III./29. Beszéljünk őszintén a nyusziról!

Kedves Horváth Vera!

Ön, ugyebár, zenei szerkesztő, ha emlékezetem nem csal, ezért szívesen megvitatnám önnel a Nyuszi ül a fűben című és kezdetű dalocska titokzatos szövegét. Nyilván nem szükséges, de a filológiai pontosság kedvéért engedje meg, hogy emlékezetébe idézzem, miről is van szó. „Nyuszi ül a fűben, ülve szundikálva. Nyuszi, talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz? Nyuszi, hopp, nyuszi, hopp, máris egyet elkapott!” Kedves Vera, sokat gondolkoztam a dolgon, miről is szól valójában ez a versike, de egyelőre magammal se jutok dűlőre. Segítene?

1. lehetőség. Az, aminek elsőre látszik.

Látjuk, ugye, magunk előtt a költeményben jelzett alaphelyzetet: a fű közepén, mint egy szőrgombolyag, ott ücsörög nyuszink mozdulatlanul. Odaballagunk hozzá, gyerekek vagyunk-e vagy felnőttek, esetünkben ez teljességgel mellékesnek tűnik, és érdeklődünk a helyes kis állat kedves egészsége felől, persze csupán annak jegyében, miszerint véleményünk szerint a nyuszi immár nem emelkedhet a magasba! Vagy nem lendítheti testét előre, mert az irányt – vízszintes-e, avagy függőleges – a textúra nem tisztázza egyértelműen. Ráadásul a korábbi állítást, miszerint – csak úgy hűbelebalázs módjára – odaballagunk hozzá, sem minősíthetjük teljességgel pontosnak, illetve valamikor persze oda kellett ballagni, de ennek már régebben meg kellett történnie, hiszen annak megállapításához, miszerint a nyuszi nem ugorhat, kétségtelenül időre volt szükségünk! Nem járunk tehát, kedves Vera, talán messze az igazságtól, ha föltételezzük, azért vagyunk a nyuszi dolgában ilyen tájékozatlanok, azaz tájékozottak, mert valaha magunk is a nyuszi közelébe telepedtünk a fűbe, csak erről a tényről mélyen hallgatunk, mint… De vajon miért is kellene egy ülve szundikáló lénynek adott állapota közepette ugrándoznia?

2. lehetőség. A titokzatos idegen.

A költemény harmadik, záró sorában föltűnik egy szereplő, akiről se eddig, se ezután semmiféle kontextusban nem esett szó: kicsoda-micsoda az a bizonyos „egy”, akit-amit a mi nyuszink, hosszas nógatás után, mégiscsak elkap? Márpedig róla nem rendelkezünk semminemű információval. Látszólag! Pedig ha körültekintőbben vizsgáljuk a kérdést, jó néhány fölismerésre juthatunk. Először is, hogy olyan valakiről-valamiről van szó, akiből-amiből több van jelen a közelben. Aztán jogosan vélhetjük azt is, hogy mozgó izéről van szó, ha már ugyanis el kell kapni: persze, hogy vajon magától mozog-e, esetleg szél (szellő) fújja, arra nézvést megbízható támponttal nem szolgál az alapszöveg. Amiként nem tudjuk azt sem, ennek a bizonyos elkapásnak mi lesz a következménye. Jó-e az nekik? Vagy éppen ellenkezőleg? Vagy egyiküknek ilyen, másikuknak amolyan?

3. lehetőség. Ez az egész csak metafora!

