III./18. Arcképcsarnokokról és mifántermésekről

Ti már túl vagytok rajta?

Nekem, kedveseim, sikerült megnyitnom az mtv.hu (vagy a hirado.hu) honlapon, az Archívum oldalon az Arcképcsarnokot! Nyilvános, ingyenes, néhány napja, hogy úgy mondjam, szabadon kutatható. Afféle lexikon egykori és mostani tévésekről, már akit érdekelnek az ilyen dolgok.

De, kollégák! Kit ne érdekelnének?

Valaha, ugye, a fénykorban, a tévének három-négyezer munkatársa volt. Cserélődtek persze, összességében tehát ennél jóval többen megfordultak a Szabadság téren… Kerekítsük föl a számot! Ötven esztendő leforgása alatt lehettünk vagy tízezren – ma meg vannak ezernyolcszázan (cserélődnek persze ők is, hehe) –, vegyük e számhoz a külsősöket, színészeket, egyéb csepűrágókat, meg akik megszólaltak a műsorokban, vagy esetleg meg se, csak vatta voltak, de adott esetben vattának lenni is nagy tettnek számított (számít). Tehát, ha ezt a holdudvart is beleszámítjuk, mármint az újabb ezreket, fél évszázad alatt az is netán tízezreket jelent, na meg ráadásként ne feledkezzünk meg a hozzátartozókról sem („Láttátok tegnap este a mamit a tévében?”); tulajdonképpen valamilyen szempontból minden magyar család érintett az ügyben, helyesebben a tévé valamilyen formában mindenkinek rokona, ismerőse, utódja, boldog őse. Na, Adybandi, erre varrj gombot.

Mert, kérdem én tisztelettel, kinek nincsen köze e honban a Magyar Televízióhoz?

Hát jó, akadhat persze, például, aki a kereskedelmi televíziók létrejötte után született. Dédunokám, ükunokám… Képzeljétek, hallottam egy gyerekről, aki távirányítóval a kezében született, viszont sose kapcsolt máshová, csak kizárólag kertévére! A tini nindzsateknőcökön cseperedett föl, a Marsupilamit az anyatejjel szívta magába, most a Pokemonnál tart, az illető jelenleg iskolás, írni-olvasni pontosan annyira tud, amennyire a kertévék megtanították rá, torzított reklámhangon beszél, illetve ordít, mert a hangerőt följebb tolta, na, neki például semmi köze a Magyar Televízióhoz, azt se tudja, mi fán termett.

Nem fán termett, tanúsíthatom.

Visszatérve a Magyar Televízió Arcképcsarnokához, az ember gyermeke úgy bukkan rá, hogy először, ugyebár, rányom a nyitóoldalra, azon megkeresi az MTV Archívum címszót, arra is kattint egyet (Hé! Bal az az egérgomb, hányszor mondjam!), és akkor megjelenik egy fehér alapon halványszürke folt. Ha pediglen azt tüzetesen átböngésszük, találunk benne Bessenyei Ferencet, továbbá – bocsánat, ha tévednék – Zenthe Ferencet és Krencsey Marianne-t A Tenkes kapitányából, Tordy Gézát mintha A kőszívű ember fiaiból, aztán, lehet, még egy Bessenyeit, de az arc nem igazán kivehető. Meg Szirtes Ádámot és Máthé Erzsit, talán Béres Ilonát és Kozák Andrást, de ők sem ismerhetőek föl kizárólagos bizonyossággal, meg még van ott egy nő meg egy férfi, ám őket aztán már végképp nehéz azonosítanom, mert félig-meddig takarásban vannak, no meg áthúzza őket a fölirat, hogy Magyar Televízió Archívum meg még egy kék csík is. Sehol egy Kovalik Károly vagy egy Rockenbauer Pál vagy egy Déri János, de annyi baj legyen.

Erre a montázsra kell ráklikkelni, barátaim. Úgy ám.

Ekkor újabb ablak nyílik ki, nevezetesen az Archívum főoldala! Legfölül a címsor, annak bal oldalán egy régi, elbarnított tévékészülék, nagyon öreg emberek bizonyára azonosítani is tudják, hogy Kékes, Munkácsy vagy Tavasz: de miért is sorolnám magamat közéjük? Mellette – ugyancsak az immár jól ismert elbarnított háttér előtt – fehér kontúros, sötétbarna betűkkel az ARCHÍVUM fölirat, majd szürke alapon fehér betűkkel, hogy „mtv”, tiszta nemecsekernő, mellette meg egy ikon, konkrétan filmes guriga, persze jelképesen.

De minek is beszélek? Tessenek megnézni mindenkinek.

A címsor alatt ugyanis a bal oldali – semmi politika, gyerekek! – hasáb tetején, amúgy homlokzatszerűen, végig nagybetűvel egyetlen szó, négy szótag, tizenhárom betű, hogy ARCKÉPCSARNOK. Mint a Folies Bergere, az is éppen tizenhárom betű, valaha Möszijő Gyarmathy jóvoltából minden műsor címének tizenhárom betűből kellett állnia… Jártam én egyáltalán Párizsban?

Hát erről a rovatról vagy micsodáról lenne szó.

