III./7. Lolliról, Bözsiről és egy hideg csókú nőről

Nagyérdemű Férfiú!

Új pályádat örömmel nyugtázva tudatom véled, eljutott hozzám egy ízbeli leveled, melyben érdeklődést tanúsítasz az időjárás jelenkori változásai iránt. Ami kérésed konkrét valóját illeti, megerősíthetlek abbéli tudatodban, hogy, miként az föltételezni voltál bátor, lelkem bágyadt állapota s természetbeli megfigyeléseim szerint is közelít a tél. Erre olyan jelenségekből következtetek, mint hogy hervad például már ligetünk, s díszei hullanak, valamint hogy tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Az ilyesminek pillanatnyilag azon következménye észlelhető, hogy nincs rózsás labirint, s hogy balzsamos illatok közt nem lengedez Zephyr. Folytathatnám a bizonyítékok sorát, hogy, mondjuk, zöld lugasok között nem búg gerlice, vagy éppenséggel hogy a hegy boltozatin néma homály borong, de ezekkel az apróságokkal nyilván magatok is tisztában vagytok a máspesti hírközpontban, s közléseimet csupán legfőbb tiszteletem jeléül vedd. A távoli Másnikláról még avval egészíthetem ki e fennforgó tényálladékot, hogy itt speciel nemrég még az öröm víg dala harsogott, ám most minden szomorú s kiholt. Valóban: megfigyeltétek már, hogy a szárnyas idő milyen hirtelen elrepűl? Hogy minden csak jelenés, minden az ég alatt, mint a kis nefelejcs? Nézd, barátom, koszorúm bimbaja lassanként elvirít – habár ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz, hagyjuk is. Álljak neki panaszkodni, hogy itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom? Hogy azt nem hozhatja fel több kikelet soha? S tudod-e vajh, miért mindez? Mert béhunyt szemem fel nem igézheti többé Lollim barna szemöldökét! Ezért, és slussz és passz. Tehát vagy közelítsen végre a tél végleg, vagy hozzátok vissza nekem a Lollit! Van elképzeléstek, merre lehet?
 
Berzsenyi Dániel

Zádor!

Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy éppen hozzám fordult az ősszel kapcsolatos stilisztikai problémáival. Bár magam nem tartom magam meteorológiai kérdésekben szakértőnek, de a novemberről az mindenesetre eszembe jut, hogy ilyenkor szoktam szedni az ősz legutolsó virágait. Véleményem szerint ugyanis ilyenkor a november önmagát siratja, többek között ezért is esik állandóan az eső. Én meg, ha tényleg virágot akarok szedni, kénytelen vagyok sárban gázolni dúlt réteken át! Hát csodálkozzék az ember, ha minderre válaszként benne is esik? Tudja, Zádor, lassan eljár fölöttem az idő, és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez így lesz most már mindig. Ahogyan öregszem, van még ugyan bennem vágy, de már céltalan! Az egész világ elém gördülne, tudom, ám én, ha tehetném, mégis csak egyetlen sírig jutnék… Na, még nem az enyémig, csak a Bözsijéig, de nem akarom traktálni a magánéletem nehézségeivel. Szóval, visszatérve a virágokra, apró csillagokat, kék s arany szemeket, szerényeket, fakókat, ismeretleneket gyűjtenék szívem szerint csokorba, szerényebbeket a Bözsi se kívánhatna… Elnézést, hogy újból szóba hozom, de megint ő kísért… Én szép halottam… Ám hagyjuk az irodalmi csámcsognivalókat. Szóval most árván nézem a virágokat, mert nem tudom, kinek adjam. Bözsi tudniillik újabban mintha a másvilágon is kerülne… Zádor, maga tudna ajánlani valakit, aki a csokrot tőlem, személyi használatra, minden kötelezettség nélkül átvenné? Üdvözli
 
Szabó Lőrinc

Nagyra becsült Barátom, Zádor László!

