Lájv Kéjzsztádisz 39.
Az osztályfőnök, aki az nyájából elbocsáttatott vala egy bárányt
1 Az három megerősítés ¹„Vagy vala te egy elsőfokú hatóság része”, mondotta néki egy körszakállas arkangyal. „Lett vala nékem egy kedvenc mondatom Az muzsika hangjaiból. Látád az filmet? Amikor Maria nővér az világ gondjai elől visszameneküle az gondtalan zárdába, és az főnöknő azt mondja vala nékie, hogy ha valahol becsukódik vala egy ajtó, másutt kinyílik vala egy ablak? Erre gondoland!”, tanácslotta néki egy kopaszodó-őszülő arkangyal. „Teend meg”, bólintott reá az legelső arkangyal mindők között. ²Addigra már járta vala az maga kálváriáját, amelynek, tudta vala, tán sosem érend az végére.2 Az család megteremtetése ¹Amikor három éve, az tanévkezdés előtt hat hónappal egyesével halászá ki leendő tanítványait jelentkezők és pályázók közül, négy, előrevivő-építkező esztendőt tervezé az friss gimnazistákkal. Viszonylag gyorsan kiderült vala: vala, aki gyorsan kikopott, vala, akit újonnan fogadtak be, vala, aki jött vala és ment vala, továbbá vala, aki próbált vala kapaszkodni, de egy idő után elengedte vala az fogantyút. De maga az család, ha beleszületél, együtt maradand. ²Merthogy családdá váltak vala: olyanná persze, amilyenné. Mint tevé minden család az idők végezetétől az idők végezetéig. ³Az családban pedig vala egyetlen nagyon-nagyon nehéz ember. Ő lett légyen vala az elkóborló bárány.
3 Az elkóborló bárány cselekedetei ¹Ez konkrét bárány tényleg állandóan elkóborolt vala, de ő mindig mene vala utána, és hozá vala vissza folyvást. ²Tanulás? Amire valand az iskola? Bukott vala az bárány minden félévben. Öt féléven át, félévről félévre bukott. Jelenlét? Lógott vala sokat az bárány. Hivatkozott vala mindenre: betegségre, családi okra, bármire. Ha bejött vala, akkor is lógott vala az órákról: lemene krétáért. Éppen csak megnézé, bent tartózkodá-e az orvosa iskolának. Az folyosón felejté az fölszerelését nékie. Ki kelle mennend, mert szólította vala az természet. Ha beült vala az órákra, az teste jelen vala, de az lelke: lóga nékie. Létezik „láthatatlan lógás”, az diákjától tanulta vala az tanár. ³De akkor se adta vala föl, mert ember arra sosem teremtend, hogy föladand, hanem teremtend az ember állhatatos kitartás céljából az földkerekség minden pontjára.
4 Az nyáj megosztatása ¹Az állandóan elkóborló bárány megosztotta vala az nyájat. Eleinte kevés, később egyre több bárány nehezményezte vala hol halkabb, hol hangosabb bégetéssel, hogy az renitens bárány állandóan magára akará vonni az figyelmet, lett légyen az akár az pásztoré, akár az nyájé. Állandóan magának akara törődést, szeretetet kicsikarand, viszont ez okból eredendően az nyájra kevésbé figyele az pásztor. Fájlalták vala, nem fájlalták vala: az nyáj új és újabb legelőt szeretend volna, de mit tehettek vala, ha az pásztor sokat hagyá őket magukra, legelészend egymagukban, amíg ő messze, idegenben keresend az elveszett bárányát. ²Az sokadik elkóborlás után az pásztor kérdezte vala az nyáját, akarand-e, hogy megint az elveszett bárány után induland, vagy hagyand immár önnön sorsára. Biz nem bégettek vala akkor az bárányok. Aztán egy megtörte vala az csöndet, majd rákontrázott vala egy másik. „És mit teend az mi jó pásztorunk azokkal az jó bárányokkal, akik eddig támogatták vala az rossz bárányt?” „Hát mi leend?”, kérdezte vala az nyájat az pásztor. ³És az nyáj több báránya, mint amennyi nem, azt bégette vala, hogy még egyetlenszer próbáland szerencse. De teend utoljára, ami ember és világ rendeltetése vala és leend mindörökké.
5 Az bárány megtérítése ¹Az pásztor megtalálta vala és visszahozta vala az elkódorgott bárányt. Beszélt vala és megállapodott vala vele, hogy mostantól az bárány értend és tudand, másként kellend élnie nékie. ”Mostantól kizárólag az nyáj érdekei számítand, nem az egyes bárányoké”, magyarázta vala az pásztor, mondván: „Száz bárány egyéni érdeke egyetlen nagy közös érdekké olvadand össze.” ²Az pediglen lett légyen az jövendő. Hogy mindig minden báránynak jussand legelő, méghozzá elegendő legelő, ráadásul jó legelő, abból is az lehető legjobb legelő. És hogy az bárányok nyájának az közös legelő az mindösszes pásztorok és mindösszes nyájak évezredes tapasztalata alapján az lehetséges legjobb vala és leend. ³”Egy mindenkiért, mindenki egyért”, bégetett vala az nyáj egybegyűlten, ahogy teremtetett vala.
