Lájv Kéjzsztádisz 33.
Roham!

   (1) Toporogsz a megállóban. Budán, a Moszkván állsz; nem vagy egyedül. Ez a megálló különböző irányokba irányítja a tömeget: az egyik villamos a Krisztina körútra kanyarodik, a másik az Alkotás úton megy végig, a harmadik a Böszörményi után a Németvölgyin. Eme utóbbi érdekszférájába tartozol te. Munkából tartasz hazafelé.
   (2) Vársz. Minden nap vársz. Gyakran megy el a villamos az orrod előtt, nagyritkán jön épp akkor, mire odaérsz. Az új kor vívmánya, a kijelző mutatja, hány perc múlva érkezik a te járgányod. Már amikor közeledik, kezdődik a pozícióharc! Vannak ismerős arcok, bár velük inkább reggelente találkozol. (A reggelről később.) A pozícióharc avval indul, hogy a profik tudják, a megálló mely pontján mely ajtó nyílik. Elfoglalni a legideálisabb helyet! Tíz megálló az utad, e tevékenység tehát nagyfokú koncentrációt igényel. Már az összpontosításra készülnöd kell. Egyébként ritmusérzék kérdése az egész.
   (3) Mi a cél? Ülőhelyhez jutni! Ráadásul nem pusztán ülőhelyhez, hanem a lehető legeslegideálisabbhoz. Profitmaximalizálás pozícióharc révén! Ügyesen kell taktikáznod, azt meg csak jól megválasztott stratégiával teheted. Mi számít a legideálisabb ülőhelynek egy látszólag közönséges villamoskocsiban?
   (4) Megfelelő eredmény sok, nagyon-nagyon sok szempont teljesüléséből származik! A típus, amellyel évek óta te magad rendszeresen, oda s vissza ingázol otthonod és munkahelyed között, két, viszonylag kicsi, barátságos, családias kocsi. Majdhogynem azt mondanád rá, ha villamoskocsikra ilyet lehet: kedves. Te mindig a hátsó kocsiba szállsz, mert az néhány lépéssel menet is, jövet is közelebb visz munkahelyedhez is, hazulra is. Minden lépés számít. A villamoskocsinak mindössze három ajtaja van, és összesen huszonnyolc ülőhelyet préseltek bele. Viszonylag tágasan. Na már most. Nem jók azok, a helyek, amelyek a menetiránynak háttal vannak, ezért kiesik eleve tizennégy… Nem azért nem jók, mert a háttal üléstől esetleg szédülne ez ember, netán émelyegne a gyomra: ezek babonák. A villamos nem vonat: rövid ideig utazol rajta, nem végtelenségbe nyúlóan! Háttal ülni azért nem jó, mert ahogy utazol, nem előre nézelődöl, hanem hátra. Vagyis nem tudsz észrevenni dolgokat – például, hogy jé, egy sokszor végigmért kertben megint lenyírták a füvet; nahát, új plakátot ragasztottak egy hirdetőoszlopra; ejha, kiégett egy neon; hm, megváltozott egy kirakat stb. –, és ha a dolgok fölkeltenék az érdeklődésed, nincs időd utánuk fordulni! Mert előre nézve kapsz még esélyt a sorstól, hogy bárminek utána fordulj, de hátulról hátra figyelve ugyanez már lehetetlen.
   (5) Nem jó az az ülés, amelyik esélyt ad arra, hogy idegenek telepedjenek melléd. Egy idegen kockázatos: túl szorosan vackol be melléd? Netán beszélgetésbe elegyedne? Vagy egyszerűen csak köhög-prüszköl? Netán… szaglik? Ilyen esetben inkább végigállod az utat, mert arrébb, állásból, nagy valószínűséggel, mindig mehetsz. Legföljebb kis tülekedés árán.
   (6) A két, egymás felé fordított ülés azért nem szerencsés, mert akkor az arcodba is bámulhatnak szemmagasságban, lábszinten meg a cipődre taposhatnak… Ezek társadalmilag méltánytalan helyzetek. Ilyesmit nem engedhetsz meg magadnak.
   (7) Maradnak tehát egy egyszemélyes ülések. Van belőlük összesen tizenkettő. Kettő azok közül is kiesik, mert azokkal szemben, az első ajtók közelében, kétszemélyesek szorongnak, és akkor a sansz arcba bámulásra, cipőrugdosásra (ld. föntebb) megkétszereződik.
   (8) Marad tíz lehetőség, csakhogy abból öt menetiránynak háttali. Tehát törölve.
   (9) Marad öt. Abból kettő fönntartva kismamáknak, egészségügyi problémákkal küszködőknek: illik szabadon hagyni. Mostanság, legalábbis ezen a többé-kevésbé civilizált járaton, kezdenek, hálisten, ilyesmikre odafigyelni az emberek. Megállapítod, hogy vannak a túlnépesedésnek előnyei is.
