III./27. Tanácsok köztársaságoknak, avagy 88 évről

Tisztelt Szerkesztőség!

A helyzet az, uraim, be kell látnom, bizonyos nézőpontból – amellyel, talán méltányolható, ha jómagam nem azonosulok – érthető, hogy egyes, nyolcvannyolc évvel korábbi, bárhogy is vesszük, mégiscsak történelemkönyvekbe illő eseményeket mostanság hallgatás övezi, illetve ha esik is szó róluk, hát a korábbitól eltérő megközelítésből, amely jelenlegi viszont elemeiben emlékeztet egy még korábbira, vagyis a dolgok utólagos megítélésével kapcsolatosan az a tiszteletteljes kérdésem, hogy középút nincs-e.

Tisztelettel
 
Kedves Hívünk! Tisztelt Kun Úr!

Megtisztelő érdeklődését köszönve tájékoztatjuk, hogy bár a Másvilági Tévéhíradó se emlékezett meg az említett historikumról, ám utánanéztünk: az odalenti, magyar sajtóban visszatekintő jelleggel önálló publikációt jelentetett meg róla egy hírügynökség, foglalkozott vele egy napilap, egy további hírügynökség pedig beszámolt egy aktuális megemlékezésről, anyagukat – némileg átszerkesztett formában – átvette néhány más orgánum is. Ami pedig a középúttal kapcsolatos kérdését illeti, véleményünk szerint arról önnek többet kell tudnia nálunk.

Üdvözlettel
Tisztelt Másvilági Tévéhíradó!

Szíves válaszukat köszönve egyúttal tisztelettel kérdezem, az önök hírműsorában (MTVH) miért nem szerepelt az a hír, hogy odalenn, Újpesten megemlékeztek a tanácsköztársaságról? Remélem, levelemet veszik nem akadékoskodásnak.

Tisztelettel
 
Kedves Kun Úr!

Nézze, véleményünk szerint az, ha egy párt szervezésében valamely célból nyilvános helyen összegyűlik néhány tucat ember, akár zászlókat is lobogtatva, az a demokrácia része. Ugyanakkor minden megnyilvánulás nem tarthat föltétlenül igényt arra a nyilvánosságra, amely a másvilág teljességét képezi, még akkor sem, ha a rendezvényen esetleg vezető politikusok jelennek is meg. Hát ennyi, ha meg nem bántjuk, annak fönntartásával, hogy esetleg tévedhetünk, de nyilván ön is tapasztalta, hogy a bölcsek kövét még a mi magasságainkban sem osztogatják nyakra-főre.

Üdvözlettel
 
Tisztelt Szerkesztőség!

Elnézésüket kérve az újabb háborgatásért, de telnek-múlnak, ugye, az évek, és lassan száz esztendő távlatából esetleg ideje lenne már tisztázni néhány eddig tisztázatlan kérdést. Hogy például az első világháború, illetve az oroszországi események milyen hatással voltak a kárpát-medencei eseményekre. De őszintén! Vagy mi volt, írd és mondd, az antant szerepe? Meg hát a párizsi békekonferencia! Meg a Clemenceau-jegyzék! Milyen állapotban volt, kérem tisztelettel akkortájt néhai hazánk, Magyarország? Mit jelentett – különösen a ma tükrében – akkoriban az, szóról szóra, hogy „polgári demokratikus, koalíciós hatalom”? Mi akart lenni a sokat emlegetett hadigazdaság meg államosítás? Be kell vallanom, ma is gyakorta megkérdezem magamtól, miért is nem osztottunk földet… Viszont tisztázni kéne, mit akartak valójában a munkástanácsok – ez a kérdés különösen izgalmas a teljes 20. század ismeretében –, aztán meg… Diktatúra? Atrocitások? Terror? És beszélni kéne azokról, akik történelmet írtak vagy nem írtak, tudja a fene. A Károlyi Miska. Aztán a Garbai Sanyi, a Vántus Karcsi, a Szamuely, a Landler, a Lukács, a Szántó, a Pogány, a Rudas, a Vágó… A Cserny Jóska. Én, kérem, időben szóltam, hogy válasszuk szét a pártot és a szakszervezetet!

Tisztelettel
 
Tisztelt Kun Úr!

