Lájv Kéjzsztádisz 40.
Falási kényszer

   – Szia! Mi a problémád?
   – Csókolom… Hát… elsősorban… a túlsúly. Egyszerűen kövér vagyok, na.
   – Ne haragudj, az ilyesmi nem az én asztalom. Talán belgyógyászé. Diabetikusé. Lehet, egyszerűen csak sportolnod kellene. Fordulj bizalommal a testnevelő tanárodhoz.
   – Nem, nem… Biztos, hogy valami lelki eredetű izéről lehet szó! Rám ugyanis… hogy is nevezzem… evési rohamok törnek. Tulajdonképpen nem is eszem: valósággal falok! Kifejezetten zabálok! Szerintem ettől terebélyesedem. Mi mástól dagadnék?
   – Azt állítod, hogy rendszeresen érzed, evés közben elveszíted az ellenőrzést a mennyiség fölött? Hát jó. Mégis beszélgessünk. Azaz kérdezek. Megesik veled, hogy akkor is a hűtőszekrénybe nyúlsz, amikor egyáltalán nem vagy éhes? Illetve kezdjük még konkrétabb kérdéssel. Megfigyelted, milyen gyorsan tömöd magadba az ételt?
   – Tessék nézni, az a helyzet, hogy vannak bizonyos problémáim, amelyekkel nem tudok megbirkózni… Ugyan még diák vagyok, de… látom a felnőtteket. Vannak közöttük, akik piálnak. A drogtól félek. Vagyis nekem kizárólag az evés nyújt vigaszt. Azaz… támaszt.
   – Az a te támaszod, hogy ha enni kezdesz, megszűnik benned az önkontroll? És már képtelen is vagy abbahagyni az evést? Föl se tudod mérni, mit és mennyit lakmározol?
   – Valahogy így. Igen! Na, tetszik látni, hogy az én emberemnek tetszik lenni?
   – Tetszem, nem tetszem… Hogy állsz sporttal, mozgással?
   – Sehogy. Elmegyek a konyháig. A konyhán belül meg a hűtőszekrényig.
   – És általában egyedül eszel? Vagy társaságban? Titkolod mások előtt, hogy zabálsz?
   – Most, hogy kérdezni tetszik… Többnyire tényleg egyedül kajálok. De miből tetszik gondolni, hogy titkolnám? Egyszerűen csak… szeretek egyedül enni. Úgy jobb.
   – Aha. Tipikus vagy. Mozgásszegény életmód. Elszigetelődés. Magányérzet. Bizonyára alacsony az önértékelésed is, önérvényesítőnek meg aligha számítasz… Az életed fölött az étel vette át az uralmat! Az étellel próbálod kompenzálni az életed egyéb területein adódó hiányosságaidat. Nem vagy képes meghatározni a személyes szükségleteidet, ezért azokat étellel próbálod kielégíteni. Az étel azért fontos a számodra, mert avval elnyomhatod a bűntudatodat és a szégyenérzetedet! Ördögi kör. Nagyjából ez történik veled.
   – Miket tetszik itt beszélni nekem…? Dagadt vagyok, látom és tudom, és azért jöttem, hogy tessék rajtam segíteni! Ha piszkálni tetszik, az nekem nem segítség.
   – Azért mondtam csak el neked, mi történik veled, hogy tudd. Tudd, mivel kéne szembenézned. Merthogy csak te oldhatod meg a problémáidat. Én csak tükröt tarthatok eléd.
   – Hát… rendben. Elfogadom, hogy a lelkemben ürességet érzek, és azt próbálom étellel kitölteni. Vagy… az is megtörténhet, hogy az evéssel a feszültségeimet igyekszem oldani.
   – Cserében én meg elmondom, hogy nehéz téged kezelni. Mondjuk, első lépésnek jó, hogy fölismerted, valami evvel a falási kényszereddel nincs rendben, de… azt nem látod be, hogy a problémád nem a táplálkozásodra vezethető vissza. Hanem a pszichédben gyökerezik.
   – Még hogy az étvágyam a pszichémben? Evvel tetszik kiszúrni a szemem?
   – Receptet adni könnyű. Válts életmódot! Vezess például a gyógyulásod érdekében egy ideig naplót. Gyógyszeres vagy alternatív terápiás lehetőséget nem ajánlanék, mert… azok idegrendszeri szinten ugyan mérsékelnék az éhségérzetedet, de te avval nem mennél semmire. A falási kényszer krónikus betegség. Magától nem múlik el.
   – Na, akkor hízom tovább. Már megyek is. Csókolom.