Tudakozódó levele szíven talált, mert a kultúra iránti dacos elkötelezettség, valamint konok műveltségeszmény sugárzik belőle! Körkérdésére válaszolva: így, november első napjaiban már tagadhatatlanul itt az ősz, érzem magam is, mert hűvös éjszakákon, borozgatásból hazafelé menet, szél hűti le a fejem. Bortól szokott ugyanis, tisztelt uram, mámoros lenni az én fejem, és ilyenkor egy régi nő szokott az eszembe jutni, kedves Zádor. Márpedig annak a nőnek hideg volt a csókja! Nem tudom, ön, Zádorka, tapasztalt-e már ilyet… Na, még szép, hogy akkor csókolóztam avval a fagyos szájúval utoljára! Most meg? Tessék, eszembe jut, hideg csók ide, hideg csók oda. Ugyanis, és ezt már megfigyeltem, hiába száll agyamra mámor, s hiába virrasztok annyi éjszakát, én, jóságos László, még mindig érzem annak a csóknak a halálos, mondhatni dermesztő fagyát! Hah! A nő ajka, amikor utolszor tapadt ajkamra… Aztán persze, mondanom se kell, azonnal vége volt; fogok majd én torokfájást kapni? Viszont, különös, mintha az ősz az önmegtartóztatást követően se múlna, talán, kérlek, Laci, tavasz sem volt azóta, és nemhogy én rettegek mindennemű betegségtől, de ráadásul mintha az egész világ néma meg holt volna! Nézd, Lacusom, sokat gondolkoztam én ezen a dolgon. És amikor ez az őszi, éjszakai szél a fülembe súgja, hogy csóknak, üdvnek vége van, szóval én, torokkaparás ide, tüdőgyulladás oda, akár még a sírból is életre kelnék, és zokognék, sírnék hangosan! Kérlek! Lackóka! Nem tudnál segíteni, drága, egyetlen barátom, hogy előkerítsük azt a nőt?

a te előre hálás Ady Endréd

Kedves Lacó!

Kérdésedre, hogy ugyanis tudnék-e segítségedre lenni az ősszel kapcsolatos tudósításod elkészítésében, továbbá hogy ismerek-e valami Lollit meg Bözsit meg hideg csókú nőt, örömmel tájékoztatlak, hogy néhány, reményeim szerint nem jelentéktelen megjegyzéssel szolgálhatok, de mindösszesen az első témában. Mindenekelőtt elmondhatom, hogy észrevételeim szerint az őszi ködök általában tar ágak-bogak rácsai között szoktak kaparászni, a dér meg leginkább vaskorláton hunyorog, már ha egyetértesz. Itt-ott továbbá kedvetlen, lompos, sárga lomb szokott ebben az évben tollászkodni, valamint hosszasan elborongani. Nem utolsósorban nyirkos tapadás is szokott kövön pezsegni. Ráadásul a teherkocsik ilyenkor szuszogó mozdonyról álmodnak a vakvágányon, már elnézést, ha közismert vasúti vonzalmaim újabb megnyilvánulásával félrevittem a témát. Egyszóval visszafordíthatatlan tény, hogy általában novemberre batyuba szedi rongyait a nyár, a pirosító kedvű oda már oly váratlanul, ahogy érkezett. Továbbá egy műsorötlet: érdemes esetleg rákérdezni, megfigyelte-e valaki, hogy az ősz ilyenkor már a gyár körül szokott ólálkodni, meg hogy a nyála már a téglákra csorog? Ha fölteszed a kérdést, talán beírnak a nézők. Lehetne esetleg valami kis interaktív játékot rászervezni, díjat fölajánlani, szponzort bevonni, tudom is én, ehhez ti jobban értetek. Magamról pedig csak annyit: már időben tudtam, hogy ősz lesz, s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy ily közel van, ezért kellő tisztelettel érdeklődöm, hogy szabad ötleteimért esetleg egy kis honoráriumot kiutalni szíveskednél-e. Barátsággal
 
József Attila

Tisztelt Zádor Úr!

