III./48. Képzelt riport egy magyari aszályfesztiválról
– Gyurikám! Kéne egy olyan prágeres mezőgazdasági körkép az új kenyér ünnepére! Nem akarnálak háborgatni, tudom, hogy hétfőre esik az idén augusztus huszadika, munkaszüneti nap, három napos ünnep, de… Lehetne róla szó?(Csönd.)
– Mezőgazdasági körkép! Lehetne bővebben is, nem csupán a kenyér. Kapnátok rá két napot a Vecsei Marival! Leutazhatnátok a Földre! Na, hol a megszokott lelkesedés? Hát jó. Még várhatok.
(Folytatásos csönd.)
– Gyuri! Práger Gyuri! Hallod, amit kérdezek? Hé, hová tűntél, ember? Csak… csak nem? Csak nem rohantál máris el?
(Ta-ta-ta-ta-tatata-tattata…)
– Jó estét, kedves nézők! Práger György jelentkezik a Kárpát-medencéből. Forró, aszályos volt a július errefelé, augusztusban is hol esett, hol nem, meglátszik a földeken, korábban persze már a június is kitett magáért, hogy a tavasszal lepergett napokat most ne is említsem. De térjünk a tárgyra, hiszen mindannyiunkat az idei termés érdekel. Először is: mit mond a piaci zöldséges?
– Szerkesztő úr! Az eper- meg a málnaszezon olyan gyorsan lefutott, hogy a pult mögött szinte észre se vettük. Alig volt cseresznye, meggy se sok. Aztán, ugye, a dinnye… Egyrészt ma már csak csíkost lehet kapni, pedig a vevők keresik a megszokott zöldet, másrészt meg Lőrinc, ha jól számolok, már július végén belepisilt. Mondják a népek, mert mi nem lékelhetünk… Az almáról minek beszélni, ha már a tavasszal lefagyott a virágja… Sárgabarack? A feleségem is csak néhány üveg lekvárt tudott elrakni. Na, és akkor itt az őszibarack. Már hetek óta itt a szőlő. Hát, ugye, két héttel előbbre van minden, vagyis ha kompót kell a télre, remélem, tetszettek igyekezni… És akkor az árakat nem is említettem, aranyos szerkesztő úr, kérem tisztelettel.
– Aha. De mert egy hírforrás nem hírforrás, elmentem egy erdészhez is.
– Nem vagyok a szavak embere, szerkesztő úr. Szóval. Jött, ugye, ez a rendkívüli szárazság és abból eredően az aszály. Az első becsléseim szerint csaknem 15 ezer hektárnyi erdőt kellene telepíteni és felújítani. Vagyis forintban kifejezve ez 10-12 milliárd kárt jelent. Hiába telepítettünk eddig évente 18-19 ezer hektárnyi erdőt! Tetszik érteni a szerkesztő úrnak?
– Tetszett érteni, de nem tetszett. Így hát megkérdeztem egy gabonatermesztő ismerősömet is. Együtt jártunk egyetemre.
– Ne ragozzuk, kérlek. Szárazság, aszály… Mi egyszerűen krízishelyzetbe kerültünk.
– Aztán még barátilag elbeszélgettünk, de avval nem untatnám önöket. Viszont meg kellett kérdeznem egy környezetvédőt is…
– A mi információink szerint az aszály eredményeként a búza terméskiesése egymillió tonna, a kukoricáé 40-50 százalék. A dinnyetermés fele szabályosan megfőtt a földeken! A szőlőt már augusztusban kezdték szüretelni, bár tudunk olyan kertről is, ahol a munka javát elvégezték a darazsak. Így vagy úgy, az aszály miatt mintegy 10 százalékkal kevesebb a termés, mint lenni szokott. A várható közvetlen károk valószínűleg meghaladják a 200 milliárd forintot! És hogy ennek a hatása hogyan gyűrűzik tovább, az még beláthatatlan…
– Tényleg. Hogyan gyűrűzik tovább? Nézzük például a csirkészeket.
– Kérem, annak következtében, ami itt történt, a tojás akár a duplájába, 50 forintba is kerülhet, a baromfihús ára pedig 18-20 százalékkal is emelkedhet! A drágulás egyértelmű okozója pediglen főként az aszály. Mert, kérem, ahogyan a takarmánynövényekből, például kukoricából is kevesebb termett, úgy 20 százalékkal kevesebb tojást termeltek a tojók is. Ráadásul megnőtt a kereslet is a takarmányok iránt. Amerika például a bioetanol gyártásához, India és Kína pedig a bővülő állattenyésztéséhez igényel jóval több kukoricát. Ez meg, tessenek csak utánaszámolni, szintén a takarmány drágulását eredményezi.
– Szóval az aszályt okolja mindezért, de ha jól értettem, azt mondta, főként. Mert van más is?
– Hát, kérem tisztelettel, van. Szabad elmondanom?
