Lájv Kéjzsztádisz 24.
Alvászavar

   Anamnézis.
   – (Vállkocogtatva.) Ébresztő! Valamiért csak megkeresett, nem? Jó reggelt!
   – (Fölhorkanva.) …Persze… Hol vagyok?... Ó, persze, persze. Elnézést.
   – (Hátradőlve.) Nézze, a legjobb az volna, ha elmondaná. Az itt kevés, ha laposakat pislogva körbekémlel a szobában…
   – Bocs, bocs… (Fölülve.) Csak elbóbiskolhattam néhány pillanatra.
   – Mi maga? Tót a Tótékból, miután az Őrnagy éjszakánként dobozoltatja szegényt?
   – Nekem nem kell dobozokat hajtogatnom… Csak aludni szeretnék.
   – Ahhoz kissé drága az óradíj… Szerintem jobban jár, ha ennyi pénzért kivesz egy szállodai szobát. Vagy esetleg otthon? Netán ingyen?
   – Biztosan furcsállja a helyzetet. Egy ember rászánja magát, hogy keressen magának terapeutát, akinek elpanaszolhatja, hogy nem tud aludni.
   – Uram! Magának sejtelmes sincs, hányan jönnek ugyanevvel a problémával.
   – Tényleg?
   – Tényleg! Ha ez megnyugtatja, koránt sincs egyedül. Rengeteg ember szenved alvászavartól, még ha nem is vallják be. Akár maguknak se. Tízből inkább hatot, mint ötöt. Egyébként az, amit mondani szoktak, vagyis hogy nem tudnak aludni, két dolgot jelenthet: az egyik, hogy alszanak ugyan, de nem eleget, a másik, hogy óraszámra tán elegendőt, de rosszul. Szaknyelven: nem megfelelő az alvásminőségük.
   – Hát velem… mindkettő megtörténik, minden áldott éjjel. Négy-öt órákat, ha alszom, de sokszor fölébredek közben is. Olyankor azonnal az órára kell pillantanom. Ha nincs sötétben is látható óra a szobában, ahol alszom, a hiányától visszaaludni se tudok. Órafüggő vagyok! És az óra számlapjának föltétlenül világítania kell! Ha utazom, a párnám mellé teszem a karórámat egy elemlámpa társaságában. A kulcscsomómon direkt ezért hordok elemlámpát, hogy minden eshetőségre fölkészülve mindig nálam legyen.
   – Utána kéne járnunk, valaminek tünete-e a problémája, Ha meg nem következmény, akkor intő jelzés, hogy előbb-utóbb megbetegszik. Ezt meg rizikófaktornak hívjuk.
   – Na, kimondta! Tulajdonképpen ezért jöttem. Kezdek aggódni magamért.
   – Induljunk neki! Milyenek a nappalai?
   – Milyenek volnának egy kialvatlan emberéi? Egész nap álmos vagyok és fáradt. Rosszkedvű. Kifejezetten morcos. A szembejövők gyakran megkérdezik, történt-e valami, meg hogy mi a baj. Elütöm avval, hogy nekem mindössze szomorkás az arcberendezkedésem.
   – Koncentrálni tud?
   – Az meg mi…? Frászt. Keresem a szavakat. Nem jutnak eszembe dolgok. Kiesnek tárgyak a kezemből, megbotlom, mert a lábam elé se nézek. A munkámat is csak ímmel-ámmal végzem. Minden energiám arra megy el, hogy leplezzem a semmittevésemet.
   – És éjszaka?
   – Tulajdonképpen az elalvással nincs gond, sőt. Bárhol elalszom, villamoson, tévé előtt. Apropó, villamos! Ha kapok ülőhelyet, lerogyok, egy-két megálló után meg érzem, képtelen vagyok mozdulni, és el se tudom képzelni, hogyan állok majd föl, amikor le kell szállnom.
   – És? Ment már tovább? Netán tessékelte már le a végállomáson a vezető?
   – Na, legalább ilyen szégyen nem történt még velem! Az utolsó pillanatban valahogy mindig összeszedem magam.
   – Szóval? Visszatérve az éjszakákra?
   – Bocs, elkalandoztam… Ezt csinálom. Éjjel? Sokat forgolódom, és többször fölriadok.
   – És amikor reggel kinyitja a szemét?
   – Azaz hajnalban? Emberemlékezet óta nem keltem úgy, hogy ihaj-csuhaj, de jóízűt aludtam! Avval meg, mint valaha ifjúságomban, végképp nem, hogy tettre késznek érezzem magam. Már az nagy erőpróba, hogy egyáltalán megemeljem a szempilláimat.
   – Sorolok figyelmeztető jeleket. Egy héten többször is tapasztal álmatlanságot?
   – Mondom, örökké az ólomsúlyok! Hiába vagyok romokban, sosem alszom ki magam.
   – Tapasztal olyat, hogy az elalváshoz szükséges idő meghaladja a harminc percet?
   – Na, ilyet szinte soha! Az elalvással tényleg nincs gond! Lassan bárhol, bármikor.
   – Az alvását megszakítja legalább három ébredés?
   – Három? Viccel? Óránként nézem az órát! Direkt olyat vettem, amelynek nagy a kijelzője, mert úgy egyébként szemüveget viselek, de azt éjjelre leveszem, nélküle meg rosszul látok… Ez is gond. A közeledő vakság.
   – És azt tapasztalja-e, hogy a szükséges alvási idő letelte előtt, akár órákkal korábban fölébredne?
   – Kizárólag ezt tapasztalom.
   – Próbálkozott már altatóval?
   – Tényleg, bocs, el is felejtettem említeni. Egyszer panaszkodtam a háziorvosnak, azt mondta, ez így nem mehet tovább. Hát évek óta altatóval alszom. De nem oszt, nem szoroz.

