III./36. Látva elszánt hadonászást lenézve felhőkről

Igen tisztelt Szerkesztő Urak!

Lepislantok a Szabadság térre néha. Csak a térre, ugyan már, mire nem gondolnak, be a házba, oda sohasem kukkantanék, szavamra… És mit találok? Magukban beszélő, magukban hadonászó embereket! Ballagok meg-megállva idefönn ebben a májuskánikulai melegben felhőfolyosókon, ingem kigombolom; engem nem zavar, ha kivillan az atlétatrikóm. Mi zajlik odalenn? Már bocsánat a háborgatásért, kis pont vagyok én ehhez, de kérdezem tisztelettel a tisztelt szerkesztő uraktól: új divat hódít? Maradok őszinte nagyrabecsüléssel
Kedves Géza bácsi!

Géza bácsi, tekintettel idős korára, valóban nem értheti, mi folyik amott. Nem hóbort ez, kedves jó Géza bácsi, hanem valódi, emberi indulat! Elfojtatlan érzelemkitörés, ahogyan a szakirodalom nevezi, bár nem akarnék semmiféle fontoskodó szerepben hivalkodni. A helyzet az, tetszik tudni, hogy a világban mostanában sok düh forr, de szűkítsük le vizsgálódásunk tárgyát édes hazánkra, Magyarországra, ahol ezek a mérgek még inkább forrnak, viszont, ugyebár, kötelességemnek tartom ezt is megemlíteni, a társadalmi elégedetlenségek közös levezetésének különböző formái – többek véleményével ellentétben – sokak szerint nem túl szerencsések, ezért egymagukban adnak hangot kritikai nézeteiknek.
 
Tisztelt Varga Jóska Úr!

Ezt én értem. Értem az izzasztó meleg dacára is, mert, kérem, miért is ne érteném. Ez nekem, Jóska úr, teljességgel világos. De ha egymagukban kritizálnak, akkor miért éppen az utcán? Miért nem zárkóznak be például a fürdőszobáikba, és amíg folyik a víz a kádba, miért nem akkor kiabálják bele a vízpárába a bánatukat? Voltam én is fiatal, voltam öreg is, mielőtt átköltöztem a másvilágra, kijutott nekem odalenn egy kicsi az ilyen rendszerből, egy kicsi az olyan rendszerből, megtanultam, hogy minden véleménynyilvánítás legbiztosabb helyszíne a fürdőszoba, vízcsobogás közben. Vagyis ha még csak ezt az apróságot tetszene elmagyarázni nekem a tisztelt szerkesztő úrnak, ha meg nem sértem, mert a többi már világos, nagyon.
 
Igen kedves Géza bácsi!

Kérdhetném, hogy hát mit nem tetszik a Géza bácsinak ezen nem érteni, meg hogy mit tetszik folyton akadékoskodni, de nem kérdem, mert teljes szívemből értem, hogy Géza bácsinak a maga hosszú-hosszú élettapasztalatával ezt a jelenséget valóban nehéz tisztán látnia. Hát azért, adhatom meg Géza bácsinak a kérdésére az egyértelmű és világos választ, igen kedves Géza bácsi, mert ma már, és ez talán éppen az én számból hangzik különösen, változnak az idők! Mennyi cifra káromkodást, eburafakózást, rézfánfütyülőjézést, könnyű anyázást hallani mindenfelé! Testnyílások félre nem érthető említését, nemi cselekedetre buzdítást, hogy egyebet meg ne jegyezzen, ha nyitott füllel jár-kél, aki kíváncsi… Immáron nem csupán otthon szabad nyíltan beszélni, négy fal között! Ahogy valaha a költő kérte: ma már minden kimondható! És az emberek örömmel élnek a lehetőséggel, tetszik-e már haladni a korral végre minden Géza bácsinak!
 
Kedves Géza bácsi, kedves Jóska!

Már elnézést, hogy belebeszélek a dolgaitokba, csak értesültem az eszmecserétekről. Errefelé, nyilván föltűnt nektek is, az emberhez eljut minden, ami rá tartozik – és az is, ami nem –, vagyis hozzáfűznék néhány adalékot a dologhoz, amelyről esetleg, idő hiányában, ti nem értesültetek. Én ugyanis adott mértékig még szemtanúja voltam a kilencszáznyolcvanas évek legvégének, amikor az emberekre váratlanul rátört az, amit bizonyos megközelítésből egyszerűen csak szabadságként szokás emlegetni, és akkor megfigyeltem, hogy mindenkiben van igény valamiféle Hyde Parkra, és eme igényét az ember előbb-utóbb ki is szokta elégíteni. Nyelvészeti hajlamúaknak különösen fület, netán szemet gyönyörködtető a nemi élettel kapcsolatos, tömör, ám népszerű szakkifejezések és a politikai szakzsargon szoros összefonódása. Elképzelhető hát, hogy egyfajta polszex kifejezésmód lehet a hadonászás. Hát csak ennyi.
 