Persze innét is tovább lehet menni, mert kigyün az arcképcsarnok főoldala, a tetején egy címsor karcsúságú fotó a néhai Freiheitsplatzról, meg lehet saccolni, mikor készült. Azt, ugyebár, tudjuk, hogy a millennium évében még az Új épület állt itt, ahogyan azt is, hogy 1897-ben meg sitty-sutty lebontották. Tudjuk továbbá azt is, hogy a teret – köszönhetően nevezett Pálóczy Antal úrnak, aki tervezte volt – 1898-tól, évek munkájával alakították ki, majd végül 1902-ben parkosították be. Meg tudjuk azt is, hogy az Áru- és Értéktőzsde épülete, közkeletű nevén a tőzsdepalota (mondtam is minap Alpár Ignácnak, hogy nekem ma is tetszik) 1905-ös születésű, apropó, két éve volt százéves, de csitt. Ha akarjátok, mutatok képet arról, hogyan épült, akit érdekel, szóljon (ha nem szól senki, nem bántódom meg), ezen a honlapos képen viszont már áll, nincs vita. Megjegyzem, a tőzsdepalotában valaha számos üzlet is helyet kapott, nem lehet elégszer elmondani, volt továbbá posta, valamint – nem utolsósorban – az Upor kávéház… Szemben a mi épületünkkel az Osztrák-Magyar (mások szerint Magyar-Osztrák) Bank palotája, szintén Alpár, szintén késő eklektika, csak egy esztendővel idősebb. Mondhatnám báty. Kisebb: gyorsabban elkészült. Ja, és látszik még a jelenlegi tévészékháztól jobbra az Adria Magyar Tengerhajózási Társaság székháza, egyesek ifjúságában – csak semmi személyeskedés – ott húzta meg magát az Express Utazási Iroda, mára viszont, ahogy elnézem, abból lett kávéház (nem Upor), többek között.

Hja, ma is van üzlet, ma is van kávéház.

Na már most érdekessége a képnek, hogy a Budapesti üdvözlet (Helikon, 1983, megvan a másvilági könyvtárban) közöl egy korabeli levelezőlapot, rajta ugyanez a téma, majdnem ugyanebből a szögből, tehát délről fényképezve, még a villamos is változatlan rajta, csak időközben megnőttek a fák! Tehát a két kép elkészülte között néhány esztendőnek el kellett telnie. Vagyis, ha a tévés honlapon közzétett kép a parkosítás kezdetén, de már a tőzsdepalota létezésekor született, akkor annak valamikor 1905 és 1910 között kellett keletkeznie. (Ja, a villamos dolgában meg, hogy ne ismételjem magamat, ajánlom figyelmetekbe a Lájv I. évfolyamának 40. részét – 2005. június 20. –, abban a szerző tesz bizonyos pályavezetési utalásokat, gondolom, igény szerint további részletekkel is szívesen szolgál, de az ő nevében én nem ajánlkozhatom.)

Ellenben megint kanyarodjunk vissza az arcképcsarnokhoz.

A körítés a szokásos, vissza a főoldalra, stáb, meg e-mail cím, továbbá egy mtv logó szürke alapon égkék betűkből a jól ismert Értéket közvetít szlogennel, valamint egy megjegyzés, miszerint „az ARCKÉPCSARNOK főhajtás azok előtt, akik az elmúlt 50 évben tehetségükkel, szorgalmukkal jelentősen hozzájárultak a hazai közszolgálati televíziózás ügyéhez. Tudjuk, sokan hiányoznak még, de folyamatosan gondozzuk a Magyar Televízió lexikonát. Ehhez kérjük mindenkinek a segítségét. Bővítsük együtt az Arcképcsarnokot!”, és három az aláíró (egy lány, két fiú), úgymint Babiczky László, Dunavölgyi Péter és Józsa Anikó – Szervusz, Laci! Szervusz, Péter! Csókolom, Anikó! –, így, ábécésorrendben, hát, tessék. És hab a tortán egy black&white monoszkóp anno 1955-57, a kísérleti adások doyenje, a Magyar nagybetűvel, a televízió kicsivel. Milyen édes.

Ó, a drága Takács Mari!

Ha név szerint keresünk, és az ábécé valamely betűjéhez – egyelőre – nem társul név, akkor Marikánk képe jelenik meg. Ondolált hajjal, virágmintás blúzban, mellényben, nyakában lánccal, azon medállal látható egy CSEND föliratú tábla előtt. Jobb keze mutatóujját ajka elé emeli, s kellő áhítatra int.

És akkor a lényeg.

Hogy ugyanis lehet keresni név szerint és szakma szerint. Most, így január közepén, néhány nappal nyitás után, kétszázhúsz tévés életrajzát bogarászhatjuk, egyelőre. Nézzétek meg magatokat! Van, aki közületek már benne van, van, aki még nincs, de semmi sértődés, ez nem verseny. Akiét sikerült már összeszedni, megírni, ellenőrizni, annak az adataival elindították, mert mielőbb el akarták indítani! És ez így helyes. A többieké meg készül. Készülget. Lassan készül: van, akiének alaposan utána kell járni, van, aki a magáét se írja meg sokadszorra meghosszabbított határidőre sem. Ilyen küzdelmes ez a lexikonszócikk-gyártás.

„Oh lassan szállj és hosszan énekelj / Haldokló hattyúm, szép emlékezet!…”