elpuhítja a népeket, s ezáltal a birodalmak romlását okozza. Említed a régi perzsa birodalom bukását, mint ami puhaságuk következménye volt; ezt a példát azonban nem tarthatjuk perdöntőnek, hiszen a görögök, akik számtalanszor legyőzték s végül leigázták őket, elmondhatatlanul nagyobb odaadással űzték az ipart, mint ők.
   Amikor azt mondja valaki: a tudomány és a művészet henyévé tesz, legalább azokkal tegyen kivételt, akik velük foglalkoznak, hiszen azok sosem henyélnek; márpedig az összes bűnök közt éppen a semmittevés az, amely az erőt a legjobban aláássa.
   Így hát csak azokról lehet szó, akik az ipar eredményeit élvezik. De minthogy egy pallérozott országban annak, aki valamely mesterség kényelmének örvend, okvetlenül neki magának is kell valaminő másfajta mesterséget gyakorolnia, hacsak nem akar szégyenletes szegénységbe zülleni: a henyeség és a tunyaság nem fér össze az iparűzéssel.
   Párizs talán legérzékiesebb városa a világnak; talán itt élvezik legkifinomultabban az élet örömeit; ebben a városban élnek a legdolgosabban is. Ahhoz, hogy egy ember gyönyörűségben tölthesse napjait, száz másnak lankadatlanul kell dolgoznia. Ha egy nőnek eszébe jut, hogy ilyen vagy olyan díszekkel jelenik meg a társaságban, ettől a pillanattól fogva ötven iparosnak se éjjele, se nappala, még evésre-ivásra sincs ideje; a hölgy kiadja a parancsait, és hamarabb engedelmeskednek neki, mint akár mi az uralkodóinknak, mert hiszen az érdeknél nincs hatalmasabb fejedelme a világnak.
   Ez a lázas munkakedv, a meggazdagodásnak ez a szenvedélye az iparosoktól a főurakig minden rendben és rangban ott lobog. Senki nem akar szegényebb lenni annál, aki azelőtt még alantasabb helyzetben volt. Párizsban nem ritkaság az olyan ember, aki ítéletnapig is elélhetne a vagyonából, mégis látástól vakulásig dolgozik, még ha az életét rövidíti is meg vele, csak hogy – mondja – legyen miből megélnie.
   Ugyanez a szellem járja át az egész nemzetet; egyebet sem látni itt, mint munkát és iparkodást. Hol van hát a népnek az az elpuhulása, amelyet emlegetsz?
   Elképzelem, kedves Rédi, hogy egy országban csak azokat a mesterségeket tűrik meg – s ezek is szép számmal vannak –, amelyek föltétlenül szükségesek a földmíveléshez; mindazt, ami csak a gyönyörűséget és képzeletet szolgálja, száműzik; nos, állítom, hogy ez volna a világ legnyomorultabb országa.
   Lehet, a lakosságban talán volna rá elég bátorság, hogy nélkülözzön nagyon sok mindent, amire szüksége van; s az állam végül is úgy elgyöngülne, hogy a leggyarlóbb erő is elégséges lenne meghódítására.
   Mi sem volna egyszerűbb, mint részletekbe bocsátkoznom s kimutatnom neked, hogy egyesek jövedelme jóformán teljesen elapadna, következésképpen elapadna az uralkodóé is. A polgárok közt úgyszólván semmi csereforgalom nem volna többé; megszűnnék a vagyonnak az a forgása, a bevételeknek az a gyarapodása, amely a mesterségek kölcsönös egymás közötti függőségéből származik; mindenki csak a maga földjéből élne, s csak annyit termelne, amennyi éppen megóvná az éhhaláltól. S minthogy ez egy-egy állam jövedelmének olykor a huszadrésze sincs, a lakosság számának hasonló arányban kellene apadnia, tehát huszadára csökkenne. 
   Figyeld csak meg, mennyire rúghatnak a művészet és az ipar jövedelmei. A földtulajdon évente nem hoz többet gazdájának értéke egyhuszadánál; egy festő viszont egy arany ára festékkel olyan képet készít, amelyet ötven aranyért adhat el. S ugyanezt elmondhatjuk az ékszerművesekről, a gyapjú- és selyemfeldolgozókról és még sokféle kézmívesről.
   Mindebből pedig levonhatjuk a következtetést, Rédi: ahhoz, hogy egy uralkodó hatalmas legyen, alattvalóinak élvezetek közepett kell élniük; éppoly buzgón kell gondoskodni számukra az élet fölöslegeiről, mint a mindennapi kenyérről.

   Párizsban, Savval holdjának 14. napján, 1717-ben.
 
Feladó: Behyna Károly
Dátum: 2007. január 1.
Címzett: Montesquieu
Másolatot kap: Üzbég Rédi; Másvilági Tévéhíradó
Re: új év

   A szerkesztőség engem bízott meg, hogy kopizott levelét megválaszoljam.
   Sarkosan fogalmazott állításai némelyikével egyetértünk, némelyikével nem. Ama mondatát mindenesetre, miszerint „én nagyobb egyetértésben vagyok veled, mint te önmagaddal”, továbbítottuk budapesti kollégáinknak, hogy adott esetben alkalmazhassák. A kiművelt majomra tett célzását ugyanakkor a jelenlegi kontextusban nem tudjuk értelmezni! Fölhívjuk továbbá figyelmét: ne tessék közhelyszerű állításokkal hencegni! Hogy a győztesek a vesztesekkel szokták műveltetni a mesterségeket, vagy hogy az uralkodóknak alattvalókra van szükségük, régóta tudja mindenki. Viszont szociológiai pontosságú megfigyelését, miszerint a tudománnyal és művészettel foglalkozóknak is „kell valaminő másfajta mesterséget gyakorolniuk, hacsak nem akarnak szégyenletes szegénységbe zülleni”, teljes mértékben osztjuk. Párizsra tett megjegyzései belterjesek: vajon értelmezhetőek egyéb városokra is? Ama megállapítását, hogy ugyanis „az érdeknél nincs hatalmasabb fejedelme a világnak”, igaznak tartjuk, ám hírértékűnek kevésbé. Tetszetős gondolat az is, hogy – az ön vélekedése szerint – „lehet, a lakosságban talán volna rá elég bátorság, hogy nélkülözzön nagyon sok mindent, amire szüksége van; s az állam végül is úgy elgyöngülne, hogy a leggyarlóbb erő is elégséges lenne meghódítására”, de mi ilyenféle spekulációkkal nem azonosulhatunk, ennek folyományaként ezeket közzétételére sem vállalkozunk. Szívesen vennénk továbbá, ha részletesen kimutatná, milyen mikro- és makrogazdasági számításokra alapozza azt az állítását, hogy amennyiben „egyesek jövedelme jóformán teljesen elapadna, következésképpen elapadna az uralkodóé is”. Örvendenénk, ha bővebben kifejtené a népességfogyással kapcsolatos nézeteit is. Végső következtetésével azonban teljes mértékben egyetértünk: „ahhoz, hogy egy uralkodó hatalmas legyen, alattvalóinak élvezetek közepett kell élniük; éppoly buzgón kell gondoskodni számukra az élet fölöslegeiről, mint a mindennapi kenyérről.”
   És mivel – bár jelenlegi lakhelyünkön állni látszék az idő –, küldeményét jól érzékelhetően néhány évszázad késéssel kaptuk kézhez, javasoljuk, néhány ténybeli tévedését korrigálja, cikkét pedig a föntebbi észrevételek hasznosításával dolgozza át, hogy megfontolhassuk, gondolatait milyen formában hozhatnánk nyilvánosságra műsorunkban.