   Diagnózis.
   Alvás közben, ezt a páciensnek nem kellett elmagyaráznom, takarékműködésre kapcsol a szervezetünk, testünk regenerálódik, elménk pedig földolgozza a napközben ért ingereket. Ha hosszabb ideig nem pihenjük ki magunkat, azt általában egészségi problémák követik. Azt viszont nem tudta, hogy kutatások szerint négyszeres a stroke kialakulásának esélye azok körében, akik tartósan napi hat óránál kevesebbet alszanak! Ugyancsak magasabb körükben a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulásának aránya. Elmondtam neki, hogy a kialvatlanság hatására felborul a hormonális egyensúly, az emésztőszervek az átlagosnál jelentősen több peptidhormont termelnek, az pedig akár falási rohamokra is ingerelheti a szervezetet. A kialvatlanság tehát könnyen vezethet túlsúlyhoz, amelynek a veszélyeit nem is kellett ecsetelnem, mert kezdeti jeleit ránézésre észleltem.
   Fölhívtam a páciens figyelmét arra is, hogy amennyiben nem pihen eleget, az a pszichéjére is negatív hatással lehet. Az érintettek körében nem ritka a depresszió.
   Tájékoztattam ugyanakkor arról, hogy az alvászavar egyéb betegség tüneteként is megjelenhet. Agyi érprobléma, központi idegrendszeri betegség is állhat a háttérben, de a kóros álmatlanság számos belgyógyászati, fül-orr-gégészeti, urológiai, valamint pszichiátriai betegségre is utalhat. Utóbbi esetben lehangoltság, kedvetlenség, reménytelenségérzés mellett a test is különböző megnyilvánulásokkal üzenhet, mint például láb-, derék- vagy nyakfájás.

   Kezelés.
   A probléma túlnő egy terapeuta hatáskörén. Tanácsoltam a páciensnek, hogy amennyiben alvászavarai ennyi ideje fennállnak, mindenképpen vizsgáltassa ki magát belgyógyásszal, majd annak útmutatása nyomán forduljon további szakorvosokhoz, hogy föltárják a háttérben meghúzódó okokat, és érdemi kezeléseket javasoljanak.

   Kontroll.
   A továbbiakban a páciensnek hozzám nem szükséges járnia: esete nem szakterületem. Az egyszeri állapotfölmérésért és tanácsadásért a fölkínált honoráriumot visszautasítottam.

   Budapest, 2017. december 10.