Lájv Kéjzsztádisz 2.
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN)

   Anamnézis.
   Magánúton keresett meg egy szülő, hogy gyermeke bukdácsol a középiskolában, tudnék-e segíteni, költség nem számít, csak eredmény legyen. Mondtam, el kell végezni néhány vizsgálatot, nem BTMN-es-e a páciens. A szülő tiltakozott, hogy gyermeke nem fogyatékos, mire elmagyaráztam neki, mit fed a rövidítés.
   Elbeszélgettünk, milyennek látja gyermekét. Fölelevenítettük a gyermek fejlődésének főbb állomásait a várandósságtól a jelen időszakig. Rákérdeztem néhány árulkodó jelre. Nem tűnt-e föl például, hogy a gyermek nem követi az utasításokat, mi több, visszahúzódó és gátlásos, vagy éppen ellenkezőleg, agresszív? Mutatkozott-e örökmozgónak, esetleg hiperaktívnak? Tévesztett-e irányt, oldalakat? Vert-e le gyakran tárgyakat, ahogy jött-ment a lakásban? Járt-e a lábujjhegyen, esetleg mintha röpködne? Ódzkodott-e attól, ha valahova föl kellett másznia? Rajzoltak-e sokat, vagy éppenséggel az ilyen játékokat következetesen visszautasította? Ha rajzoltak, tartotta-e görcsösen a ceruzát?
   Egyik-másik kérdésre válaszolt ugyan a szülő, de többnyire csak a vállát vonogatta. Tájékoztattam, hogy a mozgás az idegrendszer összetett működésének eredménye, amely révén a kisgyermek tapasztalatokat gyűjt, és e tapasztalatok alapozzák meg kommunikációját is. A szülő állításomon csodálkozott, és megjegyezte, hogy szerinte a gyakorlat ezeket az elmeorvosi teóriákat nem igazolja.
   Elmondásából arra következtettem, hogy – túlnyomórészt a kímélet következtében – a gyermekben a szokottnál később alakult ki némi feladattudat és -tartás. Tanulási érettsége ily módon eleve kitolódott, ebben szerepet játszhatott koncentrációja zavara is. E ponton arról tájékoztatott a szülő, hogy mivel a gyermek a kezdet kezdetétől artikulációs és beszédértési problémákkal küzdött („olyan cuki volt”, mondta), inkább – anyai kifejezéssel élve – arra várt, hogy beérjék (addig is szerette benne a család ezt a „cukiságot”). Mivel a helyzetet nem tekintette problémásnak, nem is beszélt arról senkivel; se rokon, se barát, de még óvodapedagógus sem intette, hogy foglalkozni kéne vele.
   Egyetlen beszélgetésből nem tudtam megállapítani, hat-hétévesen megfelelően érett volt-e a gyermek idegrendszere, de gyanítom, túl korán került iskolába, ami máris fáziskésést okozott a többiekhez képest. Ennek következtében az első pillanattól kudarcot halmozott kudarcra, ebből eredhettek tanulási nehézségei, amelyek magatartási zavarokat termeltek ki.
   Jó életkörülményeket teremtenek a szülők gyermeküknek, ugyanakkor az életszínvonal szinten tartása sok idejüket rabolja el, ezért a család kevés időt tölt együtt. Megfordult a fejemben, hogy mielőtt megismerkednék a gyerekkel, előbb az információk súlya alatt összeroskadt szülőt kellene kezelnem. Újabb bizonyítékát szereztem arra a teóriámra, hogy problémás gyereknek problémás a szülője is.
   Amikor találkoztam a gyerekkel, készítettem IQ tesztet, továbbá logopédiai, valamint tanulási nehézségekkel kapcsolatos vizsgálatot végeztem. Megállapítottam, hogy mozgáskoordinációja most is összerendezetlen: miközben ír, mozdul az egész vállöve. Ez nyilvánvalóan rengeteg energiát vesz el tőle, az erőlködéstől hamar elfárad, ami egyenes út a magatartászavarhoz. Ráadásul „szabálytalanul” fogja a tollat, vonalvezetése ebből eredően kusza és hullámzó, írásképe rendezetlen, betűket hagy ki. Vizsgáltam, nincs-e túlhallása, hiszen egy érzékeny fülű gyerek hamarabb fárad. A beszédértés zavarát abból vettem észre, hogy viccet hallva csak mímeli a nevetést, a poént valójában nem érti, a történetet utólag sem tudja összefoglalni. Amikor olvastattam, betűcsere, sorok kihagyása és lassúság jelzett problémákat. Amikor egy mondatban többször is több utasítást is adtam neki, abból valamelyiket rendszeresen kihagyta: figyelemkapacitása egyértelműen szűk.
   Ami iskolai élettörténetét illeti, a frontális oktatás szituációja elálmosítja, ahogyan az osztálybútorzat elrendezésének következtében fárasztja, hogy folytonos előrenézésre kényszerül, osztálytársainak is legföljebb a hátát látja Csalódottságát, ha egy tanárt elfogad, sőt megkedvel, ám többnyire rövid idő után másikhoz kell hozzászoknia, nem tudja kezelni.
   Figyeltem, hogyan vesz részt teljesítményhelyzetben. Mentális erőforrásait szinte egyáltalán nem mozgósítja, az időnyomás okozta terhelést nem viseli. Valamelyes kapcsolatot kialakít ugyan idegen felnőttel, önmagáról egy-két mondatban beszámol, iskolai nehézségeit meg-megfogalmazza, kerüli azonban, kérjen-e, s ha igen, miben segítséget.