– Szabad. Szabad a sajtó, hát szabad.
– Szóval a dolgok másik eredeztetője az, hogy az uniós csatlakozáskor túltermelés volt Európában, és két éven keresztül dömpingáron özönlött be a tojás Magyarországra… Emiatt számos termelő tönkrement, na, kimondtam, ami a szívemet nyomta, így a belföldi termelésből származó kínálat a felére csökkent a csatlakozás előtti szinthez képest.
– Maga ért a növénytermesztéshez is?
– Valamicskét. Summa summárum, a helyzet kritikus. A súlyosságát az mutatja a legjobban, hogy nemrégen még 115-120 euró volt egy tonna kukorica Európában, most meg legalább 200-210. A baromfihús árának pedig 58-60 százalékát a takarmányköltség teszi ki. Tetszik érteni?
– Kell-e csodálkozni, kedves nézők, hogy ennyi sóhajtozás után bementem a minisztériumba is? Jó napot kívánok!
– Práger úr? Jó napot! Emlékszünk önre ifjúságunk esztendeiből… Foglaljon helyet. Hogy szolgál a kedves egészsége? Ó, pardon, megfeledkeztünk a… Tehát a jelenlegi, lenti helyzet érdekli. Nos. Elmondhatjuk, hogy a tervezett 8 millió tonna helyett várhatóan csak 4 millió tonna kukorica terem az idén, azonban, mielőtt még rákérdezne, a kormány még ebben a rendkívül kiélezett helyzetben sem szeretne génmanipulált kukoricát vásárolni, ezt mindenki megnyugtatására közölhetjük ezekben az E-412-es időkben. Bár tudjuk, ez jelentősen behatárolja a lehetőségeinket. Jelenleg ugyanis nem csak Észak- és Dél-Amerikában, hanem több szomszédos országban is jelentős a génmódosított kukorica aránya, és mivel vetőmagtermesztésben Magyarország Franciaország után a második Európában, egy esetleges génmódosított kukorica-importtal elveszítené a 20-25 százalékos piaci előnyét.
– Világos beszéd. És az aszály?
– Nézze, mindenekelőtt szögezzük le, hogy nagy az előrelépés az ágazatban, de ez persze még nem a kánaán. Nagyon sokat kell még dolgozni! Mert, ugye, tavaly az egyéni gazdálkodók 45 százalékkal, a társas gazdálkodások pedig 33 százalékkal növelték az eredményüket. Összességében az ágazat 60-65 milliárdos eredményt ért el. Ez viszont az önfejlesztéshez még kevés, ahhoz legalább 100 milliárdos eredményre lenne szükség, ami, és most válaszolunk mellébeszélés nélkül a kérdésére, az idei fagy és aszály miatt várhatóan majd csak 3-5 éven belül valósulhat meg.
– Ha zárszónak nem is bíztató, de legalább őszinte. Most pedig arra kérem a tisztelt kollégákat, a tévéhíradó végén kapcsoljanak még vissza ide, a Földre. Addig is a viszontlátásra.
(Tadada-tadadadadadam…)
– Kedves nézők, hallották tehát a napi időjárás-jelentést. De mit mond az elmúlt hetek, hónapok szárazságáról a meteorológus?
– Gyurikám, csakis és kizárólag a csapadék tudta volna jelentősen enyhíteni az aszálykárokat. Az meg szinte nem volt.
– Megint a miniszteriális beszélgetőtársaimhoz fordulok.
– Mi már idejekorán láttuk: ha nem esik az eső, a kukoricatermés fele elveszhet. Így hát ki van számolva: a szokásos kétmillió tonna export helyett egymillió tonna importra kényszerül az ország.
– És mit mond erre gabonatermesztő ismerősöm, egyetemi évfolyamtársam?
– Most mit vársz tőlem, Gyuri? Sokkal több termésre egy esetleges júliusi-augusztusi eső után se lehetett volna számítani. Tartós csapadékhiány, rendkívüli forróság, légköri aszály… Ráadásul, nézzetek körül, mindezek a már-már tragédiák az egész térséget sújtják. A legérintettebb persze Jász-Nagykun-Szolnok megye, aztán Pest, aztán Békés és Hajdú-Bihar… Egyébként katasztrófa közeli állapot alakult ki másutt is. Hallottad, hogy a gazdálkodói kör egy része már az állatállománya levágását fontolgatja? Mert ebben a kritikus helyzetben további kényszervágásokkal is számolni kell, ne titkoljuk el.
– Jöjjenek inkább a sporthírek… De ott se a vízilabdázókról: ha lehet kérni, inkább a kajak-kenusokról. És akkor mára búcsúzik a Föld.
(Csönd.)
– Na, visszajöttetek? Úgy látszik, visszajöttek… Most meg miért hallgatsz, Gyuri? Nem gondoltad volna, hogy ez lesz?