Kedves Márta!

Köszönve a kiegészítést, szíves engedelmeddel, örömmel nyugtázom, hogy ugyanazt állítjuk, csak én speciel ezt a hájdparkozást mellőztem, miként a házasélet részleteinek taglalását is, mert arra gondoltam, mindkettő sikamlós terep, meg mert nem akartam belemenni az angolszász típusú demokráciák bírálatába. Bár most, ha jobban belegondolok, hirtelen elbizonytalanodtam, merre is van valójában az említett park… Összetéveszteném a Centrallal? Vagy esetleg a Yellowstone-nal?
 
Dear Joe,

utolsó leveledben mintha némi földrajzi zavart véltem volna tapasztalni, ennek következtében tévedéseidet kötelességemnek érzem helyreigazítani. Nos, a londoni Hyde-tól eltérően az említett Central Park New York városában található, az Egyesült Államokban, persze amennyiben te a Centrálra gondolsz, az viszont kávéház Budapesten. Az említett Yellowstone pediglen ugyancsak az USA területén található, főként Wyomingban, de átnyúlik Montanába és Idahóba is, erre jómagam vagyok a tanú, mert arrafelé szoktam a turisták elemózsiás kosarait dézsmálgatni. Már ha emlékezik még rám valaki eme modern időkben, brumm! Hadonászni meg az szokott, aki nagyon éhes, erről nincs mit vitatkozni, vagyis a Szabadság tériek nyilván a Hold utcai csarnokba igyekeznek kajáért.
 
Kedves Márta! Kedves Jóska!

Mindent értek, a teremburáját. Köszönöm.
 
Kedves témázók!

Föltűnt nekem is a Géza bácsi által említett jelenség. Most jövök a csarnokból, ahol turisták bőviben, dézsma viszont semmi, és egyáltalán nem akarnék bármiféle történelmi elemzésbe belemenni, az ember már azt se tudja, úgy volt-e, amit személyesen átélt, vagy teljességgel másképp. Itt állok messzemenőkig elbizonytalanodva, hogy az én múltam-e egyáltalán, amit eddig annak képzeltem, vagy mások írják utólag nekem, de ez végtére is immáron részletkérdés. Akkor végeredményben a motyogva hadonászók tulajdonképpen olyanok, mint a mi időnkben a partizánok voltak?
 
Kedves Gyuri!

Fején találtad a szöget! Éppen erről van szó. Modern partizánok. Gerillamarketingesek. Akik meghallották az idők szavát. Ez tulajdonképpen olyasmi, mint amikor az indiánok valaha harci díszeket festettek az arcukra, csak a mindenre elszánt sápadtarcúak újabban támadó jellegű táncmozdulatokat vegyítenek haladásuk imitációjába. Tisztában vagyok avval, hogy a gézabácsiknak nehéz, mi több, szinte lehetetlen az ilyesmivel azonosulniuk, de mit tehetünk, ha egyszer errefelé tart a világ.
 
Kedves Mindenki!

Már rég elvesztettem a fonalat, a nemjóját neki. Ha itten kajabálás, rikoltozás, üvöltözés lenne, az ember a saját szavát se hallaná meg benne! Én mindösszesen telítődtem a sok politikával, és gondoltam, kérdezek valami emberit. Hát mi lett belőle? Vitatkozni tetszenek a szerkesztő urak és hölgy! Meg vágni egymás szavába bele. Mi dolog ez?
 
Kedves Géza bácsi!

Ó, a dolog annyira, de annyira egyszerű! Ne tessék a Géza bácsinak semmi rémképtől gyötretnie. Amióta a Géza bácsi leragadt a faxnál, föltalálták ugyanis a mobiltelefont. Ahhoz meg a headsetet. Már nem kell az embernek kicsi kezével a füléhez tartani a kagylót, tetszik tudni a Géza bácsinak. Csak fülbe dugni egy kis bigyót, a mikrofon meg avval egyetemben ott terem szájközelben. Akinek meg szabadon marad balja, jobbja, hadonászhat bátran. Tessék nyugodtan mosolyogni a Géza bácsinak. Öleli