Kedves öntől a fölkérés, hogy mint ősz, őszike tárgyában bennfentes sajtólevelező, lessek vissza a földi világba, és tudósítsam megtapasztalásaimról a Másvilági Tévéhíradót. Vállalom a kihívást! Tehát. Kedves nézők! Ősznek a lentiek azt tekintik, amikor nem hallják a pacsirtát, mely tavaszról zengve hírt ád. Alaposan körülnézve azt is leszögezhetem, hogy ezek a lenti, őszi hónapok mindhiába tűznek virágot gyér hajukba, valamint ugyancsak fölöslegesen színlelik csalfán a tavaszt, illetve, hogy a mezőt bárhogy ruházza szebb időnek rémes váza, tagadhatatlanul vége odalenn a nyárnak. Ne kerteljünk. Na, persze onnan nézve fénylik még este a mennysátor! Csak hát, ugyebár, van hiány már fönn és lenn, itt és ott – most kissé belezavarodtam, hol is állok voltaképpen –, szóval csillag és lomb egyre ritkább, ez tény. Operatőrünk segedelmével, önökkel egyetemben méregetem, kedves nézőim, ezt a földi világot! De amikor hasztalan borul ismét új virágba egy fa ága? Meg amikor nevezett fa új szerelmet ünnepel, ugyebár, hát kit vidítson meddő éke? Egy fuvallás, tisztelt közönség, s azzal vége! Összefoglalva tehát elmondhatom, hogy kész anyag gyűl hervadásra, az enyészet gazdagul, fű-fa zöldje azér’ hajt csak, hogy több legyen majd, ha lehull. Szóval, föl kell tennünk a kérdést, hölgyeim és uraim: mitől remegnek a lentiek? Jómagamnak, mint a média világában némileg járatos szakembernek, közölnöm kell önökkel, hogy bár lekötve szunnyad olykor téli nedve, természetben nincs halál! És ha jő sugár, mely csábít s el-elrúgja csalvirágit, termő-elve ép marad! Ezért, bőrömből most némileg kibújva, tájékoztathatom a földieket épp úgy, mint a Másvilági Tévéhíradó nézőit: ád az Isten új nyarat! A viszontlátásra. John Goldot hallották, MTVH, Hungary. Ja, és üzenet a szerkesztőnek: Lollik, Bözsik és hideg csókú nők dolgában forduljon más szakértőhöz. Üdv,
 
Johnny

Hűséges Zádorom!

Emlékezetem szerint Lolli és a hideg csókú nő mintha csak olvasmányaimban bukkant volna elő, Bözsit azonban talán ismertem is… De e témában ennyi, viszont így ősz elején, közepén, kérésedre megosztom veled egy régi, földi élményemet, hátha használhatjátok valamire. Nos, egymagam ültem én, mint egy kárvallott, elkeserült legény a kórus padján, honnan látni a rácson át a templom sok kicsi villanyát. És kérdeztem az Urat – kivel itt, a Másvilágon, egyébként volt szerencsém már tisztázni sok, egykori félreértést –, ki a földön akkoriban lelket a lomha rögökben nyújtott, mit szól ahhoz, hogy nem örök diadalmát zengem, hanem a csúf, kór kicsinyek hadát, a földi szégyent, béka-egércsatát, a halni születőknek éltét, új bajok újszerű visszatértét! Kérdeztem tőle, mi a véleménye a véleményemről: szerintem tán azért, mert azt hiszem, hogy sok kicsi sokra megy! Pedig, közöltem vele, már rájöttem, a soknál mennyire több az egy. Pontosabban az Egy, a Valaki… Ez persze kezdett tetszeni neki. És miközben ezen gondolkoztam, rájöttem, egész földi világunk – akkor ugyanis még ott éltem – mind csupa látomás, továbbá folytatott álom, valamint még lassú lidércnyomás is. De, és ezt a szemébe mondtam, legcsodásabb látomásunk éppen ő, az Úr, égi másunk! Hát evvel a megjegyzésemmel helyreállítottam az elrontott renomémat. Ő a nagy Álom, fokoztam tovább a dolgot, ő a fő Lidérc, kinek teste lélek, a lelke ellenben érc! No, ez a megállapításom szinte szuperlatívuszokba emelt… És akkor, hosszú tűnődés után, hogy föltegyem a pontos az i-re, új imát küldtem neki a kórus padjáról: azt kértem tőle, adjon erőt énnékem – maga ellen! Nos, hűséges Zádorom, nem gondoltam volna, hogy evvel a megjegyzésemmel vérig sértem. Adott. Kell-e csodálkoznom hát, hogy nem sokkal később itt találtam magam?

Babits Mihály

A levelek alaposabb tanulmányozásához ajánljuk a Kedves Olvasó figyelmébe
Berzsenyi Dániel A’ Közelítő Tél,
Szabó Lőrinc November,
Ady Endre Őszi éjszakán,
József Attila Ősz,
Arany János Kies ősz
és Babits Mihály Októberi ájtatosság című versét.