   – Most meg mit duzzogsz? Segítségért jöttél, vagy alkalmat keresel, hogy megsértődhess, és evvel igazold magad? Ha már belevágtál, ne fuss el a problémáid elől! Mert nyilván észrevetted, hogy a kényszeres túlevésnek számos viselkedési tünete létezik. És hogy az egész csomagod, vagy legalábbis az árnyéka rávetül az egész érzelmi életedre…
   – Azt tetszik állítani, hogy a folytonos kajálástól vagyok ilyen hülye? Egyszer vihogok, egyszer bőgök? Csak, mert túlságosan a szívemre veszek mindent?
   – Lehetne tőle még sok minden más bajod is. Komolyabbak. Szorongás. Depresszió. Vagy produkálhatnál még furcsább jeleket. Például… mondd, olyat nem csinálsz, hogy dugihelyeken halmozol föl magadnak kaját? Nem rejtegetsz kiürült ételes dobozokat?
   – Itt azért még nem tartok. Jó, esetleg… általában van a hátizsákomban egy tábla csoki. Szigorúan vészhelyzet esetére! Ha elfogy, a zsebpénzemből újra föltöltöm a készletet.
   – Minek neked a csoki?
   – Attól… émelygek. Ugyan nem tudok neki ellenállni, de fél táblától már telítődöm. Az émelygés segít, hogy ne egyem sokat. Igaz, rájöttem, hogy ha édesre sósat eszem, megszűnik az émelygés. És akkor megint ehetem édeset! Aztán sósat.
   – Undor, utána szomorúság… Általános tünet. És azt tapasztalod, hogy egy-egy falási roham után megfogadod, hogy azonnal fogyókúrázni kezdesz?
   – Aha! Honnan tetszik tudni? De ma reggel tényleg utoljára zabáltam be, azóta egy falatot se ettem! Ma például semmit nem ebédeltem. Már kitapasztaltam: csak attól fogyok, ha nem eszem. Más hókuszpókusz nekem nem használ.
   – Azt mondod, már kitapasztaltad. Hányszor fogyóztál már?
   – Hogy hányszor? Sokszor! Azt tetszik mondani, hogy erre is alkalmatlan vagyok?
   – Csak azt, hogy az ilyen elhatározásaid ugyanolyan rohamok, mint amikor eszel. Ilyenkor újabb korlátozást vezetsz be magadnak. A szigor meg újabb evési rohamhoz vezet, valld be. Máris kezdődik elölről az egész ördögi kör, amiben élsz.
   – Tessék mondani… Én orvosilag… betegnek számítok?
   – Annak.
   – Miért?
   – Sok oka lehet. Például a mai szépségideál. Egy lány vékony legyen, sőt, egy fiú se föltétlenül atléta, hanem inkább ő is gebe. Pedig soványnak lenni: ha belegondolsz, káros! Mármint a mai kor emberének egészségére. Tényleg a karcsúság jelenti a sikert? A túlsúly meg csupa kudarc, sikertelenség? A normális testalkatú ember valóságos csődtömeg?
   – De a dagikat tényleg lenézik! Tetszik tudni, mennyi megaláztatásban van részem?
   – Tudod, a falási kényszertől szenvedők többsége tisztában van a külső megjelenésével. Te is, nem? Mégis tele vagy gátlással meg mindenféle komplexussal. Például állandó lelkifurdalással. És folytonos szomorúsággal.
   – Én tényleg le akarok fogyni! Vissza olyannak, amilyen valaha voltam.
   – Na, ez is hiba, amit elkövethetsz. A fogyókúra. Azt tapasztaltam, hogy minden érintettnek van fogyókúrás múltja. A kép eléggé vegyes. Vannak, akik túlzásokba esnek, és már gyermekkoruktól fogva avval próbálkoznak, hogy lefogyjanak. Kipróbálnak többféle módszert, ám a próbálkozásaik rendszerint kudarcba fulladnak. És persze vannak, akik soha nem próbálnak tenni a túlsúlyuk ellen. Meg hát… ott a stresszes életmódotok. Amit éltek.
   – Akkor hát? Mihez kezdjek magammal?
   – Az első lépést már megtetted! Képes voltál arra, hogy ide gyere. Lehet, nem én leszek számodra a legmegfelelőbb szakember, de… ketten megtalálhatjuk az igazit. Viszont tudd: minél több idő töltesz a betegségedben, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a tüneteid krónikussá válnak. Aminek súlyos következményei lehetnek. Kezdd avval, hogy ne szégyelld magad a miatt, amit csinálsz. És ne titkolózz tovább. Főként magad előtt ne.

   Budapest, 2018. április 4.