III./26. Truvájról, nonpluszultráról és csimborasszóról

   Kedves Pedagógus Nézőnk!

   Köszönjük a másvilág iránti megtisztelő bizalmát, amellyel ideje szűkében éppen hozzánk fordult, hogy bevezessük önt egy korszerű tartalom-menedzsment e-tanulás keretrendszer és digitális tananyag adatbázis rejtelmeibe, amely, ez napnál világosabb – már azt sem értjük, mit nem ért ezen – az IKT kompetenciák fejlesztésének támogatására szolgál, és amely kérdéskörrel ön pedagógus létére (már megbocsásson, szégyennek meg végképp ne tekintse, de levelét elolvasva ön is a „nem tudja, de tanítja” kategóriába tartozhat) hadilábon áll.
   Kérésének igyekszünk eleget tenni, de meg kell említenünk, mi magunk sem vagyunk, teljes tökéletességünkben járatosak e korszerű dolgokban, pedig már Arthur Rimbaud francia lírikus megmondta a 19. században, hogy „teljességgel korszerűnek kell lenni”. Fogadja hát szeretettel válaszlevelünket, amely fogant a vak vezet világtalant eszme jegyében.
   Gyürkőzzünk hát neki közösen az interaktív multimédiás tevékenységnek!
   Korábban kb. ez lehetett az, amikor eldöntöttük, írunk, olvasunk, rádiót hallgatunk, családi képeket, esetleg tévét nézünk… Ma viszont? Üljünk már oda a gép elé, az istenfáját neki, és végre irány az internet! Csak amúgy onlájn.
   Mert immár, nyilván, ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy megismerkedjünk a rendszer architektúrájával komponensestül, modulostul, semmiség az egész.
   Van először is a tananyagtartalom-kezelő rendszer, amely három összetevőből, úgymint objektumtárból, publikációs modulból és munkafolyamat-modulból áll. Verstehen? Van továbbá felhasználó-kezelő modul, keresőmodul, továbbá léteznek felhasználói felületek, úgymint a webes felület, a tananyagkészítő meg az egyebek.
   Ne mondja, hogy elvesztette a fonalat.
   Mert álljunk meg egy szóra! Kihez is van szerencsénk? Ön példának okáért egy középkorú, a szakmájában több évtizedes tapasztalattal rendelkező, iskolában és otthon gyermekeket eredményesen nevelő asszony? Rugaszkodjék hát még egyszer a dolognak, a gyerek is megérti! Ja, hogy maga azt mondja, a gyerek tényleg megérti, de maga? Maga miért nem képes a savanyú ábrázatával örvendezni annak, hogy az egyes objektumokat nem folyamatos szerverkapcsolaton keresztül érheti el, hanem csakis kötegelve, összetett import/export eljárásokon keresztül?
   Bolondos ember magácska, asszonyom, már megbocsásson, ha magának már avval se lehet egy kis örömöt szerezni, ha egy publikációs folyamat avval kedveskedik, hogy előre elkészíti a HTML oldalakat! Vagy hogy az objektumtárba új tartalmat írhat be, miáltal a tananyagkészítő almodul öntevékenyen módosítja a létező tartalmat. Nem érzi, hogy mindez maga nélkül nem jöhetne létre, mint kertévéseknek szponzor nélkül a műsor?
   Arról nem is beszélve, hogy a tananyagkészítő eszköz, ahelyett, hogy fejét vesztve menekülőre fogná, inkább higgadtan a munkafolyamat modulhoz fordul, amely a publikációs modul segítségével a tananyagkészítő számára létrehozza a szükséges tartalmat, és akkor jöhet maga, kiskezicsókolom, és a folyamat eredményét, úgy, ahogyan az van, szőröstül-bőröstül visszaküldheti a munkafolyamat-modulnak! És, kérem, most kapaszkodjék meg! Nem ám akárhogy! Hanem szintén egy, egyes-egyedül egyetlenegy csomagban! Ez itt a truváj, a dolgok nonpluszultrája és csimborasszója! És akkor, mindezt követően, az már csak hab a tortán, hogy a publikációs modul segítségével frissítheti az objektumtár tartalmát és máris kész az egész, amit magácskának avval a furfangos kicsi agyával kifundálni tetszett.
   Valljuk be, persze, hogy nem ennyire rózsaszínű a helyzet, ahogyan mi itt egymás ölébe ülünk a vidámságtól, illetve ülnénk, ha nem lenne közöttünk ekkora a virtuális távolság. Van negatív következménye is annak, valljuk be, hogy az architektúra olyan, amilyen. Vagyis esetünkben éppen ilyen, konkrétan.
   Világos. Most maga is biztosan arra gondol, ami e ponton mindenkinek nyilvánvalóan az eszébe jut: hogy ugyanis ilyen körülmények között esetleg késleltetés léphet föl a tananyag egy részének elkészülte és megjelenése között. És önnek igaza is van, mégis meg kell nyugtatnunk önmagunkat, mindez komoly problémát nem jelenthet. Illetve… problémát jelenthet, de nem komolyat, mert – és nyugodjunk már meg végre, de aztán tényleg semmi hiszti – általában egyszerre nagyon nagy mennyiségű tananyag szokott keletkezni, ennek feldolgozására pedig sokkal, de sokkal alkalmasabb a kötegelt architektúra. Érti már a csíziót?