   (10) Marad tehát három lehetséges lehetőség. Abból egy a hajléktalanok kedvenc helye. Nincsenek ugyan előítéleteid, de tudja fene, annyi mindent hall az ember… Kikezelhetetlen bőrbetegségek? Újonnan terjedő tébécé? Ugyan a ruhád, különösen telente a vastag kabát, sok ártalomtól megvéd, mégis jobb az óvatosság. Különben is: éppen azt szereted a télben, hogy nem kérdő tekintetek kereszttüzében húzol kesztyűt! Kesztyűvel gond nélkül kapaszkodhatsz. Tudniillik amúgy nem érsz kapaszkodóhoz. Inkább egyensúlyozol, ha állni kell.
   (11) Kettőből egy meg… Valld be, az egyik közülük rosszabb, mert attól legalább hat lépéssel többet kell megtenned az útirányodnak legközelebbi ajtóig, mint a másiktól. [Ld. a (4) tétel 4. mondatát.]
   (12) Marad tehát egyetlen ülés, amely minden szempontból ideális a számodra. Huszonnyolcból egy. És, valld be, beléd kevés kompromisszumkészség szorult.
   (13) Tehát a start a kérdés! A rohamban dől el, ki szerzi meg a legjobb ülőhelyet! Csupa nagybetűvel: AZ ülőhelyet. Így aztán: fölkészülés, vigyázz, rajt! Aki kapja, marja.
   (14) Van az a szituáció, amikor a csatát elveszted, de a háborút nem. Egy kőkemény profi tudja, hogy vannak oly sunyi népek, akik képesek egyetlen megállóért el-elfoglalni ülőhelyet! Fölszállnak a Moszkván, de le a Délinél. És sokáig, szinte a megállóig, legalábbis a fékezésig nem tudható, ki a gyönge pont. Ezért te, számítva minden eshetőségre, ha kedvenc ülőhelyedről lemaradtál, mindenképp áhított ülésed mellé állsz, hogy ha véletlenül az ott terpeszkedő meg találna tőle válni, te azonnal a helyén teremhess.
   (15) Adódnak tartalék alkalmaid. A második megálló ugyan többnyire esélytelen, de a harmadik, a Királyhágó téri – micsoda erotikától túlfűtött elnevezés! – esélyes: ott sokak át- s leszállhatnak, mivel az bérházaktól zsúfolt övezet. De az igazi esélyt a Kiss János altábornagy utcai megálló nyújtja neked: ott általában a villamos, még csúcsforgalom idején is, félig kiürül. Na, akkor kell résen lenned, mert onnan kezdve alig nyílik esélyed. Talán valamicske a Zólyomi útnál, hátha beugrik valaki vásárolni a ábécébe, de erre kevés a sansz. Sokan tudnak olcsóbb boltokat másutt, ahol beszerezhetik az árut. Látsz hát olyanokat, akik – eléggé el nem ítélhető módon – a páros ülések ablak felőlijén utaztatják tömött cekkereiket. Ki tesz szívesen összemocskolt padlózatra szatyrot? Amit ölbe persze nem vesz, elvégre tárgyak magukban koszolódnak a város összes szennyesétől… A csomagosok pedig, minél elhatalmasodóbban, melléjük telepednek. Így aztán akadnak ülések, amelyek a valóság mindennapos gyakorlatában átmenetileg polcként üzemelnek, ami, ugye, két lábon járó anakronizmus.
   (16) Valahogy hazajutsz. Eltelik az este, el az éjszaka. De eljön – reméljük, még sokáig, nagyon sokáig – a következő reggel, amikor ismét a megállóban találod magad, villamosra várva. Szerencsére egy megállóra laksz a végállomástól, egyetlen megálló alatt a te vidékeden tömegeket kora reggeli járat nem szed föl. Mert te, barátom, korán indulsz munkába. Ismered az öregurat, aki minden reggel a végállomáson fölszállva mindig ugyanarra a helyre ül, és a Moszkváig megy, akárcsak te, hogy metróval folytathassa az útját. (Az ő szemében te is öregúr vagy, aki ugyancsak mindig ugyanazt a helyet pécézi ki magának.) Eltűnődtél egyszer, mit szólna, ha ráköszönnél, de aztán elhessegetted a gondolatot.) Ismered a kövér férfit, aki három megállóval utánad száll föl, s oda ül, ahol szabad helyet talál. (Még talál.)
   (17) Aztán főleg a Kiss János altábornagy utcai – még inkább a pikáns nevű Királyhágó utcai – megállóban a kocsi megtelik. Már az állóhely is fogytán. A Délinél ugyan sokan leszállnak, de föl is ugyanannyian. Köztük mindig akadnak, akik tömény nikotinszaggal árasztják el szeretett villamosodat, de tudod, egyetlen megállót kell csak kibírnod – azt is ülve! – áldatlan körülmények között, aztán amúgy is leszállsz.
   (18) A visszaútig valahogy kihúzod a napot.

   Budapest, 2018. február 11.