III./48. Képzelt riport egy magyari aszályfesztiválról

   – Gyurikám! Kéne egy olyan prágeres mezőgazdasági körkép az új kenyér ünnepére! Nem akarnálak háborgatni, tudom, hogy hétfőre esik az idén augusztus huszadika, munkaszüneti nap, három napos ünnep, de… Lehetne róla szó?

   (Csönd.)

   – Mezőgazdasági körkép! Lehetne bővebben is, nem csupán a kenyér. Kapnátok rá két napot a Vecsei Marival! Leutazhatnátok a Földre! Na, hol a megszokott lelkesedés? Hát jó. Még várhatok.

   (Folytatásos csönd.)

   – Gyuri! Práger Gyuri! Hallod, amit kérdezek? Hé, hová tűntél, ember? Csak… csak nem? Csak nem rohantál máris el?

   (Ta-ta-ta-ta-tatata-tattata…)

   – Jó estét, kedves nézők! Práger György jelentkezik a Kárpát-medencéből. Forró, aszályos volt a július errefelé, augusztusban is hol esett, hol nem, meglátszik a földeken, korábban persze már a június is kitett magáért, hogy a tavasszal lepergett napokat most ne is említsem. De térjünk a tárgyra, hiszen mindannyiunkat az idei termés érdekel. Először is: mit mond a piaci zöldséges?
   – Szerkesztő úr! Az eper- meg a málnaszezon olyan gyorsan lefutott, hogy a pult mögött szinte észre se vettük. Alig volt cseresznye, meggy se sok. Aztán, ugye, a dinnye… Egyrészt ma már csak csíkost lehet kapni, pedig a vevők keresik a megszokott zöldet, másrészt meg Lőrinc, ha jól számolok, már július végén belepisilt. Mondják a népek, mert mi nem lékelhetünk… Az almáról minek beszélni, ha már a tavasszal lefagyott a virágja… Sárgabarack? A feleségem is csak néhány üveg lekvárt tudott elrakni. Na, és akkor itt az őszibarack. Már hetek óta itt a szőlő. Hát, ugye, két héttel előbbre van minden, vagyis ha kompót kell a télre, remélem, tetszettek igyekezni… És akkor az árakat nem is említettem, aranyos szerkesztő úr, kérem tisztelettel.
   – Aha. De mert egy hírforrás nem hírforrás, elmentem egy erdészhez is.
   – Nem vagyok a szavak embere, szerkesztő úr. Szóval. Jött, ugye, ez a rendkívüli szárazság és abból eredően az aszály. Az első becsléseim szerint csaknem 15 ezer hektárnyi erdőt kellene telepíteni és felújítani. Vagyis forintban kifejezve ez 10-12 milliárd kárt jelent. Hiába telepítettünk eddig évente 18-19 ezer hektárnyi erdőt! Tetszik érteni a szerkesztő úrnak?
   – Tetszett érteni, de nem tetszett. Így hát megkérdeztem egy gabonatermesztő ismerősömet is. Együtt jártunk egyetemre.
   – Ne ragozzuk, kérlek. Szárazság, aszály… Mi egyszerűen krízishelyzetbe kerültünk.
   – Aztán még barátilag elbeszélgettünk, de avval nem untatnám önöket. Viszont meg kellett kérdeznem egy környezetvédőt is…
   – A mi információink szerint az aszály eredményeként a búza terméskiesése egymillió tonna, a kukoricáé 40-50 százalék. A dinnyetermés fele szabályosan megfőtt a földeken! A szőlőt már augusztusban kezdték szüretelni, bár tudunk olyan kertről is, ahol a munka javát elvégezték a darazsak. Így vagy úgy, az aszály miatt mintegy 10 százalékkal kevesebb a termés, mint lenni szokott. A várható közvetlen károk valószínűleg meghaladják a 200 milliárd forintot! És hogy ennek a hatása hogyan gyűrűzik tovább, az még beláthatatlan…
   – Tényleg. Hogyan gyűrűzik tovább? Nézzük például a csirkészeket.
   – Kérem, annak következtében, ami itt történt, a tojás akár a duplájába, 50 forintba is kerülhet, a baromfihús ára pedig 18-20 százalékkal is emelkedhet! A drágulás egyértelmű okozója pediglen főként az aszály. Mert, kérem, ahogyan a takarmánynövényekből, például kukoricából is kevesebb termett, úgy 20 százalékkal kevesebb tojást termeltek a tojók is. Ráadásul megnőtt a kereslet is a takarmányok iránt. Amerika például a bioetanol gyártásához, India és Kína pedig a bővülő állattenyésztéséhez igényel jóval több kukoricát. Ez meg, tessenek csak utánaszámolni, szintén a takarmány drágulását eredményezi.
   – Szóval az aszályt okolja mindezért, de ha jól értettem, azt mondta, főként. Mert van más is?
   – Hát, kérem tisztelettel, van. Szabad elmondanom?
   – Szabad. Szabad a sajtó, hát szabad.
   – Szóval a dolgok másik eredeztetője az, hogy az uniós csatlakozáskor túltermelés volt Európában, és két éven keresztül dömpingáron özönlött be a tojás Magyarországra… Emiatt számos termelő tönkrement, na, kimondtam, ami a szívemet nyomta, így a belföldi termelésből származó kínálat a felére csökkent a csatlakozás előtti szinthez képest.
   – Maga ért a növénytermesztéshez is?
   – Valamicskét. Summa summárum, a helyzet kritikus. A súlyosságát az mutatja a legjobban, hogy nemrégen még 115-120 euró volt egy tonna kukorica Európában, most meg legalább 200-210. A baromfihús árának pedig 58-60 százalékát a takarmányköltség teszi ki. Tetszik érteni?
   – Kell-e csodálkozni, kedves nézők, hogy ennyi sóhajtozás után bementem a minisztériumba is? Jó napot kívánok!
   – Práger úr? Jó napot! Emlékszünk önre ifjúságunk esztendeiből… Foglaljon helyet. Hogy szolgál a kedves egészsége? Ó, pardon, megfeledkeztünk a… Tehát a jelenlegi, lenti helyzet érdekli. Nos. Elmondhatjuk, hogy a tervezett 8 millió tonna helyett várhatóan csak 4 millió tonna kukorica terem az idén, azonban, mielőtt még rákérdezne, a kormány még ebben a rendkívül kiélezett helyzetben sem szeretne génmanipulált kukoricát vásárolni, ezt mindenki megnyugtatására közölhetjük ezekben az E-412-es időkben. Bár tudjuk, ez jelentősen behatárolja a lehetőségeinket. Jelenleg ugyanis nem csak Észak- és Dél-Amerikában, hanem több szomszédos országban is jelentős a génmódosított kukorica aránya, és mivel vetőmagtermesztésben Magyarország Franciaország után a második Európában, egy esetleges génmódosított kukorica-importtal elveszítené a 20-25 százalékos piaci előnyét.
   – Világos beszéd. És az aszály?
   – Nézze, mindenekelőtt szögezzük le, hogy nagy az előrelépés az ágazatban, de ez persze még nem a kánaán. Nagyon sokat kell még dolgozni! Mert, ugye, tavaly az egyéni gazdálkodók 45 százalékkal, a társas gazdálkodások pedig 33 százalékkal növelték az eredményüket. Összességében az ágazat 60-65 milliárdos eredményt ért el. Ez viszont az önfejlesztéshez még kevés, ahhoz legalább 100 milliárdos eredményre lenne szükség, ami, és most válaszolunk mellébeszélés nélkül a kérdésére, az idei fagy és aszály miatt várhatóan majd csak 3-5 éven belül valósulhat meg.
   – Ha zárszónak nem is bíztató, de legalább őszinte. Most pedig arra kérem a tisztelt kollégákat, a tévéhíradó végén kapcsoljanak még vissza ide, a Földre. Addig is a viszontlátásra.

