Lájv Kéjzsztádisz 36.
Önrevízió

   Egy, avagy Máté meghívása (1) 

   Mint terapeuta azt latolgatom, hogy hivatásomból eredően kizárólag problémás páciensekkel foglalkozom. Mindig velük. Egészségesekkel sosem.
   Volna itt egy réges-régi történet, ami jó ideje motoszkál a fejemben.
   Élt valaha egy Jézus nevű ember. Egy bizonyos Máté, Gadara városának közelében, meghívta őt és tanítványait a házába. Asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok – ószövetségi jelentésben az előírásokat szigorúan megtartó zsidók, újszövetségi értelmezésben képmutató, álszenteskedő emberek – megkérdezték a tanítványoktól:
   – Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?
   Jézus meghallotta, és így válaszolt:
   – Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: irgalmasságot akarok, nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.
   Én, terapeuta, ezt az utolsó mondatot igyekszem érvényesíteni saját munkámban.
   Csak avval a különbséggel, hogy… nem vagyok Jézus Krisztus. Mi vagyok? Csupán terapeuta a 21. század első negyedében. Kamaszkoromtól az emberi lélek érdekelt. Gondolkoztam, orvosira menjek-e, és idővel szakosodjam pszichiátriára, vagy bölcsésznek, és tanuljak pszichológiát. Az utóbbi mellett döntöttem. Öt év múlva ott álltam az egyetem aulájában, kezemben a diplomámmal: ha megfeledkeznék e nagy pillanatról, amikor célomat elértem, elővehetném az akkor készült képeket. Azóta persze végeztem mindenféle kiegészítőt, szakosítót, hogy évek óta terapeutaként dolgozhassam.
   Szeretem a munkámat.
   Nem is munka nekem, hanem hivatás.
   De Jézus Krisztus mégsem vagyok.
   Csupán igyekszem én is „bűnösöket téríteni”. Miközben furdal a lelkiismeret, hogy azokkal, akik egészségesnek tűnnek, nem törődöm. Pedig lehet, hogy olykor-olykor nekik is szükségük volna rám.
   Egy terapeutának időnként önrevíziót kell végrehajtania, hogy megállapítsa, helyesen teszi-e a dolgát.

   Kettő, avagy Ábrahám közbenjárása (2)

   Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán „a betegek gyógyításában” eredményesen működöm közre. Adalékul egy még réges-régebbi történet a Szodoma pusztulását megelőző időkből. Az Úr állítólag személyesen ment le megnézni, valóban mindenki úgy viselkedett-e, ahogy az ellenük szóló panaszszó fölhatolt hozzá. És akkor Ábrahám megállt az Úr előtt.
   – Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban! Igazán a vesztüket akarod? Nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak! Távol legyen ez tőled!!! Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.
   Az Úr így válaszolt:
   – Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.
   Ábrahám folytatta, és így szólt:
   – Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?
   Az Úr így válaszolt:
   – Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.
   Erre Ábrahám folytatta beszédét:
   – De lehet, hogy csak negyven van.
   Erre ezt felelte az Úr:
   – Negyven miatt sem fogom megtenni.
   Ábrahám újra szólt:
   – Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.
   Ezt válaszolta az Úr:
   – Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.
   Aztán újra szólt Ábrahám:
   – Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.
   Így felelt Az Úr:
   – Húsz miatt sem pusztítom el.
   Ábrahám folytatta:
   – Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.
   Az Úr ezt válaszolta:
   – Tíz miatt sem pusztítom el.
   És ezután Isten eltávozott, befejezettnek nyilvánítva beszédét Ábrahámmal.
   Engem meg itt hagytak egy szál magamban, hogy oldjam meg egyedül a problémáimat a saját Szodomámmal.

   Három, avagy az elveszett bárány (3)  

   De van harmadik réges-régi történetem is arra, amikor nem hagy nyugodni a lelkifurdalás, amiért nem törődöm az egészségesekkel. A föntebb említett Jézus Jeruzsálemben – ahol nemrégiben személyesen is megfordultam – mondott egy példabeszédet vámosoknak és bűnösöknek, farizeusoknak és írástudóknak: bárkinek, aki meghallgatta.
   – Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait. „Örüljetek ti is”, mondja, „mert megtaláltam elveszett bárányomat!” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.
   Túlnyomórészt „egészségesek” között járok. Az én városomban tíz igaz bizonyosan él! Bárányaim, amíg távol vagyok tőlük, magukat őrizve legelésznek a pusztában.
   Se Isten nem vagyok, se Jézus. Ám új Ábrahámként merészkedjem-e kéréssel az Úr színe elé, mielőtt indulok, hogy megtaláljam elveszett bárányomat?

   (1) Máté evangéliuma 9,10-13
   (2) Teremtés könyve 18,21-33
   (3) Lukács evangéliuma 15,4-7

   Budapest, 2018. március 4.