   Nem akarnánk beleszólni az ügyeibe, de véleményünk szerint maga esetenként nagyon pesszimisztikusan áll a dolgokhoz. Mi viszont érzünk magunkban annyi erőt, hogy ne mondjunk le könnyedén a rokonszenvéről.
   Itt vannak például rögvest a felhasználó területek, ezek kifejezetten önnek szólnak, hogy együk azt az érzékeny lelkit. Ne tettesse már ennyire maflának magát, az egész hóbelebanc éppen arra jó, hogy magácska letöltsön magamagának egy „csomagnyi” objektumot, mit nem lehet már ezen fölfogni, aztán azt szerkesztgethesse kedvére, majd visszatölthesse a rendszerbe. Hát nem csodálatos? Sok van mi csodálatos, de az embernél… Két lépés az egész, egy a szerkesztés, egy a webes publikálás, készülnek a HTML oldalak és a fájlok, ihajla.
   Éppenséggel most, ebben az örömteli és szerencsés pillanatban kezdene nyugtalankodni, hogy vajon ez utóbbi, mármint a webes publikálás érinti-e a központi indexállományt és esetleg magukat a tallózófákat is?
   Most mit kötözködik, hogy egyáltalán mi a rosseb az a tallózófa? Slussz, Hacsek, mars ki! Illetve pardon. Türelem.
   Mert e rövid bevezető után, drága asszonyom, akár bele is vághatunk a tananyagok fölépítésének tanulmányozásába. Kezdjük is haladéktalanul egy egyszerűvel, hiszen rendszerünk mérhetetlen előnye, hogy fizikai tárolási formátumtól függetlenül képes kezelni az objektumokat! Na, ehhez mit tetszik szólni? Különösen jó ez a megoldás azért, mert egy objektumhoz köztudomásúlag több fájl is tartozhat, és – most tessék aztán csapkodni derültségében önnön térdét! –, amit eddig elmondtunk, az semmi ahhoz képest, hogy a rendszer egy képnek a weben megjeleníthető formátuma mellett képes eltárolni egy nagyfelbontású forrás-változatát is! Föl van ennek a jelentősége magácskánál fogva?
   A keretrendszer ugyanis elsősorban speciális objektumokból épül föl, de ezt, magunk között szólva, el is várjuk tőle. Az pedig szinte a legmagátólértetődőbb, hogy minden objektum minden információját maguk azok az édes kis metaadatok tárolják! Ha pedig már metaadat, akkor, ugye, ezen metastruktúrák belső szerkezetét sémáknak kell leírniuk, a séma meg séma, azt tessék megnézni a táblázatban, a táblázatban világosan benne van minden konvenció, információ és multidiszciplinaritás, erre most tényleg időrablás lenne részletesen kitérni.
   A lényeg, hogy a végeredmény az elektronikus tananyag, amely számos vonatkozásban eltér a hagyományos, tehát elavult, papír alapú taneszközöktől, példának okáért csak a világtalant vezető vak nem látja, illetve látja, hogy ezerszer bonyolultabb az egész modern katyvasz, és ember legyen a talpán az a középkorú, nőnemű pedagógus és családanya, aki megérti, vagy legalább egy parányi részecskét is fölfog belőle.
   Például, azt, hogy – miként az anonimitásba burkolózó szerzők meg is jegyzik – „a digitális tananyag elemeinek szövege szerkezetében, mondatszerkesztésében eltér az írott, papíron megjelenő szövegek nyelvezetétől”. Na ezt kapja ki, kis nagysád, mi már azt se tudjuk, mire gondolnak evvel a butasággal, mindenesetre az odavetett félmondatukkal jól az orrára koppintanak szegény Kazinczy Ferinek. Mit erőlködött a mi Ferkónk kétszáz éve avval az egész nyelvújítással! Csak írta, írta azt a rengeteg levelét a széphalmi gyertyafényben, de felőlünk forogjon szegény a sírjában, ha ahhoz van kedve, amúgy digitálisan.
   Tehát akkor a tananyagelemekre most, engedelmével. részletesen ki se térnénk. Se a tananyagegységekre. Viszont, összefoglalólag, elmondhatjuk, véleményünk szerint mire jó ez az egész gezemice.
   Hát arra, hogy az ember ugyebár – mindennapjai megkönnyítésére – kitalálta magának a számítógépet (és akkor most próbáljunk választ találni arra a nem könnyű kérdésre, ki fontosabb minékünk: Kazinczy Ferenc vagy Neumann János), aztán elkezdett a fejére nőni az egész. Miközben az iskola falai között marad a jól bevált frontális oktatás, esetleg, jobb esetben, a differenciált osztálymunka, és ahelyett, hogy dumálnánk egyet a kölykeinkkel, inkább webes kliensekkel, hierarchia- meg metaadat- meg fogalomgráf-szerkesztéssel babrálunk bús magányban aszalódva a számítógép előtt.
   És továbbra sincs sehol se a sokat szajkózott tehetséggondozás, se az ugyancsak lobogónkra tűzött felzárkóztatás, tisztelt-tesztelt pedagógus nézőnk.

   Üdvözlettel