Lájv Kéjzsztádisz 1.
Poszttraumásstressz-szindróma és mentális zavar

   Anamnézis.
   A páciens arra hivatkozva keresett föl, hogy az utóbbi időkben döntési helyzetekben képtelen dönteni, általában is képtelen a problémái kezelésére. Mindig is konfliktuskerülőnek tartotta magát, ez a tulajdonsága az utóbbi időkben fokozott terhet ró rá, és mivel konfliktusait nem oldja föl, e tétlenséggel csak újabbakat termel, amelyek súlya immár meghaladja erejét.
   Vannak, számol be róla, napok – az állapot eleinte csak percekig tartott, később órákká duzzadt –, amikor egyszerű szövegek értelmezésére is képtelen. Képtelen koncentrálni, képtelen kordában tartani érzelmeit. Nagyszámú hallgatóság előtt kínkeservek közt szólal meg, akár közönség előtt is elsírja magát. Szűk körben indulatait nehezen palástolja, akaratán kívül vulgáris szavak csúsznak ki száján, amelyek pirulásra, majd zavarában kuncogásra késztetik. E tüneteket ő maga ’szorongás’ címszó alá csoportosítja. (Ebből arra következtetek, hogy a rendelkezésére álló, ám megbízhatatlan forrásokból tájékozódik problémái megoldásáról.) Említette a ’depresszió’ fogalmát is, e jelenséggel magyarázván, hogy néha senkivel nem akar találkozni, csak szobájában ül látszattevékenységek közepette, de valójában a gondolatától is irtózik, hogy valaki rányissa az ajtót. Ehhez járul, hogy egykori barátait, szövetségeseit képes immár ellenségnek tekinteni.
   Kérdésemre, hogy akadnak-e környezetében, akik érzékelik a változást korábbi önmagához képest, némi töprengés után határozott igennel felel. Ezek az emberek, említi megvetéssel, avval biztatják, hogy hamarosan minden jobbra fordul, csak e nehéz időszakot kell átvészelnie, vagy arról győzködik, hogy a helyzete nem annyira rossz, mint azt gondolja, és arra bátorítják, hogy nézze az élet napos oldalát. Az eszével tudja, hogy jót akarnak neki, ugyanakkor az ilyen és ehhez hasonló tanácsok bűntudatot keltenek benne, és mélyítik azt az érzését, hogy ő mindenre alkalmatlan, egyebek között arra, hogy munkáját végezze.
   Stratégiát váltottam. Rákérdeztem, hogy miután érzékelte a tüneteket, majd megállapította a bajt, miért nem kezeltette magát. Azt válaszolta: megbélyegzéstől tart. Állítása szerint az ő társadalmi státuszában elfogadhatatlan, hogy valakinek lelki problémái legyenek. Amint ez kiderülne, tekintélye meginogna.
   További kérdésemre, miszerint milyen időtartamúak és intenzitásúak a tünetek, azt válaszolta, hogy változóak. Amikor megerősítettem abban a tudatában, hogy a problémája függhet személyiségtől, betegségtípustól, sőt élet- és munkakörülményei is befolyásolhatják azt, maga is azon kezdett tűnődni, vajon összefügghet-e mindez életkorával, nemével, kultúrájával, műveltségével, anyagi helyzetével, vagy akár bőrszínével, vallásával.
   Ötvenéves, egyedül élő, diplomás nő, életszínvonalát elfogadhatónak véli. A közösségért élőként, mélyen vallásosként definiálja önmagát. Hite, hajlama a kérdőjelek nélküli elfogadásra, amely akár rajongásig vezethet, a felelősség áthárítása határozza meg viszonyát a külvilághoz.