6 Az pásztor megvilágosodása ¹Ám az bárány újra elkódorgott vala. Az pásztor ekkor mintha valamit megértett vala volna. Hogy vannak bárányok, amelyek nem vágyandnak közös legelőre. Akiknek nem kellendnek se az nyáj, se az pásztor. Akik azt gondolák magukról, ők az pásztor és az nyáj egy személyben, egy bárányban. És lehet, akkor teend az bárányának az legjobbat, ha elengedend. Tudta vala az pásztor, mekkora az kockázata annak, amit teend. Egy bárány egyedül nappalban, éjszakában, farkasok között? Menend-e érette? Maradand? ²Jöttek az hírek az bárányról, aki koborola erre-arra. És az pásztor egyszer még, amikor az éjszaka csöndjében meghallotta vala az éppen az közelben kódorgó báránya őt hívó bégetését nékie, az éj leple alatt, amíg az nyáj egymást melegítve aludt vala, fölkerekedett vala, hogy találkozand vele. ³Az bárány igaz könnyeket hullatott vala, de nem az legelő, nem az nyáj után, csupán az nyáj egyetlen báránya után. Az bárányt az szerelem tartá az nyáj közelében. Sírt vala az bárány, az pásztor pediglen vigasztalta vala. És amikor a bárány könnyei elapadtak, azt mondotta vala az ő pásztorának, bárkinek elmondania megtiltá őneki, hogy láta báránykönnyeket hullani éjnek sötétjében.
7 Az báránynak elengedtetése ¹Visszamene akkor éjnek évadján az pásztor az ő nyájához, és folyvást várá reggelig az ő elveszett bárányát. De az bárány nem jöve vissza se reggel, se nappal, se este. ²Akkor úgy döntött vala az pásztor, elenegedend az ő bárányát, keresend meg önnön maga önnön helyét az Úrnak szabad ege alatt. ³Az bárány pedig jára hegyeket és völgyeket, kerese legelőket, ahonnét el nem űzend, rejtőze farkashordák elől, és többé nem ada hírt magáról néhai pásztorának.
8 Az nyáj megnyugodása ¹Jutott vala az pásztor arra az döntésre, hogy az szabadságra vágyó báránynak akkor oldhatand föl az rabságát, ha megadand nékie, amit kére. Eleresztette vala hát őt az nyájtól, és az nyáj megnyugodott vala. Mert bizony mondom tinéktek, nincs jobb annál, mint ha egy nyáj nyugton legelészik napkeltétől napszálltáig, mint ami rossz leend, ha folytonos zaklatottságban megakadand torkán az falat. ²Az pásztor pediglen minden reggel és minden este összetevé az kezét, és kéré az Urat, tartand távol az farkasoknak hordáit az ő néhai bárányától, mutatand neki nyugodalmas fekvőhelyet, ha hidegséget borítand az világra, és juttatand neki elegendő füvet. Mert az Úr legelőinek se szeri, se száma, amelyekből csak keveset ismernek vala az pásztorok, és még náluk is kevesebbet az nyájak.
9 Az örömhírnek érkezése ¹„Kedves Pásztor! Szerda reggel beszéltünk vala az X-i gimnázium igazgatójával, illetve további két kollégájával”, érkezett vala örömnek híre, hogy örvendjen az nyáj együtt, ahogyan az írva vagyon. ”Délutánra meghozták vala az döntésüket, ami szerint, bizonyos feltételeket szaband, az bárányt hétfővel átveend, azaz járand az naptól X-be, gimnáziumba. Csütörtök délelőtt adand által az döntésre vonatkozó határozat és az befogadó nyilatkozat. Mikor mehetend be önökhöz az szükséges papírmunkát elintézend?”, tevődtetett vala föl az kérdésnek kérdése. ”Amennyiben erre csütörtökön tudand sort keríteni, úgy péntek délelőtt megtörténhetend az beiratkozás. ²Köszönöm, Jó Pásztor, az mind eddigi sok segítséget, támogatást!” ³Szóla pediglen az örömnek híre: „Az beszélgetésen elmondatott vala, mi az tényleges oka az iskolaváltási kényszernek. Megköszöntetett vala az őszinteség, és immár ismét csak az bárányon múland, mi leend önnön sorsa nékie mindörökkön örökké.”
Budapest, 2018. március 25.