Indulatait emberileg teljességgel érthetőnek, kérdéseit rendkívül érdekesnek tartjuk, ám kérjük, vegye figyelembe, mi csupán hírműsorok készítésével foglalkozunk, és a válaszok túlnőnek hatáskörünkön. Levelét mindenesetre továbbítottak a Másvilági Televízió menedzsmentjének, hátha látnak esélyt egy megfelelően igényes műsor készítésére.

Üdvözlettel
Tisztelt Szerkesztőség!

Engedjék meg, hogy mostani levelem elején személyes hangot üssek meg. Engem, ugye, hol szerettek, hol gyűlöltek, a pályám meglehetősen sajátosan alakult az elejétől a végéig (meg azután is), hogy mást ne említsek, mint az köztudomású, ide, a másvilágra sem természetes úton kerültem; van, aki sajnált érte, van, aki szerint megérdemelt büntetésemet nyertem el. Jó voltam-e vagy rossz, nem dolgom se magyarázkodni, se mentegetőzni, ítéljenek meg a történészek. De számoljunk! Ahhoz, hogy valaki odalenn személyes tapasztalatai alapján emlékezhessék az eseményekre, annak ma már matuzsálemi korban kell lennie. Persze könnyű nekünk idefönn: mi immáron megvitathatjuk a dolgokat magunk között, bár sok beszédnek sok az alja… A lényeg mégis az: mit gondolnak rólunk odalenn! És, ugyebár, akinek, mondjuk, 1945-től vannak emlékei, mostanság az is hetvenhez közeledik már… Viszont a huszonöt alattiak meg mit tudnak 1990 előttről… Miért nem tiszta hát a kép? Egyszer rémuralom. Másszor dicsőséges százharminchárom nap. Aztán hol így, hol úgy, de inkább úgy. Most hivatkozzam arra a fiatalemberre, a Borsányi Gyurira, akinek, ha emlékezetem nem csal meg – bocsánat, de itt úgy összefolyik az idő –, 1979-ben jelent meg életrajza szerény személyemről, de a könyvet, ha jól értesültem az esetről, a szovjetek nyomására betiltották, mert ürügyként használt arra, hogy a moszkvai koncepciós pörökről beszélhessen? Akkoriban legalábbis ezt csiripelték a madarak. Ó, a huszadik század! Szóval csak azt akarom mondani, hogy aki 1945 és 1990 között járt iskolába, az sokat hallott az 1919-es magyarországi tavaszról és nyárról, most tekintsünk el a szempont milyenségétől, és térjünk oda vissza, miféle cenzúra áldásos működésének köszönhetően nem kaphatja meg a néző a híreket.

Tisztelettel
Tisztelt Kun Úr!

Már megbocsásson, szerkesztőségünkben dolgozik néhány kolléga, aki azért kíváncsi volna az ön magyarázkodásira és mentegetőzéseire, pusztán történelmi aspektusból. Egyébiránt újfent keltődött fölindultságát ismét megértjük, hiszen az ön személyes sorsa köztudottan szorosan összefonódott a történelem említett időszakával. Ám gondoljon bele: hányan, de hányan mondják azt odalenn, különösen manapság, hogy hagyják már ezt az állandó múltozást! Ők a jelenükkel kívánnak pillanatnyilag szembesülni, és főleg előre nézni végre!
…De, kérem tisztelettel! Hát nem a múltjukból fakad nekik az egész jelenük s jövőjük?

Ebben önnek nyilvánvalóan igaza van. Egyébként, innen, a magasból nézve, éppen ez lehet a problémájuk.

Akkor miért nem raknak rendet maguk körül? Maguk ezt értik?

Hja, kérem, ha tudnánk a választ… Illetve… mi már tudjuk, ehhez nem kellett a bölcsek köve, csak ők, egyelőre csak ők nem tudhatják. Majd egyszer okosak lesznek, mint lettünk mi is, de addigra már… Akkor aztán hiába kiáltoznak majd innét lefelé…! Á, Kun úr, hagyjuk, a kesergés nem a mi műfajunk. A mai eszével nyilván ön is sok mindent másként csinált volna.

Na, ja. Hát akkor bocs! És kösz, hogy válaszolgatott, kedves Olvashatatlan Aláírás.

Semmi baj. Azért, ha valami még az eszébe jut… Jólesett eldumálgatni.