   Diagnózis.
   A beszélgetés nyomán megállapítottam, hogy rendellenességek, némely részterületen torzulások tapasztalhatók a gondolkodásában, az érzelmi kontrolljában és a viselkedésében. Gyakran ezek miatt képtelen megbirkózni a feladataival.
   Folytonosan retteg. Kiderül ez állandó körbekémlelő pillantásaiból, vagy abból, hogy a hozzá beszélőnek nem a szemébe néz, hanem a szájmozgását figyeli. Attól fél, hogy elveszíti hatalmát, azaz az irányítást a tőle függők sorsa fölött.
   Akiktől viszont ő függ, azok üldözési mániát váltanak ki belőle, amelyet a kimondott és a ki nem mondott utasítások maradéktalan végrehajtásával kompenzál. Totális bizalmatlanság vezérli, ezen avval próbál úrrá lenni, hogy egymásnak ellentmondó állításokkal zavarja össze vélt ellenségeit, illetve elhallgat közhasznú információkat, hogy folytonos bizonytalanságban tartsa környezetét.
   Megállapítottam, hogy poszttraumásstressz-szindrómával és mentális zavarral küzd. Esetében továbbá enyhe fokú bipoláris zavart állapítottam meg.
   A továbbiakban föltárandó a stresszhatás kiváltója, amely vélhetően az utóbbi néhány évben vezetett meghasonlásához.

   Kezelés.
   Igyekeztem megerősíteni abban a tudatban, hogy betegsége megfelelő orvosi kezeléssel kézben tartható, ő maga a továbbiakban tartalmas életvezetésre alkalmassá tehető, állapota kellő orvosi és önkontrollal stabilizálható. Pozitív példaként hoztam föl, milyen reménykeltően győzte le vonakodását attól, hogy mással is beszéljen mentális zavarairól. Az első, és talán a legnehezebb lépést tette meg avval, hogy problémájával szakemberhez fordult, ami arra utal, hogy kéri és elfogadja a segítséget. Arra biztattam, mostantól engedje tudatosulni önmagában, hogy a kezelést sem megszakítania, sem abbahagynia nem szabad.
   Említettem néhány esetet, miszerint sokan megtanultak együtt élni betegségükkel, miután tájékozódtak róla, és alávetették magukat az előírt kezelésnek.
   Említettem neki, megtörténhet, hogy találkozásainkon esetleg egy-egy rokon vagy barát jelenléte megnyugtathatná, és segíthetné abban, hogy ne érezze magát egyedül. Azt mondja, rajtam kívül senkit nem kíván ügyeibe beavatni.
   Javasoltam, hogy tartsa be utasításaimat. Alakítson ki kiegyensúlyozott tervet mindennapjaira, és ragaszkodjék a tervhez. Maradjon fizikailag aktív, ne engedje eluralkodni magán enerváltságát. Szenteljen nagy figyelmet az elegendő alvásra, és napközben is szánjon időt pihenésre. Egészségesen táplálkozzék, ügyeljen étrendje változatosságára. Bánjon csínján az alkohollal (ez számára nem probléma, vetette közbe), és semmiképpen ne szedjen olyan gyógyszert, amelyet nem szakorvos írt föl neki. Ügyeljen arra, hogy ne szigetelje el magát, inkább több időt töltsön olyanokkal, akiknek érzi odafigyelését, törődését. Gondolkozzék el azon, jót tenne-e neki egy esetleges munka- és lakhelyváltás. Ez utóbbi fölvetésemtől oly határozottan zárkózott el, hogy visszakoztam.
   Mivel hivatkozott vallásosságára, javasoltam, az elkövetkezendő időkben egyfajta orvosi kézikönyvként is forgassa a Bibliát, mert bár a Szentírás nem állítja azt, hogy a vallásosság gyógyír fizikai és pszichés bajokra, ám tartalmaz hasznos tanácsokat, amelyek segíthetnek megküzdeni lehangoltsággal, lesújtó körülményekkel, problémákkal. Továbbá bátorítja abban, hogy eljön az az idő, amikor – más sorstársaihoz hasonlóan – betegség és fájdalom nélkül élhet majd a földön. Erre ő fejből idézett egy prófétát (Izajás 35, 4-6): „Mondjátok a remegő szívűeknek: »Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.« Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban.”

   Kontroll.
   Mához egy hétre. A továbbhaladás iránya: bosszú- és megtorlásvágy a páciens fantáziavilágában.

   Budapest, 2017. július 2.