Nyuszi valójában nem az, aminek első pillantásra vélhetnénk! Nyuszi maga a nép. Elvan a maga krecnijében, lehet, belső béke szállta meg, azért szundikál ilyen nemtörődöm módon, de lehet, mélyen depressziós, azért alszik állandóan, az is lehet, forr benne az indulat, azt palástolja evvel az apatikus begubózásával. Ki tudja? Lehet, a „nyuszi” a végtelenségig húzná jelen állapotában, de lehet, időnként összeszedi magát, mondjuk, dolgozni megy, elvégre gondoskodnia kell saját önfenntartásáról – hogy van-e családja, arról nem szól a fáma –, intézi hát vegetatív funkcióit, anélkül, hogy tudnánk róla (lehet, mi is el-elszundikálunk), ám aztán bekövetkezik a társadalmi kataklizma, és az elkerülhetetlenül kihat az egyén életére is. Valakik ugyanis ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorból – esetünkben fűből –, és fülsértő hoppogásukkal addig hergelik, amíg nyuszinkban végül elbődül az oroszlán (!), és szottyos nagy indulatában elkap egyet – a hergelők közül? Mások közül? Ilyen esetekben ráadásul félő, hogy az elkapás művelete büntetendő cselekménynek számít: abban pediglen csupán bizakodhatunk, hogy hősünk nem életellenesen tevékenykedett, bár eddig nem látszott vadállatnak, leszámítva az elbődülő oroszlánt.

4. lehetőség. Az egész nem is a nyusziról szól, hanem rólunk.

Hohó! Lehet, a nyuszi csak ürügy, és ez az egész beszéd nem más, mint rejtett önvallomás! E történetben saját agresszióinkat éljük ki, egyelőre verbálisan, de ki tudja, mit tartogat még számunkra a sors… Mert, ugye, gondoljunk csak bele: a mi nyuszink, mint az ismeretes, ott szunyókál a fűben a maga teljes ártatlanságában, mi pedig, föltételezvén bár, hogy egészségi állapota nincs rendben, saját elmeszüleményeink indíttatására, akarata ellenére olyan tevékenységre késztetjük, amelyet ő esetleg meg se akar tenni. Miért ragaszkodunk hozzá, hogy egy nyuszinak állandóan ugrándoznia kell, még ha ő nem is akar?

5. lehetőség. Nyuszi mint társadalmi probléma.

Bennünket, társadalmilag elkötelezett külső szemlélőket joggal háborít föl a passzív rezisztenciába vonuló élőlény látványa. Ha legalább nem szemünk láttára szundikálna, ha rejtőzne legalább el, istenuccse nem bosszantana bennünket annyira! De látván, hogy mit sem törődik a körötte zajló eseményekkel – amelyekről persze nem szól a dal, de mi azért, hohó, tudjuk, mi folyik itt! –, már-már cinikusan ingerlő viselkedésével kihívja maga ellen a sorsot!

6. lehetőség. Bizonyság arra, hogy nyuszi retrográd személyiség.

Ne kerteljünk, mondjuk ki tisztán és világosan: a mi nyuszink – rossz nyuszi.

7. lehetőség. A rejtély nyitja maga a rejtély!

Ennyi töprengés után azonban fájó szívvel kell most megállapítanom, hogy megmásíthatatlanul végső konklúzióra mégsem jutottam. Azt hiszem, a megoldás valahol egészen másutt rejtőzik, mint ahol keresem.

Segítségét előre is köszöni
 

---

Kedves Levélíró!

Ne búslakodjék: már az is valami, hogy egyáltalán gondolkodott. Töprengései egyébként meglehetősen tanulságosak voltak számunkra, mert – utólagos engedelmével – kollégáimnak is megmutattam dolgozatát. Szolgálhatok egyébként némi adalékkal további elemzéseihez, hiszen ön környezetéből kiragadva vizsgálja a szöveget, nem pedig összefüggéseiben. Gyerekjátékról van ugyanis szó, tudja, leginkább óvodáskorúaknak: körbe kell állni, egyikük a kör közepére guggol, a dal végén pedig fölugrik, és „elkap” egy gyereket, hogy aztán a kiválasztott guggolhasson a kör közepére, és lehessen játszani tovább, akár napestig. Lássa maga előtt a jelenetet, és – véleményem szerint – választ kap az önt foglalkoztató kérdések többségére. Látni fogja azt is, hogy nem kell rögtön rémeket látni… Nyuszi pediglen jó nyuszi, semmi kétség! Vannak dolgok, kedves levélíró, amelyeket, rossz szokásainkat levetkőzve, nem érdemes túlspilázni.

Üdvözli