   Diagnózis.
   A gyermek halmozottan hátrányos helyzetű tanulónak ugyan nem minősíthető, különleges bánásmódot mégis igényel. Nem sajátos nevelési igényű (SNI), hanem beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) küzdő. Életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémái, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságai vannak. Személyiségfejlődése, közösségbe illeszkedése nehezített tendenciákat mutat.
   Kortársaival, pedagógusaival nehezen talál hangot, ezért kirekesztettnek, magányosnak érzi magát. Bár önmagában értelmes, mégis adódnak gondjai egy-egy tantárggyal (nehezen olvas, gyönge a helyesírása, rosszul számol). Családi életükben ugyanakkor olyan horderejű változások (pl. testvérszületés, válás, gyász) nem zajlanak, amelyek alkalmazkodását nehezítenék. Magatartása semmiképpen nem ezek következtében olyan, amilyen, visszahúzódóvá nem ezért vált, tanulmányi eredménye sem ezért romlott.
   Nemzedéke beleszületett az internet világába. Az internetes generáció információ-feldolgozása kétségtelenül megváltozott, akárcsak ingerelhetősége. E gyerekek leginkább szimultán módon és vizuálisan dolgozzák föl az információkat, és mivel mindenre az interneten keresnek rá, memóriájuk gyöngül, hiszen alig veszik azt igénybe. Ráadásul egy mai diák nem fogadja el mindentudónak se a szülőt, se a tanárt, akiknek tudása még papíralapú.

   Kezelés.
   A szülőnek azt javasoltam, a gyerekre ne problémaforrásként, hanem mint egyéniségre tekintsen. Figyelje ugyan az említett jeleket, de ne keresse azokat! Óvakodjék attól, hogy gyerekét egyszerre sok inger érje otthon, például egy időben televízió, számítógép, telefon, telefonos játék, illetve kényeztetés és oltalmazás helyett adjon neki apró háztartási feladatokat, mert azok segíthetnek a feladattudat kialakulásában. Még most is érdemes konzekvensnek lenni a szabályok betartatásában.
   Figyelemtréninget javasoltam, sőt arra is fölhívtam a szülő figyelmét, hogy a mozgásfejlesztést sosem késő elkezdeni. Megnyugtattam, hogy aggódnia nem kell, ahogyan folyamatosan összehasonlítania sem a gyereket más gyerekekkel, nehogy frusztrációt okozzon.
   Ajánlottam a szülőnek, ha saját magával problémákat észlel, foglalkozom vele is.

   Kontroll.
   Egy év múlva a vizsgálatok megismétlendőek. Akár javulás, akár romlás tapasztalható, idomulni szükséges az újonnan megjelenő igényekhez, változásokhoz.

   Budapest és Zamárdi felső, 2017. július 9.