   (Tadada-tadadadadadam…)

   – Kedves nézők, hallották tehát a napi időjárás-jelentést. De mit mond az elmúlt hetek, hónapok szárazságáról a meteorológus?
   – Gyurikám, csakis és kizárólag a csapadék tudta volna jelentősen enyhíteni az aszálykárokat. Az meg szinte nem volt.
   – Megint a miniszteriális beszélgetőtársaimhoz fordulok.
   – Mi már idejekorán láttuk: ha nem esik az eső, a kukoricatermés fele elveszhet. Így hát ki van számolva: a szokásos kétmillió tonna export helyett egymillió tonna importra kényszerül az ország.
   – És mit mond erre gabonatermesztő ismerősöm, egyetemi évfolyamtársam?
   – Most mit vársz tőlem, Gyuri? Sokkal több termésre egy esetleges júliusi-augusztusi eső után se lehetett volna számítani. Tartós csapadékhiány, rendkívüli forróság, légköri aszály… Ráadásul, nézzetek körül, mindezek a már-már tragédiák az egész térséget sújtják. A legérintettebb persze Jász-Nagykun-Szolnok megye, aztán Pest, aztán Békés és Hajdú-Bihar… Egyébként katasztrófa közeli állapot alakult ki másutt is. Hallottad, hogy a gazdálkodói kör egy része már az állatállománya levágását fontolgatja? Mert ebben a kritikus helyzetben további kényszervágásokkal is számolni kell, ne titkoljuk el.
   – Jöjjenek inkább a sporthírek… De ott se a vízilabdázókról: ha lehet kérni, inkább a kajak-kenusokról. És akkor mára búcsúzik a Föld.

   (Csönd.)

   – Na, visszajöttetek? Úgy látszik, visszajöttek… Most meg miért hallgatsz, Gyuri? Nem gondoltad volna, hogy ez lesz?